Hírek Ispánok és vármegyék – Elfogadták az alaptörvény tizenegyedik módosítását

A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon, döntött kedden az Országgyűlés, amely a megye elnevezést vármegyére változtatta a magyar közigazgatásban.

A képviselők a kormánypártok kezdeményezésére 140 igen, 36 nem szavazattal, kétharmados többséggel fogadták el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását. A döntés értelmében a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását az előző önkormányzati választást követő ötödik év április, május, június vagy július hónapjában, az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg kell megtartani.

A 2019 októberében mandátumot szerzett képviselők és polgármesterek megbízatása 2024. október 1-jéig tart. A két választás közös eljárásban történő lebonyolítását a költségek csökkentésével indokolták a Fidesz és a KDNP képviselői. A történelmi hagyományokra hivatkozva változik a megyék elnevezése vármegyékre január elsejétől azzal a megkötéssel, hogy a megye elnevezés használható mindaddig, amíg a vármegye kifejezés használatára való áttérés "a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható". (Például táblákon továbbra is használható a megye.)

Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig voltak a vármegyék a magyar közigazgatás alapvető területi egységei. "A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése" - fogalmaztak.

1658239512464.png

Foispan uram
 
Ha már visszamegyünk az időben, nem árt tudni, hogy régen csak egy udvari bolond volt, s ő is ésszel űzte a foglalkozását.

Azért valahogy megnyugtató, hogy meglesz a havi csirkeszárnyvége (a farhátat se érdemli) annak, aki ezt a baromságot kitalálta, vagy pedig a pecsétek, táblák, papírok stb. cseréjében (visszaosztottként ?) kivitelezőként érdekelt.
 
Mert Magyarország előre megy, nem hátra!
És ha lenne szőr a hátamon, felállna!
Ezek tényleg nem normálisak! És akik megválasztották őket, sem azok.
Egyszerűen... nem is tudom, mit érzek most. Talán... mérhetetlen elkeseredést.
Mit csinált a fideszes birkanyáj és a királyuk a hazámból?
Azt sem értem, miért nem jut el a tyúkeszűek tyúkeszéig az az egyszerű tény, hogy becsapták őket, hogy ezek hazudtak és hazudnak nekik. Hogy Orbán ezerszer rosszabb Gyurcsánynál. /Mert Gy. legalább nem vette fel a fizetését, és nem a pereputtyát, baráti körét tette milliárdossá, ha csak ennyit lehet felhozni mellette, szerintem az is több, mint ami Orbánról elmondható. Ráadásul sosem hazudta azt, hogy jól áll az ország, csak a kampány alatt nem mondta el, mennyire sz...ul áll valójában. Csak Őszödön./
De úgy tűnik, most nem baj, hogy a megválasztott miniszterelnök állandóan hazudik. Hogy áprilisban már folyt a háború, beindultak a szankciók, Orbán mégis azt ígérte, hogy megtartják a rezsicsökkentést, és nem hagyja, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát. Hogy nem szakadt rá az ég! Ez annyira nyilvánvaló hazugság volt. Most mindent a háborúra és Brüsszelre ken, noha az infláció már a covid alatt beindult, és az olaj és gáz szankciók még nem is léptek életbe, csak év végén esedékesek, tudtommal. Pár napja egy cikkben felsorolták az eddigi szankciókat, ezek nagyrészt az oligarchákra vonatkoztak, és a banki dolgokra, nyugati termékek szállítására. A nyugati és amerikai cégek önszántukból vonultak ki Oroszországból. Annak idején is azt mondták a szakértők, hogy idő kell ahhoz, hogy hassanak a szankciók. És hogy igazán az hatásos, ha sem olajat, sem gázt nem veszünk az oroszoktól, mert amíg veszünk, pénzeljük a háborújukat, de ez egyelőre nem megoldható a nagy rászorultság miatt. Amin változtatni kell. Orbán 12 éve uralkodik. Simán változtathatott volna a kiszolgáltatottságunkon, de ő inkább hatvanpusztai birtokát építgette, stb. Meg a határon túliakat hergelte az anyaország ellenzéke ellen.
Sokszor tényleg úgy érzem, hogy a választók egy része agyhalott. Azok, akik elfogadják a rezsinövelést, a hamis, hazug adatokat, amikkel a kormány jön, a KATA kinyírását, de nem izgatja őket, hogy duplájára emelték Orbán fizetését, hogy az államtitkárok, miniszterek milyen óriási összegeket keresnek, közpénz milliárdokat vittek be a felsőoktatási alapítványokba, amelyeknek a fideszes kurátorai milliókat keresnek, hogy mennyi milliárdot kap a nemköztévé, Rogán propagandaminisztériuma, hogy energiavészhelyzet van, de eladunk gázt Szerbiának, hogy Mészáros megvette a Mátrai Erőművet, veszteséges volt, de ő kivett belőle milliárdokat, aztán orbánállambácsi visszavásárolta tőle, és fizette a cehhet. A mi adónkból. Hogy a választás előtt 1500 milliárdot elszórtak azért, hogy nyerjenek, és most ezt akarják visszaszerezni a kisemberektől... Nem érdekli őket, hogy Paks képes az éves lakossági igényt bőségesen kielégíteni, nem 30-szoros, nem is 6xoros áron, hanem 12-15 Ft-ért/kW/h/. Csak a szolgáltató - Mészáros - tovább gyarapodjon, meg még az áfából is dőljön a zsebükbe a pénz. Nem érdekli őket, hogy nyilván hazugság volt, hogy Putyin a piaci ár ötödéért adja a gázt, de nekünk mindenképp lesz, mert felmentést kaptunk ez alól a szankció alól. A pofánkba hazudnak, és ezek a megvezetett orbánrajongók még mindig nem ébrednek fel, engedelmesen mantrázzák a Vezér szövegét.
De jöjjenek a vármegyék, a zsinóros, mentés díszmagyarok... a Döbrögik. Csak Ludas Matyi nincs sehol.
Nem vagyok még olyan vén, remélem, megérem a bukásukat... hacsak addig nem kapok agyvérzést.
 
Utoljára módosítva:

ne kapj agyvérzést, ezek miatt nem éri meg - másik cikknél írtam, hogy annyira buták már az emberek (itt is mondom, tisztelet a kivételnek), hogy fogalmuk nincs, merre vannak arccal, hát hogy értenének meg egy picit is bonyolultabb dolgot? pedig annyira nem körmönfont ez sem, de talán az is benne van, hogy elkényelmesedtek, gondolkodnak helyettük, ők ráérnek csak bólogatni
időnként felmerül bennem, hogy lesz itt még második '56, aztán elolvasok egy-két cikket hsz-okkal együtt, beszélek pár emberrel és rájövök, hogy ez a társadalom már nem képes egy ilyenre
csak lesz pár ember, aki kénytelen lesz egyszál semmiben is útnak indulni, ha élni akar
 
Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig voltak a vármegyék a magyar közigazgatás alapvető területi egységei. "A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése" - fogalmaztak.
A királyság is 1946-ig volt akkor azt is visszahozhatnák.
 
A királyság is 1946-ig volt akkor azt is visszahozhatnák.
Sziasztok:)

Kedves setni!

Kérlek szépen ne adj nekik ötleteket!!
Sajnos a jelenlegi árak mellett még a + adók már nem igazán férnének bele az emberek pénzügyi kereteibe:(
A jobbágyoknak elég sok mindenért kellett annak idején fizetni és + ott volt még a robot is - ingyen munka a földeken.

Kedves Enikő!

Én is vártam nem egyszer, hogy a taxis blokádhoz hasonló történik, de nem:(
Tudod miért nem lesz komolyabb megmozdulás?
Szerintem azért, mert a rendszerváltás óta lebutítják az embereket:(
A butákat könnyebb irányítani, terelni, úgy mint a birkákat:(
 
A két háború között ezek a megszólítások voltak használatosak Magyarországon.
Pusztán azért teszem közzé, hogy gyakoroljátok.
Persze vannak közöttük olyan címek is, amelyek manapság nem léteznek –még-, de nem árt tudni.

Szentséges: a Pápa (most pl. Ferenc pápa), megszólításszerűen: Szentséges Atya!
Felséges: a király, királynő, királyné (Őfelsége a király; Felséges úr!).
Fenséges: a királyi család minden más tagja, (kivéve a mindenkori trónörököst. Ő: Felséges vagy Felség!)
Főmagasságú: a bíborosok (Őeminenciája, Eminenciás uram!) és a máltai (johannita) lovagrend nagymestere.
Főméltóságú: a Kormányzó, a Hercegprímás, a herceg és néhány mediatizált grófi család (mint pl. a Schönborn-Buchheim grófok és mások).
Nagyméltóságú: az érsek, a valóságos belső titkos tanácsosok, az I. osztályú érdemkereszt azon tulajdonosai, akik ki tüntetésüket a magyar királyi titkos tanácsosi cím létesítése előtt kapták, a miniszter, a Magyarországon akkreditált külföldi rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter; (a magyar követnek csak külföldön jár az excellenciás cím, belföldön akkor, ha a második fizetési osztályba tartozik): a Felsőház elnöke: a Kúria elnöke: a Legfőbb Állami Számvevőszék elnöke: a tábornoki kar tagja altábornagytól felfelé.
Méltóságos: a püspök, a Képviselőház elnöke, a követ, a kúriai bíró, a közigazgatási bíró, a vezérőrnagy és az ezredes, az államtitkár, a miniszteri osztályfőnök, és a miniszteri tanácsos; Budapest székesfőváros főpolgármestere, a főispán, az alispán, a törvényhatósági joggal felruházott város polgármestere, a főkapitány és főkapitány-helyettes, a tankerületi főigazgató, az Ítélőtábla elnöke, és az Ítélőtábla tanács elnök, a koronaügyész és a koronaügyész-helyettes, a pénzügy igazgató, mindazok a főiskolai tanárok és köztisztviselők, akik a III., IV. és V. fizetési osztályba tartoznak, példáúl a főigazgató, a MÁV-igazgató; a Posta és a Távírda igazgató stb., a császári és királyi kamarás, a gróf, báró, a volt Főrendiház tagjai, a Felsőház tagjai, az udvari tanácsos, a kormányfőtanácsos, az igazságügyi, kereskedelmi, gazdasági, egészségügyi főtanácsos.
Nagyságos: a plébános; az alezredes és őrnagy; a miniszteri osztálytanácsos; az ítélőtáblai bíró; az országgyűlési képviselő; a királyi tanácsos, a kormánytanácsos; az igazságügyi, kereskedelmi, gazdasági, egészségügyi tanácsos; általában véve mindazok, akik a VI. fizetési osztályba tartoznak.
Nemzetesek: a Vitézi Rend tagjai (például: nemzetes és méltóságos).
Főtisztelendő: a katolikus pap (például: Nagyságos és főtisztelendő úr)
Főtiszteletű: a protestáns püspökök
Tisztelendő: a katolikus káplán, segédlelkész és a rabbi.
Nagytiszteletű: a református, evangélikus lelkész: ha parókiája van.
Tiszteletes: protestáns segédlelkész.
Kegyelmes: minden további értelmiségi foglalkozású társadalmi réteg.
Tekintetes: minden további kétkezi foglalkozású, önálló munkavégző mester-ember, iparos.
(forrás: minden komolyabb levéltár)

1944-ben aztán egy illető, több reformja bevezetése során ezeket leegyszerűsítette emigyen:

Főméltóságú
: A kormányzó, a hercegprímás és a herceg
Nagyméltóságú: Érsek, a felsőház elnöke, a királyi kúria elnöke
Méltóságos: A püspök, a képviselőház elnöke, a főispán és az alispán, a III., IV. és V. fizetési osztályba sorolt magas rangú állami hivatalnokok (pl. államtitkárok, igazgatók)
Nagyságos: A plébános, az országgyűlési képviselő és a VI. fizetési osztályba sorolt állami hivatalnokok (pl. osztályvezetők)
Tekintetes: Általában a köznemes és minden érettségizett
Nemzetes: A vitézi rend tagja
Főtisztelendő: Katolikus pap
Kend, vagy maga: Alsóbb rétegek

gondolkodj.jpg
 
Azért kíváncsi lennék,ha az ellenzéki összefogás nyert volna,akkor mi lenne Magyarországon.
Bérek csökkentése,13-havi nyugdíj eltörlése,energiaárak,benzin gázolaj világpiaci árra módosítása,ilyen-olyan extra adóbevételek kitalálása....
Aztán ha a magyarnak nem tetszik,jönne a rendőri rohamosztag vízágyúval,könnygázzal.....esetlegesen egy kis külföldi "vendégosztag" segítségét is igénybe vennék mint 2006 ban.....
"Nem kell félni,nem fog fájni!"
 
Ha az ellenzek nyert volna , megkaptak volna az Eus penzeket a holland penzeket es rendbe tettek volna gazdasagilag az orszagot, mivel nem egy tolvaj banda rakta volna zsebre a lovet.
Tudod nem 13.nyugdij kell hanem normalisan kovese az inflaciot szuntessek meg a 100ezer alatti nyugdijat mert abbol ma megelni nem lehet egy nyugdijasnak se .

MEg bekes tuntetes van nem avatkozik be a rendorseg de ha kocsikat borogatnak es felgyjjtjak a tv szekhazat azt sehol a vilagon nem fogadja el egy kormany egy rendorseg nem nezi olbetett kezzel hogy milyen szepen ropog a tuz.
Ha te bent voltal volna a szekhazba, gondolom nem tapsoltal volna ha radgyujtjak a haverjaid.
 
És gondolod,hogy az ilyen olyan módon visszatartott eu-s pénzeket ha megkapná az "összefogás" akkor az ország javára fordítaná? Természetesen rendes fizetést kell adni az embereknek,nem minimálbért!Gondolom a kb 180-210 ezer ft/ nettó bérért rengeteg határvadász kockáztatja a fizikai biztonságát,nyeli majd a port a sétálgatás közben a határ mellett és kergeti a méteres gazban az átjutott migránst.
Én se élek nagy lábon a párom 30 év munkaviszony után simán lapátra került,mert túlképzett és azóta a rehabilitációs járadéka most már elérte a 38.160,-jó magyar forintot havonta!Ez rendkívül nagy összeg.Ha itt Ausztriában kérdezik a "kollégák",hogy mennyi a kereset odahaza,a kimondott összegeken el vannak hűlve,az ilyen olyan napi bejelentéses,meg egyéb kiskapus csúsztatásos munkavégzésről,arról,hogy dolgozol és a fizetés napján kiszúrják a szemed a fizetésed 20-30% val,mert a főnöknek "anyagot kellett venni...." stb.....
 
Ez olyan fidesz propaganda. A lopasok csalasok jogtiprasok miatt allitottak le a Eus penzeket. Nyilvan neked tetszik Tiborcka milliardos uzletei pont ezert nem lesz Mo Eus ugyeszseg. Igy love se.
Az ellenzek akar kulon kulon egyik se bugas pedig mindent megtettek hogy valahogy rajuk verjek a lopast de nem sikerult, hanem ragalmazasert millios karteriteseket fizettek ki a vadaskodok.
Tudom sok munkahely van ami nem megfelelo de nincs mit reklamalnod ha a rabszolgatorvenyt Orbanek torvenybe iktattak.
 
Se Tiborcka ,se Mészáros se az MVM igazgatója nem tetszik.... Természetesen akinek nem tetszik a magyar rendszer,munkakörülmények,emberekkel való bánásmód az régen lelépett.....,mint én is!
Itt megbecsülnek,rendesen keresek,( a főnököm újabban minden nap megköszöni a munkámat,...) igaz vannak ennek árnyoldalai is.....
 
Mert Magyarország előre megy, nem hátra!
És ha lenne szőr a hátamon, felállna!
Ezek tényleg nem normálisak! És akik megválasztották őket, sem azok.
Egyszerűen... nem is tudom, mit érzek most. Talán... mérhetetlen elkeseredést.
Mit csinált a fideszes birkanyáj és a királyuk a hazámból?
Azt sem értem, miért nem jut el a tyúkeszűek tyúkeszéig az az egyszerű tény, hogy becsapták őket, hogy ezek hazudtak és hazudnak nekik. Hogy Orbán ezerszer rosszabb Gyurcsánynál. /Mert Gy. legalább nem vette fel a fizetését, és nem a pereputtyát, baráti körét tette milliárdossá, ha csak ennyit lehet felhozni mellette, szerintem az is több, mint ami Orbánról elmondható. Ráadásul sosem hazudta azt, hogy jól áll az ország, csak a kampány alatt nem mondta el, mennyire sz...ul áll valójában. Csak Őszödön./
De úgy tűnik, most nem baj, hogy a megválasztott miniszterelnök állandóan hazudik. Hogy áprilisban már folyt a háború, beindultak a szankciók, Orbán mégis azt ígérte, hogy megtartják a rezsicsökkentést, és nem hagyja, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát. Hogy nem szakadt rá az ég! Ez annyira nyilvánvaló hazugság volt. Most mindent a háborúra és Brüsszelre ken, noha az infláció már a covid alatt beindult, és az olaj és gáz szankciók még nem is léptek életbe, csak év végén esedékesek, tudtommal. Pár napja egy cikkben felsorolták az eddigi szankciókat, ezek nagyrészt az oligarchákra vonatkoztak, és a banki dolgokra, nyugati termékek szállítására. A nyugati és amerikai cégek önszántukból vonultak ki Oroszországból. Annak idején is azt mondták a szakértők, hogy idő kell ahhoz, hogy hassanak a szankciók. És hogy igazán az hatásos, ha sem olajat, sem gázt nem veszünk az oroszoktól, mert amíg veszünk, pénzeljük a háborújukat, de ez egyelőre nem megoldható a nagy rászorultság miatt. Amin változtatni kell. Orbán 12 éve uralkodik. Simán változtathatott volna a kiszolgáltatottságunkon, de ő inkább hatvanpusztai birtokát építgette, stb.
Nem csak a magyarok fizetik meg a háború árát, hanem egész Európa. Az igazi vesztesek itt mi leszünk, teljesen függetlenül attól, hogy melyik oldalra állunk vagy nem állunk.
 
Azért kíváncsi lennék,ha az ellenzéki összefogás nyert volna,akkor mi lenne Magyarországon.
Bérek csökkentése,13-havi nyugdíj eltörlése,energiaárak,benzin gázolaj világpiaci árra módosítása,ilyen-olyan extra adóbevételek kitalálása....
Aztán ha a magyarnak nem tetszik,jönne a rendőri rohamosztag vízágyúval,könnygázzal.....esetlegesen egy kis külföldi "vendégosztag" segítségét is igénybe vennék mint 2006 ban.....
"Nem kell félni,nem fog fájni!"
Hááát, szerintem a mi korosztályunk (50-esek) már nem fogja megtudni hogy mi lett volna ha...., mert egyre csak távolodunk a kormányváltás leghaloványabb esélyétől is, nem hogy közelebb kerülnénk hozzá.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére