Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
Az alázat a házasságban azt jelenti, hogy társunkat helyezzük előtérbe, és akár áldozatot is hozunk a sikeréért.”
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
„Mikor úgy érezzük, hogy igazságtalan kritika ért minket, ne vágjunk vissza.
Hagyjunk magunknak időt arra, hogy végiggondoljuk, milyen igazság rejlik a kritika mögött, és legyünk készségesek a tanulásra.”
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
„Valódi szeretetről tanúskodik, ha egy kapcsolat kedvéért feláldozunk valamit, ami értékes számunkra.”
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
„A szokásunkká vált apró kedvességek, udvariasságok, figyelmességek… nagyobb vonzerőt kölcsönöznek személyünknek, mint a nagy tehetség vagy a jeles tettek.”
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"A szeretet választás dolga.
Hogyan is tudnánk egymás szeretet-nyelvén beszélni, ha a szívünk tele van a múltbeli bántások miatt érzett sérelemmel, haraggal, és nehezteléssel?

A válasz emberi természetünkben rejlik.
Választási képességgel rendelkező teremtmények vagyunk, és megesik, hogy rosszul döntünk.
Bántó szavakat mondunk, és sokféleképpen vétünk egymás ellen. Ha az adott pillanatban jogosnak is tűntek a szemünkben, később gyakran megbánjuk ezeket a döntéseinket."
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"A bajok elkerülhetetlenek, de a boldogtalanság nem szükségszerű. Hozzáállás kérdése, hogyan tekintünk életünk történéseire, azaz mit állítunk figyelmünk középpontjába."
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
Aki nem bőkezű azzal, amije van, az becsapja magát, ha azt hiszi, hogy tehetősebben adakozóbb lenne... ha nem adunk a kevésből, a sokból sem fogunk adni.
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"A harag válaszreakció életünknek olyan eseményeire, amelyek bosszúságot, csalódást, fájdalmat vagy egyéb kellemetlenséget okoznak.
A harag, amely a csalódás, megbántottság, elutasítottság, szégyen és más hasonló érzések együttese, a szeretet érzésének ellentéte."
/Gary Chapman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
Pusztán azzal, hogy felidézed házastársad jó tulajdonságait – még akkor is, amikor egymás hibáival nyűglődtök –, megelőzheted kapcsolatotok leromlását.
Ennek pedig az az igen egyszerű oka, hogy a szeretet és a csodálat a megvetés ellenszereiként hatnak.
Ha tiszteled a társadat, kisebb valószínűséggel fogsz nézeteltérés esetén ellenszenvesen vagy felháborítóan viselkedni vele."
/John M. Gottman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Lényegében hűtlenségnek minősül minden olyan cselekedet vagy választás, amely nem az elköteleződést tartja szem előtt, és nem a társat helyezi „mindenki más elé”.

A nem szexuális természetű hűtlenségek éppúgy összezúzhatják a házasságot, mint a szexuális értelemben vett megcsalás.
E hűtlenségek gyakori formái közé tartozik az érzelmi távolságtartás, a házastárssal szemben az egyik szülőhöz való „húzás”, a partnerrel szembeni tiszteletlenség, és a fontos, jelentős ígéretek megszegése, be nem tartása.
/John M. Gottman/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
John Gottman - A jól működő házasság 7 alapelve


Kritizálás: Persze soha nem leszünk teljesen elégedettek a párunkkal, de fontos, hogy a panaszainkat tényleg panaszként, és ne kritikaként fogalmazzuk meg!

Nem általános, személyiségjegyekre utaló, sértő megjegyzésekkel kell támadnunk, hanem a saját érzéseinkkel, konkrétumokkal és megoldási javaslatokkal.

Megvetés: Ha felsőbbrendűnek gondoljuk magunkat a másiknál, mert természetesen nekünk van igazunk, akkor könnyen fogalmazhatunk tiszteletlenül és lenézően. Ahol pedig rendszeres a szemforgatás, a cinizmus és a csúfolódás, ott változás nem sok várható.

Mentegetőzés: A lenézéssel szemben gyakran előjön a mentegetőzés, a kifogások keresése, a hárítás. De ez sajnos meggátolja, hogy őszintén szembenézzünk a problémával – és a tetejébe sokszor csak tovább erősíti a másik oldal támadását.

Elzárkózás: Egy idő után az egyik fél könnyen beleunhat a folyamatos nyaggatásba, és egyszerűen elfordul. Ettől persze a problémák nem tűnnek el, csak ő onnantól már nem is próbálja megoldani őket…

  • Ha nem tudjuk kezelni az “áradást” – vagyis amikor az ingerek egyszerűen túlterhelnek, és inkább ki akarnánk szállni.

  • Nyilván ez erősen összefügg a negyedik lovassal, de az első háromból is ide köthető az “olyat mondunk, amit utána megbánunk” esete.

  • Sokan “üss vagy fuss” jellegű stressznek élik meg ezeket a vitákat, amiből a kritizálás/megvetés/mentegetőzés az ütés, az elzárkózás pedig a futás.

  • És ez látszik a testbeszédükön, a vérnyomásukon, a pulzusukon, stb.

  • Ha a “javítási kísérletek” csak ritkán sikerülnek. Ezek olyan békülési vagy feszültségcsökkentő próbálkozások, amik még a kiborulás előtt megállítják a beszélgetés negatív ívét.

  • Vagy legalábbis megpróbálják visszacsinálni a négy lovas által addig okozott károkat. Mindenhol termelődik “házassági szemét”, de csótányok csak akkor lesznek, ha ezt hagyjuk felgyülemleni. A javítási kísérletek mondhatni kiviszik a szemetet – de csak ha sikerülnek!

  • Ha már a múltat is felülírja az ember, és negatív fényben tünteti fel a régen még pozitívként megélt emlékeit. Ha ez megkövül (vagyis a jelen, a múlt, és következésképpen a jövő is csupa negativitás), akkor előbb-utóbb nem csak a vitában, hanem úgy általában is egyre jobban elfordul majd az ember a másiktól.
Az összeveszés elkerülhetetlen, de megfelelő kezelési stratégiák mellett nem muszáj maradandó károkat okoznia.

Illetve amire már most jó felkészülni, az a kompromisszumkészség!

El kell fogadnunk, hogy a legtöbb párkapcsolati ellentétnek nincs megoldása. Vagyis hát végül is van, ha azt is idevesszük, hogy “el kell fogadni a másikat”…

A lényeg, hogy a jól működő esetek nem a feloldhatatlan ellentétek hiányában, hanem azok ellenére működnek jól!

Az erős barátságon alapuló, könnyen békülő, kompromisszumokra nyitott kapcsolatok egy általánosan pozitív érzelmi töltethez (PSO – Positive Sentiment Override) vezetnek, amivel az apróbb kilengések egyszerűen átvészelhetők.


1 – Ismerjük a másikat!​

Könnyű annyira mélyen elveszni a saját világunkban, hogy emiatt a párunk világát már csak felületesen sem ismerjük.

2 – Fejezzük ki a szeretetünket!​

Amíg van némi szeretet és csodálat a háttérben (akár a nagy-nagy adag negativitás alatt!), addig minden menthető. Erre a legjobb teszt a válás előrejelzésnél vett “múlt beszennyeződés” – olyankor már nagy a baj.
Durva hasonlattal élve: ilyenkor “a jelen rákja már áttéteket képzett a múlt felé is”.

De ha a sok jelenlegi nehézség mellett a múltra még mindig pozitívan emlékszünk vissza, akkor van remény!


Legkönnyebben úgy fejleszthető, ha tudatosan figyelünk a másik hétköznapi tetteire, és aktívan észrevesszük bennük azt, amiért felnézhetünk rá vagy megbecsülhetjük.


Gondoljunk ezekre akkor is, amikor külön vagyunk; esősítsük a pozitívumokat, és közben gyengítsük a negatívumokat! Ez egyből más megvilágításba helyez majd egy csomó dolgot.
Ha pedig már kellően érezzük ezt a szeretetet, mutassuk is ki!

3 – Forduljunk egymás felé!​

Amikor a másik felénk fordul – például segítségkérésekkel, figyelemfelhívásokkal, kapcsolódási “indítványokkal” – olyankor választhatunk, hogy mi is felé fordulunk, vagy inkább el.

Mondjuk vesszük-e a fáradságot, hogy válaszoljunk egy üzenetére; segítünk-e, ha kéri; figyelünk-e, ha beszél hozzánk; érdeklődünk-e iránta, amikor mesél, stb.

J
ó kapcsolatoknál a másik fél 80% körüli arányban partner volt az ilyesmiben, míg a rosszaknál ez csak 30% körül alakult…
Az első lépés egyáltalán tudatába kerülni, hogy ezek az apróságok mennyit számítanak hosszú távon!

Onnantól viszont egy pozitív feedback loop (vagy nevezzük “angyali körnek”, az ördögi mintájára?).
Két lehetséges akadályozó tényező:
  1. Nem ismerjük fel a másik segélyhívását, mert túl sok negativitásba van csomagolva.
  2. Nem is vesszük észre a másik segélyhívását, mert az egyéb figyelemelterelések miatt pont a fontos dolgokra nem marad kapacitásunk.
A legtöbb pár a figyelmetlenség vagy az elvakultság miatt nem reagál a másik felhívásaira, nem rosszindulatból.

Figyeljük meg, hogy a másik hogyan fordul felénk, és amiatt talán majd mi is jobban tudunk felé fordulni.
Ha nehezen viseljük a másik “nyafogását” és negativitását akkor is, ha az nem ránk irányul, az baj – ez is egy elfordulási forma!

A lényeg: meg kell tanulnunk szomorúság/sírás/harag/félelem/stressz közben is meghallgatni a másikat, ítélkezés vagy problémamegoldási próbálkozások nélkül!

A boldog kapcsolatokban a túlnyomó többség azt az elvet vallja, hogy ha a másiknak fáj valami, akkor minden egyéb várhat.

4 – Hagyjuk, hogy a másik befolyásoljon!​

Ez természetesen nem csak a férfiakra vonatkozik, de azért főleg.

A nők még a szarabb kapcsolatokban is gyakrabban hagyják, hogy a férfi befolyásolja a döntéseiket, de fordítva nem igazán jellemző, csak a jobb kapcsolatokban.

Én például egy netes vásárlásnál futottam ilyenbe, amikor közöltem egy ismerőssel, hogy ezt még meg kell beszélnem az asszonnyal. Egyből jött, hogy hány éves vagyok, meg hogy “anyuci nem engedi” a költséget… De én véletlenül sem szégyelltem magam – inkább őt sajnáltam, hogy ilyen primitíven áll a kapcsolatokhoz.

A másik (ez esetben inkább a nő) “bunkósága” is sokszor abból fakadhat, ha az a norma, hogy őt nem hallgatják meg.
Idővel kialakul benne az a kép, hogy csak egy “cirkusz” mellett juthat talán szóhoz.

Ilyen esetekben igyekezzünk csillapítani a kedélyeket, de legrosszabb esetben is csak “tartsuk a szintet” – semmiképp ne tegyünk még a tűzre.


A férjek nagyja sokat tanulhatna a feleségektől érzelmi téren.


Főleg, ha ez nem lenne annyira társadalmilag lenézett és elnyomott a férfiaknál. Még az erre nyitott hím egyedeknél is tovább tart az érzelmi fejlődés – talán mert először el kell jutni egy olyan érettségi szintre, ahol már nem hat meg, ha jobbról-balról papucsnak vagy buzinak csúfolnak.

Emellett a lányok gyerekkori játékai is sokkal jobban a későbbi házas életre készítenek, míg a fiúké a versenyre és a problémamegoldásra. Ilyen előny mellett nem is csoda, hogy nem egy szinten van az átlagunk. Azt persze senki nem mondja, hogy akkor fordítva legyen a behódolás, de legalább a kompromisszumok felé törekedjünk, ne álljunk ki minden áron a saját oldalunk mellett.
A cél tehát, hogy érzelmileg intelligens párjai legyünk a másiknak. Direkt nem azt mondom, hogy “érzelmileg intelligens férjei legyünk a feleségeinknek”, de azért lássuk be fiúk, ez a gyakoribb hiányosság.

Lehet hőbörögni, hogy ez régen nem így volt, meg hogy jogok és illem és hagyományos értékek… Vagy lehet “osztozni a hatalmon” és emberszámba venni a másikat, egyenrangú társként.

Aztán pedig majd lehet meglepődni, hogy ez milyen váratlan pozitívumokhoz vezet majd.

5 – Oldjuk meg a megoldható problémáinkat!​

Kezdjük a témát azzal, hogy a házassági problémákat (legyen ez bármilyen széles kör is) érdemes a következő

két kategóriába sorolni: 1) megoldhatóak,​

2) folytonosak/örökzöldek/megoldhatatlanok.​

És talán furcsán hangozhat, de a megoldhatatlanból van a több. Viszont ez nem kell, hogy baj legyen! Csak az nem mindegy, hogyan állunk hozzájuk.​

A megkülönböztetés leginkább arra épül, hogy a hozzájuk kapcsolódó viták mennyire nyúlnak vissza az alapokig – és ezáltal az is jó előrejelző, hogy mennyire tudnak bántók lenni vagy hogy milyen mély sebet hagynak.

A szituációs dolgok általában megoldhatóak, amikor valami félresiklik, ütemezési gondok vannak, vagy egy nagyon konkrét és specifikus dologról van szó.

De amikor már a másik alapvető személyisége (és annak hibái), vagy nagy témák mint bizalom/biztonság/önzés kerülnek elő…

Amikor a másik a “gonosz” vagy az “ellenség” szerepében van feltüntetve… Amikor a kompromisszum lehetetlennek tűnik… Amikor ugyanazok a beszélgetések mennek évek óta, egyre begyöpösödöttebb álláspontokkal, egyre humortalanabbul… Hát az valószínűleg egy megoldhatatlan probléma.

De ne feledjük, mindenki csomaggal érkezik! Az nem választás, hogy lesz-e visszatérő probléma. Csak az a választás, hogy mi lesz adott esetben a visszatérő probléma.
A megoldhatatlan konfliktusok kezelésére a következő szekcióban visszatérünk, de egyelőre oldjuk meg azt, amit lehet. Mert habár azok jóval egyszerűbbek, de attól idővel ők is elfertőződhetnek. Indításnak nézzünk pár általános problémamegoldási tippet:
  • A negatív érzelmek fontosak, mert sokat tanulhatunk belőlük – ha van gyomrunk figyelni rájuk.
  • Senkinek nincs “igaza” – mindannyiunk valósága szubjektív, ezeket kell összecsiszolni.
  • Az elfogadás mindennek az alapja – persze hogy a mi párunknak is lesznek bibircsókjai, de mi azokkal együtt is szeretjük.
  • Koncentráljunk a másik jó tulajdonságaira – hogy könnyebben átbillenjünk a rosszakon is.
Ezek ismeretében pedig nekiállhatunk szép módszeresen kiiktatni a “válási tényezőket” a vitáinkból:
Lágyítsuk a viták kezdetét!
Ehhez egyrészt vállaljuk (legalább részben) a felelősséget.

Másrészt mondjuk el, mit érzünk a konkrét szituációval kapcsolatban, illetve hogy mit szeretnénk (ne azt, hogy mit nem szeretnénk!).

-Ha nem megy nyugodtan, akkor inkább halasszuk, mert az erőltetéssel inkább csak kárt okozunk.

-De vég nélkül azért nyilván ne halasztgassuk, mert abból meg előbb-utóbb robbanás lesz.

-Tanuljunk meg javítási kísérleteket küldeni és fogadni!

-És nem az számít, hogy milyen profik ezek a lassítási/békítési próbálkozások, hanem hogy átmennek-e.


-Ezért ne hagyjuk, hogy a hangsúly miatt maradjon észrevétlen az alatta lévő üzenetet!
-Akár használjunk előre egyeztetett “jelszavakat”, hogy a másik biztos ne érthesse félre a szándékunkat.

-Sőt, akár mondjuk bele a másik képébe, hogy “BÉKÜLÉS!”, vagy hogy “patakopogás”

-Nyugtassuk magunkat és a másikat is! Magyarán mondva: igyekezzünk nem hagyni, hogy elöntse az agyunkat a fos.

-Ha mégis megtörténik, akkor hagyjuk abba a vitát, és azonnal!


-Ne gondoljuk, hogy “majd szünetet tartunk, amint ezt az érvemet kifejtettem”, mert abból soha nem lesz szünet.

-Emellett tudatosan kerülni kell a “jogosnak vélt felháborodást” és az “ártatlan áldozat” szerepkört.

-Gondoljunk arra, hogy egy csapatban vagyunk, nem egymás ellen!

-Legyünk nyitottak a kompromisszumokra!


Ha már tudjuk, hogy el kell fogadni a másik befolyását, akkor onnantól nem akarhatjuk, hogy csak nekünk legyen igazunk.

Akinek a kompromisszum “szitokszó”, az nagy hátrányból indul, mert anélkül semmi nem fog menni.

-Legyünk toleránsak és bocsássunk meg!


A régi sérelmeket el kell temetni, különben erősen tudnak hatni a jelenre.

Érdemes lehet őket akár utólagosan is átbeszélni, és “tisztába tenni”.

A jövőre vonatkozóan pedig egyszerűen legyünk elfogadóbbak a másik tökéletlenségeivel szemben.Vagy legalábbis megpróbálják visszacsinálni a négy lovas által addig okozott

Egy mondatban összefoglalva mondhatnánk azt is, hogy “legyünk udvariasak a párunkkal”!
Próbáljuk vele legalább úgy bánni, mint ahogy egy vendéggel bánnánk.
Ha már egy akárki is érdemel annyit, akkor a párunk miért nem?


Példaként pár gyakori megoldható probléma:
  • Internet-hajtotta figyelemelterelések ⇒ legyen használati etikett;
  • Stresszkezelés ⇒ legyen én idő vagy valamilyen “leeresztési” rituálé, hogy ne a másik kapja a nagyját;
  • Rokonság ⇒ a párunk mellé kell állni mindenki mással szemben;
  • Pénz ⇒ csapatként, kompromisszumokat kötve, költségvetést írva…
  • Házimunka ⇒ mindenkinek ki kell vennie a részét (és igen, ez legtöbbször azt jelenti, hogy a férfiaknak is többet kellene);
  • i;
  • Szex ⇒ ha prioritás, akkor tegyük prioritássá, illetve tanuljunk meg tisztán és érthetően beszélni róla.
Az utolsóhoz egy bónusz tipp: ne definiáljuk olyan szigorúan, hogy mi is számít szexnek!
Minden pozitív dolog előjátéknak minősül, amit a kapcsolatodért teszel.

6 – Kezeljük a megoldhatatlan problémáinkat!​

Ha követjük az előző pont javaslatait (és persze megalapozzuk az első néggyel), akkor a problémáink nagy része záros határidőn belül el fog tűnni.

Viszont ez nem jelenti sajnos, hogy nem lesz, ami megmarad!

Az ilyen “holtpontokat” általában valami mélyre elásott (akár magunk elől is titokban tartott) álom vagy vágy váltja ki.

Ezeket pedig fontos visszakeresni, mert az nem lesz produktív, ha hetvenedszerre is valami kis tüneti dolgon veszünk össze a párunkkal az igazi ok helyett.
Kérdezhetnénk, hogy “Hádde minek, ha egyszer megoldhatatlan”?!

És persze, ettől csak napvilágra kerül az igazi ok, de nem fog hirtelen megváltozni a véleményünk. Viszont fel kell ismernünk, hogy a másik álmait több szinten is támogathatjuk:
-Megértjük, elfogadjuk, és legalább érdeklődünk iránta;

-Segítjük vagy lehetővé tesszük számára; vagy akár

-Részt is veszünk benne.


Láthatjuk, hogy megint a kompromisszum a kulcsszó – így válik egy megoldhatatlan probléma “kezelhetővé”.
Kb. mint egy allergia, vagy egy fájós térd… Soha nem fog eltűnni, de megtanulhatunk úgy élni, hogy még vele együtt is boldogok lehessünk.

7 – Adjunk közösen értelmet az életünknek!​

Ha már jól elvagyunk a hétköznapokban, de azért “hiányzik valami”, akkor esetleg ideje, hogy némi “élet értelme” jellegű, spirituális dimenziót is csempésszünk a kapcsolatunkba.
Ezzel igazából létrehozhatunk egy kis belső világot, ami csak a miénk.


Hogy mindkét fél tudja, mi ez, miért van, és hogy mennyire fontos.

Egymás szerepkörének támogatása: Legyünk nyitottak azzal kapcsolatban, hogy melyikünk milyen szerepet tölt be, milyet szeretne betölteni, és hogy a másik ehhez hogy áll hozzá. Ha azt csináljuk, amit hiszünk, hogy csinálnunk kellene, akkor minden olajozottabban fog menni.

Közös értékek és szimbólumok: Különleges jelentéssel felruházott konkrét tárgyak, vagy akár absztrakt családi értékek, mondások, mesék…
A lényeg a mögöttes jelentés, és hogy ezen osztozunk a párunkkal.




Összefoglalás​

Köznépi “bölcsesség”, hogy nem szabad túl nagy elvárásokat támasztanunk a másikkal szemben, és akkor elkerülhetjük a csalódásokat.

De kutatások ennek pont az ellenkezőjét mutatták ki – akik elvárták, hogy a kapcsolatuk egy magas szintet ugorjon meg, azok hosszú távon sokkal boldogabbak voltak.

Lehet persze, hogy nem minden jött össze nekik pont úgy, ahogy elképzelték. De legalább dolgoztak rajta, és nem gyülemlett fel sok minden a szőnyeg alatt! Vagyis érdemes elhinni, hogy nekünk is lehet ilyen kapcsolatunk.
Minden utazása hitetlenség felfüggesztésével kezdődik…

Legyünk képesek megbocsátani magunknak, és persze a párunknak is!

/John Gottman - A jól működő házasság 7 alapelve/preprocessor/
 
Oldal tetejére