Jézus megerőszakol egy muszlim nőt a színpadon

Egy szlovén színház levélben tiltakozott Csehország ljubljanai nagyköveténél, amiért a cseh rendőrség tétlenül nézte, hogy szélsőjobboldali aktivisták megzavarták a provokatív színdarabjairól ismert horvát rendező, Oliver Frljic A mi erőszakunk, a ti erőszakotok című előadását a brünni színházi fesztiválon.

A Nyugat és a Közel-Kelet viszonyát Peter Weiss Az ellenállás esztétikája című műve nyomán vizsgáló darab legprovokatívabb jeleneteiben egy Jézusnak öltözött színész megerőszakol egy muszlim nőt, egy színésznő pedig cseh zászlót ránt elő a nemi szervéből.

A színdarabot, a jubljanai Szlovén Ifjúsági Színház és a rijekai Horvát Nemzeti Színház közös produkciójaként adták elő a Színházi Világ nevű fesztiválon, a Husa na Provazku színházban. Több tucat szélsőjobboldali aktivista felrohant a színpadra, ordibáltak, papírdarabokkal megdobálták és a kulisszák mögé lökdösték és leköpték a színészeket.

A szervezők kérése ellenére a cseh rendőrség nem lépett közbe, arra hivatkozva, hogy nem történt erőszak, és mindenkinek joga van a véleménynyilvánításra. Az előadást végül egyórás késéssel folytatták.

A szlovén színház igazgatója, Tibor Mihelic Syed és művészeti vezetője, Goran Injac szerint Csehország világi és demokratikus állam, ezért elfogadhatatlan, hogy

„nem akadályozzák meg az erőszakot és nem védik meg a művészi kifejezés szabadságát”.

A produkció ellen a cseh püspöki kar és a brünni városi tanács kommunista frakciója is tiltakozott. A fesztivált szponzoráló dél-morvaországi régió tanácsa kikötötte, hogy a támogatást nem fordíthatják a vitatott színdarab előadására. A viták ellenére a fesztivált szervező Brnói Nemzeti Színház igazgatója, Martin Glaser kitartott a darab műsorra tűzése mellett, döntésében a cseh színházak szövetsége is támogatta.

A provokatív színdarabot 2016 májusában mutatták be először Bécsben, és heves tiltakozásokat váltott ki csaknem mindenütt, ahol előadták, így Lengyelországban, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában is, az STA szlovén hírügynökség szerint csak Szlovéniában nem okozott különösebb botrányt.

MTI

Nase_nasilje_in_vase_nasilje_Foto_Wiener_Festwochen____Alexi_Pelekanos_11.jpg
 
*
Felháborít :mad:
 
A kérdés az, hogy hol a művészi szabadság határa... A sarkosított dokumentumjáték művészet-e?... Kinek az emberi jogainak, vallásának megsértése miatt szisszenünk fel. Hajlamosak az európaiak elfelejteni a gyarmatosítást, a kereszténység tűzzel vassal terjesztését, az inkvizíciót.. Összemosnak , vagy egyenlőség jelet tesznek dolgok, tettek közé. Ugyanazok fegyverezik fel Ázsiát és Afrikát, akik a korszerű technológia bevezetése címén kirabolják.. Elfelejtik a muszlimok évszázadok óta itt élnek Európában, kultúrájuk meghatározó az Európai kultúrában.. A párizsi, brüsszeli, londoni terrortámadás áldozatait ugyanúgy kezeljük, mint a kabuli, bagdadi, vagy palesztin áldozatokat? Miért gondolja azt Amerika és Európa, hogy ők az igazság tudói, s képükre formálhatják az egész világot? Miért bonthatják még más népek egyébként is törékeny vallási, politikai egyensúlyát, a nyilvánvaló gazdasági célok érdekében, hiszen látható, a hirdetett nemesnek mondott célok csak a az új gyarmatosítás leplezését szolgálják... Vagy vannak a gonosz terroristák, s vannak a mi terroristáink? Vagy a háborús bűnök nem egyetemesek... Ugyan mi igazolja a világ beavatkozását a balkáni háborúba? Ne feledjük az örmény népirtáshoz hasonló léptékű volt a boszniai muszlimok megsemmisítése... S csak különböző vallások vannak, de csak egyetlen közös Isten van a keresztényeknek, a zsidóknak és a muszlimoknak is, hiszen Könyveik ugyanattól a közös ősöktől vezetik le jelenüket... A vallás pedig csupán a hit gyakorlásának módja... A " Nase nasile, Váse nasilje " (A mi erőszakunk és a ti erőszakotok) darab kapcsán arról lehet vitatkozni, hogy hol a helye a színházművészetben, de arról nem érdemes és nem is lehet, hogy a "mach Balkan frei" alcimet viselő 75 perces előadás egy művészi eszköztár segítségével megrajzolt dokumentum korkép, vagy inkább kórkép...

S ugye innen villámgyorsan eljutunk oda: alapvető emberi jog-e a migráció?
..vagy ahogy Szijjártó miniszter Úr és a magyar kormány álláspontja szerint éljen csak mindenki ott ahová született, a 21. században, csakúgy mint a feudalizmusban a jobbágyok.... de valószínű ezt jelenti a konzervatív kereszténydemokrácia Orbán Le Brüsszellel Viktor újra fogalmazásában....
 
Utoljára módosítva:
Nem kell ezt túlmagyarázni. Gyomorforgató, gusztustalan. Az erőszakra, igazságtalanságra sem így kell felhívni a figyelmet. Eszköztár...az, persze:(:mad2:

Nem hiszem, hogy láttad a darabot, vagy akkor a náci háborús bűnökről szóló filmek, darabok, filmek ugyanebbe a kategóriába tartoznak.. vagy a pókhasú csontsovány afrikai gyerekek haldoklása a víz és élelem hiány miatt.... Az emberek nem szeretik ha szembesítik őket egyoldalú részvéttelenségükkel...
El kell gondolkodni az öngyilkos merényletek hatásán is, de előbb az okán... Egyébként az interneten megnézhető a darab, s nem kell hozzá nyelvtudás sem....
 
Ezt Te sem gondolod komolyan. De, ha Neked tetszik, én nem gátollak benne, hogy akár többször is megnézd. Nem kell idekeverni az éhező gyerekeket stb. Ó, és még mennyi mindent nem soroltál fel...Ugyan.
 
Felesleges megsértődni...
Ide tartoznak az éhező gyerekek, az ázsiai gyermek prostitúció, az olaj miatti Líbiai polgárháború Nato "megsegítése", az anyagi okból elhallgatott Tibet... a Közel-Kelet úgy egészében....s ahogy írod, egy millió más is... S komolyan gondoltam amit írtam.. Ezek az előadások nem a tetszik, nem tetszik kategóriába tartoznak, nem a műélvezetről szólnak, hanem sajátos eszközökkel egy nagyon komoly problémára próbálják ráirányítani a figyelmet. Ha tetszik, ha nem Amerika, Európa saját maga idézte elő azt a helyzetet, amin képtelen úrrá lenni.. Magasabb szempontból Vietnámban, Afganisztánban, Iránban, Irakban, Szíriában a demokrácia és Isten nevében polgári lakosokat gyerekeket öltek idegenek, akiknek ott semmi keresni valójuk nem volt...Senki sem kifogásolta, hogy az iszlám prófétáját méltatlanul a jóérzés határát messze túllépve ábrázolták, de pl. a cseh püspöki kar a Mi erőszakunk és a Ti erőszakotok kapcsán felháborodott.. Valóban Afrika és Ázsia messze van innen könnyű volt szolidaritást vállalni.. Csak ugye ez az erőszak már itt van Európában, de ennek van némi előzménye.. Afrikával, Ázsiával lenyelették évszázadok óta az igazságtalanságokat, Európának már az első falatok a torkán akadtak, pedig tudni kellett, hogy előbb utóbb eljön a bűnhődés is....
S nem kell megnézni ezeket az előadásokat. Aki ezekre az előadásokra elmegy, az tudja hová váltott jegyet... De az előadás által felvetett gondolatok mellett közömbösen elmenni, na az az amit semmiképp nem szabad megtenni...
 
A darab, "A mi erőszakunk a ti erőszakotok" ősbemutatója két évvel ezelőtt volt a Kelet-Német Weimar-ban.
(Emlékeztetőül a Kölni szilveszteri események után.)
-
A rendező eredeti témája az ellenállás az európai hétköznapi fasizmus és rasszizmus ellen.
-
Ajánlom ehhez meghallgatni a darab alapjául vett művet "Az ellenállás esztétikája" Peter Weiss-tol, ami német nyelven megtalálható a YouTube-on.
-
A darab valóban drasztikusan kezdődik. Sztepp-táncosok jelennek meg narancssárga ruhában mind ahogy a Guantanamoi US-fogházban a fogjok és mind ahogy az IS öltöztette a kivégzés elött álló túszokat.
-
Egy táncost lelőnek, a lövést leadó felszólítja a közönséget egy egyperces némasággal adózni a terroristák által lelőt Francia, Belga és Német áldozatok emlékére.
-
Ezután felbátorító gondolatokat mond arról, hogy ugyanezt tegyük a "négy millió halot" emlékére akik Afganisztánban, Irakban, Szíriában a 90-es évek óta az USA és Európaiak kontójára megy.
-
Ezután jön a jelenet amiben a Jézust játszó színész megerőszakol egy nőt akitől elötte elvett egy fejkendöt. Igy erőszakolja meg az Occident az Orientet.
-
A darab célja nem az, hogy egyetértsünk a jelenettel hanem, hogy ellentmondást provokáljon.
 
A darab célja nem az, hogy egyetértsünk a jelenettel hanem, hogy ellentmondást provokáljon.

De termeszetesen ez ugy mukodik, hogy a darab eloadhato, ellentmondast produkal, velemenyt kenyszerit ki, ugyan akko ha mi teszzuk ezt itt a CH-n, vagy ha mondjuk a magyar kormany teszi ezt brusszelben akkor felhabborito.

Igy mukodik az uj liberalizmus.
Szabad(sot elobb-utobb kotelezo llesz) minden ami a liberalisok elveivel egyutt mozg(legyen az barmennyire gusztustalan is) ugyan akkor elitelendo minden mas, folg ami ezzel ellentetes!
 
Már ne haragudj de a kormány feladata nem azonos egy entertainer feladatával!
-
Továbbá ebben a darabban sokkal morálisabb mind az államilag elrendelt idegengyülölet.
 
Már ne haragudj de a kormány feladata nem azonos egy entertainer feladatával!
-
Továbbá ebben a darabban sokkal morálisabb mind az államilag elrendelt idegengyülölet.
Ernő ha ezt bemutatja az m1 mármint hírt ad róla...akkor a tömeg még a színházakat is betíltassa.
 
Értem én, hogy egy efféle darab célja kifejezetten a provokáció. Még azt is értem, mit akar kifejezni.

Ennek ellenére, NEM ÉRTEK EGYET VELE.

Amiatt nem, mert nem tartom helyesnek, hogy Jézus lett a Nyugat jelképének megtéve, s e jelkép NEMI erőszakot követ el!

Ezt annak ellenére mondom, hogy lényegében ateista vagyok. (legalábbis gyakorlati értelemben), és hogy kifejezetten utálom a kereszténységet!

Amiért mégis ez a véleményem:

—Jelkép se tehet olyat szerintem egy magát művészinek vindikáló alkotásban, ami elsődleges jelentése szerint hazugság. Márpedig Jézusról - függetlenül attól hogy élt-e igazán vagy sem - nem jegyeztek fel olyan tényt, hogy nemi erőszakot követett volna el! Ezek után a szinpadi jelenet HAZUGSÁG. Hiába szimbólum elvont értelemben, mert gyakorlati jelentési síkján hazugság. Szerintem pedig hazudni nem megengedhető.
—Pornográf jelenetek bemutatása színpadon általában véve is elítélendő szerintem, kivéve ha az valami kifejezetten szexuális célú összejövetelen történik. A szex nagyon erős fűszere az irodalomnak (is), emiatt effélékkel nagyon óvatosan kell bánni még az írott művészetekben is, de pláne a színpadon!
—Ha felháborodnak egyesek azon, miért provokálják a muszlimokat a Mohamed karikatúrákkal, akkor miért kell provokálni a keresztényeket még sokkal durvább formában?!
—Nem látom át, mit szimbolizál az a tény, hogy a zászlót a nő a hüvelyéből rántja elő. Ez csak szimplán gusztustalan, önmagáért a gusztustalanságért.

Lehetne még sorolni, de felesleges.

Úgy látom, manapság a TEHETSÉGTELEN alkotók részéről egyre terjed az az irányzat, hogy tehetségtelenségüket palástolni igyekeznek az öncélú polgárpukkasztással, s a jóízlés semmibevételével. Nos, megtehetik, épp csak szerintem az nem művészet, sőt még a giccs nevet se érdemli meg.

Ettől függetlenül a darabot nem tiltanám be, de hogy én el nem megyek rá, sőt semmire amit az alkotója rendez a jövőben, az biztos. Helyesnek tartom azonban valóban, ha nem kap több támogatást.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére