Hírek Jakab Péternek nem tetszik, hogy Karácsony és Márki-Zay összefogtak Dobrev Klára ellen – el is mondta, miért

Pénteken jelentette be Márki-Zay Péter, az előválasztáson harmadik helyen végzett hódmezővásárhelyi politikus, hogy megállapodtak Karácsony Gergellyel abban, hogy az előválasztás második fordulójába csak együtt mehetnek tovább.

Ez azt jelenti, hogy az egyikük miniszterelnök-, a másikuk pedig miniszterelnökhelyettes-jelölt lesz, az azonban még nem dőlt el, hogy kiből mi lesz. Erről legközelebb hétfőn, Hódmezővásárhelyen tárgyalnak, és abban bíznak, hogy egy héten belül megszületik a megállapodás. Eközben szakértőkkel konzultálnak, kutatásokat elemeznek és programot egyeztetnek majd.

Erre reagált most Jakab Péter, a Jobbik elnöke, aki szerint

“most két miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy a második fordulóban összefognak, hogy ne a harmadik nyerjen. Ha azért fognának össze, hogy ezzel növeljék az ellenzéki szavazók számát, esetleg így bátorítsák a még bizonytalanokat, akkor üdvözölném. De ha azért fognak össze ketten, hogy ne a harmadik nyerjen, azzal nem tesznek mást, mint sebeket ejtenek. Függetlenül attól, hogy sikerül-e a tervük vagy sem. A vesztes fél szavazói fognak sérülni, és ezzel a kormányváltás esélye.”

Éppen ezért szerinte nem egymást kellene legyőzni, hanem kiegészíteni, nem árkot ásni, hanem egyesíteni kellene. “Ne játsszátok el az esélyt” – üzente szövetségeseinek Jakab.

Jakab.jpg
 
Nincs mit keresni egy nacinak se demokratikus orszagban. HIbaztak,hogy nem azonnal rugtak ki.
Karacsony dumaja se volt elfogadhato ano mikor a zsidok osszeirasat rendeszeti eljarasnak minositette, mint Szakal.
MArki se jobb ha a ciganyokkal kezdene az osszeirast .............es vajon mikor kerulenenk sorra a zsidok, valasztas elott vagy utan?
Orban neki ment a melegeknek.
Mikor es hany generacio kell meg, hogy elfogadjak a masik embert?
Ilyen szemlelettel csak kiiratkozni lehet Eu-bol , de jobb poziciot csinalni nem.
Tudod az a szomoru, hogy nincs olyan aki kirugna az ilyeneket!
A főnökuk Janiscsak David epp hoghy ki tudta magyarazni a hasonlo dolgat. Azt is honapokig magyarazta, mikor kiszivargott egy hangfelvétel, amiben azzal fenyegetett egy holgyet, hogy ha nem hagyja abba a hulyeségét, akkor felrakja az asztalra és szárazon megdugja. De ezek már elfelejtodtek :(
Ma egy dolog suámit, megszerezni a hatalmat és ehhez semmi nem drága :(
 
Sajnos sok politikus ugy gondolja mindent megengedhet maganak, es istennek kepzeli magat.
Szajer, Borkai Kaletka stb igazan minden oldalon vannak olyanok akik alkalmatlanok emberek vezetesere.
 
Pontosan ez hogy nem jelölés előtt derült ki
a jelölőlapra se kellett már felkerülni.
Nem felelt meg a előre megfogalmazott vállalásoknak
Épp érted te is:
Már a jelölésre a jelölés elfogadására se kerülhetett volna sor.
Ezt kijelentem
De persze tudtuk mindannyian hiba és "szemét" fog belecsúszni
------
És még az is sejthető ilyen dokumentumok, vagy bármi esetlegesen zsarolásra alkalmas"bizonyíték" (k) ott lapulnak fiókokban
Mind a valamikor titkosszolgálatokat egykor és most felügyelet alatt tartó pártoknál
Mind az egykori pártársaknál.
Van ahol kazalnyi van zsarolásra (sakkban tartásra) és várja hogy, megfelelő időben kiszivárogtassa valaki és botrányt akkor időzítetten kavarjon
Drága battuta!
Oda kell menni, csinálni, szervezni, utánanézni, segíteni!
S akkor neked tesszük majd föl a kérdést.
Ezt nagyon meg kéne gondolnod és átértékelned
A majdani kormányokra.
Hogy mennyire fontos kérdés ki adja a miniszter-elnököt
Sőt fordítva is kik vannak a miniszterelnök mögött
Önmagában béna kacsa egy miniszterelnök, ha nem elég erős mögötte akik küldték.
Az országgyűlés támogatásáért mindig meg kell küzdjön
Gyakorlatban nézzük most: Ha a Párt nélküli Márki az gondolja Ő egy ideális jelölt ez lehet szerintem is igaz, de csak céljaiban.De nem rendelkezik tömeges támogatással
A nyilatkozatokban biztosított támogatás, az gyakorlatilag később nem elég.
Karácsony már nagyobb bázissal rendelkezik.
Jakab is
A Dobrev pedig nagyon erős bázisú.
Bár őt (Őket) is képes lenne kordában tartani egy majdani egyelőre ismeretlen országgyűlés
Az előválasztási jelöltek elkötelezési kijelentéseik hogy melyik frakcióba kívánnak beülni.
Lényeges a miniszterelnök kordában tartása végett.
A frakciók és pártok ereje is fontosabb mint most nem gondolnak rá sokan.

A miniszterelnök-jelölti kérdés igen belátható fontosabb kérdés mint félmondatod sejtet

Az csak féligazság hogy minél több ellenzékit bejuttatni.
A visszaléptetések, a körzetek melyik párttá melyik jelölté lehet.
Sokak számára nem eléggé érthető.
Ez a második körben előbukkanó fontosság.(valakik már most is erre IS figyelnek)
Nem elég most csupán arra koncentrálni ellenzék képes legyen leváltani Orbánt.
De a leírtak már a leendő politikusok, bekerült képviselők és pártelnökök,frakcióvezetők dolga és képessége és ügye!!!!!!!!
Hol hamvad el az az ostobán egyszerű mondat?:A választók helyett ne döntsön senki
A választó nem látja át.
A miniszterelnök mögött, bárki lesz az, akár Márki-Zay is, hat párt áll majd, hiszen választási szövetségben indulnak, közös listával, amelynek élén a miniszterelnök fog állni ugyan, de a mögötte lévő nevek vegyesek lesznek.

Tehát a most választókörzeti nyerteseket lehet majd megszavazni, s nem az számít, jobbikos-e vagy momentumos (vagy bármi:))
Még érdemes annyit megjegyezni, hogy a cikkben a párttársa is szerepel egy fényképen amiben hitlernek mutatja magát ugyan itt.
Ezek utan tulzás ha azt kérdezem, hogy mi lesz ha a fasiszták és a szocialisták közös kormányt alakitanak?
(a két ur, Farkas Péter Barnabás, és Fidrus Péter nem a Mi hazánk hanem a Jobbik önkormányzati képviselői, az utobbi alpolgarmester is volt, most a közbeszerzési bizottság vazetője. Hajrá kormanyvaltas, ezek utan ők jönnek! )
Hibáztak, nagyot.
Igaz, bocsánatot is kértek.
Sok fiatalt látok, akik meggondolatlanul hányódnak a kinyílt világban, ahol nehéz választani.
Változatlanul hiányolom a minőségi médiát, ahonnan rendkívül sok mindent meg lehetne tanulni, de amikor kimerül a ténykedésük a Való Világ, Big Brother szintű műsorokban, az szinte fizikailag fáj.
 
Ne hari, de én személyesen is ismerem ezeket at embereket!
Nem légbolkapott amit irok, mert az önkormányzati ulések sztuneteiben is hallom oket, és nem csak ott ahol jegyzokonyv van!

A minosegi mediaval meg az a gond, hogy lehet vitatkozni az állitásommal, de az emjberek azt kapjak amit szeretnének! A kereskedelmi csatornak versengenek egymassal a nézettségért, tehat olyan mousorokat készitenek, amikre tomegigeny van!
 
Kedves Eddy!

Ha csak a tömegigény határozná meg az életünket, akkor holnaptól ne tanítsunk Aranyt, Babitsot, ne nézzünk Attenborough filmeket, ne hallgassunk klasszikus zenét!

A média feladata a kultúra közvetítése is.
De, ha helyesled, azzal nem tudok vitatkozni.
Nálunk éppen a "tömegigényes" műsorok zöme miatt nincs televízió ...
 
Ha csak a tömegigény határozná meg az életünket, akkor holnaptól ne tanítsunk Aranyt, Babitsot, ne nézzünk Attenborough filmeket, ne hallgassunk klasszikus zenét!
Viccelsz???
Épp a tömeg volt felháborodva, hogy a Kulturális Örökség napjain a színházat, múzeumokat kellett zárva tartani, mert éppen aznapra, és éppen oda engedélyezték a színes felvonulást!
Az igénytelen jelző ebben az esetben éppen nem a lakosságra értendő!
 
Miert kellett bezarni ezeket az intezmenyeket? Nalunk minden nyitva duborognek a kulturalis lehetosegek hisz olyan tomeg erkezik hogy mindent megtoltenek szallodakat szinhazakat clubokat stb
 
Miert kellett bezarni ezeket az intezmenyeket? Nalunk minden nyitva duborognek a kulturalis lehetosegek hisz olyan tomeg erkezik hogy mindent megtoltenek szallodakat szinhazakat clubokat stb
Toronto belváros, sík terep, széles utcákkal. Pécs hegyoldal, szűk sikátorokkal. A színház is egy ilyen utcában van, vagy gyalogosforgalom, vagy felvonulók. Olyan szűk utca, hogy 2 autó nem fér el egymás mellett.
 
Viccelsz???
Épp a tömeg volt felháborodva, hogy a Kulturális Örökség napjain a színházat, múzeumokat kellett zárva tartani, mert éppen aznapra, és éppen oda engedélyezték a színes felvonulást!
Az igénytelen jelző ebben az esetben éppen nem a lakosságra értendő!
Nem is értem, hogyan kapcsolódik a pécsi felvonulás egy napja ahhoz, hogy az elérhető ismeretszerzésre alkalmas felületeken a beszélni nem tudó népszerűbb, mint a beszélni tudó, a végtelenül nevetséges és színvonaltalan produkciók nézettebbek, mint a színvonalasak, a bugyuta, tudományos ismereteket nélkülöző magyarázatok mögé sorolnak be milliók, s lusták megnézni/elolvasni a területen jártas szakemberek véleményét?

Miért lenne ezért az armageddonért felelős a pécsi "színes" felvonulás?

De tudod mit, támogassátok Orbánt!
Lelkendezzetek!
Adjátok oda neki mindazt, amit még nem vett el!
Csak gratulálhatok nektek és az összes fideszes pártolótagnak!
 
Attol ha behonyod a szemed mégh nem lesz más semi korulotted!

Tetszik, nem tetszik, a tv csatornák jó része profitorientált!
Azt adják, amire igeny van! Kevés a szinvonalas musor.
Ha kulturat, nuveszetet sugaroznanak csak azt érnék el, hogy az emberek tovabb kapcsolnanak!
Eleve hibás volt a kérdésed korabban, hogy a pedagugusok miért meg hasonlok!!!!

Ha a pedagogusok megszerettettek volna a gyerekekkel az iskolaban a nivós dolgokat, akkor a nagytobbseg nem a szurke 50 árnyalatát olvasná, hanem a Varázshegyet!
De itt a fórumomn is elmagyarázták, hogy nem ez kell...

A tv csak megy a trendek utan. Probalja változtatni, próbálja formálni a kozizlést, de ...
Pénz, pénz, pénz... A csatornák versengenek az adásidok lefoglalasaert, a reklamozok oda viszik az anyagaikat ahol van nézettség...

Szivesen látnák egy olyan felmérést, ahol az egyik csatornan Shakespeare Julius Caesarja, a masikon egy realiti megy, akkor melyiket hanyan nézik!

Ez nem a fidesz szennyese, hanem a mienk, akikik választunk! Választunk a szavazofulkékbe is, és a csatornál kozott is!
 
Nem értek egyet.
Az, aki a felhasználóra tolja a felelősséget, rosszul gondolkodik.
Ha a pedagógusoktól várod, hogy megváltsák a világot ilyen nyomás mellett - szintén rossz úton jársz.
Napi tapasztalat a gyerekek mobilos kereséseinek alulkulturáltsága, amit, látva a kárait, úgy zár rövidre a legtöbb intézmény, hogy tiltja a használatát.

A média üzlet - ebben egyetértünk.
Tehát, színvonaltalan szolgáltatással fogod meg az embereket vagy felhúzod a szolgáltatást, és megpróbálod eladni?

Bánhegyi Zsófia
Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató
"A marketingben ne csak a bevételnövelő eszközt lássa, hanem annak értékteremtő erejét, amellyel szélesebb környezetét, az emberi viselkedést tudja felelősen – akár jobbá – formálni."

Liptay Gabriella
KPMG, marketing- és kommunikációs igazgató
Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?

- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és tájékozódjon naponta – főképp a nemzetközi szak- és szépirodalomban. Beszélgessen sokat nem szakmabeliekkel is, járjon koncertekre, színházba, kiállításokra, egyszóval vegye komolyan a kreatív ipar „teljesítményeit”. Ne kímélje magát a fentiekre való időráfordításban. Egyetlen percre se hagyja abba a tanulást, még 10 év múlva sem.

DE! A közmédia nem üzlet - ez Orbánék felelőssége 11 éve!!

De mint írtam, védjétek ezt a rendszert!
Nyújtsátok át nekik a maradék országot tálcán!
Közösítsétek ki, gyűlöljétek azt, aki ebben az országban másképp gondolkodik - a receptjeik alapján.
Fintorogjatok, gyűlöljetek, utálkozzatok!

Ha ez a jövő, nem szabad lett volna gyereket világra hoznom.
Bárcsak tudtam volna, hogy ilyen helyzetbe hozom, ilyen emberek közé, ilyen országba!
Ma már nem tenném.
 
Felvetettél valamit, és én válaszoltam rá!
Ki az aki gyülölködő postot irt:
Ki az aki áztkozódik, többek közt azzal hogy ide még gyereket sem lenne szabad szülni?

Én nem gyülölök senkit!
Még azokat sem, aki az aktualis politikai trendeknek hódolna!
Akik tegnap meg jó fasiszták voltak, ma jó szocialistákká lettek!
etcetera etcetera...

Miért van az, hogy egy beszelgetés ahol elmondja az ember mit gondol, átkozódásba gyülölkődésbe csap át, ha az nem tukrozi a masik véleményét?

(magyarországon nem az a tolvaj aki lop, hanem akir4e mondjak, magyarországon nem az gyülölködik, aki megveti a másikat, hanem akire rásütik, magyarországon nem az a jó ember aki jó, hanem akire az aktuális politikai trendek kimondjak hogy jó! Na ennek kéne véget vetni!!!!!)
 
Adjátok oda neki mindazt, amit még nem vett el!
Ha jobban belegondolok, nem is 30, hanem annál is több éve hallgatjuk, hogy a kormány lop. Elég visszanézni egy korabeli Hofi, vagy Sass kabarét, ha esetleg van olyan, aki nem emlékezne rá. Majd akkor szólj, ha olyan kormány lesz, aki nem lop.
Az újdonság lesz!
 
Felvetettél valamit, és én válaszoltam rá!
Ki az aki gyülölködő postot irt:
Ki az aki áztkozódik, többek közt azzal hogy ide még gyereket sem lenne szabad szülni?

Én nem gyülölök senkit!
Még azokat sem, aki az aktualis politikai trendeknek hódolna!
Akik tegnap meg jó fasiszták voltak, ma jó szocialistákká lettek!
etcetera etcetera...

Miért van az, hogy egy beszelgetés ahol elmondja az ember mit gondol, átkozódásba gyülölkődésbe csap át, ha az nem tukrozi a masik véleményét?

(magyarországon nem az a tolvaj aki lop, hanem akir4e mondjak, magyarországon nem az gyülölködik, aki megveti a másikat, hanem akire rásütik, magyarországon nem az a jó ember aki jó, hanem akire az aktuális politikai trendek kimondjak hogy jó! Na ennek kéne véget vetni!!!!!)
Ne magyarázd félre, amit írtam: magamról írtam, első személyben arról, érdemes volt-e ebbe az országba gyereket szülni.
Válaszom, nem.

S éppen azért, amit Te is követsz - mert részrehajló vagy.
Leírod, hogy én vagyok "gyűlölködő".
Én lennék gyűlölködő, amikor mást sem tesztek - Casaloma is - mint gáncsoskodtok, finnyáskodtok.

Szende pillogások közepette célozgatsz tegnapi jó fastisztákat, mai szocialistának titulálva.
Ez az egyetlen mondatot sem igaz!
Ki lett szocialista?!

S kérdezed úgy, hogy közben a másik oldalról semmi? Stumf mi volt, Mikola? Pintér? Hoffmann Rózsa? Orbán?
Én legalább nem tagadtam meg önmagam, s vállalom az akkori döntéseimet.
De ezek!
Mind MSZMP-tagok voltak, s Orbán is úgy feszített a Kommunista Ifjúsági Szövetségben, mint a vöcsök!
Kiből mi lett?
Részletezzük?
Meg tudjátok cáfolni, hogy Orbánék a sokadik bőrüket fogyasztják, éppen melyik rendszerben, kinél, mire van szükség?

Csúsztattok, ferdítettek, aztán szolídan kérdezed, mi a baj a véleményetekkel?

Kritizáljátok az előválasztás minden résztvevőjét, de egy betűt nem láttam még, amivel ugyanilyen górcső alá vennétek Tiborczot, Orbánt, Szájert, Varga Juditot, Semjént, Deutsch-ot, Kövért, Habonyt, Stumfot, Poltot, Csányit, Szíjjártót, Kocsist, s a nagyeszű Kósát.
Persze vannak még, bőven. Pl. Pócs, Mengyi Roland, Fodor Ibolya, vagy éppen Borkai. Ő is annyira, de annyira jó példa itt minden fiatalnak - így kell élni srácok!

Becsapni mindenkit, közpénzen előadni az én vagyok az élet császára aktuális fejezetét, s közben teli szájjal harsogni: Isten, haza, család!

Én lennék gyűlölködő, s a más véleményt leszóló, miközben egyetlen szavatok sincs a köztelevízió ellen?
Sőt, a véleményetek szinte szó szerint hozzásimul a propaganda-gyár szólamaihoz?

Köztelevízió, amiben az én adóm is, s annak a majd 3 millió szavazónak az adója is benne van.
Híradó - netfelület:
1633521237711.png

1633521006656.png

Ti lennétek azok, akik Magyarországról beszéltek?
Elmentek a Fideszre szavazni, s dagadó mellel állítjátok, hogy minden rendben volt, mindenki egyenlő esélyt kapott - Gyurcsány a felelős a Fidesz minden kétharmadáért?

Casaloma kritikája is odáig terjed, hogy "minden kormány lop"?
S ezzel fel is mentette egy füst alatt ezt az enyveskezű bandát!

Ezért tartunk itt, ahol.
 
Utoljára módosítva:
kritikája is odáig terjed, hogy "minden kormány lop"?
S ezzel fel is mentette egy füst alatt ezt az enyveskezű bandát!
Ezt valóban több Fideszt mentegetőtől halottam /olvastam
Akit említesz az 1 éve még bátor kormánykritikus volt
Most nyílt meg/fel arca hogy inkább felmentené.
Vagy annyira beijedt Gyurcsánytól.(uszítottság hatására)
Mint 2015-ben a falusiak egymástól a kukoricásban.
Elterjedt a vaklárma és volt uszítás bővel
Migránsnak nézték egymást Nagymágocs határában a közmunkások és a földmérők. Megijedtek egymástól.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Valakinek van 7.-es Kémia témazárója?
poptya wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta:)
Most találtam egy cikket, talán érdemesnek találod, hogy kikerüljön a Hírek közé:)
További szép napot és jó egészséget:)
horzsa wrote on Syncmaster's profile.
Kedves Syncmaster,
a hozzszólásokban találtam, hogy korábban felrakta '70-es évek legendás autó kvartett paklijait. '73 kiadást és a '75-t 'és a '77-t
Sajnos a datás linkek már nem működnek, fel tudná tenni esetleg valahova újra?
üdv:
Éva
Keresem Daniella steel fordulópont című könyvet. Kérem akinek meg van ossza meg velem. Köszönöm.
oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.

Statisztikák

Témák
36,895
Üzenet
4,493,779
Tagok
596,197
Legújabb tagunk
Bocibocitarka.
Oldal tetejére