Isten és más mesék - 2013

TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Hű, komám, ezt mindet ugye komolyan írtad? Csak mert viccnek rettentő erős...
Hogy is írod az egyik nagydíjas benyögést: a laza ember bízik az univerzum gondviselésében? Á, talán a legjobb... De nézzük csak: mi is az az univerzum, hogy gondoskodjon, ahogy te írod? Talán egy érző, gondolkodó ÉLŐLÉNY? Vannak érzelmei, megfigyel ezt-azt, észlel ezt-azt, tudja, hogy vhol segítenie kell? És segít is, mert segítőkész? Ilyennek látod az univerzumot? Vagy minek? Mert nekem az univerzum a világmindenséget jelenti, földestül, holdastul napostul, tejutastul, naprendszerestül, tokkal-vonóval úgy, ahogy van. És ehhez mindhez hol van az egyszerű ember a maga örömével-bánatával? Ehhez a felfoghatatlanul hatalmas TERÜLETHEZ képest? Merthogy ez az egész inkább egy terület, egy végtelen kiterjedésű vmi, ami pont letojja, hogy a hozzá képest még máxxemnyinél is milliószorta kiseb ember hogy és mint...
Meg hogy a világmindenségben egyensúly lenne, mert ha az ember elveszít vmit, kap helyette mást? Ezt is hirdetik ugyebár a tifélétek, nemde? :)
Nos nézzük? Szóval ha vki, mint én elveszti a jobb fülére a hallást, kap helyette hallókészüléket. Aki balesetben elveszti a lábát, kap helyette tolószéket? (amúgy ezt EMBEREK, segítő szándékú és OKOS emberek hozták össze, nem más). Hát aki a józan eszét veszti el, az mit kap helyette? És aki az életét?
Nem kötekvvés, nem morcos idegeskedés, hanem KÍVÁNCSISÁG. Hogy látod minezt? Belegondoltál már ebbe valaha?
Egyébként hogy egyet is értsek vmivel: igen, nem érdemes görcsölni, valóban csak magamat mérgezem vele, ebben 100% az egyetértés. Józanul, észnél lenni, odafigyelni, nem hagyni el magad, mert akkor vége mindennek. És a környezettel harmóniában lenni, és figyelni, mert akkor a bajok nagy része elkerülhető.
Viszont azt, hogy bízni? Mégis miben? Szvsz csakis magadban, a JÓ emberekben, akik tényleg segíteni akarnak, és tudnak is.
Ennyi.
Nem hiszek a csodákban, mert nincsenek is.
Te, mint írod, nem hiszel a véletlenekben. Ha jól értem, úgy látod, minden vmilyen okkal történik, csak az ember még (és talán soha) nem tud mindent, nem tárta fel az okokat, a magyarázatokat. Nos igen, ezt én is így látom.
Oka van annak, ha pl a dobókockával egyszer 6-ost, másszor egyest dobsz. Nem úgy fogtad, nem úgy dobtad, nem oda, stb. Csak ezt még nem tártuk fel rendesen. Oka van annak, hogy egyk nap sajtos szendvicset, míg másnap inkább rántottát ennél reggelire. Mert az emésztőszerveidnek vmiért más kell, amit még nem tártunk fel teljesen.
És még sorolhatnám, mire milyen magyarázatok lehetségesek, csak még nem ismerjük.

És igen, a nap holnap is "fel fog kelni". :) Mertt mint tudod ugye, a föld holnap is forog körülötte, és holnap is odafordul, ahogy eddig is. :)

Hát biz, sok dologban egyetértünk, még ha nem is mindenben.

Kellemes ünnepeket!
Kellemes ünnepeket neked is "komám"!
Csodák és véletlenek nincsenek...max annak hiszik a mögötte rejlő törvényszerűséget...aki még nem látja át,nem lát tovább a csak fizikai meglátás gondolkodás szintjén.
Amit pl csak fizikai dolgokról ételekről való gondolkodást,vagy akár tárgyakról kifejtesz,azok nem okok okozatok...az OK-ok mélyebben kezdődnek...ami ide 3 D-be belép már csak okozat lehet...
A materiális dolgokon,gondolkodáson túllépve kezdődnek az igazi okok;)érdekességek,csodáknak hitt dolgok...aki már ezeken túllép,nem birtokol,csak használ...ugyan úgy az övé minden, de nem ragaszkodik hozzá..ezáltal lazábban él,nem görcsöl semmin...nem az eszközökért él,hanem az eszközökkel minőségi életet biztosít magának...
Az OK-ok hozzák az okozatokat...a (be(vonzás) által... hogy most pl a materiális dolgokkal fejezzük ki a lényeget...az univerzum gondoskodása úgy történik,hogy mások által éred el kapod meg ,az éppen régóta vágyott dolgot tárgyat ,történést,eseményeket stb...ez megy pozitív és negatív irányba is...a használt energiák ,cselekedetek függvényében..és ennek minőségében kapod meg akár sokszorosan is a kiegyenlítődést akár a "jótéteményedért" akár gonosz cselekedetért...de mindenképpen kiegyenlítődik a dolog az idejében...
Ezért aztán a saját életminőségünk érdekében ajánlott az érem pozitív felét használni,ha nem akarunk "véletlenül" ami nincs...olyan cselekményeket,történéseket bevonzani ami nem éppen kellemes a számunkra...de aki ezekben már "megtanulta a leckét" úgy is él...aki még nem futni fogja a köreit...akár többszörösen is a saját kárára...de a végén tanul belőle...valahol valamikor...;)
Egyenlőre most ennyi...:dr_31:
 
eroberter

Állandó Tag
Állandó Tag
Ajjajj, hova keveredtem én :D

Materiális meg nem materiális, meg a túró tudja mi... :)

Nos, lássuk, én mire jutottam:

Azt írod, az okok mélyebben rejtőznek… Hát tudod, én a materiális gondolkodáson, amit racionálisan meg lehet tapasztalni, mást nem tudok elképzelni. Vagy csak nem ittam eleget?

Miért hiszik sokan azt, hogy van egy olyan világ, amit semmi élőlény (nemcsak az ember) nem tud úgy konkrétan, visszaigazolhatóan felmutatni, amiről csak a hadova megy? Azt értem, miért jó ilyenben hinni: megnyugtató, hogy jaj, hátha ott igazság tétetik (de hogy mi is az az „igazság, arról is megoszlanak a soxxor mit sem érő vélemények), meg hogy jaj, hátha tovább élek a halálom után abban a bizonyos világban, amiről semmi de semmi konkrét fogalma sincs senkinek csak rózsaszín ködös reményei…

Nem tudom, én az ilyen ismeretleneket nem szeretem. Számomra nem jó ezeken elmélkedni, (azt is tudod ugye, h az elmélkedés a vakok botja). Ha nincs konkrét, visszaigazolható ismeret róla, akkor nem teszem az életem részévé. Itt is csak a jóféle, jó hangulatú vita kedvéért vagyok :)

Lényeg a lényeg, én a materiális gondolkodáson kívül mást el nem tudok képzelni, nem is értek. És konkrét, valódi TAPASZTALATA mindezekről senki másnak sincs, még neked sem. :) Úgyhogy túl sem tudok rajta lépni, hogy ne birtokoljak, csak használjak (ez is nagyon tetszik) :)

Ebben viszont egyetértek: nem az eszközökért élünk, azokat csak használjuk. Ahogy nem azért élünk, hogy együnk… a folytatást ismered. Ezt is teljes mértékben vallom magam is. De aki egyszerűen nem úgy él, mert nem olyan az egészsége, vagy pl az érzéxxervei mint a többieké, netán vmi végtagja hiányzik, nem tud olyan szintet elérni a mindennapi életben, mint ép társai, az persze hogy esetenként görcsöl, nem tud úgy ellazulni, annak hiába hadovál egy olyan, akivel minden renden, elvégre tele hassal könnyű a böjtöt dicsérni.

„Bevonzás”? Ez mi fun terem? Például ha vkinek ilyen-olyan tetkója, vagy szerencsepatkója, egyéb mütyürje van, az „bevonzza” a szerencsét? Nem a pozitív hozzáállás, az ész maximális használata az, ami inkább hasznára van?

És újfent csak megkérdem: tulképp mi is az az „univerzum”, hogy gondoskodjon? Egy élő, érző LÉNY? Vagy csak egy TERÜLET? Mi az? Mert így csak hadova, amit írsz, és csak röhögni lehet rajta, még ha te nem is ezt érzed.

És igen, sokminden a „használt cselekedetek” függvényében történik, de ehhez nem kell semmiféle megszemélyesített, mesebeli univerzum, ami/aki a jótéteményeidet számon tartja… Kiegyenlítődni pedig? Sztálin elvti tettei mikor egyenlítődtek ki? Ágyban párnák közt halt meg. Ahogy még rengeteg diktátor, nyomorult tömeggyilkos és egyéb is, ugye ismered a történelmet? :)

Hát, én így látom a te elképzeléseidet, én sosem voltam képes ily mód a fellegekben járni (amúgy is odafenn elég hideg van és erős szél), földhözragadt típus vagyok, aki sosem értette a vallást, sosem boldogultak vele az ilyen-olyan térítők, ezért a legtöbb esetben őt nevezték mindenféle fantáziátlan (na, ez egy kulcsszó, ha érted), sótlan, unalmas fazonnak, aki nem lát túl a mindennapok folyásán, és kerülni érdemes :D :D :D
 
eroberter

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon nem értem miről beszélsz...vagy inkább mellé beszélsz...arról szó nem volt hogy valaki fizikai bántalmazásért legyen hálás...ilyet nem is írtam tudomásom szerint...ez a te agyi kombinációd volt!!!!, .Arról volt szó,hogy légy hálás a fiatalkori megélt élményeidért....és fogadd el hogy ebben a világban minden elmúlik...minden és mindenki halad az elmúlás felé aki ami "beleszületett a 3 D -s világba...Az erőt felváltja a gyengeség...minden és mindenki halad a hanyatlás felé...max nem fogja fel és úgy él mintha örökké itt lenne...
Na, nem bírom ki, hogy ne ugatérozzak ebbe is bele :D
Azt írtad, legyen hálás a MEGÉLT dolgokért, nemde? Márpedig a fenékberúgás is egy megélt dolog, vagy nem? Akár fiatalkori, akár nem. Az más tészta, hogy MIÉRT is kapta. Tehát: a megélt dolgokba nemcsak a JÓ dolgok tartoznak. Vagy szerinted igen? :) :)
Ebben a világban minden elmúlik, írod. IGEN ez igaz. De van másik világ is? És ha szerinted van, ezt tudod igazolni is, tapasztalatod van róla, objektív, más által is megélhető tapasztalatod? Mert persze az is "tapasztalat", ha rendesen bepiálsz, és mondod az ivócimbinek, hogy hű, három fogadóst láttam az imént az asztalunk előtt! Mire a cimbi: túl sokat ittál, csak kettő volt...
Na, ennyit az efféle "tapasztalatokról", ennyit érnek... Az utolsó mondattal egyetértek annyi kitétellel, hogy az állat, a növény nem tudja, nem tudhatja, hogy egyszer ő is el fog múlni; míg az ember tudja, csak nem mind veszi tudomásul, nem mind fogadja el tényként.
Beleugatér vége :D :D :D
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Csak, hogy ne legyen olyan egyszerű....amíg nem tudjuk, hogy mi az élet, - illetve nem fogadjuk el a darwinizmust- , addig nem tudunk semmit......persze, ha elfogadjuk, akkor sem...

“........Ha valaki vagy valami megeszi egy növény levelét, abba még nem hal bele a növény, de attól még nem tetszik neki. Egy új kutatás szerint a növények pontosan tudják, ha valami épp elkezdte megdézsmálni őket, és meg is próbálnak aktívan védekezni ellene.

Az intelligencia érdekes szó, amikor nem emberekre használjuk, hanem állatokra, vagy növényekre, és nagyon nehéz értelmezni. Evolúciós értelemben egy csimpánz nem áll felette egy csirkének, csak mert előbbi képes eszközt használni. Nagyon nehéz összehasonlítani különböző állatokat ilyen szempontból, pláne növényeket állatokkal vagy az emberrel, viszont remek betekintést enged abba, hogy vajon más élőlények hogyan viselkednek, hogyan "gondolkodnak".....”

Vajon csupán a híresen élénk gyermeki fantázia eredményei ezek a mondatok, vagy tényleg valamiféle földöntúli dolgot éreztek meg? Lehetséges lenne, hogy gyermekként fogékonyabbak vagyunk a természetfeletti jelenségekre, már ha egyáltalán léteznek ilyenek? Ezt nem tisztünk eldönteni, egy azonban biztos: ezektől a rövid történetektől a hideg futkos a hátunkon…

1.
“Menj aludni, nincs semmi az ágyad alatt.”
“Most már mögötted van.”
Azóta sem tudtam túltenni ezen magam, és beleborzongok, ha eszembe jut.

Elmentünk egy régi temető mellett, az akkor három éves fiam egyszer csak megszólalt, komoly hangon: “Itt fekszik a bátyám.” Amikor elmagyaráztam neki, hogy neki sosem volt bátyja, ezt felelte: “Nem, Anyu…még régebben volt. Amikor a másik nő volt az anyukám.”

3.
Épp lefektettem a két éves fiamat. “Viszlát, apa” mondta. “Nem, ilyenkor azt mondjuk, jó éjt!” válaszoltam neki. “Tudom. De ez most a búcsú ideje.”
Többször is leellenőriztem utána, hogy még az ágyában fekszik-e.

4.
Amikor az unokatesóm 2-3 év körüli volt, az anyukája ismét gyermeket várt. Egyszer odament az anyukájához, átölelte a pocakját, és megszólalt: “kisbaba beteg”
Pár nappal később az anyuka elvetélt…

5.
A két és fél éves lányomat fürdettük, a feleségem és én elmagyaráztuk neki, hogy mennyire fontos ‘odalent’ alaposan megmosakodni. Komoly hangon megszólalt: “Ó, oda senki sem fog nyúlni. Egyszer megpróbálták. Berúgták az ajtót, megpróbálták de visszavágtam. Meghaltam, és most itt vagyok” Mindezt úgy mondta, mintha semmiség lenne..

Anyukám vigyázott a kislányomra, amíg orvosi vizsgálaton voltam. Egyszer csak ezt mondta neki: “Jaj ne, nagyi. Anya ma már nem jön haza. Egy csúnya, csúnya balesete volt. Nem tud értünk jönni.” Valóban balesetet szenvedtem, amelybe majdnem belehaltam, pont akkor, amikor a lányom ezeket mondta. Akkor még senki nem értesítette a családomat.

8.
A húgom, Hailey, pontosan két hónappal azután született, hogy a dédnagymamánk elhunyt. Egyszer Hailey felkelt, és arról tájékoztatott minket, hogy most van a 95. születésnapja. Amikor megpróbáltuk megérteni, hogy miért kezdett el sírni, azt válaszolta, hogy Irene-nek hívják (a dédmamámat is), nem pedig Hailey-nek. Ez egy teljes napon át tartott, másnapra nem emlékezett semmire.

9.
Az öt éves fiam megkérdezte, hogy mikor lesz 23 éves – megmondtam neki, hogy tizennyolc évet kell még rá várnia – erre azt mondta, hogy reméli, majd nem hal meg újra – mert legutóbb is 23 éves volt, amikor a Mennyországba került.

10.
– Miért sírsz?
“Rossz ember”
– Miféle rossz ember?
“Ott.” A szoba egyik sötét sarkába mutatott.
A sarokban álló könyvespolcon levő lámpa lezuhant, ahogy odafordultam.
Aznap este a mi ágyunkban aludt.

Ezek csak hirtelen jutottak eszembe.....
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ajjajj, hova keveredtem én :D

Materiális meg nem materiális, meg a túró tudja mi... :)

Nos, lássuk, én mire jutottam:

Azt írod, az okok mélyebben rejtőznek… Hát tudod, én a materiális gondolkodáson, amit racionálisan meg lehet tapasztalni, mást nem tudok elképzelni. Vagy csak nem ittam eleget?

Miért hiszik sokan azt, hogy van egy olyan világ, amit semmi élőlény (nemcsak az ember) nem tud úgy konkrétan, visszaigazolhatóan felmutatni, amiről csak a hadova megy? Azt értem, miért jó ilyenben hinni: megnyugtató, hogy jaj, hátha ott igazság tétetik (de hogy mi is az az „igazság, arról is megoszlanak a soxxor mit sem érő vélemények), meg hogy jaj, hátha tovább élek a halálom után abban a bizonyos világban, amiről semmi de semmi konkrét fogalma sincs senkinek csak rózsaszín ködös reményei…

Nem tudom, én az ilyen ismeretleneket nem szeretem. Számomra nem jó ezeken elmélkedni, (azt is tudod ugye, h az elmélkedés a vakok botja). Ha nincs konkrét, visszaigazolható ismeret róla, akkor nem teszem az életem részévé. Itt is csak a jóféle, jó hangulatú vita kedvéért vagyok :)

Lényeg a lényeg, én a materiális gondolkodáson kívül mást el nem tudok képzelni, nem is értek. És konkrét, valódi TAPASZTALATA mindezekről senki másnak sincs, még neked sem. :) Úgyhogy túl sem tudok rajta lépni, hogy ne birtokoljak, csak használjak (ez is nagyon tetszik) :)

Ebben viszont egyetértek: nem az eszközökért élünk, azokat csak használjuk. Ahogy nem azért élünk, hogy együnk… a folytatást ismered. Ezt is teljes mértékben vallom magam is. De aki egyszerűen nem úgy él, mert nem olyan az egészsége, vagy pl az érzéxxervei mint a többieké, netán vmi végtagja hiányzik, nem tud olyan szintet elérni a mindennapi életben, mint ép társai, az persze hogy esetenként görcsöl, nem tud úgy ellazulni, annak hiába hadovál egy olyan, akivel minden renden, elvégre tele hassal könnyű a böjtöt dicsérni.

„Bevonzás”? Ez mi fun terem? Például ha vkinek ilyen-olyan tetkója, vagy szerencsepatkója, egyéb mütyürje van, az „bevonzza” a szerencsét? Nem a pozitív hozzáállás, az ész maximális használata az, ami inkább hasznára van?

És újfent csak megkérdem: tulképp mi is az az „univerzum”, hogy gondoskodjon? Egy élő, érző LÉNY? Vagy csak egy TERÜLET? Mi az? Mert így csak hadova, amit írsz, és csak röhögni lehet rajta, még ha te nem is ezt érzed.

És igen, sokminden a „használt cselekedetek” függvényében történik, de ehhez nem kell semmiféle megszemélyesített, mesebeli univerzum, ami/aki a jótéteményeidet számon tartja… Kiegyenlítődni pedig? Sztálin elvti tettei mikor egyenlítődtek ki? Ágyban párnák közt halt meg. Ahogy még rengeteg diktátor, nyomorult tömeggyilkos és egyéb is, ugye ismered a történelmet? :)

Hát, én így látom a te elképzeléseidet, én sosem voltam képes ily mód a fellegekben járni (amúgy is odafenn elég hideg van és erős szél), földhözragadt típus vagyok, aki sosem értette a vallást, sosem boldogultak vele az ilyen-olyan térítők, ezért a legtöbb esetben őt nevezték mindenféle fantáziátlan (na, ez egy kulcsszó, ha érted), sótlan, unalmas fazonnak, aki nem lát túl a mindennapok folyásán, és kerülni érdemes :D :D :D
Röviden válaszolok a hosszú okfejtésedre...nincs még itt az időd a tudatosodásra (nem az iskolai tanulmányokra gondoltam).....nincs ezzel baj...ezért nem érted még az okfejtéseid által az egoddal semmit sem fogsz megérteni, ez a belsőlényed feltárulkozásának a dolga...majd egyszer valahol, valamikor, valakiként(nem ebben a megtestesülésedben)...magadon nevetsz ugye azért ezt tudod nem? :D:D:Dmeg pár tudatos ember is joggal nevethet itt rajtad,mikor olvassa a földhöz ragadt "csukottszemű" írományaidat!!Messze van még a messze barátom! Legyen ez a zár-szónk...
;)
Milyen egyszerű lenne megúszni egy elhalálozással Sztálin bácsi és az összes többi diktátor embertelenségeit ugye? Na de az ÉLET NEM ÚGY MŰKÖDIK ÁM "KOMÁM"...majd egy másik,esetleg több és késöbbi inkarnációjában...fizet érte...mivel a karma =kiegyenlítődés mindenképpen bekövetkezik időtől függetlenül...csak akkor majd Ő áll a sortűzben egy másik emberként, aki ártatlannak gondolja magát!!!Meg az összes többi "cimborája" is elfog valamiképpen valahol, valamikor, valakiként számolni a "téteményeiért?!!!! Ugye-ugye másképpen hangzik a dolog...nem is biztos hogy akkora "buli "szemétládának,érzéketlennek lenni másokkal szemben...hiszen az az élete csak egy szelet volt a végtelenből...van idő minden elszámolásra!;):dr_31:
 
eroberter

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak, hogy ne legyen olyan egyszerű....amíg nem tudjuk, hogy mi az élet, - illetve nem fogadjuk el a darwinizmust- , addig nem tudunk semmit......persze, ha elfogadjuk, akkor sem...

“........Ha valaki vagy valami megeszi egy növény levelét, abba még nem hal bele a növény, de attól még nem tetszik neki. Egy új kutatás szerint a növények pontosan tudják, ha valami épp elkezdte megdézsmálni őket, és meg is próbálnak aktívan védekezni ellene.

Az intelligencia érdekes szó, amikor nem emberekre használjuk, hanem állatokra, vagy növényekre, és nagyon nehéz értelmezni. Evolúciós értelemben egy csimpánz nem áll felette egy csirkének, csak mert előbbi képes eszközt használni. Nagyon nehéz összehasonlítani különböző állatokat ilyen szempontból, pláne növényeket állatokkal vagy az emberrel, viszont remek betekintést enged abba, hogy vajon más élőlények hogyan viselkednek, hogyan "gondolkodnak".....”

Vajon csupán a híresen élénk gyermeki fantázia eredményei ezek a mondatok, vagy tényleg valamiféle földöntúli dolgot éreztek meg? Lehetséges lenne, hogy gyermekként fogékonyabbak vagyunk a természetfeletti jelenségekre, már ha egyáltalán léteznek ilyenek? Ezt nem tisztünk eldönteni, egy azonban biztos: ezektől a rövid történetektől a hideg futkos a hátunkon…

1.
“Menj aludni, nincs semmi az ágyad alatt.”
“Most már mögötted van.”
Azóta sem tudtam túltenni ezen magam, és beleborzongok, ha eszembe jut.

Elmentünk egy régi temető mellett, az akkor három éves fiam egyszer csak megszólalt, komoly hangon: “Itt fekszik a bátyám.” Amikor elmagyaráztam neki, hogy neki sosem volt bátyja, ezt felelte: “Nem, Anyu…még régebben volt. Amikor a másik nő volt az anyukám.”

3.
Épp lefektettem a két éves fiamat. “Viszlát, apa” mondta. “Nem, ilyenkor azt mondjuk, jó éjt!” válaszoltam neki. “Tudom. De ez most a búcsú ideje.”
Többször is leellenőriztem utána, hogy még az ágyában fekszik-e.

4.
Amikor az unokatesóm 2-3 év körüli volt, az anyukája ismét gyermeket várt. Egyszer odament az anyukájához, átölelte a pocakját, és megszólalt: “kisbaba beteg”
Pár nappal később az anyuka elvetélt…

5.
A két és fél éves lányomat fürdettük, a feleségem és én elmagyaráztuk neki, hogy mennyire fontos ‘odalent’ alaposan megmosakodni. Komoly hangon megszólalt: “Ó, oda senki sem fog nyúlni. Egyszer megpróbálták. Berúgták az ajtót, megpróbálták de visszavágtam. Meghaltam, és most itt vagyok” Mindezt úgy mondta, mintha semmiség lenne..

Anyukám vigyázott a kislányomra, amíg orvosi vizsgálaton voltam. Egyszer csak ezt mondta neki: “Jaj ne, nagyi. Anya ma már nem jön haza. Egy csúnya, csúnya balesete volt. Nem tud értünk jönni.” Valóban balesetet szenvedtem, amelybe majdnem belehaltam, pont akkor, amikor a lányom ezeket mondta. Akkor még senki nem értesítette a családomat.

8.
A húgom, Hailey, pontosan két hónappal azután született, hogy a dédnagymamánk elhunyt. Egyszer Hailey felkelt, és arról tájékoztatott minket, hogy most van a 95. születésnapja. Amikor megpróbáltuk megérteni, hogy miért kezdett el sírni, azt válaszolta, hogy Irene-nek hívják (a dédmamámat is), nem pedig Hailey-nek. Ez egy teljes napon át tartott, másnapra nem emlékezett semmire.

9.
Az öt éves fiam megkérdezte, hogy mikor lesz 23 éves – megmondtam neki, hogy tizennyolc évet kell még rá várnia – erre azt mondta, hogy reméli, majd nem hal meg újra – mert legutóbb is 23 éves volt, amikor a Mennyországba került.

10.
– Miért sírsz?
“Rossz ember”
– Miféle rossz ember?
“Ott.” A szoba egyik sötét sarkába mutatott.
A sarokban álló könyvespolcon levő lámpa lezuhant, ahogy odafordultam.
Aznap este a mi ágyunkban aludt.

Ezek csak hirtelen jutottak eszembe.....

Bizony, a fantázia rengeteg dologra képes, a gyerekek pedig sok csacsiságot össz tudnak hordani, ahogy anno én is. Csak épp én már kinőttem ezekből :) :) :)
 
Utoljára módosítva:

eroberter

Állandó Tag
Állandó Tag
pár tudatos ember is joggal nevethet itt rajtad,mikor olvassa a földhöz ragadt "csukottszemű" írományaidat
Így van. Mindenre van magyarázat, csak eleget kell inni hozzá, és mindent de mindent értesz :)

Figyelj csak: minél többet írsz nekem, annál több és több kérdést vetsz fel bennem, de amiket eddig tettem fel neked, azokra sem válaszolsz egyre sem, csak mellébeszélsz folyamatosan. Szerinted ez így fair dolog? (na tessék, újabb kérdés) :)

Karma, reinkarnáció????????
Nos, lássuk, egy rövid okfejtés: az ember megszületik, veleszületett JELLEMMEL, ami nehezen alakítható ,megtanul beszélni, járni, írni, megismeri a világot, elkövet ezt-azt. Aztán, ahogy te leírod, az univerzum (amit többszöri kérésemre sem definiáltál érthetően és világosan) visszafizet neki úgy, hogy áthelyezi egy új testbe, ahol teszemazt büntit kap előző életéért...
Csakhogy: alapesetben az embernek halványlila gőze nincs előző életéről, semmiről, mindent absz a nulláról kezd, csak TALÁN a jelleem, ami uaz marad, és ha az marad, akkor hiába büntetik, nem, vagy csak nehezen és keveset változik. Ezt bárki is értelmes büntinek látja? Téged már nem is kérdezlek, úgyis csak mellébeszélsz.
Másrészt: miféle bünti az, amit azért kap az ember, amire nem is emléxxik, amiről neki semmiféle fogalma nincs? Hogy ki és mi volt állítólagos előző életében/életeiben, mit tett vagy épp mit nem tett. Ha fogalma sincs, mire, miért kapja a büntit, értelmes bünti az olyan?
Ezt sem tőled kérdezem már, hanem a többi olvasótól, aki esetleg szeretne ebbe a témába bekapcsolódni.
 
Treffhetes

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves eroberter!

A jellem nem velünk született, nem adott. Az kialakul a hosszú - hosszú évek alatt és rengeteg minden befolyásolhatja.
Leginkább természetesen a szülők és a közvetlen környezetben megtapasztalt dolgok.(meg persze egy csomó más is ;))
A jellemünk szoros kapcsolatban van a világnézetünkel, kifejezi hogyan viszonyulunk más emberekhez, valláshoz, tudományhoz a világhoz, mindenhez.
Befolyásolja a magatartásunkat és cselekedeteinket is.
Csecsemőként nem állunk sehogy a világhoz, csak eszünk, alszunk és ordítunk.

Más:
Az állatok is nyilván tudják, hogy meghalnak. Pl. a zsákmány állatok nem állnak tétlenül míg megeszik őket hanem próbálják menteni az életüket, tudják ha elkapják őket az nekik nem lesz jó.
Az állatok is tapasztalják a halált, ilyen vagy olyan módon és szerintem meg is értik valamennyire.(ezek persze csak az én meglátásaim a jellememből fakadóan :))
 
Utoljára módosítva:

Treffhetes

Állandó Tag
Állandó Tag
Röviden válaszolok a hosszú okfejtésedre...nincs még itt az időd a tudatosodásra (nem az iskolai tanulmányokra gondoltam).....nincs ezzel baj...ezért nem érted még az okfejtéseid által az egoddal semmit sem fogsz megérteni, ez a belsőlényed feltárulkozásának a dolga...majd egyszer valahol, valamikor, valakiként(nem ebben a megtestesülésedben)...magadon nevetsz ugye azért ezt tudod nem? :D:D:Dmeg pár tudatos ember is joggal nevethet itt rajtad,mikor olvassa a földhöz ragadt "csukottszemű" írományaidat!!Messze van még a messze barátom! Legyen ez a zár-szónk...
;)
Milyen egyszerű lenne megúszni egy elhalálozással Sztálin bácsi és az összes többi diktátor embertelenségeit ugye? Na de az ÉLET NEM ÚGY MŰKÖDIK ÁM "KOMÁM"...majd egy másik,esetleg több és késöbbi inkarnációjában...fizet érte...mivel a karma =kiegyenlítődés mindenképpen bekövetkezik időtől függetlenül...csak akkor majd Ő áll a sortűzben egy másik emberként, aki ártatlannak gondolja magát!!!Meg az összes többi "cimborája" is elfog valamiképpen valahol, valamikor, valakiként számolni a "téteményeiért?!!!! Ugye-ugye másképpen hangzik a dolog...nem is biztos hogy akkora "buli "szemétládának,érzéketlennek lenni másokkal szemben...hiszen az az élete csak egy szelet volt a végtelenből...van idő minden elszámolásra!;):dr_31:
Tényleg úgy gondolod, hogy itt vannak olyanok akik kinevetik a másikat csak mert más a világnézete mint nekik????????
Persze ha magdból indulsz ki....
 
eroberter

Állandó Tag
Állandó Tag
A jellem nem velünk született, nem adott. Az kialakul a hosszú - hosszú évek alatt és rengeteg minden befolyásolhatja.
Azaz szereinted a gyermek egy tabula rasa, akire az élet és a szülők azt írnak, amit csak akarnak, és jórészt tőlük függ, milyen lesz a gyermek. Figyelj, tanultál te pszichológiát? :)
Csecsemőként nem állunk sehogy a világhoz, csak eszünk, alszunk és ordítunk.
Nem is a csecsemő jelleméről beszélek :)
Az állatok is nyilván tudják, hogy meghalnak. Pl. a zsákmány állatok nem állnak tétlenül míg megeszik őket hanem próbálják menteni az életüket, tudják ha elkapják őket az nekik nem lesz jó.
Hallottál te már arról, hogy ÖSZTÖN? Egyébként akkor a dodómadár miért nem menekült, miért ment oda az emberhez? Vagy egy más, nagyon érdekes dolog: vmi természetfilmben láttam, hogy egy kis oroszlánkölyök vmi szikla tetején szétnézett, és az alatta levő gnúcsorda szétszaladt. Nem igazán emléxxem a narrátor kommentárjára, de vmi olyasmi volt, hogy azoknak az ösztöne irányította őket, hogy futás, mert ez ragadozó és veszély még ilyen kis pöttöm pamacsként is...
Megint más: kamasz gyerekként nagymamámék nyaraltam, és egy gólya repült el alacsonyan a házuk fölött. Erre az összes tyúk a disznóólba menekült, és ugyan elcsendesedtek, pedig azelőtt káráltak, énekeltek, kotkodákoltak, minden. Nagyapám mondta, milyen érdekes, hisz sas nem járt erre sosem, honnan tudták, hogy egy kitárt, nagy szárnyú izémizé elől így kell menekülniük...
Szóval nem tudom, az állatok viselkedését nem igazán értem, de őnáluk max az ösztön az, amit magyarázatként tudok.
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Így van. Mindenre van magyarázat, csak eleget kell inni hozzá, és mindent de mindent értesz :)

Figyelj csak: minél többet írsz nekem, annál több és több kérdést vetsz fel bennem, de amiket eddig tettem fel neked, azokra sem válaszolsz egyre sem, csak mellébeszélsz folyamatosan. Szerinted ez így fair dolog? (na tessék, újabb kérdés) :)

Karma, reinkarnáció????????
Nos, lássuk, egy rövid okfejtés: az ember megszületik, veleszületett JELLEMMEL, ami nehezen alakítható ,megtanul beszélni, járni, írni, megismeri a világot, elkövet ezt-azt. Aztán, ahogy te leírod, az univerzum (amit többszöri kérésemre sem definiáltál érthetően és világosan) visszafizet neki úgy, hogy áthelyezi egy új testbe, ahol teszemazt büntit kap előző életéért...
Csakhogy: alapesetben az embernek halványlila gőze nincs előző életéről, semmiről, mindent absz a nulláról kezd, csak TALÁN a jelleem, ami uaz marad, és ha az marad, akkor hiába büntetik, nem, vagy csak nehezen és keveset változik. Ezt bárki is értelmes büntinek látja? Téged már nem is kérdezlek, úgyis csak mellébeszélsz.
Másrészt: miféle bünti az, amit azért kap az ember, amire nem is emléxxik, amiről neki semmiféle fogalma nincs? Hogy ki és mi volt állítólagos előző életében/életeiben, mit tett vagy épp mit nem tett. Ha fogalma sincs, mire, miért kapja a büntit, értelmes bünti az olyan?
Ezt sem tőled kérdezem már, hanem a többi olvasótól, aki esetleg szeretne ebbe a témába bekapcsolódni.
Maradjunk annyiban,hogy itt már több "nyitottabb szemű" (tudatos) tagtól mindenre de mindenre választ kaptatok már...de aki még egoból él..."nincs füle a hallásra"...mint írtam is már,majd egyszer valahol,valamikor (más) valakiként...addig is tapasztalni fogod te is és mindenki az életet és akár a "kényszerítő változást is az adódó szituációk miatt,és az egyetlen biztos dolgot a változást...és a változások majd meghozzák a nyitottságot tudatosodást a materiálisból,a test+lélek,szellem egységébe...akkor már nem lesz annyi kérdésed...az utadat neked kell bejárni,és a tapasztalatokból fejlődni,és elkerülhetetlenül változni!!! Ha tudnád ki voltál előző életedben az csak bezavarna ebben az életedben,ahol a MOST téged érő szitukból kell tanulnod,és pl ha sok a hátrány a karmából törleszteni... a lélek belül tudja mi felé kell haladni...és arra vezet az utad,ha csak még hozzá nem teszel a karmádhoz...
Szia! "Kemény ego mentes", kevés felesleges körrel tarkított életet kívánok neked, a tudatosodásod felé vezető úton!!!
 
Hsz-ed lényege tömören: nesze, semmi, fogd meg jól :) :D
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Azaz szereinted a gyermek egy tabula rasa, akire az élet és a szülők azt írnak, amit csak akarnak, és jórészt tőlük függ, milyen lesz a gyermek. Figyelj, tanultál te pszichológiát? :)

Nem is a csecsemő jelleméről beszélek :)

Hallottál te már arról, hogy ÖSZTÖN? Egyébként akkor a dodómadár miért nem menekült, miért ment oda az emberhez? Vagy egy más, nagyon érdekes dolog: vmi természetfilmben láttam, hogy egy kis oroszlánkölyök vmi szikla tetején szétnézett, és az alatta levő gnúcsorda szétszaladt. Nem igazán emléxxem a narrátor kommentárjára, de vmi olyasmi volt, hogy azoknak az ösztöne irányította őket, hogy futás, mert ez ragadozó és veszély még ilyen kis pöttöm pamacsként is...
Megint más: kamasz gyerekként nagymamámék nyaraltam, és egy gólya repült el alacsonyan a házuk fölött. Erre az összes tyúk a disznóólba menekült, és ugyan elcsendesedtek, pedig azelőtt káráltak, énekeltek, kotkodákoltak, minden. Nagyapám mondta, milyen érdekes, hisz sas nem járt erre sosem, honnan tudták, hogy egy kitárt, nagy szárnyú izémizé elől így kell menekülniük...
Szóval nem tudom, az állatok viselkedését nem igazán értem, de őnáluk max az ösztön az, amit magyarázatként tudok.
Csak az utolsó mondatodra egy megjegyzés: végy magadhoz egy kölyök kutyát, vagy egy más állatot, légy a gond viselője, és rájössz, hogy sokszor okosabban viselkedik, mint te. És ez nem fikazas.

A gyerekekről csak annyit kell tudni, hogy nem hazudnak, csak, ha rákényszerítik őket a felnőttek.

Még egy valami. Az, hogy hülyeség, nem tudományos kategória, és! Nem is kell hozzá semmilyen tudományos felkészültség.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

31FEEF2C-4D9A-4146-AB3B-540E92549A1A.jpeg
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Tényleg úgy gondolod, hogy itt vannak olyanok akik kinevetik a másikat csak mert más a világnézete mint nekik????????
Persze ha magdból indulsz ki....
Olvass tudatosan és figyelmesen...nem kinevetést írtam... azt írtam nevethet rajta...az írása materiális felfogásán és minőségén... amikor közben látom hogy nála jóval fejlettebb tudatosságú emberekkel mint írta is "gondoszkodik" na ezek az emberek joggal mosolyoghatnak...ha éppen úgy tetszik nekik :)
Az a mondatom csak a visszajátszó laszti volt a nevető smile(k)-ra
 
eroberter

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak az utolsó mondatodra egy megjegyzés: végy magadhoz egy kölyök kutyát, vagy egy más állatot, légy a gond viselője, és rájössz, hogy sokszor okosabban viselkedik, mint te. És ez nem fikazas.
Vagyis tenálad mindenképp okosabban :) Ez meg pláne nem fikázás :D
A gyerekekről csak annyit kell tudni, hogy nem hazudnak, csak, ha rákényszerítik őket a felnőttek.
Azaz pl egymásnak sem hazudnak, ugye? Tetőled is megkérdem, mennyire ismered a pszichológiát?
Még egy valami. Az, hogy hülyeség, nem tudományos kategória, és! Nem is kell hozzá semmilyen tudományos felkészültség.
Ezt lefordítod, hogy mit jelent?

Boldog karácsonyt, azaz téli napfordulót neked is
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Csak az utolsó mondatodra egy megjegyzés: végy magadhoz egy kölyök kutyát, vagy egy más állatot, légy a gond viselője, és rájössz, hogy sokszor okosabban viselkedik, mint te. És ez nem fikazas.

A gyerekekről csak annyit kell tudni, hogy nem hazudnak, csak, ha rákényszerítik őket a felnőttek.

Még egy valami. Az, hogy hülyeség, nem tudományos kategória, és! Nem is kell hozzá semmilyen tudományos felkészültség.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Csatolás megtekintése 1581573
Mivel köztudott dolog a kisgyerekeknek még nem erősödött meg az egoja,ezért is emlékeznek elmúlt életetekre történéseikre stb...rengeteg történetet ismerek én is...és nem fantáziálás...;)tudják..(VISSZA)EMLÉKEZNEK..
DE NEM KELL TÉGED ERŐSÍTGETNI MEG MINEK;):)van egy pont amin túl az ego már nem tud befolyásolni;)
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
ha már érdemi és értelmes válaszra, pláne cáfolatra nem telik tőlük, akkor mást nem is tudnak :) :D
Ők már megvívták a maguk harcát a saját egojukkal...nem tartoznak semmiféle erősítgetéssel sem feléd sem más felé...mint írtam az utadat neked kell bejárnod..és a kérdéseidből a tudatosság meggyőződésébe is neked kell (majd) eljutnod...addig is maradnak a kérdések...ne feledd ez csak benned kérdés ami téged foglalkoztat (még)...sokan túl vagyunk már rajtuk... mi már nem bizonytalanságban élünk..tudatosságban!;):eek::D:D
Jókat írogattunk ...;)de jóból is megárt a sok...Csáááóóó!!!:dr_31:
 
Na jó, de azért kérdésekre, pláne nem rossz szándékúakra csak válaszolhatnának ,nemde? Az anyuka sem csak mosolyog, és mondja a kérdező kisgyereknek, hogy ha majd magasabb tudati szintre kerülsz megérted, hogy kenjük meg a vajas kenyeret, hanem megpróbálja szépen, az ő kis szintjén megmagyarázni neki.
A másik felében igazad van.
Én is kiszállok,

A legjobbakat!
 
Oldal tetejére