Kamala Harris először egyeztetett külföldi vezetővel

Telefonon egyeztetett egymással helyi idő szerint hétfőn Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, a beszélgetésen egyebek közt szóba került a Kínában fogva tartott kanadai állampolgárok ügye.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint Harris – akinek ez volt az első, külföldi vezetővel folytatott hivatalos megbeszélése – biztosította a kanadai miniszterelnököt arról, hogy a Biden-adminisztráció

mindent el fog követni a két kanadai állampolgár szabadon bocsátása érdekében.

Michael Kovrig korábbi diplomatát és Michael Spavor üzletembert 2018. decemberében fogták el Kínában, néhány nappal azt követően, hogy Vancouverben a kanadai hatóságok őrizetbe vették Meng Van-csout, a Huawei kínai technológiai és telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját, a cégalapító lányát. Meng Van-csou ellen az Egyesült Államokban vádat emeltek ipari-műszaki titkok eltulajdonítását célzó zsarolás gyanúja miatt, Washington pedig kérte a kiadatását.

A kínai legfelsőbb ügyészség tavaly június 19-én közölte, hogy a két kanadai ellen kémkedés miatt emeltek vádat. A magyar állampolgársággal is rendelkező Kovrig ellen egy pekingi ügyészség, Spavor ellen pedig a Liaoning tartományban található Tantung város ügyészsége emelt vádat államtitkok külföldre szivárogtatása miatt.

Kína tagadja, hogy Spavor és Kovrig ügyének bármi köze lenne Meng Van-csou ügyéhez, akinek a letartóztatása miatt feszültség alakult ki Ottawa és Peking között.

A kanadai miniszterelnöki hivatal hétfői tájékoztatása szerint a két politikus közt szóba került az országaik közti kereskedelem is.

A telefonbeszélgetést követően kiadott közlemények nem említik mindazonáltal a Keystone XL kanadai-amerikai kőolaj- és gázvezeték ügyét.

A vezeték építését Joe Biden amerikai elnök nem sokkal a beiktatása után rendeletben leállíttatta, Trudeau pedig nyíltan kifejezte csalódottságát emiatt. A megtervezése óta vitát kiváltó vezeték – amelynek építésére Biden elődje, Donald Trump adott engedélyt – a tervek szerint naponta 800 ezer hordónyi kőolajat továbbítana az kanadai Alberta tartomány kőolaj- és földgázmezőiről a Texasi-öböl partjára Montana, Dél-Dakota, Nebraska, Kansas és Oklahoma amerikai államokon keresztül.

A vezeték építését korábban mind környezetvédelmi aktivisták, mind pedig az itt élő őslakosok élesen bírálták.

Az AP hírügynökség emlékeztet arra, hogy az újonnan beiktatott amerikai elnökök első külföldi útja rendszerint Kanadába vezet, Biden pedig beiktatása után elsőként Trudeau-val egyeztetett a külföldi vezetők közül.


(MTI)

Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,151
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére