Hírek Japánban van egy működő postaláda, amihez 10 méter mélyre kell merülni a tengerben

Elsőre totális baromságnak tűnhet, hogy egy postaládát több méter mélyen helyezzenek el a tengerben, mégis világszerte vannak olyan pontok (Norvégia, Malajzia, Vanuatu például), ahol a kellően lelkes búvárok feladhatják a leveleiket a víz alatt.

A legmélyebben fekvő postaláda Japánban található, és 10 méter mélyre kell ahhoz merülni, hogy valaki fel tudja ott adni a levelét.

A Szuszami-öböl Japán déli részén fekszik, itt található Szuszami, egy közel négyezer fős kis halászfalu, ahol először született meg az a meglehetősen unortodox gondolat, hogy mi lenne, ha postaládát helyeznének a víz alá.

Az ötlettel még 1999-ben állt elő a település akkor 70 éves postása, Macumoto Tosihiko.


Macumoto ezt a nem mindennapi ötletet azért találta ki, mert Szuszami alapvetően egy tök ismeretlen kis település Japánban, amelyen keresztülmegy a turisták körében rettentően népszerű Kumano Kodo zarándokút. Szuszamiban pedig semmi olyan nem volt addig, ami érdekessé tehette volna a turisták számára, így jobb híján tettek egy próbát a helyi postás javaslatával, és a tengerfenékre helyeztek egy postaládát.


A húzás annyira bejött, hogy Szuszami ma már kötelező állomása a túrázóknak, és aki megáll itt, annak szinte kötelező lemerülnie, hogy aztán feladjon valakinek egy levelet a víz alatt. Természetesen nem sima, hanem vízálló bevonattal bekent képeslapot használnak, amelyre olajbázisú filccel lehet írni, és egy speciális, víz alatt is működő pecséttel látják el feladás előtt. Pár naponta a helyi bolt alkalmazottja lemerül, kiveszi a leveleket, és elviszi azokat a postára, ahol aztán feladják a címzetteknek. A turistalátványosság annyira népszerű, hogy

naponta 1000-1500 levelet dobnak a postaládába.
Szuszami víz alatti postaládája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült mint a legmélyebben fekvő postaláda, azonban az évek során számtalan más országban is indítottak hasonló akciót, és végül 2015-ben elveszítette ezt a címet. A malajziai Pulau Layang-Layangban ugyanis 40 méter mélyre telepítettek egy postaládát, ami azóta is világrekord.

Érdekesség egyébként, hogy hivatalosan a legelső víz alatti posta nem is Japánban volt, hanem a Bahamáknál. John Ernest Williamson, a víz alatti fotózás egyik úttörője hozta létre 1939-ben. Egy hosszú csövet engedett a vízbe, a végére pedig egy kamrát szerelt egy üvegablakkal, hogy azon kémlelve tudja fotózni az állatokat a víz alatt. Már 1914-ben létrehozta ezt a szerkezetet, és azért pont a Bahamákon, mert ott annyira tiszta a tenger vize, hogy a napfény egészen mélyre jut, megvilágítva az ott élő állatokat. Később egy komplett expedíciót indított, hogy víz alatti filmfelvételeket is készítsen, a projektnek pedig úgy csináltak hírverést, hogy 1939-ben létrehozták az első víz alatti postát az általa épített szerkezetben.

John Ernest Williamson víz alatti fotózási megoldása és amint épp alámerül kamerájával – Forrás: George Williamson; Library of Congress

John Ernest Williamson víz alatti fotózási megoldása és amint épp alámerül kamerájával – Forrás: George Williamson; Library of Congress
Az első leveleket a Bahama-szigetek kormányzója adta fel, és egészen 60 méter mélyre merült, hogy aztán ezeket megcímezze Franklin Delano Roosevelt amerikai elnöknek és VI. György brit királynak. Roosevelt még válaszolt is a kormányzónak, miszerint biztos benne, hogy a projekt nagy segítségére lehet a tudománynak. Végül alig két évvel a megnyitása után bezárták a víz alatti postát.

Sajó Dávid


1646948961866.png
 
Ezt a postaládát csak azért vezették be, mert ekkora hülyeség még nem volt Japánban, nosza, vigyük a tenger alá, de ide csak úszógumit lehet postázni!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Bugica wrote on bsilvi's profile.
Szia!
Köszi a legújabb fordításodat! Ímádás!
Nagyon vártam a folytatást D.B Reynolds -tól.
Bulblet wrote on Zselyke25's profile.
Kedves Zselyke,
köszönöm az új J.R.Ward könyvet, nem ismertem ezt az újabb FTT sorozatot (The Black Deggeer Legacy). Az első 3részt nem találtam itt a CH-n, a kérdésemet is törölték erre vonatkozóan.
Elküldenéd nekem, ha megkérlek? Ha igen, akkor előre is köszi!

Bulblet
Köszönöm a felvételt!
bedyy wrote on lil9's profile.
Szia!
Köszönöm a Jayne Ann Krentz könyveket főleg az Arcana hiányzó részei tettek nagyon boldoggá. (Mikor fel le ugráltam kicsit furán néztek a gyerekek :D )
A fordítás is nagyon jó lett. Esetleg a jövőben játszódó Harmony könyveket nincs kedved fordítani? Elvileg a Opsidian Prey kapcsolódik az Arcanához mert egy Sweetwater a főszereplő meg kíváncsi lennék miként alakul a Rainshadow szigeti rezervátum sorsa.
V.Márti wrote on H-111's profile.
Szia!

Szeretnélek megkérni hogy küldd át nekem - Michael Drosnin - A Biblia Kódja - 2 . részét a Visszaszámlálás - t. Előre is nagyon köszönöm! Bármilyen formátumban.

Statisztikák

Témák
37,312
Üzenet
4,585,983
Tagok
601,511
Legújabb tagunk
narushika
Oldal tetejére