Kétmillió német hívő hagyta ott a katolikus egyházat a gyermekmolesztálási botrányok miatt

A botrányok miatt kétmillió német hívő hagyta ott a katolikus egyházat – derül ki a Deutsche Welle videójából.

A második világháború óta katolikus papok több ezer gyermeket bántalmaztak Németországban, a kétmillió hívő az elmúlt 10 évben fordított hátat az egyháznak. Erről mi is írtunk, például akkor, amikor egy német érsek lemondott tisztségéről a szexuális visszaélések miatt.

A petíciót, amit elindított, ősszel akarja átadni a német püspököknek. Kau szerint több olyan régi szabály is van, ami felett eljárt az idő, mint például a papi nőtlenség, vagy a nők kizárása a papság soraiból. A híveknek is több beleszólást adna, szerinte demokráciára van szükség az egyházban.

Carl Kau, egy 67 éves brémai hívő is elborzadt a botrányok miatt, de ő inkább belülről reformálná meg az egyházat.

hivo.jpg
 
Ebből is látszik hogy itthon mennyire erkölcsösebbek a papok.
Nem nagyon hallani ilyesmit.
Valóban sokkal jobb a helyzet, mint nyugaton ... Kanadában állítólag már sorra gyújtják fel a templomokat. Nem hallottad arrafelé, hogy kerültek az őslakosok gyermekei a keresztény egyház karmai közzé?
 
De, hallottam hogy a keresztény kultúrára akarták őket nevelni.
 
én is ezt hallottam .. .de ugye nem állami utasításra történt, senki nem tudott semmit ... kizárólag a katólikus papok a hibásak, a jónépnek, a választott politikusoknak fogalmuk se volt semmiről.
 
benne van ott a szülő is a történetben, vastagon
Regen fel se teteleztek hogy a gyermekuk veszelybe lehet az egyhaznal, de ma..........minden media foglalkozott(zik) halljak latjak tapasztaljak ,hogy megszunik a templomuk ilyen ugyek miatt , meg mindig vakon rabizzak gyerekeiket ott valoban a szulok is hibasak nem is kevesbe.
Orban torvenye kello szigorral kene lesulytson a mesztelen gyerekek freskoira a templomokba ami ma buncselekmeny, ha az egyhazaknal csinalna rendet es nem a homo embereket tarsitana a pedofilokhoz.
Nem foglalkozna a media kiemelt modon az egyhazi pedofiliaval , ha a vilagi torvenyek itelkeznenek a beteg hajlamu papok ellen.
Egy egy pap buntetese a pedofil buneiert par imadsag esetleg masik faluba varosba valo athelyezese es meg veletlenul se kap eveket a bortonbe mint az a pedofil akit nem ved az egyhaz.
 
Hol is van a legtobb pedofil eset? Ott ahol sok gyerek van ahol szuloi kiseret nelkul elengedik a gyerekeket.
ELsosorban az egyhaz, a nevelo otthonok a mental problemas intezetekben elok a bentlakasos iskolak, rokonsag stb
A legtobb eset ki se derul , nem hiszem hogy egy gyerek aki nem erett meg a szexre az orul ha egy felnott intim kapcsolatba kerul vele sot meg zsarolja is el ne mondja senkinek. A gyerek szamara undort kellt egy felnott aki fajtalankodasra kenyszeriti. A szeretet hianyos gyerek aki nagyon megszereti a tanarat vagy a kornyezetebe levo felnottet, az oda bujik megpuszija az arcat /nem a szajat/ atolelei de soha nem fog a felnott intim testreszehez nyulni.
Meg viccnek is rossz a nyuszika hasonlat ebben az esetben..
 
A szülő küldi a gyereket annak ellenére, hogy évek-évtizedek óta nyílt titok.
Politika? Igen, cinkos, mert nem tesz ellene semmit. A szennyest nem elég kiteregetni, azzal nincs orvosolva a helyzet.
Addig amíg papok döntik el, hogy egy megvádolt papot világi bíróság elé lehessen vinni, nem lesz orvosolva semmi! Letérdel a gyóntatószék elé meggyónja a bűnét és feloldozást nyer, aztán a következő gyónásig nyugodtan folytatja.
 
nincs bentlakásos iskola, ami melegágya lenne
Magyarországon még kollégiumba sem nagyon engedik a kisebbeket, inkább megy egy közeli iskolába, ahová napi szinten ingázhat.
Egyem a szíved rátapintottál a melegágyra.
Épp csak van ott még más testközelbe kerülési lehetőség úgy sejtem.
De ha papok nélkül oldanák meg az oskolát :)
Még kevesebb pedofil pap lenne.

Addig amíg papok döntik el, hogy egy megvádolt papot világi bíróság elé lehessen vinni, nem lesz orvosolva semmi! Letérdel a gyóntatószék elé meggyónja a bűnét és feloldozást nyer, aztán a következő gyónásig nyugodtan folytatja.
Második lényeges ok az előbb írtam után.
Előző a megelőzésről szólt
Ez a törvény felett állásról szól

Hol is van a legtobb pedofil eset? Ott ahol sok gyerek van ahol szuloi kiseret nelkul elengedik a gyerekeket.
ELsosorban az egyhaz, a nevelo otthonok a mental problemas intezetekben elok a bentlakasos iskolak, rokonsag stb
Neki meg általánosan átfogóan nézve van igaza.
Mert valóban nem csak az egyháznál.
De az a legbotrányosabb, legjobban züllesztő

De így a történet kicsit hajaz a bántalmazott nyuszika esetére, akit megerőszakolt a medve tegnapelőtt is, tegnap is, meg most is oda megy.
Szerintem közel sem.
Hisz előbb ki kell derüljön hogy a szülő ne engedje oda
A gyermek pedig lelki nyomás alatt lévén, hallgat valameddig
Gyermekről van szó, nem felnőtt nyusziról!
 
Nem csak a katolikus egyházzal van gond, elég beteg ez a nyugati világ

Hollandiában még pártot is alapíthatnak a pedofilok

Elbagatellizálták, szemet hunytak felette, megértéssel kezelték számos alkalommal a pedofíliát Nyugat-Európában. Hollandiában még pártot is alapíthatnak a pedofilok, hívja fel rá a figyelmet összeállításában a V4NA hírügynökség.

Évekig szemet hunynak felette

Dániában 19 évig 1985-2004-ig működhetett egy pedofil szervezet, weboldala jelenleg is megtalálható, és aktív tagokkal is rendelkezik. 1996. június 23-án a pedofil szervezetnek nyolcvan regisztrált tagja volt, és egy nemzetközi kongresszust is tartottak Dániában. Emellett kapcsolatban álltak az Ipce nemzetközi pedofil szervezettel is.

2000-ben egy dán tévés dokumentumfilmes csapat titokban elkezdte kivizsgálni a csoportot. A tagok megmutatták, hogy titkos internetes chatszobákban cserélnek gyermekpornográfiát, és ott adnak tanácsokat egymásnak arról, hogy miként lehet gyermekekkel felvenni a kapcsolatot.

Végül csak 2004-ben oszlatták fel a szervezetet, miután a Dagbladet dán újságban megjelent egy felhívás, ami a szervezet feloszlatására szólított fel.

2009-ben egy francia szocialista politikus arra kérte az elnököt, hogy menessze Frederic Mitterrand kulturális minisztert. Mint kiderült, a miniszter 2005-ben kiadott könyvében elismerte, hogy Thaiföldön fiúknak fizetett szexuális aktusért.

Mitterrand 2005-ben megjelent "La mauvaise vie" (A rossz élet) című könyvében fájdalmas gyermekkoráról, és a homoszexualitásáról ír, és arról is értekezik, hogy rossz szokása Thaiföldön fiúkért fizetni.

A könyv vitákat kiváltó részeiben Mitterrand bemutatja a thaiföldi és indonéz bordélyházakban tett látogatásait. Leírja, hogy lázas izgalmat és bűntudatot érzett akkor, amikor pénzt adott szexuális együttlétért cserébe, olyan fiúknak, akiknek a korát a könyvben nem árulja el. Mint írta,

„A fiatalok ezen piacának, a rabszolgapiacnak az összes rituáléja izgat engem. A vonzó és azonnal elérhető fiúk bősége olyan állapotba hozott, amelyet már nem kell elrejtenem, vagy kontrollálnom. Pénz, szex és én vagyok a rendszer középpontjában."

Mitterrand könyvének megjelenése után négy évnek kellett eltelnie, hogy a pedofília vádja megfogalmazódjon ellene, és a televízióban kelljen magyarázkodnia. A France3 tévében tagadta a pedofil vádakat, azzal védekezett, hogy ő nem pedofil, csak lazán használja a fiú kifejezést.

Később a kormány több tagja is a miniszter védelmére kelt. Michele Alliot-Marie francia igazságügyi miniszter akkor azt nyilatkozta, hogy a kollégája nagyon jó miniszter.

A politikai színtéren ismert Daniel Cohn-Bendit esete is, akit szintén pedofíliával vádoltak meg néhány évvel ezelőtt. A zöldpárti politikus egy 1975-ben megjelent könyvében arról írt, hogy amikor tanár volt, néhány alkalommal a gyerekek lehúzták a nadrágsliccét, majd megsimogatták őt. Később egy francia műsorban egy hihetetlenül erotikus játékról beszélt egy ötéves kislánnyal.

Daniel Cohn-Bendit végül úgy tudott megmenekülni a konkrét vádak és egy esetleges nyomozás elől, hogy megtagadta saját szavait, és azt mondta, csak provokációként írta le a könyvében a felkavaró részeket.

Elbagatellizálják a súlyosságát

Nem tartotta szükségesnek a pedofilok nyilvántartását az igazságügyi miniszter Finnországban. Mint mondta, "Finnországnak nincs szüksége arra, hogy nyilvántartásba vegyék a pedofilokat".

2013-ban Anna-Maja Henriksson akkori igazságügyi miniszter azután beszélt arról, miután kritikával illetett egy Facebook-csoportot, ahova a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt elítélt emberek fényképeit és személyes adatait töltötték fel.

Bár a Facebook letiltotta a csoportot, a csoport fenntartói, akik magukat "pedofil vadászoknak" nevezik, létrehoztak egy újat azonos funkcióval, és kezdeményezték, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan hozzanak létre egy online nyilvántartást, ahova regisztrálják azokat a személyeket, akik szexuálisan zaklattak kiskorúakat.

Miután a miniszter nehezményezte, hogy az állampolgárok nyilvántartást vezetnek a szexuális bűnözőkről, a rendőrség elkezdte vizsgálni a csoport tevékenységét, és nem hagyták jóvá a csoport hivatalos szervezetté történő bejegyzését.

Németországban, a kormányzó szociáldemokraták egyik vezetőségi tagjáról, Sebastian Edathyról derült ki, hogy 2005-től kezdődően egy kanadai képkereskedőtől videókat vásárolt meztelen gyermekekről.

A Bundestag volt tagja gyermek- és ifjúsági pornográfiát tartott a laptopján, de azt állította, hogy nem tett semmit törvénytelenül. Ennek ellenére Észak-Afrikába költözött.

A Bundestag nyomozói bizottsága az ügy kapcsán először azt akarta kideríteni, hogy hány pártbéli hivatalos személy tudott a titkos nyomozásról, mivel valaki az ügy kezdete előtt figyelmeztette a pedofil képviselőt, aki így a legfontosabb nyomokat el tudta tüntetni.

A fő bizonyítékok eltűnése ellenére az SPD politikusának a verdeni járásbíróság előtt kellett felelnie a tetteiért, ahol bűncselekmény elkövetésével gyanúsították.

Edathy a bíróság előtt nem tagadta, hogy meztelen fiúkról vásárolt képeket, de azzal indokolta, hogy a művészettörténelemben a férfi aktoknak, beleértve a gyermek- és ifjúsági aktot, nagy hagyománya van".

Ezen a tárgyaláson a Kanadából vásárolt képek nem voltak a nyomozati anyag részei, azonban a Hannoveri ügyészség azzal vádolta meg Edathyt, hogy a Bundestag számítógépein keresztül szerzett be gyermek pornográf anyagokat, amiket később az üzleti laptopjára küldött át.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung kutatásai szerint a videóknak olyan címei voltak, mint "Julian6yo" és "Victor6yo", ami arra utal, hogy a videókon szereplő gyerekek 6 évesek voltak. Emellett Edathy lakásán egy olyan videó is előkerült, amit az ügyészség egyértelműen gyermekpornográfiának

Az ügy fő bizonyítéka, a Bundestag irodai laptopja azonban eltűnt. Edathy 2014 február 12-én jelentette az ellopását. Állítása szerint egy vonatozás során miközben elment dohányozni, valaki ellopta. Fontos megjegyezni, hogy az SPD politikusa ekkor már tudott az ellene felhozott vádakról, mivel 2 nappal korábban a házát átkutatták. Az eljárás végül úgy végződött, hogy az ügyet elvetették, a politikus a párt tagja maradt, bár felfüggesztette a tagságát.

Franciaországban a 2020 június végén tartott önkormányzati választásokon az egyik városban elítélt pedofilt választottak meg polgármesternek. Az eset Guadeloupe-on történt, Le Gosier városában, ahol a szavazatok csaknem 50 százalékával nyerte meg a választást a 36 éves Cédric Cornet.

Az új polgármesternek korábban már meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, 2019-ben ugyanis elítélte őt a bíróság egy 15 év alatti kiskorú szexuális zaklatásáért. A büntetése két év felfüggesztett börtön, valamint egy 16 ezer eurós pénzbírság lett, valamint a férfi bekerült a szexuális vagy erőszakos bűncselekmények elkövetőit nyilvántartó adatbázisba.

A francia író, Gabriel Matzneff több művében is nyíltan írt a kiskorúakkal folytatott kapcsolatáról – akik között fiúk és lányok egyaránt voltak. Matzneff munkásságát mindenki ismerte, mégis szemet hunytak felette, és olyan fontos emberek körében mozgott, mint például az egykori francia elnök, François Mitterrand, vagy a híres divattervező, Yves Saint Laurent.

Amikor azonban év elején megjelent a könyve az általa bántalmazott egyik lánynak, az mindent megváltoztatott. Vanessa Springora maga is kiskorú volt még, amikor összekerült Matzneff-fel, most pedig leírta az élményeit. Ez egyfajta MeToo-mozgalmat indított el a francia irodalmi világban, aminek hatására mindenki elfordult az írótól – aki így már magányosan, visszavonulva, a nyilvánosság elől elbújva éli életét.

Matzneff közvetlen környezete azonban túlélte az író bukását. Ahogy az Origo megírta, a június végi franciaországi önkormányzati választásokon újraválasztott párizsi főpolgármester, a szocialista Anne Hidalgo csapatában helyet kapott Gabriel Matzneff volt asszisztense, Christophe Girard is, aki sokáig segítette a kisfiúkat megerőszakoló, kislányokat kínzó francia írót. Ő lesz Hidalgo kultúráért felelős főpolgármester-helyettese.

Nemrég derült rá fény, egy európai parlamenti képviselő, a svéd Fredrick Federley, aki 2019 óta a Renew Europe parlamenti csoport alelnöke is volt, egy pedofil férfivel él együtt. A politikussal együtt élő férfit 2014-ben ítélték el, miután bizonyítottan 22 alkalommal súlyos erőszakos cselekményt, két alkalommal súlyos szexuális bántalmazást, és hat alkalommal szexuális zaklatást, követett el gyermekek ellen, valamint gyermekpornográfiát is tartott. A lányok 6 és 9 év között voltak, mikor a férfi számos alkalommal megerőszakolta őket. A férfit kilenc év börtönre ítélték, de 6 év után 2020 januárjában szabadon engedték. A sajtóból kiderült, hogy a politikus tudott élettársa előéletéről, mégis szemet hunyt felette.

Tehetetlenek ellene

Hollandiában 2018-ban a hatóságok felfedezték, hogy a dark weben már csaknem tíz éve terjed egy több száz oldalas kézikönyv arról, hogy a pedofilok hogyan tudják elcsábítani a gyanútlan kisgyerekeket.

A könyvet számos felületen megosztották az interneten, a hatóságok pedig nem tudtak mit tenni ellene. Bár tudták, hogy veszélyes, a terjesztése és a birtoklása mégsem számít illegálisnak Hollandiában. A szörnyű kézikönyvben arról írnak például, hogy csak egy kisbaba számít biztonságos áldozatnak, mert ők még nem tudnak beszélni. A problémák a 2-4 éves gyerekek körében kezdődnek, akik már nem tudnak titkot tartani.

A holland helyzetet tetézi egy aktivista idei interjúja a Danny op Straat című műsorban. A program műsorvezetője, Danny Ghosen egy nyíltan pedofilpárti aktivistával beszélgetett, aki viszont saját kilétét nem fedte fel, csupán Nelsonként hivatkoztak rá.

Nelson maga is pedofil, az interjúban bevallotta, hogy ő a 4-14 éves fiúkhoz vonzódik. Szerinte ahogyan a néhány éves gyerekek el tudják dönteni, hogy kérnek-e fagyit, úgy azt is el tudják dönteni, akarnak-e szexet. Nelson ráadásul egy politikai pártot is akar alapítani, aminek a célja az lenne, hogy legalizálják a gyerekekkel való szexet.
 
Eszem megáll !!!
Vajon azok, akik pártolják ezeket az embernek nem nevezhető lényeket beáldoznák a saját gyerekeiket is ?
 
Nem csak a katolikus egyházzal van gond, elég beteg ez a nyugati világ

Hollandiában még pártot is alapíthatnak a pedofilok

Elbagatellizálták, szemet hunytak felette, megértéssel kezelték
Úgy kezdődött mint A kismalac és a farkasok (népmese)
Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
- Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.
A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz.
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
...
a vége mondat mint tanulság:- Forró vizet a kopasznak!( És minden pedofilnak)
A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.
1626334236277.png

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,268
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére