Isten és más mesék - 2013

Horkanto

Állandó Tag
Állandó Tag
Annyi Isten ahány ember

Istennek nincs saját természete. Az egyén által megtapasztalt erőnagysága, vagy a forma, amelyben az isteni manifesztálódik, az az egyénnek az istenivel való kapcsolatától és attól függ, hogy az egyén milyen nézőpontot alakított ki Istenről. Isten hatalmas, de az Isteni részeként te magad is elég hatalmas vagy. Ebből ered a probléma, de a mérhetetlen szépség is. Az egyénnek meg van a szabadsága, hogy olyan Istent tervezzen, amilyet ő szeretne. Ez éppen olyan, mint a fazekas, aki az agyagot használja, hogy mesterműveket alkosson. Ha úgy viszonyulnál a Jelenlétedhez, mint egy játékos, hatalmas és szenvedélyes baráthoz, aki azonnal válaszol, akkor olyan lenne a te Istened.

Ha Istent megfoghatatlanként definiálnád, akkor bizonyosan így is tapasztalnád őt; az Istened elérhetetlen lenne számodra. Választhatnál magadnak egy rosszalló, vagy mosolygó, vagy nevető, vagy épp egy játékos Istent is.

Ha 7 milliárd ember van, akkor 7 milliárd Isten van. Nem létezik olyan, hogy „az” Isten, vagy Isten „egyedüli” definíciója. Ez személyes dolog. Ezért nagyon fontos, hogy ne egy büntető vagy közömbös Isten keretünk, Isten képünk legyen. Ha úgy gondolod, hogy Isten mérges rád a gondolataid vagy az életed miatt, és félsz a büntetéstől, akkor ez fog történni.

Ha számodra Isten egy öntelt apa, aki csak egy vég nélküli könyörgés és fohászkodás után hajlandó válaszolni, akkor az lesz a valóságod.

Ne gondold azt, hogy Istent tervezni szemtelen dolog! Tudat alatt mindig is megteremtetted az Istenedet; de ezúttal tedd ezt tudatosan és intelligens módon! Isten nem definiálja önmagát; az emberiség határozza meg Őt. Teremts egy olyan Istent, aki elég hatalmas ahhoz, hogy felébresszen téged, és közben képes a vágyaidat is beteljesíteni!

- Sri Bhagavan -
 
steve3

Ellenben:
Jézus nem teremtett magának Istent.Ő azt mondta Ő az Atya képe,akinek akarata van.

"Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi."
-

"Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét."(János evangéliuma)
-

Pilátus számára is talán képlékeny,megragadhatatlan volt az igazság,Jézus számára viszont nem.

"Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket,és megcselekszi azokat,hasonlítom azt a bölcs emberhez,aki a kősziklára építette a házát.
És ömlött az eső,és eljött az árvíz,és fújtak a szelek,és beleütköztek abba a házba,de nem dőlt össze:mert a kősziklára építtetett."(Máté 7)

Utoljára módosítva:

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Mivel etette Noé a bárkában a ragadozó állatokat? Mit evett Ő és a családja? Aztán,hogy tudtak olyan gyorsan elszaporodni az emberek a vérfertőzésben ?
 
Ezeket én például nem tudom.De azt igen,hogy hitt Istennek,és így átkerült egyik világból a másikba.És mindannyiunk szívében ott van egy jó indító sugallat,csak figyelni kell rá.:)Okostelefon...
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap néztem meg igazán figyelemmel,a Képlet című filmet.(Nikolas Cage főszereplésével)
Most értettem meg,hogy létezik egy olyan dimenzió váltó jelenség,mennyei jármű,Illés szekere,Isten Trónja,amit a biblia Merkabának hív.Ez az amit talán Ezékiel is láthatott.
Mivel más nálunk lelkileg fejletlenebb,de technikailag fejlettebb civilizációk használhatnak űrjárműveket,(UFO),,ezért ha űrjárművekről hallottam,mindig csak ezekre gondoltam.Ezért belsőleg tiltakoztam,ha úgy gondoltam ,hogy az Isteni eredetet az UFOK szintjére akarja lehúzni valaki..
Merkabát lehet "űrjárműnek"nevezni,de mégis magasan többről van szó,mert Isteni jelenlétet hoz,élő kapcsolat a szentséggel,összefüggésben a mennyei kívánalmakra átalakult lényünkkel,testi állapotunkat átváltoztatja,maga is él.
 
Utoljára módosítva:

vandorcsillag

Üdv steve3!
Láttam a filmet én is,többször megnéztem.
Nekem az volt a furcsa,hogy gyerekek a kiválasztottak,mivel őket még lehet befolyásolni,de egy felnőttet nemigazán.
 
Szia Vándorcsillag!
Igen ez elgondolkodtató.Egész más hatások érik az embert serdülőkor után...nekem nem ismert a gyerekek kérdése.Talán a születés előtti Isteni elrendelésekben találhatnánk magyarázatot,de azt meg nem ismerjük.(Zsolt.139,15-16)Azt Isten elrejti a szemünk elől.
Az általános üzenet viszont az,hogy aki a világban levő Világosságot befogadja,(János evangéliuma 1)abban megmarad,győzelmet arat az ellenerők felett,azt fogja elragadni az Úr,azt fogja elvinni a Merkaba,mint ahogy Illést is.(elrgadtatás:a még földön élő győztes reménysége az idők legvégén...I.Thess.4,17)Abban egyesült a "férfi és nő",abban egyesült az ég(menny) és föld.
Ők részt fognak venni a következő földi korszak befolyásolásában,irányításában.
 
Van,vagy lesz vége az idők legvégén? Az időnek nincs vége !
 
W

www.sissy

Vendég
Szia Vándorcsillag!
Igen ez elgondolkodtató.Egész más hatások érik az embert serdülőkor után...nekem nem ismert a gyerekek kérdése.Talán a születés előtti Isteni elrendelésekben találhatnánk magyarázatot,de azt meg nem ismerjük.(Zsolt.139,15-16)Azt Isten elrejti a szemünk elől.
Az általános üzenet viszont az,hogy aki a világban levő Világosságot befogadja,(János evangéliuma 1)abban megmarad,győzelmet arat az ellenerők felett,azt fogja elragadni az Úr,azt fogja elvinni a Merkaba,mint ahogy Illést is.(elrgadtatás:a még földön élő győztes reménysége az idők legvégén...I.Thess.4,17)Abban egyesült a "férfi és nő",abban egyesült az ég(menny) és föld.
Ők részt fognak venni a következő földi korszak befolyásolásában,irányításában.

Nem csak a serdülő korban! Egészen elképesztő dolgokat tudhatunk meg erről a "Másik" világról, ha az egészen csöpp, épp csak beszélni tudó gyerekeket hallgatunk meg figyelmesen. Egészen rövid az az időszak, talán 2-3 év, ameddig még nem rakódik rá az emlékeikre az, amit itt kell megtanulnia ahhoz, hogy hozzánk igazodjon.
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Dr.Saphir Adolf:Krisztus és az Írás (részlet)

„Az Írás nem csupán olyan dolgokat jelent ki,melyek jövendők,hanem örökké valókat is,melyek

nem láthatók.”Örökkévaló az,a mi szellemi,valóságos,lényeges,mennyei.A természetben s történelemben,egyes emberben és nemzetekben,összeütközésekben s győzelmekben van külső,ideiglenes,látható elem,s van belső,szellemi és lényeges elem.Istennek Lelke öröklétszerűen bánik mindazokkal;az az:a mi Istennek a természetben és történelemben látható és részszerint való nyilatkozása azt úgy állítja elénk,hogy a rejtett értelem folyton felfogható s valódi,elenyészhetetlen lényeg,fel lesz tárva általa.Így tehát az öröklét,mint az Írás egyik jellemvonása,két elemet zár magába,az egyik:

ellentétben állás az idő korlátozásával,

a másik:a lényegnek mulandó alakban feltüntetése.

Így tehát az Írásban,hogy úgy szóljunk,kül-és belterjedelmű öröklét található.

Innét van,hogy az Írás teljesen parabolikus.A láthatót úgy tekinti,mint megfelelőjét és feltüntetőjét a láthatatlannak.Megmagyarázza a természet hallgatag beszédét;meglátja,hogy a szellemvilág elvei,hogyan árnyékolódnak az emberek szokásaiban,tapasztalataiban.Ha Jézus képekben beszél,az az egész Írás módszerével megegyezőleg történik.Ő igazi fia Dávidnak,ki két könyvet olvasott:

a természetet s az írott Igét;(19.Zsolt.);igazi fia Salamonnak,ki a földi okosságban a mennyei bölcsesség tükrét látta,s aki példabeszédeket,az az parabolákat,homályos mondásokat bocsátott közre,melyek első jelentésükben világosak,de egyszersmind magasabb tanuságot tartalmazók.”
http://izraelim.net/MP3/krisztus.es.az.iras_net.pdf
 
Utoljára módosítva:

step

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy hol lakik az Isten:
a szívetekben.
Ne keressétek máshol...
Bennetek lakik és a gyerekeitek szívében.
Amikor a szemeikbe néztek,
az ő szemét látjátok.
A Te szereteted az Ő szeretete...
Miért kell Istent mindenbe belekeverni? Mintha mi nem is volnánk képesek szeretni. Mintha nem volna elég, hogy amikor a gyermekem szemébe nézek, az ő szeretetét lássam, az ő szemét? Minek ide Isten?? Így talán romantikusabb? Nekem nem.
 
pitti

Szerintem se kellene belekeverni. Az egyeneknek megvan a sajat mentalis fejlettsegi szintje amit mindenki a sajat elet tapasztalata utjan kell hogy elerjen.
Viszont egy "tervezo" munkaja tagadhatatlan az univerzumban. Hogy ez ki arra nem tudom a valaszt de a vilag jelei egyertelmuen erre utalnak.
En sem hiszem, hogy ez a bibliaban leirt Oregur lenne.
 
"Viszont egy "tervezo" munkaja tagadhatatlan"
Akkor a micsoda jól elcseszte a tervezést! Megtervezte a katasztrófákat, háborúkat.járványokat,egyébb betegségeket ,szenvedéseket és további istenáldásokat. A káoszról ne is beszéljünk inkább adjatok hálát a tervezőnek!
 
Oldal tetejére