Kétmillió dollárra büntették Trumpot

Donald Trump amerikai elnök peren kívüli egyezség keretében kétmillió dolláros büntetés megfizetésében állapodott meg a New York-i ügyészséggel, mert az alapítványát 2016-ban magáncélokra használta .

30288117_fcf9a770108a0854ed85fff8bc5f5a43_wm.jpg

Donald Trump
Fotó: Leah Millis / Reuters
A New York-i ügyészség még 2016-ban emelt kifogást, és Letitia James főügyész tavaly júniusban pert indított a Donald J. Trump Alapítvány ellen. Azzal vádolták meg a jótékonysági szervezetet, hogy a pénzét nem az alapítvány eredeti céljainak megfelelően, azaz adómentességet élvező jótékonykodásra, hanem Trump személyes, nem egyszer politikai céljaira használta fel.

A bírósági dokumentumok szerint Trump az alapítvány pénzéből fizette egyes üzleti kölcsöneit, amelyeket a 2016-os elnökválasztási kampány finanszírozásához vett igénybe. Az elnök és három gyermeke – ifjabb Donald Trump, Eric és Ivanka Trump – visszautasította a vádakat, végül az elnök bírósági beadványban ismerte el, hogy nem tartotta tiszteletben az alapítványok működtetését szabályozó alapvető törvényeket.

Saliann Scarpulla bíró végzésében leszögezte, hogy Trumpnak „megbízotti kötelezettségei voltak az alapítvánnyal szemben”, de „nem tett eleget e megbízói kötelezettségének”.

A per során Letitia James főügyész azt mondta: az alapítvány, amelynek Donald Trump 1987 óta az elnöke volt, „folyamatosan jogellenes magatartást tanúsított”.

A csütörtöki egyezség értelmében Donald Trumpnak az alapítványban még meglévő 1,8 millió dollárt kötelezően jótékonysági célokra kell fordítania. Ezenkívül büntetésként kétmillió dollárt kell fizetnie. Az ügyész eredetileg 2,8 millió dolláros büntetést javasolt, de ezt a bíró lecsökkentette. Döntését azzal indokolta, hogy Donald Trump beleegyezett: a jövőben bármilyen New York-i jótékonysági akcióját ellenőrizhessék. „Így a pert kiváltó magatartás a jövőben nem ismétlődhet meg” – mondta a bíró.

Alan Futerfas, Trump ügyvédje közleményében "politikai támadásnak" minősítette az ügyésznő állításait. Bejelentette egyúttal, hogy az alapítványban lévő 1,8 millió dollárt, továbbá a büntetésként megfizetendő kétmillió dollárt nyolc intézmény megsegítésére fordítják.

Donald Trump csütörtökön este a Twitteren kicsinyíteni igyekezett az ügyet. Mint írta: nem találtak többet, mint egy „hihetetlenül hatékonyan” működő, emberbarát intézményt, „némi technikai hibával”.
 
*
Nem, nem értem az emberek jó részét. Ha sok van, még több és még több kell. Úgy olvastam, tudtam, hogy nincsenek anyagi gondjai, tehetős, gazdag ember. Miért kockáztatta a becsületét? Miért nem tud határt szabni a költekezéseinek? S, főleg a csalás. Mérhetetlenül elítélem. Örülnék, ha ilyen bünti kis hazánkban is működne. Valamelyik napon a tévé kormány csatornája élőben közvetítette, no meg utána sokszor, hogy biztosan mindenki hallja, hogy a min.elnök hogyan vélekedett a becsületről? Áh' még ő papolt becsületről, tisztességről... Láttam, hogy a tévémnek a képernyője is belepirult... Borzalmas ez a harácsolás, rettenetes, szégyenteljes.
 
Nincs ennek kozzel sem annyi penze ahogy mondja..
MArketing az egesz amit csinal,egesz eleten at. hazudik nagyban, eladja a szep meset az embereknek aztan meg jonn a cirkusz amikor az emberek rajonnek hogy csalo.

ha az apja fiatal koraban nem segitette volna a sok sok millioval ma senki nem tudna rola.
 
Még, ha az inflációt is figyelembe vesszük, Abraham Lincoln óta (Barack Obamáig bezárólag) 250-szeresére nőttek a kampánykiadások (azaz az arra költött pénz, amivel megmondják az embereknek, hogy kire kell szavazni). Méghozzá az elmúlt 19 évben gyorsuló ütemben. 1992-ben George H. W. Bush és Bill Clinton illetve Ross Perot 192,2 millió dollárt költöttek önreklámra (ez mai árfolyamon 300 millió). A 2000-es választások - mely a modern váalsztási rendszer legszorosabb versenyét hozta), sem Bush, sem Al Gore nem lépte túl a 200 milliót. 4 évvel később Bush egymaga elköltött 345 milliót, ami akkor a mindenkori rekordnak számított. De 2008-ban Obama kampánya megdöntötte a rekordot, ugyanis 730 millióba került! A vesztes, republikánus John McCain csupán 333 milliót áldozott a kampányára.

2012-ben Obama stábja 775,4 milliót költött, a Demokrata Nemzeti Bizottság megtoldotta ezt még további 285 millióval, a PAC pedig 74,7 millióval, ami így közel 1 milliárdos kiadást jelentett. A vesztes Mitt Romney 992 milliót költött.

Általában az nyer, aki többet tud költeni, de ez a szabály Romney-ra sem volt igaz, és 4 évvel később hiába került Hilary Clinton kampánya 768 millióba, Trump csupán 398 milliót költve is megnyerte a választást. Érdekesség, hogy Trump 66 milliót, Clinton pedig 1,4 milliót a saját zsebéből tett a választási büdzsébe. Azt ugyanis tudni kell, hogy ez a pénz adományokból jön össze, nem saját pénzből.

Tehát a "nincs ennek kozzel sem annyi penze ahogy mondja" dolog irreleváns, mert a saját tőke nem feltétlenül szükséges. Minden elnöki várományos mesét ad el, vagy te ezt nem tudtad?
 
Persze h tudom.
Nem a kampanyrol beszelek hanem ugy altalaban.
Nezzd csak vissza trumpli dumajat fiatal koratol a mai napig..nincs nap hogy nem hazudot be valamit. Egesz elete a hazugsagon es csalason alapul.

Ami a penzt illeti. szerintem azert is nem mutassa be a adopapirjait..mert akor kiderulne hogy abban is hazudik.
 
A vagyonátkülönböző publikus adatok alapján becsülik meg. Több pénze persze lehet rejtve, de kevesebb aligha. 1 milliárdot kampányre egy milliárdos sem fog zsebből kiköhögni, meg egy Gates vagy Bezos sem. Úgyhogy igazából felelseges is azon agyalni, hogy mennyi pénze van.
 
*
Nem, nem értem az emberek jó részét. Ha sok van, még több és még több kell. Úgy olvastam, tudtam, hogy nincsenek anyagi gondjai, tehetős, gazdag ember. Miért kockáztatta a becsületét? Miért nem tud határt szabni a költekezéseinek? S, főleg a csalás. Mérhetetlenül elítélem. Örülnék, ha ilyen bünti kis hazánkban is működne. Valamelyik napon a tévé kormány csatornája élőben közvetítette, no meg utána sokszor, hogy biztosan mindenki hallja, hogy a min.elnök hogyan vélekedett a becsületről? Áh' még ő papolt becsületről, tisztességről... Láttam, hogy a tévémnek a képernyője is belepirult... Borzalmas ez a harácsolás, rettenetes, szégyenteljes.

"Miért kockáztatta a becsületét?"....hogy a mijét ?!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,782
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére