K. u K. gyakorlat

sblessed

Új tag
K.u.K gyakorlat


A marha! Hogy lehet elhagyni egy gépkarabélyt?! Ezt nem hiszem el! Gyakorlatozás közben elveszti! Ezek a gondolatok villantak hirtelen eszembe, mikor fülembe jutott a hír. Gonda Tibi a sorakozónál vette észre, hogy nincs meg az AMD-65-öse. Egész nap gyakorlatoztunk, meneteltünk, lőttünk. Mondjuk, lőni nem sokat lehetett, mert a skuló drága! Én például három töltényt kaptam. Azzal kellett leküzdenem öt-hat céltárgyat. Jó lövész vagyok, de azért ennyire nem. A hadnagy meg üvöltött mögöttem a lövészárok tetején guggolva.
- Miért nem lő már?! – ordította. Egyrészt dühös lett, mert csak célra tartottam, de nem tüzeltem, másrészt a század éppen kelepelő géppuskáját igyekezett felülírni a hangjával.
- Csak három töltényt kaptam! – kiáltottam vissza, félig hátrafordulva. Teljesen nem fordulhattam meg a lövészárokban, mert töltött fegyver volt a kezemben, de a szemem sarkából figyelni akartam, milyen pofát vág erre. Gondoltam, majd jól lehordja a sunyi képű zászlóst, hogy miért nem adott elegendő lőszert. De nem ez történt. Fogta magát és odébbment egy másik lövészt egrecíroztatni, akinek több töltény jutott a nagy marakodáskor, mikor azt a néhány doboz skulót elosztogatta a zászlós. Csak azt nem tudom, hogy minek furikáztatnak ki három századnyi embert a lőtérre, ha nem tudnak adni puffogtatnivalót? A villám csapjon bele a sok bürokratába! Ezek azt hiszik, ha papíron megvolt a lőgyakorlat, akkor már jól ki is lettünk képezve?! Persze nem hiszik azt. Csak szemet huny mindenki. A lőszerosztó zászlós, a lövészetvezető hadnagy, a hátul a kocsiknál kezeit tördelő – folyton a karrierje miatt aggódó – századparancsnok, a laktanyabéli irodájában gubbasztó ezredparancsnok, meg a belügyminiszter is. Mindegyik abban reménykedik, hogy nem kell majd élesben bizonyítani, hogy ,,jó’’ kiképzést kaptunk. Bizonyos szempontból persze igazuk van. Jobb, ha a karhatalmista rendőr nem tud pontosan célozni.
No, de a lényeg az, hogy fárasztó nap volt ugyan, de azért terepen az emberhez hozzánő a felszerelése. Már csak azért, mert ha a RE-katona - így hívtuk magunkat egymás között ironizálva, a Rendőri Ezred elnevezést rövidítve és megtoldva a honvédségi fegyelmet, alakiságot, és értelmetlenséget szimbolizáló ,,katona” kifejezéssel - elhagy belőle valamit, akkor azt rá HTK-zák (vagy KTK, mert ki így, ki úgy mondta). Azt ugyan senki nem tudta megmondani, hogy minek a rövidítése a HTK (vagy KTK), de az volt a lényege, hogy fizetni kellett a keletkezett hiányt. Ha erre sor került, akkor döbbent rá a halandó, hogy milyen drága a felszerelés, annak ellenére, hogy igen hitvány minőségű. Egy csajka, kulacs vagy kanálgép az anyagi vonzaton túl nem okozott különösebb főfájást. De a fegyver, az más kategória volt. Nem csupán azért, mert az kutya sokba került, hanem mert – mint élet kioltására alkalmas eszköz – fejvesztés terhe mellett nyilvántartott leltári tárgy volt. Meg egy zoknit el lehet hagyni, de egy fegyvert, azt nem. Ilyen egészen egyszerűen nincs! Ez a barom meg elhagyta valahol! A nap végén, a visszaindulást megelőző pihenő után már nem találta. Lett nagy sápítozás, szaladgálás a tisztek között. Mi meg csak röhögtünk. Hol a beszart elöljárókon, hol meg a szerencsétlen Gonda őrmesteren. Őrmester. Ez is olyan furcsa volt itt. A rendfokozatok devalvációja. A tiszthelyettesképző iskolában az első napon mindenki rendfokozatot kapott. Érettségizettek őrmesterek lettek, a szakmunkás végzettségű szakmukik szakaszvezetők. Mindenféle rendőri szakismeret és gyakorlat nélkül abba a rendfokozatba kerültünk, amit a már szolgáló rendőrök 15 év alatt értek el. No comment!
Aztán az arcunkra fagyott a vigyor, mikor kiderült, hogy addig nem megyünk vissza a laktanyába, amíg meg nincs a ,,szökevény’’ gépkarabély. Fáradtak voltunk, mocskosak, éhesek és szomjasak. Vállainkba már belehasítottak a felszerelést tartó marhabőr szíjak. Koszos egyenruhánkra rendezetlenül csavarodott a málha. Pantalónk gyakorlatozás közben kitérdesedett, megtrottyosodott. Úgy festettünk, mint egymás lábát leszaró marhák vagonírozás előtt. Ha nem álltam volna közöttük, akkor jót nevetek ezen a képen. Vert seregként topogtunk ott, a poros gyülekezőhelyen a zöldre ,,dukkózott” IFA-k mellett, és szidtunk Gondát. Ő egy ideig szégyenkezett, többször is széttárta a karját, magyarázta a bizonyítványt, aztán a tisztek elragadták, hogy vezesse őket arra, amerre aznap megfordult. Fél óra múltán – egy bokor aljából - előkerült az AMD-65-ös. A három század teljes állománya egy emberként fellélegzett. Gonda őrmester megmenekült a fegyelmi vizsgálattól, a tisztek a papírmunkától és a másodlagos számonkéréstől, a századok pedig végre elindulhattak a laktanyába a meleg vizes közös zuhanyzás, a mócsingos üzemi vacsora és a lópokrócos emeletes ágyak felé. Király! Akarom mondani Császári és Királyi!
 
Oldal tetejére