Járványok, amelyekkel már megküzdött az emberiség

Ma már a bőrünkön érezzük, hogy milyen az élet egy világjárvány kellős közepén. Ez az élmény azonban nem új az emberiség számára.

Az emberiség már az első, rengeteg halálos áldozattal járó járvány idején sejtette, hogy a fertőzést valami szabad szemmel nem látható dolog terjeszti, és azt is elég gyorsan megtanulták, hogy melyik kórság ragályos és melyik nem. Erre zavaros elavaros elméleteket gyártottak, de aztán egyre világosabb lett, hogy a ragályok emberi érintkezéseken, kereskedelmi útvonalakon át terjednek.

Régen is megoldás volt a karantén​

A vakcinák előtti időkben a nagyobb járványok ellen a karantén hozott megoldást. A fertőzötteket eleinte a saját otthonukban különítették el, később járványkórházakat hoztak létre. A 18. században Magyarországon tízévente végigfutott 4-5 nagyobb járvány, tífusz, pestis, diftéria, himlő vagy vérhas, a kolera. Amint egy bizonyos betegség kapcsán immunitást szerzett egy közösség, a kór 20-30 évre el is tűnt, viszont ahogy megjelent egy védettséget már nem élvező generáció, újra fellángoltak az adott kórokozóhoz köthető járványok.

A pestis Londonban pusztított a XV. században​

Három és fél évszázaddal ezelőtt, 1665-ben egy pusztító járvány söpört végig Anglián, amely csak Londonban az akkori teljes lakosság negyedét, 100 000 áldozatot követelt magának. A nagy pestist megelőző 50 év során London lakossága megduplázódott: a szegénynegyedekben tízfős családok tömörültek össze kétszobás házakban, a sikátoros utcák nedvesek és koszosak voltak, az emberek mások által levetett ruhákat hordtak, az alapvető higiéniai feltételek sokhelyütt hiányoztak. A járvány London egyik legnagyobb szegénynegyedében, St. Gilesben robbant ki, és a Covid-19-cel ellentétben, amit egy vírus terjeszt, ez bakteriális alapú volt, ugyanakkor rendkívül ragályos, és aki elkapta, annak mindössze 30% esélye volt a túlélésre – derüt ki a Járvány: A nagy pestis című dokumentumfilmből.

Akkor is volt kötelező távolságtartás​

1665 májusára nyilvánvalóvá vált, hogy komoly intézkedésekre van szükség a pestis megfékezése érdekében. II. Károly angol király egyik első rendelkezése az volt, hogy bezáratta a színházakat. A járvány súlyosbodásával pedig egészségügyi igazolást állíttattak ki a tünetmentes embereknek, amik hiányában nem szállhattak meg fogadókban, sőt a vidéki falvakból, városokból is visszafordították őket. Ekkor jöttek rá először a közösségi távolságtartás fontosságára is, plusz a fertőzött házakat lezáratták, az itteni tárgyak adásvételét pedig betiltották. A fizetésre szolgáló érméket ecetben tárolták, a piacokon a vevők és az eladók kerülték a közvetlen érintkezést, ezért a vevő maga vette el a megvásárolt árut. Az orvosok az azóta szimbolikussá vált madárfejszerű maszkot viselték, amelynek csőrében levendulával és más illatozó anyagokkal szűrték a levegőt. A maszkhoz viasszal bevont köpeny is járt, és nem is sejtették, hogy ezeken nem tudtak megkapaszkodni a tetvek és bolhák, ami életmentőnek bizonyult. Szintén fontos volt, hogy a pestis miatt kiürült házakat 40 napig tartották lezárva, ezt követően pedig kifüstölték és kimeszelték őket – ezek a tevékenységek szintén ártottak a kórokozóknak. Az emberek úgy védekeztek a kór ellen, hogy azt se tudták, mivel állnak szemben.

A koronavírust a tudomány egyedülállónak nevezi​

– Ez a járvány, vagyis a Covid-19 valójában egészen egyedi, abban az értelemben, hogy van egy kórokozónk, amely nagyon könnyen terjed. Nagyon fertőző és nagyon könnyen átadható, és tünetmentes egyének is terjesztik – mondja Dr. MacDermott, a londoni King’s College akadémiai előadója az Independent című lapnak. Dr. MacDermott szerint ha például az ebolajárványt vesszük szemügyre, amely tünetmentes embereknél jellemzően nem fertőz tovább, láthatjuk, hogy emiatt a megfékezése is kivitelezhetőbb. A koronavírust ezzel szemben a tünetmentes egyének is terjeszthetik, emiatt a járvány terjedésének követése is sokkal nehezebb. Nem volna azonban egyedi, hogy maga a vírus nem tűnik el teljesen, a járvány azonban mégis megszűnik.

madarfeju.jpg
 
"
"Azt neked is el kell ismerned, hogy a mai magyar orvosi gyakorlat a gyógyszer felírás egy enyhe nátha esetén is. Mert az egyszerűbb, gyorsabb.....és ez az út messzire vezet....miért van kevés idő egy betegre, miért bigottak az idősebb orvosok, miért olyan gyászosak a gyógyítás körülményei sok helyen, miért hagyta el az országot annyi orvos és sorolhatnám."
Nem is a magyar gyakorlatot mondtam követendőnek, hanem magát az orvostudományt és vívmányait a javasemberek és vajákosok módszerei helyett, és nem is értem hogy lehet kérdés melyik a hatásos, ott a fenti linkelt ábra, mit változott az átlagéletkor 100 év alatt - mig a "hagyományos kuruzslás helyét átvette a modern orvostudomány és annak ismeretein alapuló módszerek. 30-40 évvel élnek ennek köszönhetően az emberek. Ez tény.

" Nem életbevágó, enyhébb panaszokra igenis nagyanyáink gyógyteája, méze a megoldás, komolyabb dolgoknál el tudom képzelni kiegészítésként, roboráló-, vagy általában megelőző szerként. "
enyhébb panaszokkal eleve minek megy az ember orvoshoz? És már te is totál rosszul állsz a dolgohoz, nem nagyanyáink módszerei kellenének, hanem megelőzés és prevenció, valahogy olyan formában mint a régi kinában, az orvos addig kapott pénzt, amig nem kellett a pácienségez járnia, igy abban volt érdekelt, hogy megelőzze a bajt és megőrizze az egészséget Mert mi a nagy magyar valóság? Tájékozatlanság saját szervezetünk működéséről, nemtörődömség saját egészségünket illetően - ezért is siralmas a magyar népesség eü-i állapota.
Rém egészségtelen táplálkozás (pedig ez nagyanyáink tápálálkozása!), dohányzás, soksok pia (mert az hagyomány!), vészesen mozgásszegény életmód. Igy aztán nem meglepő, hogy Európa legkövérebb országa lettünk, világszinten is 4-ik legkövérebb ország, rengeteg rákhalálozás, sok cukorbeteg meg egyéb krónikus nyavalya. Ezek ellen ugyan semmire sem mennek a gazok és füvek. És ami azt illeti, sokszor már a gyógyszerek sem, mert több évtized önpusztitó életmódját semmilyen pirula nem állítja helyre, ahhoz a mondabeli életelixir kellene.
Csőlátásod változatlan... egészséges táplálkozás ? ...miből ?!!!!
Hogy kövér a nép ? Jahh a kenyér, a krumpli, a szalonna nem fogyókúrás étel, de ha csak arra futja...
Az ország lakosságának min. 60 %-a egyik napról/hónapról a másikra él, sok helyen bizony még zsíroskenyeret sem tudnak minden nap az asztalra tenni. Ennek is oka van, de nem egészségügyi.
Marie Antoinette módra megközelíteni a kérdést, ha nincs kenyerük miért nem esznek kalácsot pedig egyszerűen a tények csukott szemmel való nézését feltételezi.
Felhozod a rákot....no igen.... a környezetszennyezés és az állandó stressz nem faktor ?
Említed nagyanyáinkat mint a helytelen táplálkozás eredőit...érdekes, mégis elélnek 85-95 évig, pedig átéltek nagy válságot, világháborút, stb., akkor hogy is van ez ?
Az pedig, hogy piál, dohányzik és narkózik (bár erről nem beszélnek) rengeteg ember alapból elsősorban szintén nem egészségügyi probléma.

Itt, pár mondatban nem lehet ezt a komplex témát kivesézni és (sajnos) a megoldás sem a mi kezünkben van....lehetett volna, de az már egy újabb polémia tárgya.
 
Hm, ez meg elég demagóg volt, hogy őszinte legyek.
A mélyszegénységben élő településeket nwm ismerem, ja, DE!
Bp-en, Miskolcon számtalanszor láttam, hogy a kövér és (jó eséllyel) beteg vásárló, nem egyszer öreg v. épp családos, kb. semmi egészségeset nem vásárolt, de a bevásárlókocsi tele, a bizony nem olcsó piára, kólákra, rágcsikra, csokikára, bagóra futotta. Komolyan mondom, gyakran kevesebb pénzből kijött a mi totál egészséges kajánk. És a lakosság nagyobbik része már (nagy)városokban él, nem zsákfalvakban. A hazai túlsúlyosak nagyobbik része nem a pénzhiány miatt túlsúlyos, hanem mert a táplálkozásra forditott pénzösszegét rosszul (egészségtelen kajákra) költi. A pia, bagó nem olcsó, és a szegények is rengeteget költenek ezekre.
Nagyanyáink közül pedig bizony elég kevesen élték meg a 85-95 évet, a kivételekkel érvelsz, akik szerencsések voltak, kivételes genetikával, 1900 - óta ezért nőtt a duplájára a várható élettartam mindkét nemnél, a nöknél 40 évnél is többett!!
1900 2020
Ffi 36,56 72,86
Nó 38,15 7933
Magyaro. élettartam
És nagyanyáink nem tespedtek napi 23 órát, hanem egyrészt sokkal kevesebb kalóriát fogyasztottak, másrészt rengeteget mozogtak. Ma a hazai lakosság mozgáshiánya riasztó, az pedig nem pénzkérdés, mert a szükséges mozgáshoz nem kell méregdrága fitnessztermeket és jógastudiókat látogatni, mert az csak divat és/vagy szórakozás, nem pedig egészségmegőrzés.
Igazság szerint a túltáplálkozás a gond, mert gyerekkoromban a 70-es években a lakosság sokkal szegényebb volt mint ma, rendszeresen voltak még kukások, akik a kukákat túrták kajáért, nem volt olyan kajabőség mint ma, és alig volt még kövér gyerek a korosztályomban. Ma meg? Rengeteg a túlsúlyos, pufi, kövér gyerek :(. És véletlenül sem a szalonna meg krumpli miatt amit állitassz.
 
Az ország lakosságának min. 60 %-a egyik napról/hónapról a másikra él, sok helyen bizony még zsíroskenyeret sem tudnak minden nap az asztalra tenni
Hm, ez meg elég demagóg volt, hogy őszinte legyek.
honnan veszik ezeket a negatív véleményeket?
Lakosság 60%..na ne már.
Az a baj hogy ezt el is hiszik sokan főleg ha távol vannak a szülőhazától.
Persze hogy vannak szegénységben élők de, nem 60 %.
Ha ezt elhiszik majd csodálkoznak hogy akkor miért nem változik a politikai paletta.
 
Engem érdekelne a módszer (ha nem titok), és megköszönném, ha megosztanád velem-velünk :)
Több mindenre is érzékeny vagyok, és ha csak egy részétől megszabadulnék, már az is könnyebbség lenne :D
Köszi előre is!
A váll és a könyök között félúton, a felkaron van egy rész az izmok között, ahol a felkarcsont tapintható.
A jobb kéz középső három ujjával meg kell érinteni - nem nyomkodni, nem masszírozni, csak finoman érinteni ezt a pontot és egyidőben a bal ujjakal a jobb kart. (kb. karba font kezek) Kicsit figyelni kell erre a tartásra, kb. negyed órát tartani.
Ha időközben megfájdul a váll, a kar, vagy valamelyik ízület, az nem baj, a kúra elején az jelzi, hogy a fogás működik; egy-két alkalom után elmúlik.
Naponta reggel egy negyed órát kell tartani.
Ennyi.
Ez a Jin Shin Jyutsu, 9a pontok. Holló könyvkiadó.
-----
Egy gyakorlati példa. Kirándulni voltunk és közülünk az egyik gyerek súlyosan allergiás volt a parlagfűre. Nem figyelt eléggé és átszaladt egy nagy bokron. Mire átért, már nem látott a sok könnytől. A mamája egyből telefonhoz kapott és (egy ismerős) orvost hívott, aki 20 percet ígért, hogy odaér. Közben odahívtam a gyereket, háttal nekem beállítottam a lábaim közé és én fogtam meg ama pontokat, ahogy az előbb írtam. Mire kiért az orvos, a gyereknek már kutyabaja se volt. A doki felszólított, hogy még egyszer meg ne csináljam, mert ez kuruzslás.
Értettem főtörzs elvtársnő, engedélyt kérek meghunyászkodni!
 
"Egy tüdőgyógyász, avagy egy pulmonológus azt volt képes nekem mondani egy hibás gyógyszer felírása és annak visszautasítása után, hogy maga akkor halhat meg, ha én megengedem. Majdnem leütöttem azzal a székkel, amin ültem."
Ha ilyet mondott, akkor én is igy reagáltam volna, de nem is hagytam volna szó nélkül.
De! honnan tudod, jó-e avagy rossz volt az ajánlott gyógyszer laikus gipsz jakabként? Mivel Úgy látom itteni hozzászólásaidból, generálisan nem bizol az orvosokban, a tudományban, így bármit írt volna fel neked szerencsétlen pulmonológus, kb. ugyanezt kapja - azaz minek mentél oda? Ilyen mindsettel ne terheld az egészségügyet, érd be az immunrendszereddel, a csodanövényekkel meg kopogtatsd a szegycsontodat szorgalmasan.
Azon meg gondolkodj egy kicsit, természetes életmód, gyógyfüvek voltak korábban is (sőt szinte csak az volt a széles néptömegeknek) - de ahogy az (orvos)tudomány fejlődött, az emelte az átlagletkort több évtizeddel alig száz év alatt, nem a javasemberek, gyógyfüvesek és hasonlók.
Amig csak ezen "természetes" gyógymódok léteztek, 30-40 évveel alacsonyabb volt az átlagéletkor.
Várható élettartam változás

" Márpedig a kereszthalál a kikényszerített lassú fulladozás; a bordák mozgásának gátlása elvizesíti a tüdőt. Így a koronavírus megtestesíti Jézus (és a többi mártír) szenvedéseit. Most mondjam azt, hogy megérdemeltük? Isten nem ver bottal ....
A gyógyszerlobby, és még egy pár gátlástalan gazember pedig ezt is kihasználja a saját vagyonának növelésére."
Mégis mit kéne tenni? A covid ellen a mézes-fokhagymás hársfatea igen keveset ér, a 84 éves édesanyámnak nem ezt, hanem az oltást fogom ajánlani, de még én is azonnal beoltatom magam (pedig se túlsúlyos, se cukorbeteg, se vérnyomásproblémám nincs, és még a légzőrendszerem is egészséges, meg mozgos is rendszeresen)), mert minimális és rövid ideig tartó mellékhatás az oltás vs. súlyos, nem ritkán maradandó károsodás a covid miatt, elég egyszerű a döntés bármiféle józan és tényeken alapuló rizikóértékelés szerint.
Korrekt válasz.
Ismerőseid közül, hányan járnak jógázni, csikungozni, hasonlókra? Hány ismerősöd van, aki minden reggel akár csak egy iskolai reggeli tornát végez? Hogy őszinte legyek, az utóbbira, reggeli tornára, egyet se ismerek. Láttam gimnazistákat futni a Ligetben, meg itthon a játszótéren körbe-körbe. Pihenés: állj meg egy fánál, kapaszkodj bele és bokádat hátul húzd fel magasra; majd váltás. Ennyi és nem több. Egyszer megkérdeztem az egyik tanárt, miért kell a fába kapaszkodni? Hát hogy ne essenek el! Téényleg?? Mire a tanár azt mondta, hogy mutasson egy embert, aki kapaszkodás nélkül meg tudja csinálni! És ezt egy tornatanár kérdezte! Egyébként mutattam neki egy embert. Csak nézett rám.
 
Ismerőseid közül, hányan járnak jógázni, csikungozni, hasonlókra?
Már a kérdés is rossz, új divatdiktátorok vannak, és változott a divatirány.
Maradj otthon! Nézd napi 24 órában a híradásokat! És persze közben zabálj unalmadban folyamatosan!
Depressziós leszel? Kövér leszel? Beteg leszel?
Annál jobb!
Mindenre van gyógyszerünk, vedd és vidd!
 
Aha. És ebbe döglesz bele. Ami nem baj, mindenki a maga szerencséjének kovácsa, de hadd legyen már más választás is!
 
