Jelenléti iv

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Na akkor elmondom a Piroska és a farkas című mesét emlékezetből pedig már régen olvastam, és hallottam, így az eredeti sztoritól való eltérés nem a véletlen műve.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszer volt, hol nem volt, hegyen innen, völgyön túl, volt egy kis porfészek, itt élt egy kiscsaj az elvált muterjával. A csajt Piroskának hívták mert, mert mindig vörös göncökben szambázott végig a falun egy kis kannásborért a faluvégi késdobálóhoz.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy szép napon így szól a muter Piroskához: - Figyuzz lányom, anyámra tavaly óta rá se nyitottam az ajtót, igaz te sem, de mivel állandóan hívogat telefonon hogy mikor megyünk meglátogatni, bla bla bla, nem tudtam nemet mondani neki, pedig őszintén nem sok kedvem van letiplizni az erdő közepére hozzá, kijött a migrénem, és különben is tavaly is majd megettek a szúnyogok.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
-Nesze itt ez fonott kalács, igaz tegnapi már, meg a sarki ABC ben is állt vagy egy napig, de öreganyádnak még jó lesz, meg itt ez a kannásbor, most öntöttem át ebbe a Natur Aqua-s palackba, szóval pont elfér majd ebben a kosárban, de vigyázz vele mert múltkor leszakadt a füle, és nem volt itthon rendes spárga amivel összeoperáljam
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Piroska száját húzkodva nézett az anyjára. Nem elég hogy gyanakszik a szomszéd faluból való barátjára akivel kábé 3 hete jár, még a menzesze miatt is összezuhanva érezte magát, lerakva használtelefonboltból való mobilját fintorogva kérdezte, -mi az muter?
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
És a "muter" rágyújtva, rekedtesebben közölte vele mégegyszer , mi az ábra. Így hát Piroska kelletlenül megindult, egy jó félóra alatt leérek kb. aztán túl leszek az egészen amilyen hamar csak lehet -gondolta magában.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
És a "muter" rágyújtva, rekedtesebben közölte vele mégegyszer , mi az ábra. Így hát Piroska kelletlenül megindult, egy jó félóra alatt leérek kb. aztán túl leszek az egészen amilyen hamar csak lehet -gondolta magában.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Piroska útnak vált, toronyiránt be az erdőbe, már vagy húsz percen keresztül kutyagolt a hőségben, amikor egy kisebb tisztás szélén meglátott egy félig földbe süllyedt betonkockát. –Na leülök, elszívok egy cigit, megvár az öreglány nem fut el. Így is tett.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ipodján továbbugrott egy következő számra, és miközben jóízűen slukkolt a cigiből, egy közeli csalános felett gomolygó szúnyogfelhőt bámulta elbambulva. Arra riadt fel hogy valami, vagy inkább valaki megérintette a vállánál fogva. –Mi a fasz? –szisszent fel megriadva.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy nagydarab, esetlen szőrös alak magasodott feléje. Felpattant hátrált egy lépést, kikapva a fülest. –Nyugi bébi itt élek a környéken, én vagyok a farkasember! Semmi hézag, nem kell majrézni nem vagyok veszélyes mosolygott a csajra.
-Aham, és mi kéne amúgy ember? –kérdezte Piroska kissé gyanakodva.
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
Semmi extra, épp felfaltam egy mezei nyulat és ideje hazatérnem a kecómba, erre fel mit látok egy helyes kiscsaj ücsörög itt az erdő közepén. Mondom talán eltévedtél, amúgy hogy hívnak bébi?
Piroska látta annyira nem veszélyes a manus, mint ahogy kinéz, de azért manapság sok a kretén nem árt vigyázni kicsit
 

mafiose

Állandó Tag
Állandó Tag
–Csak látogatóba vagyok, ezt a cuccot viszem öreganyámnak, megnézem mi a pálya nála nem láttam egy ideje. A farkasember megszólalt, tudom nem vagyok egy címlapfotó arc, de tudod faterom egy vegyi üzemben hordókat targoncázott, muter meg az irodákat takarította, és hát az egy veszélyes üzem volt születésem után nem sokkal rá bezáratták az üzemet a környezetvédők, de az öregeim szenvedhettek valami terhelést mert génhibásan jöttem a világra, és az orvosok se tudtak csodát tenni.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére