Kártyajóslás

Mayra

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Mayra!
Köszönöm a felajánlásodat, tudsz-e olyan anyagot, ahol a kirakási módokat és az értelmezést lehet gyakorolni? Tudom, hogy "élesben" a legjobb, de nem rég óta tanulom és nem vagyok biztos magamban.
Üdv: katicabogar67

A kirakási módokat meg lehet tanulni és gyakorolhatod kedvedre, az értelmezések alapja a lapok kiváló ismerete, a szimbólumok elhelyezkedése, azok összefüggései. Ha ez megy laponként akkor csak azt kell megtanulnod melyik lap milyen hatással van a környezetében lévő lapokra, valamint az egyes lapokra milyen kihatásai vannak a körülötte lévőknek. Több könyv jelent meg e témában, de azt mondanám egyik sem "teljes" Ezért nem árt párat végig böngészni, hogy elkezdjen egy "kép" kirajzolódni benned. Szembe kell nézni azzal a ténnyel is, hogy egyes lapok több jelentéssel bírnak és egyáltalán nem mindegy mikor melyiket vesszük figyelembe.
 

katicabogar67

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Mayra!
Bucher Katalin és Sonia Bielinsky könyveim vannak, a lapok jelentését ismerem, valahogy mégsem kerek a dolog. Fontos a lapok sorrendje, az érzés ami jön hozzá, persze a kérdés maga, hogy mire vonatkozik. Tudsz valami teljesebb könyvet ajánlani?
Üdv: katicabogar67
 

Mayra

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Mayra!
Bucher Katalin és Sonia Bielinsky könyveim vannak, a lapok jelentését ismerem, valahogy mégsem kerek a dolog. Fontos a lapok sorrendje, az érzés ami jön hozzá, persze a kérdés maga, hogy mire vonatkozik. Tudsz valami teljesebb könyvet ajánlani?
Üdv: katicabogar67


Kedves Katicabogár!

A javaslatom a következő, keress meg privát levélben egy lerakott képlettel és megpróbálom érzékeltetni mi az, ami a könyvekből hiányzik.

Mayra
 
L

lamadys

Vendég
Jól válasz paklit

Tény a jóskártyák képesek a jövő felvázolására. Aki ezt tagadja az korlátolt gondolkodású. A másik véglet pedig az amikor valaki a kártyától várja a saját életéhez tartozó döntések meghozatalát.
A kártya felvázolja a lehetőségeket, akadályokat és tanácsot ad, de nem dönt helyettünk!!!

Kiskamasz korom óta hivatásszerűen vetek kártyát. Tapasztalataim alapján az alanyokat így különíteném el

1. Hobby: szórakozásból, kedvtelésből jár jósókhoz. képes egy-egy kérdéssel többet felkeresni, majd kiválasztja a számára megfelelőt. (tény az is hogyha jóképességű jósokhoz megy nagyából egyezni fog a mondanivalójuk)

2. Szkeptikus: azért megy, hogy leleplezze nem létezik korekt jóslás

3. Kétségbeesett: Utolsó mentsvárként gondol a jóslásra

4. Beszélgető: Nincs aki meghallgassa és fizet, hogy panaszkodhasson

5. Felmentés kérő: Az elkövdetett büneit akarja megmagyarázni valakinek és helyeslést visszaigazolást vár

6. Változás : Ez a tipus a kiért érdemes csinálni, ők szembe akarnak nézni a jövöjükkel és karnak dolgozni a saját lelki fejlődésükön
 

Geneview

Állandó Tag
Állandó Tag
Édesapám volt aki először jósolt nekem a kártyából és saját kártyámat is tőle kaptam mikor 14 éves lettem.
Megmondta: a kártyák az enyémek, ha más is jósol belőle, semmit nem fognak érni
 

Mayra

Állandó Tag
Állandó Tag
Édesapám volt aki először jósolt nekem a kártyából és saját kártyámat is tőle kaptam mikor 14 éves lettem.
Megmondta: a kártyák az enyémek, ha más is jósol belőle, semmit nem fognak érni

Milyen igaz. Bár szerintem nemcsak a jóslás keverheti meg a kártya energiáját.
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
A jóslás hatásfoka 80 %, úgy hallottam. Nem a jövőt mondja meg, csak a lehetőségeket mutatja, szerintem.
 

Era8

Állandó Tag
Állandó Tag
Régen jártak már erre…
Átfutottam a topikot és egy pár dolgot megállapítottam…
Miért probléma az, hogy ha valaki „teszteli” azt aki a jövőjéről fog beszélni? Szerintem az a normális, hogy ha valaki a múltjából megemlített személyes dolgaira ráismer. Sokkal figyelmesebben fogja a jövőjéről hallgatni a kiselőadást még akkor is ha az nem úgy alakul, mintahogyan azt elvárja. Ráadásul a „jósnő” így biztos lehet abban, hogy a kártya valóban a vele szemben ülőről beszél.
Azzal egyetértek, hogy sem tanfolyamon sem könyvből nem lehet megtanulni a jóslást. Ezek mind csak megélhetési emberek. Persze, a „megélhetési emberekből ne hagyjuk ki azokat sem akik pénzért vetnek egy pár mondatot, ami vagy úgy lesz, vagy nem… Utána még mindig lehet a „szabad akarat” és társai mögé bújni. Csak akkor egyet nem értek… miért van létjogosultsága a jóslásnak, hogy ha „vagy úgy lesz vagy nem”????
Mint minden, ez is csak egy „útjelző tábla”. Nincs kókler és nincs hiteles jós. Mindenkit oda irányítanak ahova mennie kell.
Minden működik mert minden szinkronicitásban van. Tehát, ha egy emberben felmerül egy kérdés, erre feldob egy érmét ( előre egyeztetve, hogy melyik az igen és a nem), pontosan azt a választ kapja a kérdésére amit kapnia kellett.
Ha ennyire kiszámíthatatlan lenne a jövő akkor Nostradamus nem tudott volna 3000 évre előre mondani dolgokat. Ezen kívül a bolygók fenn az égen kiszámíthatatlanul haladnának a pályájukon. Holott milliméterre pontosan róják a köreiket. Mint ahogyan az ember is determinálva van. Ha nem így lenne akkor káosz lenne.
A másik…. valamiért ha már valaki arra szánja magát, hogy embereknek próbál segíteni akkor mondja meg ( és ne szűrje) azokat az információkat amit a kártya próbál közvetíteni. Ezért érdemesebb saját magának kérdéseket feltenni. Eleinte lehet, hogy az elvárások befolyásolnak, de idővel meg lehet tanulni ezt félre tenni ha az ember korrekt válaszokat akar kapni. Érdemes leírni a kérdést és a kapott lapot, lapokat, hogy később vissza lehessen nézni, hogy úgy történtek e a dolgok…
Az, hogy valaki jól látja az illető jövőjét az nem azon múlik, hogy mennyi ideje van a pályán (vagy mondja magát). Tudjuk… „messziről jött ember azt mond amit akar”. Amúgy ez a szakma is azért hígult fel, hogy az emberek elveszítsék a bizalmukat. Ha valaki már bele futott 2-3 „kóklerbe”, ezek után nem fog menni sehova és azt fogja terjeszteni, hogy ez egy nagy humbug, csalás… De így van ez már mindennel, nem csak a Spiritualitás vonalán…
Meg lehet nézni a könyveket… több ezer forint és nincs benne semmi, csak sokan jól megélnek belőle…
Tanultam Asztrológiát. Akitől tanultam, az is egy megélhetési emberke volt. A saját képletemet elemeztük. Mit mondjak…. még a múlt sem stimmelt… nem még a jövő…. Ezért nem értem, hogy mi a probléma a múlttal??? Legalább kiderül, hogy lehet e számítani a mondott dolgok bekövetkeztére.
Nincsenek jó illetve rossz dolgok…. Minden változik. Hullám hegy után hullám völgy. A hullámvölgy nem biztos, hogy negatív, mert minden jó valamire. Az este jó az alvásra, pihenésre, a nappal pedig a tevékenységekre. Ha azt nézzük, hogy az embernek mindig tevékenykednie kellene, mert szerintünk az a normális, akkor, ha meglátjuk a kártyában, hogy aludni fog akkor azt negatívnak értékeljük??? Ha valakit elküldenek a munkahelyéről, azt nem mondjuk meg, hogy váratlanul érje és anyagilag ne tudjon rá felkészülni? …és honnan tudjuk, hogy az rossz? Lehet, hogy sokkal jobb munkája lesz ami ráadásul jövedelmezőbb is…


Egyik kedvenc tanmesém...


Szerencse (?!?)
Egy idős földművesnek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. Amikor a szomszédok kifejezték sajnálatukat a szerencsétlenség miatt, az idős ember csak ennyit mondott:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?
Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt örvendeztek, ő ismét ezt mondta:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?
Amikor az idős ember fia megpróbálta betörni az egyik musztángot, leesett a lóról, és eltörte a lábát. A szomszédok megint sajnálkoztak. Nem úgy az idős ember, aki csak ennyit szólt:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?
Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden hadrafogható fiatalembert. Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról. Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?
 

Mayra

Állandó Tag
Állandó Tag
"Miért probléma az, hogy ha valaki „teszteli” azt aki a jövőjéről fog beszélni? Szerintem az a normális, hogy ha valaki a múltjából megemlített személyes dolgaira ráismer. Sokkal figyelmesebben fogja a jövőjéről hallgatni a kiselőadást még akkor is ha az nem úgy alakul, mintahogyan azt elvárja."

Nincs ezzel semmi probléma, mert nyilván ha előadom a "múltjára" tekintettel, hogy hány gyermeke van, akkor biztosan sokkal, de sokkal jobban figyel arra, amit mondok, Ez úgy vicc, ahogy van!

"Ráadásul a „jósnő” így biztos lehet abban, hogy a kártya valóban a vele szemben ülőről beszél."

Mindig biztos vagyok abban, hogy a "kártya arról beszél", aki előttem ül!!

"Azzal egyetértek, hogy sem tanfolyamon sem könyvből nem lehet megtanulni a jóslást."

Milyen kedves vagy!

"Mint minden, ez is csak egy „útjelző tábla”. Nincs kókler és nincs hiteles jós. Mindenkit oda irányítanak ahova mennie kell. "

De van hiteles jós, mint ahogyan hiteles gyógyító, hiteles látó is van!

"Ha ennyire kiszámíthatatlan lenne a jövő akkor Nostradamus nem tudott volna 3000 évre előre mondani dolgokat."

Na, mondj még Nostradamus mellé valakiket, mert Ő egymagában már lassan hitelét veszti.

"Ezen kívül a bolygók fenn az égen kiszámíthatatlanul haladnának a pályájukon. Holott milliméterre pontosan róják a köreiket."

Bizony, csak ezek energiáját nem képes hasznosítani gyakorlatilag senki....

"A másik…. valamiért ha már valaki arra szánja magát, hogy embereknek próbál segíteni akkor mondja meg ( és ne szűrje) azokat az információkat amit a kártya próbál közvetíteni."

Hogy mit mondhatok el, azt NEM én döntöm el, hanem a segítőim. Ha pedig Ők nem járulnak hozzá, akkor semmit sem mondok.
Úgy beszélsz a kártyáról, mint egy dilettáns! Ahhoz, hogy a kártya megmutassa,amire kíváncsi vagyok, ahhoz magasabb szintű lélek segítsége kell. Tehát Ő irányítja a kártyát és nem fordítva!
Pont ezért értéktelen az a mód, ha valaki könyvet kap a kezébe, és abból tanul jósolni. Ugyanis a könyvekben nincs leírva,hogy "illik" tudni ki segíti a kártyavetésben a delikvenst!
 

Mayra

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyik kedvenc tanmesém...


[FONT=&quot]Szerencse (?!?)[/FONT]
[FONT=&quot]Egy idős földművesnek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. Amikor a szomszédok kifejezték sajnálatukat a szerencsétlenség miatt, az idős ember csak ennyit mondott:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?
Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt örvendeztek, ő ismét ezt mondta:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?
Amikor az idős ember fia megpróbálta betörni az egyik musztángot, leesett a lóról, és eltörte a lábát. A szomszédok megint sajnálkoztak. Nem úgy az idős ember, aki csak ennyit szólt:
- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?
Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden hadrafogható fiatalembert. Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról. Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?[/FONT]

Igen, ebből a "kedvenc tanmesédből" jól látszik, mennyi komoly elhatározással vagy képtelen állásfoglalásra. Valóban nincsenek jó, vagy rossz dolgok, csak tapasztalat van, annak minden buktatójával. Valóban nem elitélni kell, de megitélni szabad az eseményeket, ezt azért nem felejteném el a helyedben...
 
Oldal tetejére