Korrekt válasz.
Ismerőseid közül, hányan járnak jógázni, csikungozni, hasonlókra? Hány ismerősöd van, aki minden reggel akár csak egy iskolai reggeli tornát végez? Hogy őszinte legyek, az utóbbira, reggeli tornára, egyet se ismerek. Láttam gimnazistákat futni a Ligetben, meg itthon a játszótéren körbe-körbe. Pihenés: állj meg egy fánál, kapaszkodj bele és bokádat hátul húzd fel magasra; majd váltás. Ennyi és nem több. Egyszer megkérdeztem az egyik tanárt, miért kell a fába kapaszkodni? Hát hogy ne essenek el! Téényleg?? Mire a tanár azt mondta, hogy mutasson egy embert, aki kapaszkodás nélkül meg tudja csinálni! És ezt egy tornatanár kérdezte! Egyébként mutattam neki egy embert. Csak nézett rám.
Az ismerősi köröm nem reprezentativ, mert többen akadnak olyanok, akik jógáznak (épp most a karanténidőszakban nem), még férfi is akad közöttük. Reggeli tornásokat is ismerek, de megint mennyire általános az, hogy egy 49 éves férfi (épp az öcsém :)) teljesiteni tudja az ultratávú Spartan versenyt (nézz utána az mit takar)?? Na ő is minden reggel tornázik. bevallom én nem tornázom reggelente (bár a párom igen, de ő rosszabb formában van, neki kb. kell), de mozgok minden nap, havi átlagban a 7- 10 000 lépést jókora emelkedőkkel tarkitott dombos területen, jó tempóban elérem.
Viszont ha bármely felmérést megnézel, a magyar lakosság inaktivitása, mozgáshiánya egyenesen riasztó. Ez, a nem megfelelő táplálkozással, logikusan vezet oda, hogy mennyi a krónikus beteg és túlsúlyos az országban :(. A miért-et nem akarom én megválaszolni, de a magyar átlagember egészségtudatossága igen alacsony, tömegek nem hajlandók semmit tenni az egészségmegőrzésért. Több évtized káros életmódját viszont igazából semmi sem tudja meggyógyitani. Ezek az emberek tönkretett szervezettel már hiába szednek vitamint, járnak orvoshoz vagy természetgyógyászhoz és gyógyfüveket szednek, ezek nem sokat érnek radikális életmódváltás nélkül. És elhiszem hogy vannak, akik szegények, de bevásárlókocsikat nézve ez a többségnél ez kifogás, ha a káros, szemét kaják helyett ésszel egészséges ételeket vennének, megtehetnék. Mint ahogy az is ingyen van (jó cipő kell csak), hogy teszem azt mint én, a havi 200 000 lépést legyalogolja. Ez nem drága mint a jóga, crossfit vagy kondibérlet ... Idő is telne rá, az átlagember napi hány órát ellébecol TV, internet előtt!
 
Már a kérdés is rossz, új divatdiktátorok vannak, és változott a divatirány.
Maradj otthon! Nézd napi 24 órában a híradásokat! És persze közben zabálj unalmadban folyamatosan!
Depressziós leszel? Kövér leszel? Beteg leszel?
Annál jobb!
Mindenre van gyógyszerünk, vedd és vidd!
Bocs, de azért mert otthon van valaki, miért kellene zabálnia???
Én tavaly márc. 13-óta home offive-ban vagyok, azaz mindjárt 1 éve, de sokkal egészségesebben tudok élni, főleg étkezni. Persze nem is az van, hogy rendeljük minden nap az ilyen-olyan kajafutáros, nem túl egészséges ebédet-vacsorát. Heti egyszer rendelünk csak kaját, a többin főzünk, egészséges és ismert alapanyagból. Ami, ha már a pénz állandóan szóba kerül, olcsóbb is mint a kajarendelés. Szóval én nagyon sokszor kifogásnak érzem a pénzhiányra történő hivatkozást, ez inkább gondolkodásmód és hozzáállás kérdése.
És miért nem tud az egyszeri gipsz jakab eljárni, túrázni, futni, bringázni vagy legalább ha már túl modern, az ilyen-olyan épp divatirány edzéseire eljárni?? Bármelyik aktuálisan trendi edzésre jobb eljárni, mert mind jobb mint a kanapén heverni és bámulni a TV-t.
 
Az idén nálunk is lazábban kezelik a "maradj otthon"-t, de tavaly bizony még az is meg volt szabva, hogy a kutyát hány méter távolságra viheted el a háztól pisilni.
Túrázás és társai még mindig legalább annyira felejtősek, mint az edzőtermek. Majd ha a statisztika engedi.
 
honnan veszik ezeket a negatív véleményeket?
Lakosság 60%..na ne már.
Helyből nem hiszem és aki írta az sem
És igen valóban demagóg ilyet állítani A megordítás: 40% is sok.
Én megsaccolom És nekem épp annyira lehet hinni mert tudok saccolni.
Népességszámhoz arányítva: 30-39,5%(30%)
 
Bocs, de azért mert otthon van valaki, miért kellene zabálnia???
Nem kell, de pszichológiai jelenség.
Mire különbözőképpen reagálunk.
Legalább vedd komolyabban létezik.
És ha, épp te nem lettél áldozata semmilyen depressziónak.
Tudj róla létezik depresszió.
És azt is ismerheted a csokoládé vigasztaló hatású.(és öröm élmény)
Van ki nassolni kezd.
Arrogáns másokat nem megértő ki tagadja És önmagára nagyképű ki lenézi lekezeli azt ki nem olyan mint Ő maga.
Én pedig azt nézhetném le ki nem volt képes 3-szor is leszokni a dohányzásról

És azt ki nem képes megállni hogy ne igyon alkoholt

azaz mindjárt 1 éve, de sokkal egészségesebben tudok élni, főleg étkezni. Persze nem is az van, hogy rendeljük minden nap az ilyen-olyan kajafutáros, nem túl egészséges ebédet-vacsorát. Heti egyszer rendelünk csak kaját, a többin főzünk, egészséges és ismert alapanyagból.
Dicséretes, de nem kell rá annyira felvágni. A többi embert másképp érinti

Az empátia a beleérző képesség: ha felismerjük mások érzéseit, az ő helyükbe tudjuk képzelni magunkat.

A napfény hatása is depresszió csökkentő. A friss levegő is. Van ki a bezártságot nem viseli.
 
Utoljára módosítva:
A váll és a könyök között félúton, a felkaron van egy rész az izmok között, ahol a felkarcsont tapintható.
A jobb kéz középső három ujjával meg kell érinteni - nem nyomkodni, nem masszírozni, csak finoman érinteni ezt a pontot és egyidőben a bal ujjakal a jobb kart. (kb. karba font kezek) Kicsit figyelni kell erre a tartásra, kb. negyed órát tartani.
Ha időközben megfájdul a váll, a kar, vagy valamelyik ízület, az nem baj, a kúra elején az jelzi, hogy a fogás működik; egy-két alkalom után elmúlik.
Naponta reggel egy negyed órát kell tartani.
Ennyi.
Ez a Jin Shin Jyutsu, 9a pontok. Holló könyvkiadó.
-----
Egy gyakorlati példa. Kirándulni voltunk és közülünk az egyik gyerek súlyosan allergiás volt a parlagfűre. Nem figyelt eléggé és átszaladt egy nagy bokron. Mire átért, már nem látott a sok könnytől. A mamája egyből telefonhoz kapott és (egy ismerős) orvost hívott, aki 20 percet ígért, hogy odaér. Közben odahívtam a gyereket, háttal nekem beállítottam a lábaim közé és én fogtam meg ama pontokat, ahogy az előbb írtam. Mire kiért az orvos, a gyereknek már kutyabaja se volt. A doki felszólított, hogy még egyszer meg ne csináljam, mert ez kuruzslás.
Értettem főtörzs elvtársnő, engedélyt kérek meghunyászkodni!
Nagyon szépen köszönöm!!!! :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Keresem Debra Lobato Brothers sisters and special needs könyvét, angolul vagy ha valakinek meglenne magyarul még szuperebb lenne:) Online formában érdekelne elsősorban. Köszönöm!
Kicsichi wrote on Ajuda67's profile.
Helló, megint. Keresem J R Ward Örökség sorozatának fordítását. Ha valaki tudja hol találom, légyszi árulja el. Előre is köszönöm.
D
DE. Andi wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta kérem a fiókom törlését. Köszönöm!
benudori wrote on szjucus2's profile.
Szia!
Szeretném elkérni a English Plus 2 Second edition teszteket.
Előre is köszönöm!

Heni
Kedves mindenki szeretném kérni valakitől a 6.-as természet dogákat illetve esetleg irodalomból A küklópsz barlangjában Trencsényi-Waldapfel Imre nyomában című műnek az össze foglalását szeretném kérni.
Köszönöm aki segít

Statisztikák

Témák
36,455
Üzenet
4,399,592
Tagok
591,229
Legújabb tagunk
Mamjetta
Oldal tetejére