Jövő héttől nyomkövető karperecet kell viselniük a koronavírus-fertőzötteknek Malajziában

Nyomkövető karperec viselésére kötelezik Malajziában március 11-től azokat, akiknek pozitív lett a koronavírus tesztjük - jelentette be szerdán Adham Baba egészségügyi miniszter.

A szerkezetet tíz napig kell viselnie az érintetteknek - mondta a miniszter, aki szerint bírsággal sújtják azokat, akik eltávolítják, manipulálják, megsemmisítik vagy elveszítik a karpereceket.

A nyomkövető eszköz viselésére vonatkozó kötelezettség azokra is kiterjed, akik kapcsolatba kerültek fertőzöttekkel.
Hasonló intézkedést vezettek be tavaly a szingapúri és a hongkongi hatóságok is.

Malajziában a minap jelentették be a járvány feltartóztatását szolgáló, januárban bevezetett korlátozások további lazítását. Mindemellett az egészségügyi vészhelyzet továbbra is hatályban marad, egészen augusztusig.

A kormány kedden közölte, hogy a parlament sem fog ülésezni ez idő alatt, bár az ország uralkodója a múlt héten ezt nem zárta ki.

A 32 milliós országban a járvány kitörése óta mintegy 305 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1114-en hunytak el a SARS-CoV-2 koronavírus okozta kórban (Covid-19). A gyógyultak száma meghaladja a 280 ezret.

Az oltási kampány február 24-én kezdődött, elsőként Muhyiddin Yassin malajziai miniszterelnök oltatta be magát. Eddig mintegy 53 ezer adag vakcinát adtak be.

MTI

malajzia-kuala-lumpur-covid19-koronavirus.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,675
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére