Hírek IMF: Európa nagy bajban van

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgeti az európai uniós tagállamokat, hogy hárítsák át a fogyasztókra az emelkedő energiaköltségeket. Szerintük ennek a lépésnek az lenne az eredménye, hogy az emberek energiatakarékosabban fogyasztanának és környezetbarátabb energiaforrásokra térnének át.

Az európai kormányoknak – amelyek eddig árszabályozással, adócsökkentéssel és támogatásokkal próbálták megvédeni a háztartásokat – az IMF szerint „engedniük kellene, hogy az üzemanyagköltségek teljes emelkedését áthárítsák a végfelhasználókra, ezzel is ösztönözzék őket az energiatakarékosságra és a fosszilis tüzelőanyagokról való leszokásra” – írta blogbejegyzésében Oya Celasun, az IMF európai részlegének igazgatóhelyettese.

Celasun szerdai írásában kiemelte, hogy a kormányoknak ugyanakkor prioritásként kell kezelniük az alacsony jövedelmű háztartások támogatását, hiszen kevésbé képesek megbirkózni a megugró energiaárakkal.

A FOGYASZTÓI ÁRAK AZ ENERGIAI TERÉN ÉVES SZINTEN KÖZEL negyven SZÁZALÉKKAL EMELKEDTEK AZ EURÓÖVEZETBEN,

az Egyesült Királyságban pedig 57 százalékkal. A pandémiát követően a gáz és az olaj nagykereskedelmi ára folyamatosan emelkedni kezdett, majd ezt fokozta az orosz–ukrán háború. Ez jelentős terheket ró a szegényebb háztartásokra, amelyek pénzük nagyobb részét Európa-szerte most áramra és gázra költik. Ezért az IMF sürgeti a széles körű támogatási intézkedéseket és segélyeket.

Szinte minden kormány beavatkozott az árakba

Az Európában bevezetett intézkedések közé tartozik az energiaár-korlát. Ezeket a kormányok Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Magyarországon vezették be. A villamosenergia-adót Németországban és Hollandiában csökkentették, de van, ahol az energiaár-támogatás mellett döntöttek: Olaszországban és Görögországban. Ehhez hasonló támogatások vannak még Németországban és az Egyesült Királyságban is.

Mivel azonban „a fosszilis tüzelőanyagok valószínűleg még egy ideig drágák lesznek, a kormányoknak hagyniuk kell, hogy a kiskereskedelmi árak emelkedjenek. Ezzel az energiatakarékosságot segítik, de meg kell közben védeniük a szegényebb háztartásokat” – mondta Celasun. Az IMF arra figyelmeztetett, hogy a meglévő széles körű támogatási rendszerek nemcsak késleltetik az energiasokkhoz való alkalmazkodást, hanem magas szinten tartják a globális energiakeresletet és -árakat is.

Az IMF becslése szerint sok országban az emelkedő energiaárak elleni küzdelem költségei idén meghaladják a GDP 1,5 százalékát.

Andrew Kenningham, a Capital Economics közgazdásza szerint az európai kormányok az elkövetkező hónapokban a célzottabb támogatás irányába fognak elmozdulni, „egyszerűen azért, mert az egyetemes energiatámogatások költségei megfizethetetlenek lesznek”. Kenningham megjegyezte, hogy az IMF csak korlátozottan támogatja a villamosenergia-termelőkre kivetett egyszeri, váratlanul felmerülő adókat – ahogy arról a Financial Times beszámolt.

Szabó Gyula

1659566088009.png
 
Sajnos ezt magának köszönheti előbb gondolkodni kell utána cselekedni.
Ha a szomszédtól veszem a tejet akkor nem jelentem fel hogy tehén szag és trágya jön a telkemre...vagy ha igen akkor ne háborogjak azon hogy nem kapok tejet.
 
Tipikus IMF.

Szó se arról, hogy a dróton rángatott nyugati kesztyü-politikusok énekelték fel az árakat . Szó se arról hogy szolidaritási politika cimén az europai polgárokat akarják elszegényiteni. A szerzö egy apróságról elfeledkezett, nyilván nem véletlenül:

az oroszoktól 5 azaz öt vezetéken át jön gáz Europába.
1.Szojuz.
Ez átmegy a Luhanszk-területen ezért az ukránok blokkolják. Tán szólni kellene nekik, nem??

2. Jamal

Ez átmegy Lengyelországon,
Szolidaritásból blokkolják a lengyelek.

3.èszaki áramlat 1

Ezen jön,jönne valami, a gázturbinát javitás után jegelik a németek. Közben meg alamuszi mód nyavalyognak hogy a gonosz orosz nem szállit

4. Északi áramlat 2
Készen van, amerikai nyomásra a németek nem engedik üzembe helyezni

5.Török áramlat.
Ezen át kap Magyarország most gázt.

A tényekröl ugye az IMF s a szerzö elfeledzkedett....
Talán érdemes a TELJESség kedvéért beleolvasni ebbe a könyvbe, miket is müvel az IMF;

Economic Hit Man, John Coleman.

Az IMF mást sem tud, mint nyirjuk az embereket ott ahol érjük. Ott keseritsük meg az életüket, ahol lehet. Nem hiába hajitották ki öket egy csomó helyröl.
 
Utoljára módosítva:
Szerintük ennek a lépésnek az lenne az eredménye, hogy az emberek energiatakarékosabban fogyasztanának és környezetbarátabb energiaforrásokra térnének át.
Ühüm...vagyis ha felemelik a 10szeresére az árakat akkor majd áttérünk a ...a...mire is??
Napelemet minden házra? Nappal ha süt a nap oké de, ha nem?? Akkor meg honnan ?
Szélerőműveket? Erről nagyon hallgatnak.
Árapályerőmű...hm...errefelé nem nagyon működne...
Vízierőmű? Ahhoz víz kellene ...ami lett volna sajna nem kellett.
Atomerőmű? Ahhoz is víz kell ami egyre kevesebb...
 
Ott a szipi szupi hidrogénes cella rendszer. Ugyan kicsit még alacsony a hatásfoka és hasonlók, de ha regeteget építűnk belőle nem is lesz az annyira drága egységekre vetitve, mint jelenleg.
Amúgy az egész akár vicces is lehetne. Olyan mint az ukránoknak volt a reverz gázszállítás, ugyanúgy megkapták a gázt, csak pár % többet fizettek érte nyugatra, olyan mintha továbbra is a MÁV utaznál Szeged és Budapest között, de a számlát az osztrák államvasút küldené, persze magasabb áron. Most is ez van. Eu nem vesz orosz ezt azt, aztán más országok megveszik és eladják drágábban az EUnak. miután az orosz olajat átküldik az indiai finomitón, senki sem mondja meg, hogy az indiai benzin mennyi orosz olajat tartalmaz és stb.
 
A német gazdaság szinte minden ágazata – a nehézipar, az egészségügy –, sőt a háztartások karbantartása is munkaerőhiánnyal küzd.
A német kamarák szövetségének felmérése szerint a vállalatok több mint fele, 56 százaléka munkaerőhiányról számolt be.
ORSZÁGSZERTE TÖBB MINT 1,7 MILLIÓ ÁLLÁSHELY BETÖLTETLEN.
Németország egykor az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalókra támaszkodhatott a hazai hiány pótlására. Brücker szerint a forrás kezd elapadni.

„A jövedelmek más uniós országokban emelkedni kezdtek, és ott is demográfiai változások zajlanak” – mondta. „Alapvetően annak a bulinak vége.”
A Winterhez hasonló munkáltatók a menekültügyi szabályok reformjában is reménykednek. Ő maga úgy látja, hogy a menekültek munkaerő-piaci korlátja túl magas, mivel 2016 óta alig 300 menekültet foglalkoztatott.
(vagyis vannak bajok és nem csak az energia frontján...)
 
Temesd őket... :)
 
A 17 éves Alee Lakatos Levente podcastjében mesélt arról, hogy mire költ szívesen.
„Élményekre. Például kimegyek Romániába a Transzfogarasra, nagyon régi vágyam, hogy ott végig menjek. Szimulátoron vagy már tíz éve járok rajta, szóval már megnézném élőben is. Vagy eljárok gokartozni, ami szintén nagy flash. Volt, hogy egy este alatt elk*rtam félmillió forintot majdnem rá. Arra, hogy rohadt sokat mész és az egész pálya a tiéd" – mesélte Alee, aki szeretne spórolni, de azért nem tolná túl.

Mindig úgy voltam vele, ez egy nagyon hülye felfogás lehet, hogy megkerestem, mit spóroljak rajta.
"A felfogásom az az, hogy nem durva módon kell spórolni, hanem többet kell keresni.
(csak azért másoltam ide hogy látszódjon hogy a fiatalok nem érzik hogy baj lenne...)
 
Tipikus IMF.

Szó se arról, hogy a dróton rángatott nyugati kesztyü-politikusok énekelték fel az árakat . Szó se arról hogy szolidaritási politika cimén az europai polgárokat akarják elszegényiteni. A szerzö egy apróságról elfeledkezett, nyilván nem véletlenül:

az oroszoktól 5 azaz öt vezetéken át jön gáz Europába.
1.Szojuz.
Ez átmegy a Luhanszk-területen ezért az ukránok blokkolják. Tán szólni kellene nekik, nem??

2. Jamal

Ez átmegy Lengyelországon,
Szolidaritásból blokkolják a lengyelek.

3.èszaki áramlat 1

Ezen jön,jönne valami, a gázturbinát javitás után jegelik a németek. Közben meg alamuszi mód nyavalyognak hogy a gonosz orosz nem szállit

4. Északi áramlat 2
Készen van, amerikai nyomásra a németek nem engedik üzembe helyezni

5.Török áramlat.
Ezen át kap Magyarország most gázt.

A tényekröl ugye az IMF s a szerzö elfeledzkedett....
Talán érdemes a TELJESség kedvéért beleolvasni ebbe a könyvbe, miket is müvel az IMF;

Economic Hit Man, John Coleman.

Az IMF mást sem tud, mint nyirjuk az embereket ott ahol érjük. Ott keseritsük meg az életüket, ahol lehet. Nem hiába hajitották ki öket egy csomó helyröl.

Nem igaz amit mondasz,
- technikailag nincs szükség a Düsseldorfban levő turbinára, "északi áramlat 1" működtetéséhez
- az Oroszoknál van a 6 turbinából 5 db.
- ezt az utolsó turbinát állítólag "hiányzó papírok miatt" nem veszik át az oroszok
- ök azt szeretnék ha a turbina az "északi áramlat 2"-be lenne beépítve és azon akarnak szállítani
- ezzel viszont az a probléma, hogy a zertifikálás nem felel meg a német üzleti normáknak.

Putyin egyszerűen át akarja verni a németeket.
 
Ühüm...vagyis ha felemelik a 10szeresére az árakat akkor majd áttérünk a ...a...mire is??
Napelemet minden házra? Nappal ha süt a nap oké de, ha nem?? Akkor meg honnan ?
Szélerőműveket? Erről nagyon hallgatnak.
Árapályerőmű...hm...errefelé nem nagyon működne...
Vízierőmű? Ahhoz víz kellene ...ami lett volna sajna nem kellett.
Atomerőmű? Ahhoz is víz kell ami egyre kevesebb...

Mi lenne ha először a takarékossággal próbálkoznánk.

Én emlékszem a 70-es évek végére amikor a "gyorskotló" (Plutonium) erőművet forszírozták Németországba
Aztán jöttek a zöldek, egyszerű emberek és kiszámították
hány atomerőművet lehet megspórolni ha a lakások ablakát dupla üvegre cserélik ki :)

Tudod mennyi energiát spórolunk meg az új technológiák segítségével holott az elektromos készülékek száma óriásit növekedett?

Az emberiség nagyon találékony, egyszer visszamegyek a topikra ahol erről már beszélgettünk.
 
Ott a szipi szupi hidrogénes cella rendszer. Ugyan kicsit még alacsony a hatásfoka és hasonlók, de ha regeteget építűnk belőle nem is lesz az annyira drága egységekre vetitve, mint jelenleg.
Amúgy az egész akár vicces is lehetne. Olyan mint az ukránoknak volt a reverz gázszállítás, ugyanúgy megkapták a gázt, csak pár % többet fizettek érte nyugatra, olyan mintha továbbra is a MÁV utaznál Szeged és Budapest között, de a számlát az osztrák államvasút küldené, persze magasabb áron. Most is ez van. Eu nem vesz orosz ezt azt, aztán más országok megveszik és eladják drágábban az EUnak. miután az orosz olajat átküldik az indiai finomitón, senki sem mondja meg, hogy az indiai benzin mennyi orosz olajat tartalmaz és stb.

Hányszor mondjam, hogy a gyengébbek is megértsék!

- Per pillanat nincs olaj embargó, először 2023-tól.
- Gázembargóról pedig egyáltalán nem esett szó, csak Putyin nem szállit
- Végül pedig a Magyarok minden alól fel vannak mentve, mégis orosz propagandát folytatnak
 
Mi lenne ha először a takarékossággal próbálkoznánk.

Én emlékszem a 70-es évek végére amikor a "gyorskotló" (Plutonium) erőművet forszírozták Németországba
Aztán jöttek a zöldek, egyszerű emberek és kiszámították
hány atomerőművet lehet megspórolni ha a lakások ablakát dupla üvegre cserélik ki :)

Tudod mennyi energiát spórolunk meg az új technológiák segítségével holott az elektromos készülékek száma óriásit növekedett?

Az emberiség nagyon találékony, egyszer visszamegyek a topikra ahol erről már beszélgettünk.
Az lesz mármint takarékosság.
Hasonló lehetett a hetvenes évekbeli olajár robbanás. Sajna a kormány NEM mondhat olyat hogy takarékosság mert azt ráfogták Márki-Zay-re....Itt csak a rezsicsökkentés szót lehet használni.
Mert észrevehetted hogy itthon már a szavakat és kifejezéseket is a PÁRT diktálja az ellenzék csak megy utána...mit is tehetne?
 
A német gazdaság szinte minden ágazata – a nehézipar, az egészségügy –, sőt a háztartások karbantartása is munkaerőhiánnyal küzd.
A német kamarák szövetségének felmérése szerint a vállalatok több mint fele, 56 százaléka munkaerőhiányról számolt be.
ORSZÁGSZERTE TÖBB MINT 1,7 MILLIÓ ÁLLÁSHELY BETÖLTETLEN.
Németország egykor az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalókra támaszkodhatott a hazai hiány pótlására. Brücker szerint a forrás kezd elapadni.
Ez igaz, ennek az oka nem a háború hanem az, hogy a Covid miatt sokan más foglalkozást kerestek
„A jövedelmek más uniós országokban emelkedni kezdtek, és ott is demográfiai változások zajlanak” – mondta. „Alapvetően annak a bulinak vége.”
A Winterhez hasonló munkáltatók a menekültügyi szabályok reformjában is reménykednek. Ő maga úgy látja, hogy a menekültek munkaerő-piaci korlátja túl magas, mivel 2016 óta alig 300 menekültet foglalkoztatott.
(vagyis vannak bajok és nem csak az energia frontján...)

Ügye most meg akartál téveszteni bennünket,
az idézet amit betettél azt a látszatot kelti mintha egész Németország csak 300 menekültet foglalkoztatna 2016 ota.

Ezt átugrottad:
Egy olyan gondolkodásmód ellen kell küzdeni, amely csak az országon kívül maradó külföldit tekinti jó külföldinek. Ez egyszerűen nem így van. Paradigmaváltásra van szükség. Minden hozzánk érkező munkavállaló felér egy győzelemmel az ország számára” – hangoztatta a jogi szakértő.

Azt is átugrottad, hogy az interjút egy munkaerő kölcsönző adta és az adat nem az egész országról szól
 
Ez igaz, ennek az oka nem a háború hanem az, hogy a Covid miatt sokan más foglalkozást kerestek

Ügye most meg akartál téveszteni bennünket,
az idézet amit betettél azt a látszatot kelti mintha egész Németország csak 300 menekültet foglalkoztatna 2016 ota.

Ezt átugrottad:
Egy olyan gondolkodásmód ellen kell küzdeni, amely csak az országon kívül maradó külföldit tekinti jó külföldinek. Ez egyszerűen nem így van. Paradigmaváltásra van szükség. Minden hozzánk érkező munkavállaló felér egy győzelemmel az ország számára” – hangoztatta a jogi szakértő.

Azt is átugrottad, hogy az interjút egy munkaerő kölcsönző adta és az adat nem az egész országról szól
A lényeg benne volt egy (1) munkáltató közölte az adatait amit oda is írtam.
Az meg hogy nem akartam elvinni a hír lényegét a migráns kifejezés felé hisz nem erről van szó.
 
Bizony ez is benne van csak átugrottad: (Idézek a szövegböl)
Egy olyan gondolkodásmód ellen kell küzdeni, amely csak az országon kívül maradó külföldit tekinti jó külföldinek. "
 
Nem igaz amit mondasz,
- technikailag nincs szükség a Düsseldorfban levő turbinára, "északi áramlat 1" működtetéséhez
- az Oroszoknál van a 6 turbinából 5 db.
- ezt az utolsó turbinát állítólag "hiányzó papírok miatt" nem veszik át az oroszok
- ök azt szeretnék ha a turbina az "északi áramlat 2"-be lenne beépítve és azon akarnak szállítani
- ezzel viszont az a probléma, hogy a zertifikálás nem felel meg a német üzleti normáknak.

Putyin egyszerűen át akarja verni a németeket.
Nem tudom, miért idézel egy wdr.de hirt ebben a kérdésben. Az olyan lenne mint a királyi magyar TV véleménye a magyar kormány egy állásfoglalásairól. Ugye WDR az ARD része, amit a TV-dijból finansziroznak, s a német kurmány propaganda szócsöve.

A német nyelvtudásoddal gond van. Sehol nincs a szövegben arról szó, hogy "- technikailag nincs szükség a Düsseldorfban levő turbinára."

Amugy meg ha az oroszok ki akarnának tólni a németekkel, akkor nem szállitanának nekik egy vödör gázt sem. Technikai okoknál fogva, természetesen.

Kellemes gázszámlát IX.1.töl.
 
Sporoljunk!!!!!
megjobban mint eddig, hisz ki az ki pocsekolta az energiat mikor maga fizette ki.
Az a futesi rendszer ami termostattal szabalyozhato az nem fogja ejjel feltenni a futest es kinyitni az ablakot hadd menjen ki a meleg a kertbe, az utcara.
Soha nem volt annyira olcso az energia hogy a haztartasok ne sporoljonak.
Tobb tizezer Forint kifizetese utan nem kivan az ember ugy sporolni ,hogy vacogjon a foga mert olyan hideg a lakas. Egyeb hatranya a hideg lakasnak a megfazas, a gyogyszer szamla, munkabol valo kieses.
kozel 40fokos melegbe nem luxus a lakas hutese, mert a melegtol is nagyon sok ember rosszul lehet a szivbetegek a erendszeri betegek stb.
Bp-n sok oreg epulet van aminek belvilaga 4m vagy akar tobb, az felhuteni lehuteni sporolosan is sok penz volt mindig, de most meg tobbe kerul.
Sporoljon az allam az energian. Hanyszor eg az utcai vilagitas ejjel nappal? Sok sok peldat lehet meg sorolni , vegul is az allamnak kene eloljarni a sporolasba.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére