Két magyar is van a világ leggazdagabb emberei között

A Forbes magazin kedden közzétett listája szerint már két magyar is van a világ dollár milliárdosainak listáján.


Csányi Sándor 1,1 milliárd dolláros vagyonával az 1941. helyen áll, míg Mészáros Lőrinc egymilliárd dollárral a 2057. a listán. Egy évvel korábban Csányi Sándor még egyedüli magyarként szerepelt a listán.

A Forbes szerint a világ leggazdagabb embere Jeff Bezos, az Amazon vezére 131 milliárd dollárral. A második Bill Gates, a Microsoft alapítója 96,5 milliárd dollárral, a harmadik pedig a sztárbefektető Warren Buffet, aki 82,5 milliárd dollár fölött rendelkezik.

Donald Trump elnök 51 hellyel lépett előre, de nem azért mert vagyona nőtt, hanem azért, mert másoké csökkent. Trumpnak változatlanul 3,1 milliárdja van, és ezzel a 715. a listán.

Jelenleg 2153 milliárdos van a világon, 55-el kevesebb, mint 2018-ban. Mióta a 2018-as listát publikálták 994 milliárdos lett szegényebb. A milliárdosok összvagyona 9,1 ezer milliárd dollárról 8,7 ezer milliárdra csökkent.
upload_2019-3-5_13-21-40.jpeg
 
Lölő az egy nyilvánvaló vicc. (Szomorú, de sírva vigad a magyar)
De valljuk be, hogy a mezőőr és fonalhajtó felmenőkkel rendelkező Csányi vagyongyűjtésében is vannak olyan szürke foltok, amiket nehéz áthidalni azzal, hogy szorgalmas és nagyon okos volt.
Ettől még egy okos és szorgalmas embernek tartom, csak úgy gondolom ez azért kevés volt ehhez.
 
Így kell kezdeni a gyűjtögetést az örökösöktől senki sem fogja megkérdezni hogy hogyan is lettetek gazdagok....
 
A Forbes magazin kedden közzétett listája szerint már két magyar is van a világ dollár milliárdosainak listáján.


Csányi Sándor 1,1 milliárd dolláros vagyonával az 1941. helyen áll, míg Mészáros Lőrinc egymilliárd dollárral a 2057. a listán. Egy évvel korábban Csányi Sándor még egyedüli magyarként szerepelt a listán.

A Forbes szerint a világ leggazdagabb embere Jeff Bezos, az Amazon vezére 131 milliárd dollárral. A második Bill Gates, a Microsoft alapítója 96,5 milliárd dollárral, a harmadik pedig a sztárbefektető Warren Buffet, aki 82,5 milliárd dollár fölött rendelkezik.

Donald Trump elnök 51 hellyel lépett előre, de nem azért mert vagyona nőtt, hanem azért, mert másoké csökkent. Trumpnak változatlanul 3,1 milliárdja van, és ezzel a 715. a listán.

Jelenleg 2153 milliárdos van a világon, 55-el kevesebb, mint 2018-ban. Mióta a 2018-as listát publikálták 994 milliárdos lett szegényebb. A milliárdosok összvagyona 9,1 ezer milliárd dollárról 8,7 ezer milliárdra csökkent.
Csatolás megtekintése 1655311
Lörinc jobban teljesit.
 
Elképzelhető, hogy vannak náluk gazdagabbak is, csak ők kénytelenek egy fél budai panelt (a másik fele a mamáé vagy a feleségé), egy 20 éves skodát meg 5 milliós adósságot bevallani, mert politikusok... Nem kell komolyan vanni Lőrinc elsőségét.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére