Itt van Jakab Péter kőkemény üzenete

Itt van Jakab Péter kőkemény üzenete Kövér Lászlónak a tízmilliós büntetés után.


„Ha százmillióra büntetnek, akkor sem tudnak elhallgattatni!” – írja Jakab Instagram-oldalán.


A Jobbik miniszterelnök-jelöltje azt írja, „az orbáni világban a tolvajok azt gondolják, meg tudják akadályozni a rendszerváltást és az elszámoltatást, ha anyagilag ellehetetlenítenek.”


Jakab szerint azonban tévednek, mert ő „sosem fog meghátrálni, sosem fogja elárulni az ügyet, amiért parlamenti képviselő lett.”


„Mert háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza” – írta Jakab Péter.

Jakab.jpg
 
A moslék kifejezést a baloldali koalícióra először az akkor még a függetlenség látszatát keltő Momentum alelnöke, Soproni Tamás használta 2017-ben, a 24.hu-nak „Nem akarjuk összegyurcsányozni magunkat” címmel adott interjúban.
*
Semmiképpen nincs helye az Országunk Házában a közönséges, primitív kifejezésekre. Érvekkel kell(ene) győzni, s a hely szellemét tiszteletben tartani... Ott ahol valaha élt nagy magyarjaink is felszólaltak, elsősorban nem a saját, de a nép ügyében. No igen, valamikor még voltak közöttünk olyanok is. Remélem lesz, a remény hal meg utoljára, nem készülök temetésre, de győzelemre, győzelemre és harmadszor is győzelemre. Nem a vagdalkozásnak, nem a nyers és kocsmai kifejezéseknek, a bekiabálásoknak lenne helye, hanem ész érvekre, fagyos de kemény büntettek felsorolására. Mondom ezt én, akinek szintén időnként nehéz az indulatain uralkodni. De tény, hogy nem sok jót látok abban, hogy J. Péter a megmondó, majd letiltják, büntetik, aztán ismét feláll, meg- és kimondja, sőt kikiabálja, no az egyéb bekiabálásokról is van véleményem... Így nem lehet(ne) jól képviselni országunkat. Tovább gondolkozom, nem az a baj, hogy megmondja, hanem azon agyalok, hogy hogyan mondja meg. Diplomatikusan, legalábbis úgy kellene. Talán ebben valamilyen szaktanácsadót érdemes volna felfogadni, hogyan kell(ene) jól oda pirítani a jelenlegi kormány elé a bűnöket? De úgy, hogy mélyen süllyednének el - ha van süllyesztője az Ország Házának? Ha van, ott lenne a helyük. Tehát diplomácia, mivel egy ország miniszterelnökének arra is nagy szüksége van. Tovább gondolkozom, mi van akkor, ha bármilyen tárgyaláson nem érvelne J. P.- hanem leordítaná a másik ország vezetőinek a fejét? Itt már szégyenről nem is írnék, több lenne annál. Ha J. P. tovább is gondolná ezt a miniszterelnöki megbízást, akkor a diplomácia területére kellene betévednie, valamilyen ügyes, okos navigációval.
 
*
Diplomatikusabb előadásban is el lehetne mondani azt amit igazságosnak vél. Kulturáltabb módon is lehet(ne) fát vágni. Sok embernek tetszik ez a megmondó stílus, de ezzel csak azt éri el, hogy rámegy az élete, a háza, s talán még le is ültetik. Leckét vehetne Gy.Ferenctől - no meg Klára asszonytól. Ők is megmondják, tisztán, érthetően a véleményüket, de nem mennek le alpárba.
A fidesznyikok már úgy viselkednek, miint egy marék kígyó, mindegy, merre vágnak, merre harapnak, csak a mérgüket fecskendezzék - így védekeznek. Támadással, irgalmatlan büntetésekkel. S, ezekkel a pénzekkel csak az ő bőrük alá nyomódik az a sok pénz, az ő kasszájuk hízik. Nem az ellenzéké. Azért ezen el lehetne gondolkozni. - Mondom ezt én :) aki szintén hajlamos vagyok arra, ha kegyetlenül felbosszantanak, ordító tigrissé változom. Semmit nem nézek, semmit nem mérlegelek, vágok ahová tudok... nem késsel, szóval, mondattal. S, nem válogatom meg a szavaimat. De ehhez el kell szakítani a cérnámat, nincs részemről sem megbánás, de bocsánat kérés pedig végképpen nem. Amit kimondok, még ha legnagyobb dühömben is tettem, nem bánom meg. Akkor annak - úgy érzem, - helye volt. Tudom, nem erre neveltek, mégsem tudok mássá lenni. Képtelen vagyok a bőrömből kibújni, de ehhez nagyon fel kell bőszíteni. Úgy, hogy megértem J.P. dühét, indulatait, csak mégis csendességre intem. Sokszor a hallgatás az, amit jókor alkalmazunk, de a legjobb a jó érvelés, a tárgyilagos és pontos rámutatása a dolgokra, eseményekre.
Ahogy olvasom a hozzászólásodat, bocsánat, de az az érzésem támad, hogy félreérted a politikusokat. Ha egy politikus pl. rasszista húrokat penget, idegen gyűlölő vagy homofób törvényeket szavaz meg, akkor lehet, hogy rasszista és homofób stb, de ezt sosem lehet biztosan tudni. Azért teszik, mert Magyarországon ezzel lehet politikai tőkét kovácsolni. Hatalmat megszerezni vagy megtartani. Ha mással lehetne, akkor más politikai üzeneteket fogalmaznának meg, még ha nem is őszintén. Az ellenzék sem azért indít itt- ott neonáci múltú jelölteket, mert nem volna más, hanem mert épp tőlük remélnek több szavazót. Ezek a folyamatok, törvénykezések ezért egyben látlelet a magyar közállapotokról.

Jakab „dühös” felszólalásai számunkra van megkomponálva dühösnek. Ő (is) egy populista politikus. Így hát adott esetben cseberből vederbe.
 
Ahogy olvasom a hozzászólásodat, bocsánat, de az az érzésem támad, hogy félreérted a politikusokat. Ha egy politikus pl. rasszista húrokat penget, idegen gyűlölő vagy homofób törvényeket szavaz meg, akkor lehet, hogy rasszista és homofób stb, de ezt sosem lehet biztosan tudni. Azért teszik, mert Magyarországon ezzel lehet politikai tőkét kovácsolni. Hatalmat megszerezni vagy megtartani. Ha mással lehetne, akkor más politikai üzeneteket fogalmaznának meg, még ha nem is őszintén. Az ellenzék sem azért indít itt- ott neonáci múltú jelölteket, mert nem volna más, hanem mert épp tőlük remélnek több szavazót. Ezek a folyamatok, törvénykezések ezért egyben látlelet a magyar közállapotokról.

Jakab „dühös” felszólalásai számunkra van megkomponálva dühösnek. Ő (is) egy populista politikus. Így hát adott esetben cseberből vederbe.
*
A politika mindig is sáros és piszkos. Elég olvasni Mikszáth könyvét a választásokról... Azok sem most voltak, de kísértetiesen hasonlítanak a mostani állapotokhoz az uram-bátyám és egyéb érdek kapcsolatok kiépítése, a nyerészkedés, a sáp lehúzása stb. Ehhez gyomor kell, no meg a gerinc hiánya. A politikusok nagy része ezzel rendelkezik.
 
*
A politika mindig is sáros és piszkos. Elég olvasni Mikszáth könyvét a választásokról... Azok sem most voltak, de kísértetiesen hasonlítanak a mostani állapotokhoz az uram-bátyám és egyéb érdek kapcsolatok kiépítése, a nyerészkedés, a sáp lehúzása stb. Ehhez gyomor kell, no meg a gerinc hiánya. A politikusok nagy része ezzel rendelkezik.
Ez egyenesen következik a szocialista múltból. Tudjuk, hogy akkor hogyan működtek a dolgok, illetve azt is, hogy még mindig ezt a módszert követik a szocialista-kommunista pártok, akik között van a Jobbik is. Ezért nevetséges az előválasztás, mert pontosan ezen az uram-bátyám alapon eldöntötték előre, ki hol indul. Szánalmas és egyben szomorú. És az is hogy van aki ezt még elhiszi.
 
Ezért nevetséges az előválasztás, mert pontosan ezen az uram-bátyám alapon eldöntötték előre, ki hol indul.
Az egyértelmű, hogy a szabad választás joga már az előválasztáson sérül. De tévedésben vannak, ha azt hiszik, annyira kormányváltó a hangulat, hogy uram-bályámat, bárkit akit a nagy egyezkedés után ellenzéki oldalon elindítanak, gondolkodás nélkül megválasztanak.
 
Jakab „dühös” felszólalásai számunkra van megkomponálva dühösnek. Ő (is) egy populista politikus. Így hát adott esetben cseberből vederbe.
Tévedsz de jól mondod felét:Jakab arculatot épített magának
Minden politikusnak kell arculat és karizma
A kutyákat vagy gyermekeket ölelgető
politikus arculatot alakít
Trump a brutál beszólásaival szintén.
De hogy mikor lesz populista egy politikus mennyi szép ígéret után?
Azt ebből megítélni nem fogod tudni.
Az meg végképp megalapozatlan hogy cseberből vederbe
Mert ezt nem kizárólag megszólalásaik formáján retorikáján lehetséges megmondani
Hanem a komplex munkán amit a csapat kidolgoz előterjeszt.
És a Jobbiknak voltak jól kidolgozott és megvalósítás reményét adó terveik
Akkor pedig nem populista.
És főleg nem cseberből vederbe hisz tartalom van nem csak szólam
Orbánnak csak frázisai és szólamai vannak és voltak.
(az ellenségek megmutatásával azzá kinevezésével.. és megvédjük.. és magyar emberek.Ami először csak zemberek voltak)
Ő populista
 
." Az ''odamondogatásban" kemény volt Jakab Péter, majd hátranéz és várja a ''hívőktől" a pénzbelei támogatást.
Mennyire látnod kéne az elhallgattatásnak az elnyomásnak ezt a formáját amikor anyagilag szállnak rá politikusokra.
Más kérdés az hogy célra vezető e a nyers szókimondás
A kétségbeesés az eszközök elfogyása is oda visz, hogy kimondják meztelen a vezető és hazug.
De nem célravezető
Nézd meg a nőket Szél Bernadett Szabó Tímea
Milyen indulatosan szólaltak fel
Az a tünet hogy lepereg orbánékról
Elvicceli
Átmegy hivalkodó szemtelenségbe példálódzik milyen kicsi támogatottsága van a bíráló pártnak
Semmire nem tényszerűen válaszol, személyeskedik a bírálóval szemben (esetleg szervezetével)
 
Ezért nevetséges az előválasztás, mert pontosan ezen az uram-bátyám alapon eldöntötték előre, ki hol indul. Szánalmas és egyben szomorú. És az is hogy van aki ezt még elhiszi.
Te vagy szánalmas, ha azt hiszed " uram bátyám alapon ment"
Nem vitás hogy érdek alapon. de politikai taktikai érdek alapon
Hogy hibás volt-e?
Vannak kik erősen meg vannak győződve hibás
De mi a jobb módszer?
A magasabb egység, sikerre vivő módszerét taktikáját. mindig figyelembe kell venni.
De keveredtek a kicsinyes egyéni érdekek harcával
És ez már hiba
Kombinált kettős kiválasztódás kell
pártérdek a helyi elfogadottság és támogatottsággal
De hogy ki a helyi erősen támogatott ember
Ezt sok helyen rosszul döntötték el
Mindez nem uram bátyám kiválasztódás
Az más: Komaság és rokonság (azonos kasztba tartozóan) megy nyersen és tisztán és láthatóan
 
Utoljára módosítva:
Ez egyenesen következik a szocialista múltból. Tudjuk, hogy akkor hogyan működtek a dolgok, illetve azt is, hogy még mindig ezt a módszert követik a szocialista-kommunista pártok, akik között van a Jobbik is. Ezért nevetséges az előválasztás, mert pontosan ezen az uram-bátyám alapon eldöntötték előre, ki hol indul. Szánalmas és egyben szomorú. És az is hogy van aki ezt még elhiszi.
Senki nem szól érte, így lehet az én vesszőparipám ...
... s mégis: a történelem nem 1945-ben kezdődött.

Aki azt állítja, hogy a Horthy-rendszer, s az azt megelőző több száz év nem ugyanilyen berendezkedéssel működött, az téved.
Olvasson utána.

Sőt!
A mai világ inkább idézi a Horthy-féle időszakot, mint a háború utánit.

Az emberek fejéből kellene száműzni azt, hogy féljenek mindentől és mindenkitől.
Ehhez megbízhatóan és stabilan működő jogrendszerre van szükség!

Orbánék éppen azzal teszik a legrosszabbat ennek az országnak, hogy saját érdekeik szerint írják át a jogszabályokat.

Ez az igazi tragédia a jövőre nézve!!!!

S sajnos ez a nép nem érzi ezt - éppen az alárendeltség "megszokása" miatt, ami nem 1945-ben kezdődött.
 
Aki azt állítja, hogy a Horthy-rendszer, s az azt megelőző több száz év nem ugyanilyen berendezkedéssel működött, az téved.
Olvasson utána.
Ezt így indoklás és példák nélkül kimondani mi is?:
felelőtlen általánosítás, nagyzolás?
Minden kor másképp viselte sajátosságait.
A társadalmi, gazdasági viszonyok az előjog rendszer miatt óriási különbségek vannak a rendszerek között
Ha csak annyit állítasz: a kivételezettek minden rendszerben voltak
Eddig igaz.
Az uralkodó osztály összefonódása. egymást előnyhöz juttatása igen volt
De nem mindegy pár dolog
Születési mesterséges előjogon.
Lett e kiépítve orvoslati rendszer?
Van e bíróság ahová fordulni lehet?
Az állami erőszak szervezet.
Már egy közlekedési eseménynél kivételez
A másik állami erőszakszervezet (csendőrség)politikai és kinézet alapon
Helyszíni bíráskodás tett
Tudnák még sorolni millió politikai és rendőri túlkapást ami
Másképp és másképp működött
Néha törvények felett álltak
De az se minden
úgy hogy te tévedsz:
"s az azt megelőző több száz év nem ugyanilyen berendezkedéssel működött, az téved."
csak az kikövetelt kivételezésekben voltak hasonlók
 
Szerintem indokoltam. Lehet, nem eléggé, nem volt egyértelmű ...

A hozzászóló az "uram-bátyám" világról beszélt.
Ezt Te megválaszoltad.

Azonban megelégedett azzal, hogy a "szocialista-kommunista" múltra emlékezett.
Én annyit tettem hozzá, hogy a történelemben az 1945 előtti időszakokban is pontosan olyan uram-bátyám módra döntöttek, mint amit kifogásolt.

S tartom: a törvény előtti egyenlőség - ez nem biztosított, ez sántít az országunkban évszázadok óta.
Ha pozíciód van, hatalmad van.
Ha hatalmad van, hatalmaskodhatsz mások felett.
"Átlagembernek" nem lehet igaza velük szemben.

Országunk zöme ezt a tételt szó nélkül tűri. Meg sem próbál változtatni.

S Orbán, ez a mi pénzünkön élősködő hivatalnok, hatalmasnak képzeli magát.
Ezzel, az ő töppedt agyában együttjár az is, hogy rá nem vonatkoznak szabályok.
 
Utoljára módosítva:
S tartom: a törvény előtti egyenlőség - ez nem biztosított, ez sántít az országunkban évszázadok óta.
Ezt tarthatod is.
Mert még
George Orwell-nél is igaz volt(állatfarm)
Ő és Őt idézői ott követik el a hibát:
Kizárólag a bolsevik gyökerekből kialakult rendszerre találják meg a példázatot és a tipikust.
Na vajon hol teljesült leginkább a egyenlő elbírálás intézményei?
A francia forradalom idején?
Ma nyugati demokráciáiban?(nem mert a pénzel korrumpálnak és ügyvédek hadát fogadják)
Horthynál biztos nem volt (nagyon nem volt)
Szerintem és aránylag Otto von Bismarck idején
Amikor a nagy szociális ellátó rendszereket is létrehozták.
Bár Ő a szociáldemokráciát nem kívánta mégis miattuk reformer
Nem volt rest a papság felé is korlátozni
(amit sose árt , mindig nagy befolyásra, hatalomra törnek)
Természetesen találhatunk igen rossz jelenséget nála is
De úgy általában talán az Ő kora
Igen van egy hely hol a jogorvoslatot egyenlően megkapjuk
alábbi:
A Mesék az igazságod Mátyás királyról
 
Utoljára módosítva:
Gagamail,igazad van,a történelem nem 1945-ben kezdődik hanem 1933-ban....
De ne keressünk mentséget az Orbánék korrumpáltságára és (igazságtalanságára)
Ilyen központilag kiépített rendszer a kiváltságosokra mint a NER
Nem volt egyik sem
Ahol erénnyé és megszokottá teszik a lopást és a kivételezést
Nem volt, mert vagy az egyik(törvény előtti egyenlőtlenség)
vagy állami korrupció volt
De az orbáni NER mindkettőt folytatja(és ilyen szempontból 2010-től kezdődik egy tipusú történelem)
És lényegtelen mi volt 1945 előtt
2010 től épült a legromlottabb

Még a panamázás névadójánál is volt felelősségre vonás:

"A politikusok közül is sokan kerültek börtönbe, akadt, aki öngyilkos lett, mások Angliába menekültek."
a Orbánit nem mentsük!!!
A egyéni lopás ellen felléptek majd minden rendszerben

De ma csak redszer szervezett van: NER)
Egyéni néha lebukik mint Varga Judit miniszter és Völner-botrány
Bár ez sem egyéni, ez Maffia!!
"Orbán szerint nincs "panamázás" a kormány közelében ... De Andy Vajna kaszinói fölött is nagyvonalúan átsiklott a magyar miniszterelnök ..."
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,773
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére