Hírek Kötelező vetélkedő a honvédségnél: az első 3 helyezett jutalmat kap, az utolsó 3 megválhat a beosztásától

Rendhagyó nyári programot szervezett a honvédség vezetése jogász beosztásban szolgáló munkatársai számára: kötelező hadijogversenyt.


A hadijog szabályoz például olyan dolgokat, hogy mit lehet tenni egy fegyveres konfliktusban, és mit nem, hogyan kell bánni a hadifoglyokkal, sebesültekkel stb. Nem tartozik tehát – szerencsére – a Magyar Honvédség jogászainak mindennapos munkájába, de tagadhatatlan, hogy ha ezeket valahol tudniuk kell a jogászoknak, akkor az a katonaság.

A jogász beosztásban dolgozók az alábbi levélből értesültek június végi programjukról:

Versenykiírás photo_camera Versenykiírás
„HVKF úr döntése alapján az első 3 helyezett jutalomban részesül, az utolsó 3 helyezett a beosztásától megválhat.”


Információink szerint váratlanul érte a jogászokat a kötelező verseny. Sokak számára az jelentett akadályt, hogy a felkészülési anyagok egy része angolul volt. Még mielőtt bárkiben felmerül a kérdés, miért nem beszélnek a honvédség tisztjei angolul, szögezzük le: ez nem azt jelenti, hogy nem beszélnek idegen nyelven, hanem azt, hogy adott esetben németből, oroszból vagy más nyelvből tettek nyelvvizsgát. Más kérdés, hogy mennyire kell jogi beosztásban napi szinten idegen nyelven kommunikálni a honvédségnél.


Ennél érdekesebb az utolsó 3 helyezett a beosztásától megválhat rész, ami nem világos, mit jelent. (Természetesen megkérdeztük erről a Honvédelmi Minisztériumot, ha válaszolnak, a cikket frissítjük.) Viszonylag kis eséllyel jelenti azt, hogy kirúgnak bárkit is, mert akkor a kiemelten kezelt létszámcélokat még nehezebb lenne tartani. Ha valaki arra gondolna, hogy nem kirúgják az utolsó hármat, hanem az önkéntes távozás irányába terelik: ez sem valószínű, hiszen a honvédségtől a covidjárvány kitörése óta gyakorlatilag lehetetlen leszerelni.


A nemrég életbe lépett, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet szerint egyébként az állomány tagjait lényegében bármikor, bárhová, bármilyen beosztásba, bármilyen időtartamra, szinte azonnali hatállyal áthelyezhetik, így sokkalta hangzik inkább fenyegetésnek a félmondat.


Igazság szerint ezt nagyon nehéz másként értelmezni. Ha a levelet kiküldő vezérkari vezető viccnek szánta mindezt, akkor ez tankönyvi példája annak, hogy milyen az, amikor írásban nem megy át a poén. Magán a versenyen információink szerint a kilátásba helyezett következmények már nem kerültek szóba, az eredmények pedig a vártnál jobban sikerültek.

Takács Lili


1721753523638.jpeg
 
Azért a kettők nem lehet egy lapon említeni.
A haza védelménél a foci sokkal fontosabb (Orbánnak).
Ha az lenne tényleg, rég kirúgtak volna az urambátyámszomszédom módszerekkel felvett edzőket és stb.
Magyarországon még mindig nemesi feudalizmus dívik, mondta egy volt kollégám, aki jó pár évig próbálkozott bekerülni bizonyos helyekre a tehetsége jogán, de valahogy mindig úgy írtak ki a pályázatokat, hogy előre meg tudta mondani ki is nyeri meg azt. Nem csak kormánypárti, hanem kvázi ellenzéki értelmiségi "erődökben " is. Amig nem kerülsz be házasság, vagy hűségeskü útján a "családba" nincs sok esélyed :(
 
... bármikor, bárhová áthelyezik ...

eddig pl. a pedagógus és a légiirányító pálya került a honvédségi palettára; szerencsére ezekhez nem kell se elméleti ismeret, se szakmai gyakorlat - gondolja az, aki mindenhezissíkhülye
 
Ha az lenne tényleg, rég kirúgtak volna az urambátyámszomszédom módszerekkel felvett edzőket és stb.
Magyarországon még mindig nemesi feudalizmus dívik, mondta egy volt kollégám, aki jó pár évig próbálkozott bekerülni bizonyos helyekre a tehetsége jogán, de valahogy mindig úgy írtak ki a pályázatokat, hogy előre meg tudta mondani ki is nyeri meg azt. Nem csak kormánypárti, hanem kvázi ellenzéki értelmiségi "erődökben " is. Amig nem kerülsz be házasság, vagy hűségeskü útján a "családba" nincs sok esélyed :(
Ez sacc/kb mindenhol így van. Hol nyíltabban, hol kevésbé. Az ember azt gondolná. hogy a határ másik felén máshogy van, vagy éppen még kicsit nyugatabbra, akkor naiv. Csak ottani esetek errefelé nem jutnak annyira el, plusz odaszakadt hazánkfiai erőteljesen mutatják a helyek szebb oldalát (már amelyik).
 
Mennyivel jobb lenne a fegyveres párbaj! Kopjával is vívhatnának a NER jobbágyok életre-halálra! A nyertes megkaphatná Orbán egyik lányának kezét, esetleg a fiának igény szerint!
 
A legenda szerint, a Ford alkalmazta ezt a motivációs technikát. A legjobb dolgozó címre tudható, hogy a dolgozók talán ha 10 százaléka volt esélyes. A többi tudta, hogy úgyis reménytelen. De amikor a két három legrosszabb dolgozó címért versengtek és kirúgás volt a jutalma, az a dolgozók sokkal nagyobb tömegét motiválta.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
luxor74 wrote on Ajuda67's profile.
köszönöm szépen a legújabb kárpátok vámpírjai részt.
balaci64 wrote on Tamás9525's profile.
szia
feve wrote on AgnesB73's profile.
Szia, én is azok közé tartozom, akik sok szerzőt és könyvet köszönhetnek neked.
Szeretném megkérdezni, hogy Kerrelyn Sparks: Love at Spake sorozatát tervezted-e lefordítani? Az elő részét megtaláltam magyarul, nagyon tetszik az író stílusa, de angolul nem tudok olyan jól, hogy élvezzem. Üdvözlettel, Éva
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !

Statisztikák

Témák
38,707
Üzenet
4,930,156
Tagok
623,771
Legújabb tagunk
anna2014
Oldal tetejére