Hírek Jogerős: Márki-Zay Péter megfenyegette Szenti Tibort a lányával!

A Promenad.hu és a Vasarhely24.com hírportálok másodfokon, jogerősen megnyerték azt a két sajtópert, melyet a vásárhelyi polgármester indított ellenük azért, mert közölték Szenti Csilla nyílt levelét. A Szegedi Ítélőtábla kimondta: bizonyított, hogy Márki-Zay Péter megfenyegette Szenti Tibort a lányával. A városvezető tehát újfent hazudott, mikor ennek ellenkezőjét állította…


Győzött az igazság: a bíróság másodfokú, jogerős ítélete szerint a Promenad.hu és a Vasarhely24.com hírportálok teljes körűen megnyerték azt két a sajtópert, amit a város polgármestere indított ellenük. A Szegedi Ítélőtábla ugyanis lepattintotta a politikust! Nemcsak hogy helyreigazítást nem kell közölniük a lapoknak, de Márki-Zaynak még a 45 720 forintos perköltséget és a 84 000 forintos eljárási illetéket is meg kell fizetnie.


ITELET_01.jpg


Emlékezetes: Márki-Zay Péter azért támadta le a két orgánumot, mert lehozták Szenti Csilla nyílt levelét, melyben a szerző azt írta: a városvezető korábban a Vásárhelyi Valóság című lap egyik szerkesztőségi ülése után megfenyegette az édesapját azzal, hogy amennyiben nem mond le a szerkesztőbizottsági tagságáról, neki, azaz a lányának valami baja eshet. Az ügyben június 15-én tartottak tárgyalást, ahol Szenti Tibor tanúként felidézte a történeteket. Kifejtette, Márki-Zay egy 2019-es szerkesztői megbeszélést követően mondta neki, álljon át a hozzájuk, a baloldalra, majd amikor ő ezt visszautasította, a polgármester azt vetette oda:


„Tibor, neked van egy lányod, nehogy valami baja essen.”

A 81 esztendős író-etnográfus a bíróság előtt úgy nyilatkozott, nagyon feldúlt állapotba került lelkileg, hiszen ha valakinek a gyermekét éri fenyegetés, az nagyon megrázó. Nemcsak a szerkesztőbizottság akkori elnökével, Soós Csillával osztotta meg az esetet hazafelé a gépkocsiban, hanem lányával is, amikor hazaért. A Szegedi Törvényszék június 28-i elsőfokú ítéletében ellentmondásokat vélt felfedezni a négy tanú, Szenti Tibor, Szenti Csilla, valamint Soós Csilla és Kis Andrea vallomásai között, ezért helyreigazításra kötelezte volna az újságokat. Kiadónk, a Csanád Média Kft. már akkor világossá tette: álláspontja szerint semmiféle ellentmondás sincs a tanúvallomások között, Szenti Tibor világosan elmondta, hogy a polgármester megfenyegette őt, és ezt a Márki-Zay által megidézett Soós Csilla és Kis Andrea sem tudta cáfolni. Fellebbeztünk, s küzdöttünk tovább a saját igazunkért, illetve a Szenti család igazáért.


A Szegedi Ítélőtábla szeptember 8-i másodfokú, jogerős ítéletében aztán kimondta: a tanúvallomások közötti eltérés nem jelenti azt, hogy azok között ellentmondások lennének, a jogvita eldöntése tekintetében jelentős fenyegetettség tényét illetően pedig a tanúvallomások igenis egybehangzóak!


Az Ítélőtábla tehát megállapította: Soós Csilla és Kis Andrea is alátámasztotta vallomásában, hogy Szenti Tibor az ominózus ülés után kizárólag Márki-Zayval beszélgetett, majd közvetlenül ezt követően vált zaklatottá, és tett említést arról, hogy megfenyegették a lányával. Azt is leszögezték: Szenti Tibornak semmi oka nem volt arra, hogy valótlanul állítsa azt a felperesről, hogy őt megfenyegette a lányával, ilyen okot Márki-Zay sem tudott megjelölni a perben.


Minden körülményt értékelve a Szegedi Ítélőtábla arra a következtetésre jutott:


„nincs reális indok azt feltételezni, hogy Szenti Tibornak lett volna bármi oka arra, hogy a felperessel folytatott beszélgetése tartalmáról ne a valóságnak megfelelően számoljon be a lányának, mint ahogy arra sincs magyarázat, közvetlenül a felperessel való beszélgetést követően miért beszélt volna a gépkocsiban a lányán keresztül történt megfenyegetéséről, ha a felperes részéről ilyen utalás nem hangzott el. Mindezt értékelve az eset összes körülményéből, valamint a tanúvallomásokból arra vonható le következtetés, hogy a fenyegetés a felperes részéről elhangzott, emiatt az alperesek által közölt írásmű sérelmezett közlésének valósága bizonyítottnak tekinthető.”

ITELET02.jpg


A bíróság tehát kimondta:


Márki-Zay valóban megfenyegette Szenti Tibort a lányával, mint ahogy azt az író-etnográfus tanúvallomásában vázolta, s ahogy azt anno Szenti Csilla a nyílt levelében leírta. Márki-Zay tehát ismét hazudott, s újabb pert veszített.​


Pintér M. Lajos

marki2.jpg
 
Nos ez eléggé nyögve nyelős egy ítélet.
Tények szinte semmik csak következtetések hogy mi történhetett.
Senki sem bizonyítja hogy megfenyegettek volna valakit csak annyi van hogy akár meg is történhetett volna.....
 
Ha van valami gebasz a multjában MZPnek azt a Fidesz kiássa tavaszig. Persze kérdés ki nyer a héten.
Az a probléma hogy bármely politikusról ki lehet ásni dolgokat csak arról nem tudósít a médium.
Mert csak az a hír amit az ÁLLAMI média tesz közzé.
A mostani ellenzék ezt is elbaltázta azt hitte a kereskedelmi csatornák majd milyen sokat segítenek hisz azt nézik az emberek..nos igen de, a híreket az M1 és Duna tv-nek hiszik el!!
 
Az a probléma hogy bármely politikusról ki lehet ásni dolgokat csak arról nem tudósít a médium.
Mert csak az a hír amit az ÁLLAMI média tesz közzé.
A mostani ellenzék ezt is elbaltázta azt hitte a kereskedelmi csatornák majd milyen sokat segítenek hisz azt nézik az emberek..nos igen de, a híreket az M1 és Duna tv-nek hiszik el!!
Ez igaz. Egyik nagymamám akit sosem érdekelt a politika olyan Soros gyűlölő lett az m1 hatására, hogy csak na.
 
Ez igaz. Egyik nagymamám akit sosem érdekelt a politika olyan Soros gyűlölő lett az m1 hatására, hogy csak na.
Igen az idősebbeket teljesen megvadította a tévé híre.
Mivel egyértelműen tudatják velük hogy mi a jó és mi a rossz. Nem kell gondolkodni mást meghallgatni készen kapják a válaszokat...meg a kérdéseket is...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

sancsa wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a fordításaid, kedvencem az Ősi fajok.
Szeretnék teljes jogú tag lenni. Mit kell tennem?
Heló!
Lenne egy kérdésem, nem tudom, hova írjam, ezért itt kérdezem meg:
Fordítok egy történelmi romantikus könyvet (persze majd többet is szeretnék), és ha elkészülök vele, akkor azt hogyan osszam meg?
Mondjuk lesz egy blogom, és ott mondjuk fejezetenként lesz a történet. Akkor azt itt is kiírhatom, hogy https://ittleszablogomneve.hu blogra felkerült egy újabb fejezet?
Köszönöm előre is a segítséget! :)
kisboszi73 wrote on balacy's profile.
Sziasztok. Keresem a 700. feletti Júlia, Romana köteteket. Nem tudjátok hol találhatom meg?

Statisztikák

Témák
36,871
Üzenet
4,490,194
Tagok
595,922
Legújabb tagunk
Tlosza
Oldal tetejére