Jókai out?

A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.

A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? - teszi fel a nagy kérdést Jókai, mi pedig tegyük fel azt a kérdést, hogy tízből vajon hány tizenhat éves jut el ebben a könyvben a szerző nőképéig, vagy akár csak a tizedik oldalig.


Pedig tizenhat éves korukra már bőven túl vannak azon, hogy „kicsiny diák koromban szép diszkant hangom volt; aztán három humaniorum classisnak énekszóval kellett kísérni felekezetünk minden halottját”, azaz dehogy vannak túl, A kőszívű ember fiait sem olvassa el már senki, illetve az önök gyerekei vagy unokái biztosan, de rajtuk kívül senki, a szabályt erősítő kivételek száma is minden bizonnyal folyamatosan csökken.

Meg általában az olvasó embereké is.

Utóbbitól talán nem független, hogy az internet egyik fele menten lincselésbe kezd, ha kedvenc szerzőjüket vagy az ő nőképét támadás éri, holott írókról, meg műveikről véleménye éppen bárkinek lehet. A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.

Vitatkozni egyébként sokat lehetne, például Jókai nőképén is, hiszen nem szükségszerű, hogy a Jókait olvasó lányok feleség korukban majd engedelmesen szolgálják a férjüket, éppen arra vannak egyébként a pedagógusok, hogy a szöveg ne csak úgy lebegjen a diákok fejében, hanem együtt értelmezzék, és megbeszéljék például, hogy az anyukájuk miért nem úgy viselkedik, mint azok a nők a könyvben. A vita és a gondolkodás megúszása, ha ehelyett inkább egyszerűen csak nem olvasnánk valamit, és ezért sem tragédia egyébként, ha a kormány beleerőlteti rossz ízlésű minisztere kedvenc szerzőit a tananyagba; értő tanárokkal meg lehet azt is beszélni, hogy ha valaki nem jó író, viszont ostobaságokat gondolt a világról. A gyerekek sem hülyék egyébként, senki sem megy majd karddal az udvari szünetre, mert Petőfi sem akart ágyban, párnák közt meghalni.

A vitát viszont akkor sem szabadna megúszni – nem is lehet, csak eltolni évekkel és megutáltatni az olvasást még néhány generációnyi diákkal –, amikor arról kéne beszélni, hogy egy mai gyerek mást akar és mást tud olvasni, mint egy tíz-húsz-harminc évvel ezelőtti kortársa, sőt a mai gyerekek és mai gyerekek között is van különbség, ezért nyugodtan ki lehet húzni a kötelezők közül még az apukák meg a miniszter kedvencét is, meg ki lehet hagyni a Bánk Bánt is, meg Az arany embert is, ha a tanár úgy látja, hogy a gyerekeket nem érdekli.

Olvassanak mást, olvassanak tényleg bármit.

Selmeci János

Jokai.jpg
 
Kezdem elveszteni a türelmemet, persze hogy elmagyarázzák meg belinkelik, hogy statisztika meg trend, mert irritáló, hogy nem értetted meg egyáltalán, mi a francról szól ez a szerencsétlen topic, helyette csak hajtogatod a magadét makacsul.

Ha ezt nem érted, és láthatólag nem teljesen, mert idevágó érvekre úgy reagálsz ahogy, akkor az értő olvasással problémáid vannak, nem csak a statisztikák értelmezésével - ami szinten az alapműveltség része.
Na most ertettem meg
Politika
Mert n3em ezt irtatok, hogy ujra csepulni akartok valqamit, akkor nem reagalok
 
Kezdem elveszteni a türelmemet, persze hogy elmagyarázzák meg belinkelik, hogy statisztika meg trend, mert irritáló, hogy nem értetted meg egyáltalán, mi a francról szól ez a szerencsétlen topic, helyette csak hajtogatod a magadét makacsul.

Egy magyarázat van rá hogy nem érti:Minden gyakorlati érzék híján van és csak elméleti ember azt is igen rátartian. (hisz neki az olvasás öröm) mintha ezzel egyedül lenne a világban.Vagy vetélkedő lenne: kinek jobban
De azt hiszem pont így írtad te is (elmélet minden nála mi gyakorlatban nem úgy van)
Közben váltig azt hajtja politika nem érdekli de arra az elméleti síkra viszi mindig.Mert a beszélgetés az csepülés ha más mondja
Statisztika, elemzés, trend,elméleti sík...
Nekem az olvasás öröm :)
Nem érdekelnek a trendek, az elméleti sikok, a statisztikák...
 
Utoljára módosítva:
"A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.
...
"
Ezt kár volt írnod mert ettől még inkább bezár mert ettől csepülés valami hogy szóvá tették
És mi gyalázat: kiejtetted a pozíciójának nevét
 
államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel.
Pedig ez politika mentes lehetne ha nem nyilatkozik a hatalom hogy nincs, ami kiveri pedig a szemét
És az ég sem kék.
 
Akkor, abban a mai szemmel borzasztóan lassan folydogáló korban megfelelt és így írtak, az olvasók is erre kondícionálódtak (legyünk őszinték, akik olvastak, azok ráis értek erre).
Persze hogy én is tudom az okát mint tény!
De egyszerűbbre veszem:Akkor jó volt, de ma már nem.
Ezért kell kezdeni vele valamit
Amire le is írtam mi úton kell tapogatni hogy itt is legyen de ne kötelezőként.
Hanem jutalmazottként ki leküzdi és bír velük.
Megjegyzés:
Az a könyv mit összehasonlítottam. Már attól is fárasztó volt hogy mindenben "cz" formát írtak.
kedvencz,pálcza,harczolt, arczulata stb..
Legelőször ezzel is módolni kell.(az eredetit meg védett helyre)
 
Utoljára módosítva:
Pont emiatt a rugalmatlan gondolkodásmód miatt tartja értelmetlennek a célcsoport (az iskolások) a kötelező olvasmányokat. Teljesen téves a megközelítése, ilyen formában ilyen kötelező olvasmányokkal csak elveszik a gyerekek kedvét az olvasástól, mert lényegében irodalomtörténetet tanitanak ált. iskolásokkal, és csodálkoznak, hogy utálják az egészet, ezzel az értelmetlen hozzállással generációkkal utáltatják meg az olvasást.
Vontatott, a ygerekeknek unalmas, és ami rosszabb, kvázi olvashatatlan könyvekkel mit érnek el? azt, hogy a felnőttek se olvasnak, és ilyen adatokat találni:
"Harminc év alatt csaknem harmadára esett vissza a rendszeresen könyvet olvasó felnőttek aránya a magyar társadalmon belül. Egy friss kutatás szerint a megkérdezettek mindössze 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen (legalább hetente) olvas, egyharmaduk alkalomszerűen, míg több mint felük (53 százalék) egyáltalán nem olvas. A férfiak többsége szinte soha nem olvas könyvet."
Ebben a szomorú trendben masszív szerepe van az alkalmatlan kötelező olvasmányoknak. Haladni kell a korral, mert nem csak ezeket a műveket nem fogadják be, de az ezek miatt szerzett rossz élményeket az olvasás egészére kivetítik.
Azért mert maga ezen nőtt fel, attól 2020-ban mást kéne olvastatni gyerekekkel, a legtöbb tantárgy tematikáját modernizálják, de ezekhez a kötelezőkhöz senki nem mer hozzányúlni, mert valamiért szent tehenek.

És ha már Jókai: egyááltalán nem akkora írófejdelem aminek itt is beállítják, csak jókor volt jó helyen - márciusi ifjú, Petőfi barátja, a szabadságharc után bujdosni kényszerült, így utána ikonná vált, nimbusza lett, amit a rengeteg könyvével jól kiahasznált és így ő lett a Nagy Író fél évszázadra. De azóta eltelt 120 év, a világ megváltozott nem őt kellene olvastatni szerencsétlen gyerekekkel. És Aynegint se, meg a Nyomorultakat se, nehogy csak ő legyen kipécézve
Nem az a lényeg hogy szórakozzanak hanem hogy TANULJANAK. lényegtelen hogy unalmas vagy nem tetszik .
Ha nem tetszik a tangens akkor vegyük ki a tanulásból?
Jókai nehezen olvasható mostanában akkor olvassunk Rejtőt?
Csak azért mert könnyebben érthető?
 
Na de pont ez a lényeg! Egy mai tizenévest nem Jókaival, anyeginnel fogsz olvasni megszerettetni!!!
Pont fordítva kellene hozzáállni az egészhez: szeretessük meg olvasni a gyerkőcöket nekik való művekkel, utána akinek van affinitása az fog irodalmilag komolyabb műveket is olvasni (Jókait v. akár Hugot is). Akinek meg nincs rá igénye, mert már szülei se olvastak és olvasnak semmit, az nem olvas így se, úgy se. De ahol van rá esély, ott ne vegyük már ez szerencsétlenek kedvét irodalomtörténettel az olvasástól. Mert a kötelező olvasmányok kb. irodalomtörténetet jelentenek - amivel vicc, vagy az "eredményét" nézve, inkább tragédia.

Lehet itt a semmit ragozni vég nélkül, de abból kiindulva, hogy már 35-40 éve mennyire nem olvasták a kötelezőket meglepően sokan, a hülye is látja, hogy teljesen hibás a kötelező olvasmányok jelenlegi (helyesebben sokévtizedes múltból ittragadt) koncepciója.
Sokkal több értelme lenne annak amit ötleteltetek: ált. iskolában a jelenelgi kötelezőkből semmi,max. az Egri csillagok, Tüskevár (bár ezek is határesetek, én mindkettőt szerettem, de sokak már ezeket sem- vagy nem is olvasták).
Válogatott, igényesebb Delfin könyvek, a régi pöttyös v. csikos könyvekből is lehetne pár ma is megfelelőt találni, és ezek vastagságukkal se riasztóak. Aztán lehetnek modernebb könyvek is, Csukás István, Harry Potter sorozat, Thomas Brezina v. mit tudom kik írnak még jó és érdeks gyerekkönyveket. Aztán középiskolában jöhetnének óvatosan tényleges irodalmi művek, de szigorú kontrollal: nem irodalmi érték szerint, hanem "feldolgozhatóság" szerint, azaz mennyire képesek azt megérteni (horribile dictu még élvezettel olvasni) a fiatalok. Pl. hogy ne csak Jókait ekézzem, Antigoné és Homérosz úgy ahogy van kuka a középiskolából.
Mert lehet itt az elefántcsontoronyból elmélkedni, és tudomást nem venni a változásról, meg bezzeg x, y, és gipszjakab mekkora nagy író és világirodalmilag mekkora mérföldkő ez és az a mű, de a világ és a társadalom változik, ami jó volt 100 éve, az ma már nem alkalmas iskolai kötelező olvasmánynak.
Ezzel a kötelező olvasmányos választékkal csak azt lehet elérni, hogy a korábban belinkelt siralmas nem-olvasási statisztika egész biztosan és megállíthatatlanul romoljon.
Így van Delfin sorozat könyveit kellene olvasatni. Rövidek és elég sok kiadás rövidített verziót tartalmaz. Persze akkor ha szerettetni kell az olvasást. Ha meg csak tananyag akkor jöhetnek a jelenlegi kötelezők.
 
Persze akkor ha szerettetni kell az olvasást. Ha meg csak tananyag akkor jöhetnek a jelenlegi kötelezők.
Ezért írtam a kétlépcsős ajánlott/kötelező olvasmányokat
Akkor még a cél sincs eldöntve hogy mikét tanítsunk és mit(Ha meg csak tananyag..)
Mármint hogy mikor mi legyen tananyag
Épp tegnap néztem meg a reáliskola fogalmát
Nézd miként változnak mit és hogyan tanítsanak

reáliskola [l-i] főnév (kissé régies) 1. 1934-ig fennálló, azután fokozatosan megszüntetett hat, majd nyolc osztályos. középiskola, melyben latin és görög helyett modern nyelveket, vegytant és a gimnáziumi anyagnál több mennyiségtant tanítottak.

Másik meghatározás:

Hazánkban a 19. század közepén bevezetett iskolatípus, de megszűnt a két világháború közt. A reáliskola érettségit nem adott, és rövidebb is volt mint a gimnázium, de műegyetemi felvételire viszont jogosított. Eleinte 6 évfolyamos volt majd ez 8-ra bővült és később az érettségit is bevezették. Fő tantárgy volt a rajz, matematika, latin, francia, és a fizika. Mérnökök sorai végeztek a reál
iskolákban.
Az 1930-as években gimnáziummá alakultak át a reál iskolák, és sok gimnázium a reáliskolák utódjai.
Felhívom a figyelmed a kitett tantárgyakra és helyette bevettekre
Ez a válaszom a tananyagodra

Mert pont arról folyik a beszélgetés mi a célja az irodalom oktatásnak.És annak eszköze és módszere változhat
Te meg csupán arról beszélsz tananyag
Mi pedig a sikerességéről oktathatóságáról.
Mert éppen sikertelen szakaszban jár, már vagy 100 éve a kötelező
Rossz a módszer.
Az oktatás módszerei változnak és mindig vita övezi.
Hol van már porosz iskola?
A Waldorf- iskolák módszerei hatékonyabbak(Rudolf Steiner)
Na meg a Finn
A Waldorf oktatást a1933 és 1945 kettévágta. A Diktatúrák
Majd, 1994-ben, Solymáron nyílt újra Waldorf-óvoda és iskola.
 
Utoljára módosítva:
Ez fontos mert a ki hová születik esélyegyenlőtlenségre is rámutat.
Szerintem ezt is képesnek kell lenni az iskolának megoldania
Úgy kell felépíteni a rendszert az oktatást a létszámot és a ráfordítható időt
Vagy akár többlépcsős osztályokat.Ha kell az fenti előnyöket meg nem kapókat átmenetileg külön iskolába járatni.
A pontos kidogozása az oktatási módszernek nem az én dolgom.

De problémának és valóságnak látom a ki mit tud otthonról hozni.
És erre nem a kormány elitiskolái a megoldások milliós tandíjjal
Ez így, hogy így kell felépíteni a rendszert, túl egyszerű.
Ha fel lehetne így építeni, már megtörtént volna.
Nagy számú gyereket "átlagoktatásban" lehet részesíteni.

Persze lehet sok-sok-sok speciális iskolát, speciális osztályt csinálni, s ehhez igazítani első körben a pedagógusképzést (!!), de erre nincs indíttatás.
S nem is biztos, hogy jó lenne.

A nagy-nagy integrációs fikció sem jó - mert mindenkit tud az általános és középiskola kezelni - elméletben.
Gyakorlatban hatalmas hibák, komoly gondok vannak.

Hidd el, az oktatás egy lépcső a gyerekek életében. A média egy másik rendkívül fontos. A család a harmadik.
Bár ez nem sorrend.

Az a helyzet, hogy jelenleg a háromból kettő és fél nem megfelelő a gyerekek számára.
De ez nem számít. Oldja meg az iskola.

Ebből nagyon nagy baj lehet, sőt, már van is, de hiába jelezzük százszor, újra csak visszamutogatnak az iskolákra, hogy újulj meg, oldd meg.
Csakhogy nem ez megoldás! Összetettebb a probléma.
 
Utoljára módosítva:
Ezzel a kötelező olvasmányos választékkal csak azt lehet elérni, hogy a korábban belinkelt siralmas nem-olvasási statisztika egész biztosan és megállíthatatlanul romoljon.
Úgy vélem, egy dologról nem volt szó. A diákság egy részének könyvespolcán megjelenik a kötelező olvasmány. Ez üzlet valakinek...
 
lnkább azon valóban érdemes lenne elgondolkodni, h mivel lehetne az olvasás szeretét elnyerni a gyerkőcöknél...
Ha a szülő telefont nyomkod, akkor a gyerek is azt akar...
Ha a szülő egész nap TV-t néz, akkor a gyerek is azt teszi...
Ha a szülőt a gyerek olvasni látja, akkor talán a gyerek is fog olvasni...
De vannak "korszakok" is az életben, elkezd valaki olvasni, aztán más felé fordul, és hanyagolja a könyveket.
És... Jó út lehet az olvasás felé a képregény. Vannak regényeket feldolgozó képregények, esetleg ébreszthetnek vágyat az eredeti iránt. Pl. a Füles rejtvényújságban a '70-es '80-as években több Jókai és más irodalmi mű (pl. Rejtő) feldolgozás megjelent. Az interneten ezek ma is megtalálhatóak...
 
Ez így, hogy így kell felépíteni a rendszert, túl egyszerű.
Ha fel lehetne így építeni, már megtörtént volna.
Nagy számú gyereket "átlagoktatásban" lehet részesíteni.
Hát mire kapják a fizetésüket a nagyokosok?
Mit szólsz a Waldorf-pedagógia és iskoláihoz?
Még a cigány gyerekekre is létesült iskola

egyedülálló kísérlet indult 2010 tavaszán, amikor is iskolarendszeren kívüli foglalkozások indultak mélyszegénységben élő cigány gyerekek számára egy borsodi kis faluban, a Waldorf pedagógia alkalmazásával, egy képzett és gyakorlott Waldorf pedagógus vezetésével.
Magyarországon az alábbi helyeken van már:

Észak-Alföld​

  • Napraforgó Waldorf Általános Iskola (Debrecen)
  • Napsugár Általános Iskola (Jászszentandrás)
  • Szolnoki Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Szolnok)
  • Nyíregyházi Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Nyíregyháza)

Dél-Alföld​

  • Gyermekliget Alternatív Óvoda és Iskola [5] (Kecskemét)
  • Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola (Kiskunfélegyháza, Darvas József Ált. Isk. és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat)
  • Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Szeged)
  • Borostyán Waldorf Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Kunfehértó)

Egyéb Intézmények​

 
Képregény persze a két trenk de ezekneknek Potter kell!
Jaj nehogy j.k. rowling csóró munkanélküli legyen ...újra
Amúgy dunai hajós inspirál hogy leutazz a Dunán de H.potter mi a jó francra? Zabalasra? Ülj seprure és puhitsd a húst rajta? Amerikából ha bejön a zene Angliából meg a könyv nesze angol hülyék inkább aggaszt hogy a jövőnk záloga egy derékig korcs himnős mocskosul kövér dioptrias gyerek lesz hogy hülye is mellékes ott a net az nem kötelező csak a trendik mennyit szart olvas a gyerek csak a kötelező nem menne
Kicsi vagyok árva vagyok de mocskosul gazdag segítsetek Harrynek mer elatkozlak istenuccse
 
Hidd el, az oktatás egy lépcső a gyerekek életében. A média egy másik rendkívül fontos. A család a harmadik.
Bár ez nem sorrend.
A gondolat nem új épp csak nem így fogalmaztam én már ezer helyen
Enyém érthetőbb talán ha pontatlanabb is
A gyermeket a szülő neveli(!!)
a rokonok és ismerősök
a környezet(tágabban)
az iskola
a barátok és ismét a környezet
És hogy a végén mi lett belőle ekkor tudod meg.
Ám ha stabil alapot tudott kapni otthonról, félig nyert ügyed van.

A média, ezt se, az internetet sem szoktam megnevezni. Mert benne van a barátok és környezet hatásában
 
Utoljára módosítva:
Amúgy dunai hajós inspirál hogy leutazz a Dunán de H.potter mi a jó francra?
Harry Potter talán segít megszerettetni az iskolát. A seprű a sport felé terel... Megmutatja, hogy lehet a gyerek önálló (a szülők meg frászt kapnak...).
És megtanít, hogy nem kell félni a vastag könyvektől, bár fárasztó tartani őket... :)
 
Zavaros agy meghasonlott vagymi? Agatha raisin hamish macbeth? Ja és jöjjenek a romantikus Drakulak mielőtt kiszivlak vallja nekem szerelmet lehetőleg telepatikusan oké én a skandináv krimikkel vagyok elfogult bevallom amúgy jó étvágyat
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére