Jeles napjaink Mikulás

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciábanfekvő Myra (en) püspökének népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje. Ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának a gyermekek védőszentjét tartják. 1087-ben Myrából a Dél-Olaszországi Bari városába vitték Szent Miklós ereklyéit, miután a város egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak. [SUP][2][/SUP]A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. A katolikus szent kultuszát Németországba a 10. században vitték el a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről . Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen "Mikulás"-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. [SUP][3][/SUP] Magyar nyelvterületen Mikulás alakjára használatos az újabb keletű, a szélesebb körben csak az 1950-es évek óta elterjedt, Télapó elnevezés is, ami feltételezhetően teljesen téves összemosása a különböző kultúrkörök hagyományainak.
 

Csatolások

  • mikulas.jpg
    mikulas.jpg
    45.4 KB · Olvasás: 14

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
!
images




Hazánkban a Mikulás, mint ünnep csak a 18. század végén jelent meg először. Ez is, mint sok minden más, Amerikából érkezett el hozzánk. Kezdetben ezt az ünnepet különböző álarcos és jelmezes bálokkal, felvonulásokkal tarkították. Az első írásos emlékek is ez időből származnak. Valójában a kezdeti feljegyzések arról számolnak be, hogy a krampusz, mint fogalom is itt jelenhetett meg először. Ugyanis jól bevált szokásnak számított, miszerint amíg a mikulás háztól-házra járt az ajándékokkal, addig volt mellette egy sötét, fekete arcú rémisztő alak, aki különböző láncokkal, botokkal és vesszőseprűkkel ijesztgette és fenyítette a rémült arcú kisgyerekeket.

A krampusz fő funkciója tehát kezdetektől az volt, hogy egyszerre jutalmazzon és büntessen. Nem is működött sokáig ez a kettős játék, ugyanis egyre kevesebb ember nézte ezt jó szemmel, majd a 18. század végén be is tiltották az ilyen körutakat. Sokat változtak a kezdeti szokások, ugyanis még a II. világháború alatt még úgy tartották, hogy a mikulás a mennyben él, és onnan szórja le a földre ajándékait, kizárólag azoknak a gyerekeknek, akik egész évben jól viselkedtek.

Az eredeti ma is használatos forma, amiben a mikulás piros ruhába öltözött szakállas, subás emberként jelenik meg, aki zsákjában hozza az ajándékokat, csak jóval később a 19. század legvégén öltött alakot. Ő már a kitisztított cipőket és csizmákat használta rejtekhelynek az ajándékai számára. Ez időben kezdték amúgy egyre inkább összekötni Szent Miklós püspök nevével az álruhás alak személyét, aminek a történetét már fentebb olvashattad!
 

Csatolások

  • www_tvn_hu_bee51a1a09120cc961771b80399ef11a.gif
    www_tvn_hu_bee51a1a09120cc961771b80399ef11a.gif
    147.9 KB · Olvasás: 13

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A 7 legviccesebb sms mikulásra
Szerző: Pásztor GrétiForrás:

Bár már kinőttél a gyerekkorból, titkon mégis reméled, hogy reggelre az a bizonyos kis cipőcske megtelik? Hidd el, nem te vagy az egyedüli!
A lelke mélyén mindenkinek ott bújik a kisgyermek, aki várakozva gondol december 6-ra és a csizmába rejtett ajándékra. Ha ilyesmivel nem is készültél, lepd meg a barátaidat egy szórakoztató sms-sel!

1.
Ha utánad lopakodik egy fehér szakállas pasi, piros szerkóban, ne lepődj meg. Csak én írtam a Mikulásnak, hogy téged akarlak ajándékba.

2.
Kedves Mikulás! Tavaly egy csomó ajándékot nem kaptam meg azok közül, amiket kértem. Azért, mert nincs konkurenciája, még nem kellene elkényelmesedni.

3.
A szán lerobbant, a rénszarvasok megléptek. A kéménybe szorultam. A bokám kibicsaklott. A krampuszok pácban hagytak. Az idén nem megyek sehová: Mikulás

4.
Ez lenni kici kínai Mikulasz szmsz. Lenni oco, nem drága, mégis mutatni, hogy van gondolasz Rád. Kivanni neked jo ciszma ünnep, meg kiccaladod récire boldogsag!

5.
Szerettem volna neked Mikulásra valami szépet, okosat, szexit küldeni. De sajnos nem fértem rá a kijelzőre.

6.
Képeslapra nem volt időm, hozzád mennék, de nincs cipőm. Szánkón csúsznék, ha hó lenne, maradjunk az sms-ben.

7.
A Mikulás hozzám tért be először, hogy megkérdezze, jól viselkedtél-e. Hát, hazudtam egy kicsit, ezért telerakta a puttonyát, és éppen feléd tart! Fogadd őt szeretettel!
 

Csatolások

  • mikulas 5.jpg
    mikulas 5.jpg
    59 KB · Olvasás: 11
Oldal tetejére