KÜLFÖLD Kiborultak a britek a magyar házaspár aljas tettétől, népharag zúdul rájuk

A házaspár kegyetlen módon végzett a saját kutyájával, napokig kínozták az állatot. Most elítélték őket, de a büntetést sokan kevésnek vélik.


Pokoli három napot élt át egy amerikai buldog, aki 12 kölykét próbálta védelmezni. A Birkenheadben élő magyar páros napokon keresztül kínozta a szerencsétlen ebet, amíg az állat végül feladta a küzdelmet.
A magyar páros által végrehajtott kegyetlen állatkínzás óriási felháborodást váltott ki az angliai lakososság körében. A kutya gazdái, H. Leila és F. Norbert azt állították, hogy a kutyájuk viselkedése teljesen megváltozott, amióta megszülettek a kölykei, azért kínozták halálra, mert saját testi épségüket védték – írja a Bors.



A kutyát napokon keresztül több módszerrel próbálták megölni: az első napon vascsővel támadtak rá a tehetetlen ebre, miután többször fejbe vágták, a kertben hagyták órákon át szenvedni. A következő napon Leila fagyállóval mérgezte meg a kolbászt, amit azt állatnak adott. A kutya kínjai még ezután sem értek véget, a harmadik napon a nő késsel támadt a magatehetetlen ebre, és leszúrta.

A testétől pedig úgy próbált megszabadulni a páros, hogy egy zsákba rejtették, majd egy sikátorba hajították, de pár napon belül az egyik szomszéd rábukkant a zsákra, és lebuktatta az állatkínzást elkövető személyeket. A Metro News értesülése szerint a lassú és fájdalmas halált elszenvedő kutya tetemére április 5-én találtak rá.

Az ügyet a napokban zárták le a bíróságon, miután a RSPCA, ami az Egyesült Királyság egyik legnagyobb állatvédő szervezte felszólalt a bíróságon az állatkínzás ellen. Leilának és Norbertnek 10-10 hét letöltendő börtönbüntetést ítélt a bíróság, ami hatalmas felháborodást váltott ki az a szigetország lakosaiból, mert sokan nagyon enyhének érzik a büntetést.

A rendőrség az elkövetők telkén talált kan kutyát és a 12 kölyök kutyát elkobozták és átadták az állatvédő egyesületnek, akiknek sikerült meggyógyítani és szerető gazdákhoz juttatni a fiatal buldog kölyköket.
 
Hát ne haragudj de ez egy baromság amit írsz. Szerinted ha egy gyereket kínoznak meg úgy mint ezt a kutyát akkor nem lett volna ekkora morgás belőle. Na és a gyerek az már nem egy állat. Tudom hogy vannak hajléktalanok és nők elleni erőszakok kínzások meg minden. Na de az ember tehet ellene hogy ez véget érjen mehet hatóságokhoz egyéb szervezetekhez, alapítványok stb.. Az már más kérdés hogy menyire lesz eredményes. Na de egy állat hova menjen? Hogy meneküljön hova egy bezárt udvarból? Állat és az embervilág nem azonos életforma. Az ember ha magához vesz egy állatot akkor felelősséggel tartozik érte, kötelessége arról gondoskodni. Az állattartás nem olyan mint a gyereknevelés hogy felnő és önellátó lesz egy állatról mindig gondoskodni kell amíg csak él.

Én értem amiket mondasz ember embernek a farkasa dolgok stb. Ne haragudj nagyon semmi kőze ehhez a kutyakínzáshoz annak amiket írsz. Az ember az emberrel másképp intézi a dolgait ez van ilyen az élet a civilizáltság és kultúrák. Most nem akarok bele menni a nők egyenjogúságába hogy megcsonkítják őket, Afrikában meg arab országokban stb szülés után és előtt is hogy ne legyen orgazmusa. Meg abba sem hogy vannak olyan kulturális szokások ahol dárdával szúrják át az arcukat ahhoz hogy férfivá válhassanak stb. Szóval az ember az ember a saját hülyeségeivel. Na de az állat az meg állat. Ember állat kapcsolat csodálatos ha nem barom az ember mint azok akikről a cikkben van szó ha nem kamú a cikk. Ennyi

Valamit félreértettél a hozzászólásombol.
En örülök neki, hogy sokan kiállnak az állatok mellett.
Csak megjegyeztem, hogy ehhez könnyebb partnert találni.

Bizony a nemi megcsonkítás egy barbárság.
Nemcsak a nőknél hanem az állatoknál is.

Hol találsz ma egy kan macskát?
A kakasok alig bújnak ki a tojásból máris összedarálják öket,
mert a "csirke nemzetfejlesztési programban" nincs rájuk szükség.

A természetben seregben élö madarakat (papagáj, kakadu...)
egyénkét adják el és kénytelenek cölibátusban élni.

Apropos, a "keresztény kultúránk" a papoknak is megtiltja a szexet.

A disznók 99%-a kivan herélve.
A borjú-pörkölt Baby-szarvasmarha.
Az anyjukat, a teheneket becsapjuk, csak adja a tejet mi megisszuk a borjak elöl.

A tyúkok mind betegek, naponta menstruálnak.
Az összes házi állat májbeteg, különben már rég felrúgott volna bennünket.
Tudod hogy csak olyan állatot lehet "megszeliditeni" amelyik rá van utalva a vízre?
Az állatkínzásról köteteket lehetne irni.

Tudod melyik magyar törvényben áll, hogy: "az állatok nem tárgyak" ?
 
Utoljára módosítva:
Mivel itt az állatokról van szó nem tudom ismeritek-e azt amikor a múlt héten a megszökött kutyáját az autója után kötötte a ˝nő˝és úgy vonszolta a halálba?
Nem kell angliába menni a borzalomért.
Sőt, sajnos elég a "szomszédba menni". A napokban történt, hogy testvéremék által tavasszal megmentett kölyökmacskát, ami süldő létére átruccant a kedves szomszédhoz, a drága szomszéd úgy fejbe rúgta, vagy ütötte, hogy a feje feldagadt és szerencsétlen jószág 2 napig csak körbe-körbe tudott menni. Törés nincs, repedés és vérömleny van. Most ott tartunk, hogy a pincébe van lecsukva, csak napközben jöhet ki szigorú felügyelettel, mivel bár az éles fényt érzékeli, látni nem lát. Az idegrendszerét és keringését erősítő gyógyszereket kap, de ahogy telnek a napok, egyre kisebb az esély rá, hogy visszanyeri a látását. Eddig szerencsétlen az udvar császára volt, most meg a szintén mentett kutya megy oda hozzá, hogy vigasztalja. Plusz adalék még, hogy az ember szíve belefacsarodik abba is, hogy a gyerek mit él át, nem érti, hogy miért nem lehet szaladgálni a cicával, miért nem veszi észre ha húzgálja előtte a játékot.
Szemtanú sajnos nincs, tenni nem tehetünk semmit, csak az maradt, hogy azt kívánjuk a szomszédnak, amit ő tett egy ártatlan kisállattal.
 
Tudod melyik magyar törvényben áll, hogy: "az állatok nem tárgyak" ?

Miért valamelyik törvényben szerepel ilyesmi?
Nem kell nagyon álszentnek lenni, nem akarok youtubeos videókat belinkelni, hogyan kínozzák hivatalosan az állatokat (elvégre gyerekek is látogathaják a fórumot), de bárki beírhatja a Google keresőbe, hogy experiments on animals youtube.

2017. évi állatkísérletek, a tudomány nevében több millió állatot kínoznak meg a német laborokban:
https://newsarticleinsiders.com/sta...ts-in-2017-2-8-million-animals-used-or-killed
 
Utoljára módosítva:
A borju-pörkölt baby-szarvasmarha.
Az anyjukat, a teheneket becsapjuk, csak adja a tejet mi megisszuk a borjak elöl.

nem tudjuk átverni mer amikor borja van a teje ihatatlan és nem tudod megfejni csak akkor ha annyi teje van amit a borja nem iszik meg de azt ember nem tudja olyankor meginni. Amúgy meg ha nem fejik meg a tehenet a teje elapad beteg lesz a marha tőle vagy ilyesmi. Fejni szükséges folyamatosan.

Az összes házi állat májbeteg, különben már rég felrugutt volna bennünket.

Tudod hogy csak olyan állatot lehet "megszeliditeni" amelyik rá van utalva a vizre?

Hát a szomszédom tyúkjai nagyon szépek egészségesek semmi baja a májuknak.

Melyik állat nem iszik vizet?
 
Miért valamelyik törvényben szerepel ilyesmi?
Nem kell nagyon álszentnek lenni, nem akarok youtubeos videókat belinkelni, hogyan kínozzák hivatalosan az állatokat (elvégre gyerekek is látogathaják a fórumot), de bárki beírhatja a Google keresőbe, hogy experiments on animals youtube.

2017. évi állatkísérletek, a tudomány nevében több millió állatot kínoznak meg a német laborokban:
https://newsarticleinsiders.com/sta...ts-in-2017-2-8-million-animals-used-or-killed

Nemcsak "német laborban" sajnos máshol is.
-
Vissza kérdezel: "Miért valamelyik törvényben szerepel ilyesmi?"
Miért mi áll a magyar törvénykönyvben az állatokról? Nem tudod?
 
*
Számolok azzal, hogy többen pfujjoznak rám, de csak megkérdezem: "Hol van Isten?! Akihez imádkoznak, hol van? Szabadságon?!" - egyre jobban erősödik bennem a tudat, hogy csak kitalálták. Ha lenne, az ilyen embernek látszó lények meg sem születtek volna, s ha igen, hol van az Isten haragja? Hol van a büntetése? Arról nem is énekelek, hogy általam olyan nagyon becsült, szeretett EMBEREK, csupa nagybetűvel leírva, ártatlanul mennyit szenvednek. Ok és indok nélkül. A gonoszak pedig, lásd o.v. -t vidoran veszi a kanyarjait, a ménkű sem csap beléje, pedig de sokan kívánják. No én sem merülnék mély gyászba érte és miatta az már szt.igaz.
Nem hiszem, hogy az efféle gaztettek arra szolgálnának, hogy te kiéld a hívő emberekkel szembeni ellenszenvedet.
 
En örülök neki, hogy sokan kiállnak az állatok mellett.
Csak megjegyeztem, hogy ehhez könnyebb partnert találni.
Nem igazán értették de abban te vagy a hibás, mert a példád elrugaszkodott volt már először.
azzal hoztad összefüggésbe ami a vesszőparipád, most is van benne ilyen De hagyjuk
Az alapgondolatod igaz:nagy és egyhangú a felzúdulás ha állatról van szó
És a közöny érthetetlenül kicsi ha emberekről van szó

Ezt én fordítottam a saját egyszerűbb de szókimondó nyelvemre
a net és fotelba bújva akkora empátia kerekedik.
És hangsúlyát arányát veszti a részvét felzúdulnak egy elásott pelenka miatt, kussolnak ha tömeges katasztrófát okoz valami más.Erről Sztálin mondása jut eszembe.
No meg amit a pszichológusok megállapítottak, Tv néző részvétről.Valóságosabb aggódni ha ismertük vagy közünk van valamihez.Részvétlenek vagyunk ha távol áll tőlünk.
És még egy: egyszerűbb aggódni az emberiségért szavakban, mint az emberért.Pedig megmenteni az embert lehet.
Te emígy írtad:
Csak megjegyeztem, hogy ehhez könnyebb partnert találni (állatok siratáshoz)
Az alapgondolatod igaz egyetértek

Az alábbit meg ne tedd, mert ismét nagyot mondásba kerülsz:
Az állatkínzásról köteteket lehetne irni.
 
Utoljára módosítva:
Nemcsak "német laborban" sajnos máshol is.
nagyon lényeges kihangsúlyozni, a német laborokban ölik meg az állatok millióit ... elvégre a cikkben is a hangsúly azon van, hogy magyarok tették, csak el kell olvasni a cikk címét.
 
Utoljára módosítva:
-
Nyilvánvalóan nem hagyja magát a tehén megfejni, ha borja van és rugdos.
Ezt úgy akadályozza meg a "teremtés koronája", hogy néhány órán, vagy egy napon belül elveszi a Baby-t az anyától.
A tej másfél hónap múlva elapadna, ezért egy "mü-pénisszel" újra teherbe ejtik az állatot.
-
Már miért lenne beteg a tehén, ha elapad a teje? A feleséged, hogy érzi magát? Irgum-burgum!
-

-
Ezt csak akkor veszed észre, ha jön a róka és elmennek velük, még csak nem is védekeznek.
A háziállatok mája eltér a vadon élőktől, ezért "szelídek".
Valószínű erre hivatkozik a magyar mondás is a "rossz-májúság".
-
Vegyük például a gazellákat, amelyik akár két hetet is kibírnak víz nélkül.
Sok nem "háziállat", egyedül ellő nem úgy mind az ember aki hordába verődik.
Azért még ennyi év itt lét után is elcsodálkozom, hová tudtok elkalandozni egy " hír" kapcsán...
A cikk kapcsán már játszik az Isten, migráns, tehén, borjú, műpénisz...
Ernő, Te mindig a témádnál maradsz ..:D
 
Miért valamelyik törvényben szerepel ilyesmi?
Nem kell nagyon álszentnek lenni, nem akarok youtubeos videókat belinkelni, hogyan kínozzák hivatalosan az állatokat (elvégre gyerekek is látogathaják a fórumot), de bárki beírhatja a Google keresőbe, hogy experiments on animals youtube.

2017. évi állatkísérletek, a tudomány nevében több millió állatot kínoznak meg a német laborokban:
https://newsarticleinsiders.com/sta...ts-in-2017-2-8-million-animals-used-or-killed

Az Europai Unioban 2013-ota tilos kozmetikai kísérletekhez állatokat használni.
-
Azelőtt létezett az un. "nyul-teszt", ami nélkül nem kerülhetett egy mosogatószer, krém és egyéb a piacra.
Ezt ugy határozták meg, hogy addig spricceltek mosószert a nyúl szemébe amíg meg nem vakult.
Azért használtak nyulat, mert az állat nem tudja lecsukni a szemét.
-
Örülnék neki ha a kérdést nem nacionális problémának tartanád.
Magyarországon is több százezer állatkísérletét hajtanak végre évente.
Korábban "bogárgyűjtés" és "béka-boncolás" is hozzá tartozott az elemi iskolás biológiaórához.
-
Ha már egyszer felhoztad, nézzük meg milyen állatok tartoznak a 2 millió "álldozathoz" ?
https://www.aerzte-gegen-tierversuche.de/images/pdf/statistiken/tierversuchszahlen_2017.pdf
-
Ebböl: egér 66,48%, patkány 12,35%, hal 11,61%, , nyul 4,39%, házi-szárnya 1,20% = összesen 96,03%
A maradék 3,97%-on, 28 különböző állatfaj osztozik.
-
Az állatkísérletek egy részéről sajnos nem tudunk lemondani, ezért a kísérletek fontossága a döntő.
-
Félek, hogy egy országban ahol a kormány akarja megmondani a tudománynak mit tegyen
ott az állatok előtt is egy sötét jövö áll.
 
Utoljára módosítva:
Örülnék neki ha a kérdést nem nacionális problémának tartanád.

A cikk címe miatt tartom nacionális problémának ... ha a terrortámadásokkor alkalmazott német retorikát használták volna nem is foglalkoznék a nacionális részével, tehát ha ez lenne a cikk címe:
Mentális problémával küzdő migráns hátterü angolok tette...

de népharagot említeni azt azért nem szabad, olyasmi nem is létezhet egy liberális országban, hiszen még azzal is megbékéltek, hogy a terror a nagyvárosi élet része.
 
Utoljára módosítva:
nagyon lényeges kihangsúlyozni, a német laborokban ölik meg az állatok millióit ... elvégre a cikkben is a hangsúly azon van, hogy magyarok tették, csak el kell olvasni a cikk címét.

Probáld elolvasni még-egyszer a cikket. ;)
-
Mert ügye van egy különbség
- az elengedhetetlennek tartott orvosi kísérletek közben létrejött kinok
- és privát személyek brutális ösztönei által keltett kinzások között.
 
A cikk címe miatt tartom nacionális problémának ... ha a terrortámadásokkor alkalmazott német retorikát használták volna nem is foglalkoznék a nacionális részével, tehát ha ez lenne a cikk címe:
Mentális problémával küzdő migráns hátterü angolok tette...

de népharagot említeni azt azért nem szabad, olyasmi nem is létezhet egy liberális országban, hiszen még azzal is megbékéltek, hogy a terror a nagyvárosi élet része.

Sajnos igy van ez barátom.
Ahol az idegengyűlölet kormányprogram, ahol bevándorlókkal akarják a Brexitet megmagyarázni ott igy van.
Az angol polgárba, ha egyszer beoltották idegengyűlölettel, akkor mindegy, hogy honnan jösz.
-
Az angolok a szines börüekröl többet tartanak mind a Kelet-Europaiakról mert
ezek az elsők legalább korábban a világukhoz tartoztak, vagy ma is a Commonwealth részei.
A vasfüggöny mögül nem sok információ jött korábban.
Orbánról is csak anyit tudnak, hogy egy kerités épitö
 
Sőt, sajnos elég a "szomszédba menni". A napokban történt, hogy testvéremék által tavasszal megmentett kölyökmacskát, ami süldő létére átruccant a kedves szomszédhoz, a drága szomszéd úgy fejbe rúgta, vagy ütötte, hogy a feje feldagadt és szerencsétlen jószág 2 napig csak körbe-körbe tudott menni. Törés nincs, repedés és vérömleny van. Most ott tartunk, hogy a pincébe van lecsukva, csak napközben jöhet ki szigorú felügyelettel, mivel bár az éles fényt érzékeli, látni nem lát. Az idegrendszerét és keringését erősítő gyógyszereket kap, de ahogy telnek a napok, egyre kisebb az esély rá, hogy visszanyeri a látását. Eddig szerencsétlen az udvar császára volt, most meg a szintén mentett kutya megy oda hozzá, hogy vigasztalja. Plusz adalék még, hogy az ember szíve belefacsarodik abba is, hogy a gyerek mit él át, nem érti, hogy miért nem lehet szaladgálni a cicával, miért nem veszi észre ha húzgálja előtte a játékot.
Szemtanú sajnos nincs, tenni nem tehetünk semmit, csak az maradt, hogy azt kívánjuk a szomszédnak, amit ő tett egy ártatlan kisállattal.
*
Egy hasonló veszteségem nekem is volt. Egy aprócska kiscica a szomszédhoz betévedt, az pedig teljes erejével rácsapta az ajtót, akarattal. Pont akkor léptem az ajtaja elé, az ajtó már röpült, nem tudtam megállítani, annyira nem voltam közel a küszöbhöz. A cica u.ilyen tünetekkel szenvedett két napot. Elaltattuk. Iszonyatosan sírtam, olyan elesett volt és olyan védtelen. Aki ezt a gyilkos ösztönből, alkoholos állapotban elkövette, kegyetlenül megbűnhődött. Iszonyatos kínok között ez után a tett után, nem, nem következményeként, csak a saját életvitele okán halt meg. Nem sajnáltam, egy pillanatig sem. Könnyet sem érdemel az ilyen teremtmény, mert embernek nem nevezném.
 
Ismereteim szerint Birkenhead nem egy magányos tanya/farm. A kutya már az első napon a kertben kínlódott, hol voltak a szomszédok 3 napig?? Pedig még a sikátorban eldobott, zsákba rejtett, szétvert állatról napok múlva is megállapította a véletlenül pont arra járó szomszéd, hogy kié.
Nekem a történet nem egészen kerek, de mindentől függetlenül az állatkínzás bármilyen formáját elítélem.
"Nem ütjük bele az orrunkat a szomszéd dolgába." Hát nem ez van Mo-n is?
Vagy: Harry Potter nagynénje folyton mások után leselkedik, eléggé el nem ítélhető módon. Már a gyerekeinket is erre neveljük.
 
Nem a szeretetről van szó hanem a nevelésről.
Mivel foglalkozni kell a gyerekekkel is és az állatokkal is.
Közhelyesnek látszó mondatodat kiforgatták(pont azért) (aki a virágot....)Innen jött neki a szeretet asszociáció
Mert ha valaki egy állattal nem tud szót érteni az hogy akar gyereket nevelni?
Pedig van benne valami, a nevelés idő és türelem igényes, valamint áldozatot lemondást, törődést igényel.
De hát könnyen félreértik ugye, mit akar mondani valaki?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,696
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére