Igazi álommunka: egy szigetre költözhet fél évre, ha szereti a macskákat

A munka abból áll, hogy 55 cicát kell gondozni.

God’s Little People Cat Rescue néven alakított jótékonysági, macskamentő szervezetet egy dán házaspár a görögországi Syros szigetén, és most 6 hónapra állást kínálnak.

Joan Bowell és férje 2010-ben költöztek a görög szigetre, ahol sok sérült és kóbor macskát találtak. Nem sokkal később döntöttek úgy, segítenek az állatokon, de évről évre egyre több cica került hozzájuk, így azok ellátását nem tudták volna önerőből vállalni. Ezért aztán Joan Bowell az általa készített macskás témájú fényképeket és akvarelleket kezdett értékesíteni az Etsy portálon, és azóta is ennek bevételét használják az állatok tartására.

Joan Bowell most más elfoglaltsága miatt 6 hónapra kénytelen elhagyni a szigetet és 55 ivartalanított macskáját, ezért távolléte idejére részmunkaidős állásajánlatot kínál.

Elhivatott, szenvedélyes macskaszerető embert keresek, aki ért a cicák nyelvén, szereti a társaságukat. 55 állatról van szó, akiknek a napi etetése mellett betegség esetén orvoshoz kell vinni az állatot, és közöttük is el kell tölteni annyi időt, hogy barátnak tekintsenek.
A cicák eledelét és esetleges orvosi ellátását Joan Bowell fedezi, aki a napi 4 órásnak becsült munkáért extra szolgáltatást is kínál az Égei-tengerre néző birtokán, mely egy eldugott természetvédelmi területen található, és télen csendes, de az üdülési szezonban a turisták által kedvelt hely. Joan a munka mellé ingyenes lakhatást kínál házában, ahol ez alatt a fél év alatt rezsit sem kell fizetni.

Az állásra bárki jelentkezhet, de Bowell tapasztalatai szerint leginkább 45 évesnél idősebb ember alkalmas erre a feladatra.

Jelentkezni a Facebook-bejegyzésben közzétett e-mailen lehet, és azok megtekintése után skype-on keresik majd a kiválasztottat, aki októberben amolyan önkéntesként, 2-4 héten át ismerkedik a környezettel és november 1-jén lép majd hivatalosan munkába.
images
 
.
OFF,
de cicás.

A német rádióban sikeres műsor volt a telefonos becsapás. Felhívtak valamilyen intézményt, és egy bődületes de hihehtő marhaságrol kérdeztek.

Egy alkalommal, állatkereskedés volt a soron.
Ázsiai akcentussal bemutatkozott Teng Leng úr,
és macskákat szándékozott venni.
-Mennyi kellene - kérdezte az eladónő.
-10-15, volt a vállasz.
-Na és milyen színűeket kedvelne?
Erre az ázsiai,
-Teljesen mindegy a szín, mert a fazékban nem látni.
Az eladónő teljesen kiakadt.
Elkezdett kiabálni, hogy főzésre nincs macska, és egyáltalán, macskát nem főznek Németbe, és ha macskát akar főzni, menjen vissza nyomorult országába.
Az ázsiai mindig kijavította, nem főzzük, pároljuk.
Amitöl a nő csak dühösebben kiabált.:D
Mikor aztán a nő teljesen kimerült a dührohamtol,
mondták meg neki, hogy a rádíótol vannak.:)

ON
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,055
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére