II. Erzsébet zafírjubileum nagy-britannia uralkodás Hatvanöt éve

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - hétfőn lesz hatvanöt éve, hogy II. Erzsébet királynő ezeket a címeket viseli.

Ő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de a 91. életévéhen járó királynő egyik elődje sem ült ennyi ideig trónon - írja az MTI.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig az üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet királynő hivatalosan zafírjubileumnak nevezett 65. uralkodási évfordulója visszafogottabban telik majd, mint a 60. évforduló öt évvel ezelőtti gyémántjubileuma. Akkor az Egyesült Királyságban és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség 54 országában - köztük abban a 15-ben, amelynek II. Erzsébet királynő ma is az alkotmányosan elismert államfője - világraszóló ünnepségsorozattal köszöntötték az uralkodót.

Most csak a Buckingham-palota melletti Green Parkban, illetve a Tower ősi erődje mellett felsorakozó tüzérségi díszszázadok tisztelgő sortüzei jelzik majd az évfordulót. A királynő családi körben tölti, és édesapja, néhai VI. György király emlékének szenteli a hétfői napot.

György király nem - és így idősebb lánya sem - volt egyenes ágon trónvárományos. Mindketten György bátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" kerültek a brit trónra. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgyet, Wallis Simpsont választotta, és 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet.

A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő új királyban valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket. György király azonban - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 évesen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, súlyos áruhiány és kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp herceg kíséretében elindult Afrikába, már ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többé nagybeteg édesapját. Poggyászában ezért fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

Forrás: Europess - AFP/Glyn Kirk

Első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill volt. A Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.

Az utóbbi húsz év négy brit miniszterelnöke közül három - Tony Blair, David Cameron és a jelenlegi kormányfő, Theresa May - már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

Uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra.

Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol 1953-ban már volt tévékészülék.

II. Erzsébet királynő uralkodásának eddigi hat év fél évtizede azonban nem volt mentes családi megpróbáltatásoktól és tragédiáktól sem.

Annus horribilis
- borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést.

Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félmeztelen feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő - kifelé mutatott - rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték - így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma azonban teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat és fél évtized hatalmas világtörténelmi változásait és családi megrázkódtatásait.

kiralyno.jpg
 
Igen, szükség van egy pontra amihez viszonyítunk.
Sajnos itthon nincs és nem is volt hasonló kaliberű politikus.
Valószínű a köztársasági elnöknek kellene lenni ennek a személynek.
Mert hiába koronánk kire is rakhatnánk??
Mert nem a nép választja a királyt hanem az uralkodó osztály.
 
Kapaszkodj meg, de bár nem tudom miféle valós személy rejtőzik a nicked mögött, én nem ellenezném hogy te legyél az ország királya! Elég nyugodt ipse vagy itt a megszólalásaid alapján (ellentétben például szerény(nek nem nevezhető...) személyemmel. Vagy Ernővel. De még Melittával összehasonlítva is. Vagy ott van például Jászladány: tök józan, értelmes és normális nő - egészen amíg a vallási kérdések nem kerülnek szóba, vagy bármi aminek ahhoz akár halványan is köze van. Nem beszélve a középkori világképéről, ami modern amiatt se lehet mert fogalma sincs az evolúcióról, amiatt tagadja. (ja, azt könnyebb mint jól megtanulni...).

De soká sorolhatnám még. Te viszont egészen más vagy, józan, nyugis elme, ennek ellenére még majdnem mindenben ugyanaz is a véleményed mint nekem - no nem MINDENBEN, és amiben igen ott is lehetnek árnyalatnyi eltérések, de ugye mégse vagyunk egypetéjű ikrek... Igen, én nem ellenezném hogy te legyél a király!
 
Mondok mégvalamit. Drukkolok hogy a felséges asszony megérje tűrhető egészségben a százvalahány évet! Már amiatt is mert tuti hogy jobbat úgyse kap helyette Anglia. Akik szóba kerülhetnek mint utóda, valahogy... szóval, jobb esetben is amolyan se hús - se hal illetők a szememben...

Ezt annak ellenére mondom hogy úgy tudom, ő is híve a Brexitnek. E téren nem értek egyet vele. Na de jobb akkor se látszik a helyére az uralkodói felhozatalban...
 
Kapaszkodj meg, de bár nem tudom miféle valós személy rejtőzik a nicked mögött, én nem ellenezném hogy te legyél az ország királya! Elég nyugodt ipse vagy itt a megszólalásaid alapján (ellentétben például szerény(nek nem nevezhető...) személyemmel. Vagy Ernővel. De még Melittával összehasonlítva is. Vagy ott van például Jászladány: tök józan, értelmes és normális nő - egészen amíg a vallási kérdések nem kerülnek szóba, vagy bármi aminek ahhoz akár halványan is köze van. Nem beszélve a középkori világképéről, ami modern amiatt se lehet mert fogalma sincs az evolúcióról, amiatt tagadja. (ja, azt könnyebb mint jól megtanulni...).

De soká sorolhatnám még. Te viszont egészen más vagy, józan, nyugis elme, ennek ellenére még majdnem mindenben ugyanaz is a véleményed mint nekem - no nem MINDENBEN, és amiben igen ott is lehetnek árnyalatnyi eltérések, de ugye mégse vagyunk egypetéjű ikrek... Igen, én nem ellenezném hogy te legyél a király!
:dr_31:
 
A királyi család, haszontalan pazarló élősködők.

Csatolás megtekintése 1524988
Ez nyilván nagy igazság, szerintem is, de ugye épp azt fejtegettem, nem is hiszem hogy II. Erzsébet után a következő uralkodó olyan igazán kiváló lehetne, mert szegényes a felhozatal...

Aztán azt se feledd el, amíg a Diderot által megálmodott kor eljön, az... Szóval, jelenleg még átmeneti korban élünk, „félnyers” korban, így kompromisszumokat kell kötni, félmegoldásokat alkalmazni...
 
Britain-s-Queen-Elizabeth-II-Prince-Philip.jpg

-
Már 65 éve hordja a fején a koronát? Ugy látszik ez kronikus nálla. :)
-
Nehéz foglalkozás királynak lenni, állandoan kosztümbe járni. A férjén az a sok függöny-zsinor, függöny-rojt, a mellén a karácsonyfadiszekkel...
-
Hallom az unokája a leg esélyesebb tron-követö, ottfogja hagyni a helikoptervezetöi foglalkozását hogy átvegye a nagymama szerepét.
-
Visszalehetne csinálni a Brexitet ha az EU tagállamok belépnének a Commonwealth-be? :(
 
Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - hétfőn lesz hatvanöt éve, hogy II. Erzsébet királynő ezeket a címeket viseli.

Ő a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de a 91. életévéhen járó királynő egyik elődje sem ült ennyi ideig trónon - írja az MTI.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig az üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet királynő hivatalosan zafírjubileumnak nevezett 65. uralkodási évfordulója visszafogottabban telik majd, mint a 60. évforduló öt évvel ezelőtti gyémántjubileuma. Akkor az Egyesült Királyságban és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség 54 országában - köztük abban a 15-ben, amelynek II. Erzsébet királynő ma is az alkotmányosan elismert államfője - világraszóló ünnepségsorozattal köszöntötték az uralkodót.

Most csak a Buckingham-palota melletti Green Parkban, illetve a Tower ősi erődje mellett felsorakozó tüzérségi díszszázadok tisztelgő sortüzei jelzik majd az évfordulót. A királynő családi körben tölti, és édesapja, néhai VI. György király emlékének szenteli a hétfői napot.

György király nem - és így idősebb lánya sem - volt egyenes ágon trónvárományos. Mindketten György bátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" kerültek a brit trónra. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgyet, Wallis Simpsont választotta, és 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet.

A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő új királyban valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket. György király azonban - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 évesen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, súlyos áruhiány és kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp herceg kíséretében elindult Afrikába, már ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többé nagybeteg édesapját. Poggyászában ezért fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

Forrás: Europess - AFP/Glyn Kirk

Első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill volt. A Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.

Az utóbbi húsz év négy brit miniszterelnöke közül három - Tony Blair, David Cameron és a jelenlegi kormányfő, Theresa May - már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

Uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra.

Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol 1953-ban már volt tévékészülék.

II. Erzsébet királynő uralkodásának eddigi hat év fél évtizede azonban nem volt mentes családi megpróbáltatásoktól és tragédiáktól sem.

Annus horribilis
- borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést.

Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félmeztelen feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő - kifelé mutatott - rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték - így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma azonban teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat és fél évtized hatalmas világtörténelmi változásait és családi megrázkódtatásait.

Csatolás megtekintése 1524931
*
Erős egyéniség, kivételes asszony. Nagyon sok mindent meg kellett élnie, évei ellenére jól tartja magát, okos elegáns és erős asszony. Láttam a filmet, ami az életéről szólt, megrázó. Valóban lemondott a saját életéről, Ő Angliáért élt és él, minden szempontból.
 
760x0.jpg

-
Erdemes megnézni királyokat régi festményeken. Nevetö uralkodokat csak a 19. század végétöl lehet látni.
-
Korábban a királyoknak is rosszak voltak a fogai, a sok édességtöl valoszinü elöbb mind az alatvaloké.
Magyarul "szu" kukacot jelent, minden ember szája televolt "fog-kukaccal" (szuvas-volt a foguk).
Aki nevetett annak nem "sajtot" hanem ezeket a kukacokat lehetett látni a szájába.
-
Még a mi gyerekkorunkban is "illetlenség volt" nyitott szájjal nevetni. A szülök nem tudták miért de mondogatták.
-
Különösen a volt elnök Washingtonon látszik, hogy összeszoritja az ajkait pedig nem volt keserü ember. Söt késöbb csináltatott magának müfogakat, a kerjében állo cseresznyefa ágaibol.
-
George-Washington.jpg

-
Hitlernek is nagy problémái voltak a fogaival, aki ismerte mind arrol panaszkodott, hogy erösz szájszaga volt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére