Hírek IMF: Európa nagy bajban van

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgeti az európai uniós tagállamokat, hogy hárítsák át a fogyasztókra az emelkedő energiaköltségeket. Szerintük ennek a lépésnek az lenne az eredménye, hogy az emberek energiatakarékosabban fogyasztanának és környezetbarátabb energiaforrásokra térnének át.

Az európai kormányoknak – amelyek eddig árszabályozással, adócsökkentéssel és támogatásokkal próbálták megvédeni a háztartásokat – az IMF szerint „engedniük kellene, hogy az üzemanyagköltségek teljes emelkedését áthárítsák a végfelhasználókra, ezzel is ösztönözzék őket az energiatakarékosságra és a fosszilis tüzelőanyagokról való leszokásra” – írta blogbejegyzésében Oya Celasun, az IMF európai részlegének igazgatóhelyettese.

Celasun szerdai írásában kiemelte, hogy a kormányoknak ugyanakkor prioritásként kell kezelniük az alacsony jövedelmű háztartások támogatását, hiszen kevésbé képesek megbirkózni a megugró energiaárakkal.

A FOGYASZTÓI ÁRAK AZ ENERGIAI TERÉN ÉVES SZINTEN KÖZEL negyven SZÁZALÉKKAL EMELKEDTEK AZ EURÓÖVEZETBEN,

az Egyesült Királyságban pedig 57 százalékkal. A pandémiát követően a gáz és az olaj nagykereskedelmi ára folyamatosan emelkedni kezdett, majd ezt fokozta az orosz–ukrán háború. Ez jelentős terheket ró a szegényebb háztartásokra, amelyek pénzük nagyobb részét Európa-szerte most áramra és gázra költik. Ezért az IMF sürgeti a széles körű támogatási intézkedéseket és segélyeket.

Szinte minden kormány beavatkozott az árakba

Az Európában bevezetett intézkedések közé tartozik az energiaár-korlát. Ezeket a kormányok Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Magyarországon vezették be. A villamosenergia-adót Németországban és Hollandiában csökkentették, de van, ahol az energiaár-támogatás mellett döntöttek: Olaszországban és Görögországban. Ehhez hasonló támogatások vannak még Németországban és az Egyesült Királyságban is.

Mivel azonban „a fosszilis tüzelőanyagok valószínűleg még egy ideig drágák lesznek, a kormányoknak hagyniuk kell, hogy a kiskereskedelmi árak emelkedjenek. Ezzel az energiatakarékosságot segítik, de meg kell közben védeniük a szegényebb háztartásokat” – mondta Celasun. Az IMF arra figyelmeztetett, hogy a meglévő széles körű támogatási rendszerek nemcsak késleltetik az energiasokkhoz való alkalmazkodást, hanem magas szinten tartják a globális energiakeresletet és -árakat is.

Az IMF becslése szerint sok országban az emelkedő energiaárak elleni küzdelem költségei idén meghaladják a GDP 1,5 százalékát.

Andrew Kenningham, a Capital Economics közgazdásza szerint az európai kormányok az elkövetkező hónapokban a célzottabb támogatás irányába fognak elmozdulni, „egyszerűen azért, mert az egyetemes energiatámogatások költségei megfizethetetlenek lesznek”. Kenningham megjegyezte, hogy az IMF csak korlátozottan támogatja a villamosenergia-termelőkre kivetett egyszeri, váratlanul felmerülő adókat – ahogy arról a Financial Times beszámolt.

Szabó Gyula

1659566088009.png
 
Ha most osszeugrasz barkivel, semmi mást nem teszel, mint a nagyhatalmaknak azt a vágyát teljesited, amiert megcsinaltak trianont!
Megosztani kozepeuropat, tuzfeszekké tenni, amibe mindig lehet vergodni!

Magyarorszag eddig kimaradt a haborubol, most egy nagyon durva probalkozas van arra, hogy bevonjanak bennunket! Ha bedoll neki az orszag, senki nem fog jol jarni !
Megoldodni latszik a kérdés.
A MOL átvállalta és már ki is fizette a tranzitdijakat az ukran fél felé.

Nem tudni m ilyen megallapodásuk van az orosz féllel, de valoszinunek tartom, hogy az olaj árában kapja meg engedmenykent azt amit kifizettek az oroszok helyett.

Nagyjábol ez az amit korrekt megoldasnak tudok én is elfogadni, a kardcsortetés meg fenyegetodzések helyett gondolkodas, és az orszag érdekeinek a figyelembevétele.
Ez kell hogy a cél legyen
 
Korekt megoldas ? majd az allamcsod elott egy lepessel nincs kizarva 20% folotti inflacio roham leptekbe kozeledik. A "luxus"ado mentesseg stb stb. Az biztos a gondolkodas nem erosseguk.
 
Az a gond, és ezért is linkeltem ide az EU oldalat, hogy kevesen tudjak mirol beszelnek.
Ferlszinesen, csak néhány politikus elomndasai alapján irjak le hogy ki hogy lop, anelkul, hogy ismernek a palyazati mechanizmusokat.

Néha jo a tenyekhez ragaszkodni.
Én abba nagyon ritkan szoktam belefolyni, amikor ez vagy az a politikai párt véleménye alapjan sima vádaskodas megy, de m,ost itt azert muszaj volt.

Az eu pályázatok nem ugy zajlanak, ahogyan itt sokan képzelik!
Nem ugy hogy valamelyik nagy ember megkérdi a havert rokont, hogy Te, kaptunk egy kis pénzt brusszelbol, nem kell belole?
A palyazatok egy jo resze nem Bp-en van elbiralva.
Ilyen is van, de a legtobhb nagyosszegu palyazatot az eu erre kijelolt intezmenyei biraljak el!

Ha reszt vett mar valaki ilyen pályázatok megszervezésében, megtervezésében, az tudja, hogy ha komoly osszegu palyazatrol van szo ott honapokig tarto munka van amogott!

A pénzeket nem elore utalja az eu, hanem a teljesitesek folyamatában, benyujtott számlák elbirálásakor!
Nem ugy megy hogy figy kell egy kis pénz, hanem részteljesitesek koltségeinek téritésekor!
A pénz nagy részet a beruhazonak kell megelolegeznie, és azt utolag kapja meg, nagyon sokszor a nyugati szakemberek teruletbejarasai, ottani kozgazdaszok elbiralasa alapjan.

Szoval aki már részt vett eu pályázatok alkalmazasaban, az nmagyon jol tudja, hogy a vádaskodások jo resze csak duma.

Tenyleg jo lenne sokak számára, ha tényeket olvashatnának, ezért is tettem be ezt a palyazat ismertetot, de érdemes az eu oldalait bongeszni, mert a pénzek kapcsan nagyon sok részletet le4het ott talalni arrol, hogy hogyan állnak egyes beruhazasok, mire fizet az eu, és ez nagyon sokszor nem vág egybe a politikai szolamokkal :)
Erről, egy nem lakáj médiának a meglátása:

Az EU-n kívül is van élet, olvastam többször.

Az egészségügyi intézmények egymás után jelentik be, hogy szakemberhiány miatt nem tudnak működtetni bizonyos osztályokat. A helyettesítés sokszor 100-140 kilométerre van, az átmenetinek nevezett intézkedés pedig gyakran hónapokig vagy még tovább érvényben marad. Azt, hogy hatalmas gond van az egészségügyben, a kormány is elismerte: a kabinet az Európai Bizottságnak küldött jelentésében prioritásként említi meg az egészségügyben érzékelhető jelentős szakápoló- és orvoshiányt. Ahogy az oktatásban, a kormány az uniós forrásokban látja a megoldást.

Mi Orbán nélkül is heti 60 órákat, heti 1 szabadnappal (ami sokszor annyit jelent, hogy egyik nap délelőtt, a következő nap délután, és a kettő mindjárt megvan a 24 órás heti "szabadnap") dolgozunk. Nem magyar sajátosság, sajnos.
 
S mitöl van az EU_egészségügyben mindenhol szakemberhiány?
1. erkölcsi és anyagi megbecsülés teljes hiánya
2. rengeteg ellentételezés nélküli túlóra (nem fizetik, hanem majd egyszer, ha sok dolgozó lesz, kiadják szabadnapban)
3. munkakörülmények: pl. a covidot az egyik oldalról halálos világjárványnak állítják be, míg a másik oldal azt hangoztatja, hogy ez nem betegség. Kórházakban, idősotthonokban, ápolócégeknél nem csak hogy szabad, de fertőzötten is kötelező dolgozni!
4. az ápolóképzés ugyancsak 3 éves, mint a főiskola. A pályaválasztás előtt álló egyértelmű, hogy a főiskolát választja, mert egy dietetikus, gyógytornász jóval többet keres, és nem kell az év minden naptári napján, 3 műszakban szart és egyéb testváladékot takarítania.
Most így, hirtelen ennyi jutott eszembe. Mások folytathatják, mert nyilvánvaló, hogy van tovább is.
 
Nur nicht beszarni. Ovi olyasmit mondott, hogy kelet Európa elfogja tartani nyugatot és Magyarország munkát ad a nyugatról áramló nincsteleneknek...:dr_24:
És igazat mond! A beigert 2 millió új munkahelyet is megteremtette. És ne gyere azzal, hogy ebből 800 ezer közmunka, mert az is nagyon hasznos.
Igaz, hogy egy fillért nem hoz a GDP-nek (csak visz belőle) de megvan.
Szerencsémre megtartottam magyar állampolgárságomat, így lesz protekcióm. :cool2:
Seprőt, talicskaát tudsz kezelni? Akko' gyühecc!
 
S mitöl van az EU_egészségügyben mindenhol szakemberhiány?
még annyit hozzá, hogy nem csak szakemberből van hiány. Jelentős igény lenne szakképzetlen segédápolókra is (olcsóbb munkaerő), de amíg az általános minimálbért 12 euróban határozzák meg, az ápolásban pedig 13 euró, addig egyértelmű, hogy inkább megy el árufeltöltőnek vagy pénztárosnak, és szabadok az estéi, éjszakái, vasár- és ünnepnapjai.
 
Bocs.S zerintem a leglényegesebbet kihagytad.

Az ápolószemélyzet és a kezelöorvosi kar jó 3szor a genkoktéllal oltott. S mint ilyen, 50-60%-ban covidos,beteg,mellékhatásai vannak.
Tokkal vonóval nem jelentkezik szolgálatra.

50 %-s hirtelen kiesést a világ legjobb eü.szolgálat sem tud azonnal pótolni.
 
A magyar EÜ már a járvány előtt is katasztrofális volt.
 
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgeti az európai uniós tagállamokat, hogy hárítsák át a fogyasztókra az emelkedő energiaköltségeket.
Nos lassan jöhet a következő hír...

A súlyos szárazság miatt elfogyhat a víz Colorado folyó menti államokban, emiatt rövidesen egész Amerika bajba kerülhet​

Csak eltunodtem.
Vajon ha Novák Katalinrol olyan felvételek kerulnenek az Instára mint Sanna Marin finn miniszterelnokrol, akkor is ennyire toleráns lenne a magyar sajtó?

Ha neki kellene drogtesztre menni az ellenzék követelésére vajon mit irna a 444.hu?
Pár hónapja a volt belugyminisztert állitották biróság elé Finnországban, mert Pál apostolt idézett egy psotjaban, és ezt gyulöletbeszédnek értékelte az lmbtq lobby.

Paivi Rasanen
homofob és fasiszta, Sanna Marin liberális és a demokracia zászlóvivője.

O tempora, o mores ... pedig ezt már kétezer évvel ezelott mondta Cicero
 
nem vagy vele tisztában, hogy a pénzt amiről szó van együtt vették fel a hitelezőktől az EU tagországok ... nagyon nem vagy témában.

Szerinted kik az EU ellenségei?

te miről beszélsz? az EU csak azután fizette ki a pénzeket miután ellenőrizte a számlákat, tehát mindent rendben talált. Vagy talán azt képzeled, hogy előre fizetett??????

a pénz a magyar népnek jár, elvégre a nép kell visszafizesse, azt a hitelt amit az EU felvett.

ne izgulj az EU széthullik magától is, csak nézz utána hogy állnak gazdaságilag, hogyan rogyadozik... csak Moldávia meg Ukrajna vergődik a tagságért

szánalmas vagy. és mivel olyan fanatikus és irracionális vagy mint egy fanatikus szakállas isi-harcos, akit észérvekkel lehetetlen meggyőzni, mert ő hisz, ezért nem is pazarlom az időt erre.
de a hozzád hasonlóknak javaslom, húzzanak az oroszokhoz, fehéroroszokhoz, ne MAgyarországot tegyék tönkre.
a nyomorul ruszkik soha nem tettek jót hazánkkal 1848-óta, most se, orbán 12 éves folyamatos seggnyalását pedig azzal hálálták meg, hogy az itthoni hülyéknek nagy sikerként beadott új hosszútávú gázsszerződés keretében drágábban kaptuk a gázt, mint a szabadpiaci ár. Most meg azt se kapjuk, ennyit ért az EU folyamatos elárulás és az oroszokhoz való szánalmas dörgölődés.
mondhatom megérte ezért hazánk hitelét igy leamortizálni és nyomorult putyinpincsivé válni :(
gratulálok ehhez neked és a hozzád hasonlóknak te nagy "magyar".
 
Az a gond, és ezért is linkeltem ide az EU oldalat, hogy kevesen tudjak mirol beszelnek.
Ferlszinesen, csak néhány politikus elomndasai alapján irjak le hogy ki hogy lop, anelkul, hogy ismernek a palyazati mechanizmusokat.

Néha jo a tenyekhez ragaszkodni.
Én abba nagyon ritkan szoktam belefolyni, amikor ez vagy az a politikai párt véleménye alapjan sima vádaskodas megy, de m,ost itt azert muszaj volt.

Az eu pályázatok nem ugy zajlanak, ahogyan itt sokan képzelik!
Nem ugy hogy valamelyik nagy ember megkérdi a havert rokont, hogy Te, kaptunk egy kis pénzt brusszelbol, nem kell belole?
A palyazatok egy jo resze nem Bp-en van elbiralva.
Ilyen is van, de a legtobhb nagyosszegu palyazatot az eu erre kijelolt intezmenyei biraljak el!

Ha reszt vett mar valaki ilyen pályázatok megszervezésében, megtervezésében, az tudja, hogy ha komoly osszegu palyazatrol van szo ott honapokig tarto munka van amogott!

A pénzeket nem elore utalja az eu, hanem a teljesitesek folyamatában, benyujtott számlák elbirálásakor!
Nem ugy megy hogy figy kell egy kis pénz, hanem részteljesitesek koltségeinek téritésekor!
A pénz nagy részet a beruhazonak kell megelolegeznie, és azt utolag kapja meg, nagyon sokszor a nyugati szakemberek teruletbejarasai, ottani kozgazdaszok elbiralasa alapjan.

Szoval aki már részt vett eu pályázatok alkalmazasaban, az nmagyon jol tudja, hogy a vádaskodások jo resze csak duma.

Tenyleg jo lenne sokak számára, ha tényeket olvashatnának, ezért is tettem be ezt a palyazat ismertetot, de érdemes az eu oldalait bongeszni, mert a pénzek kapcsan nagyon sok részletet le4het ott talalni arrol, hogy hogyan állnak egyes beruhazasok, mire fizet az eu, és ez nagyon sokszor nem vág egybe a politikai szolamokkal :)
ez az irodai irott malaszt, a valóságot nem ismerők, netán direkt letagadók magyarázatai.
Aki meg már látott ilyet a gyakorlatban, az tudja, hogy okos ám gátlástalan emberek a paragrafusokat és a nagy magyar rögvalóságot nálad ezerszer jobban ismerve, hogy forditották arra tudásukat, hogy lehet ezt a mechanizmust rendszerszinten kijátszani :(
de mindenki azt hisz amit akar, te is hihetsz abban, hogy itthon korrupciómentes az EU-s pénzek felhasználása és pl. Mészáros Lőrinc Úr becsületesen vált 12 év alatt félanalfabéta gázszerelőből egy 25000 főt foglalkoztató konglomerátum tulajdonosává, amely bankokat, szállodákat vagy épp egy komplett DSO-at is magába foglal.
nekem viszont az ilyesfajta vágyvezérelt hitről inkább a boldogok a lelki szegények mondás jut az eszembe.
Meg az, hogy ez a tudat önvédelmi mechanizmusa, hála a kognitiv disszonanciának.
 
Bertrand Russel afforizmaja jutott eszembe: "az a baj ezzel a vilaggal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosok meg mindenben kételkednek"
 
szánalmas vagy.

a nyomorul ruszkik soha nem tettek jót hazánkkal 1848-óta, most se
köszönd Trianont, a megcsokítást az imádott nyugatnak
az itthoni hülyéknek nagy sikerként beadott új hosszútávú gázsszerződés keretében drágábban kaptuk a gázt, mint a szabadpiaci ár.
ezt kitól hallottad ... emlegettél valami észérveket, hol vannak?
Most meg azt se kapjuk,
mit nem kapsz?
ennyit ért az EU folyamatos elárulás és az oroszokhoz való szánalmas dörgölődés.
mondhatom megérte ezért hazánk hitelét igy leamortizálni és nyomorult putyinpincsivé válni :(
ezt hogy érted?
a németek nem rubelben fizetnek? az ukránok mit gondolsz milyen gázon főzik meg a levest?
gratulálok ehhez neked és a hozzád hasonlóknak te nagy "magyar".
be kellene lásd, hogy az oroszok kitűnő gazdasági partnerek voltak, EU versenyképessége, az esély szállt el mikor amerikai nyomásra felrugta az előnyös gazdasági szerződéseket az oroszokkal.

Európának ezek után maradt az inlfáció, a nyomor... de vannak szellemileg korlátozottak, akik még büszkék is erre.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére