Hírek Kamala Harris

1. Kamala szanszkrit nyelven lótuszt jelent, és egyben a sokkarú, bőséget osztó Laksmi istennő másik neve.

2. Bár a hivatalos (aka PC) meghatározás szerint” afroamerikai”, pont afrikai van a legkevesebb benne: anyaja indiai tamil, apja jamaikai származású. Mindketten Amerikában jártak egyetemre, a kaliforniai Berkeley-n ismerkedtek meg. Anyja rákkutató, apja közgazdász, akik Kamala 7 éves korában elváltak.

3. Ő az USA történetének első női alelnöke, szintén az első színesbőrű alelnök, és az USA történetében a valaha legmagasabb hivatalt betöltött nő.

4. Politikatudományi-, közgazdász- és jogi diplomája van, mielőtt szenátor lett, jogászként dolgozott. Előbb San Franciscoban kerületi ügyész volt, majd Kalifornia állam főügyésze lett. San Francisco-i idejének első három évében 52-ről 67%-ra emelkedett a vádsikerességi mutató a kerületében. (Vagyis hogy hány vádemelésből lett elítélés.) Főügyész korában ismerkedett meg Beau Bidennel, az akkori alelnök, jelenllegi elnök fiával, aki akkor Delaware állam főügyésze volt - innen az ismeretség Joe Bidennel. Bár Beau addigra már meghalt, a barátság szerepet játszott abban is, jogy Joe Biden 2020-ban Harris kérte fel alelnök-jelöltnek.

5. A főügyészi kampányát Donald Trump 5000 dollárral támogatta. (Ez mai áron kb. 1.8 millió forint.)

6. Öt éve elindult a demokrata elnökjelöltségért, de még az előválasztásig sem jutott el, 2019 decemberében befejezte a kampányt. Fél évvel később kérte fel Biden alelnökjelöltnek. Alelnökként nem volt valami népszerű, ami azt illeti, többnyire még Bidennél is népszerűtlenebb volt. Egészen addig, amíg az vissza nem lépett az újbóli indulástól. Akkor viszont az addig kétségbeesetten pánikoló demokraták úgy megkönnyebbültek, hogy hirtelen beleszerettek, és ő (politikai értelemben) két nap alatt megszerezte a jelöltséget meg egy raklapnyi pénzadományt. (Nagyon sokat.)

7. Férje Doug Emhoff ügyvéd, 2014-ben házasodtak össze és együtt nevelik a pali első házasságából való két gyerekét. (A faszi akkora jazz-rajongó, hogy mindkét gyerekét egy-egy jazz-zenész után nevezte el: lánya Ella Fitzgerald miatt lett Ella Emhoff, a fia pedig Cole Porter után Cole Emhoff.)

8. Ő maga is szereti a jazzt, bakelit-lemezeket gyűjt, a jazzen kívül főleg R&B-t hallgat. Az első dal is, amit immár elnökjelöltként a kampányban felhasznált, Beyoncé egyik száma, a Freedom volt. Na de azért – U2 szál – januárban beugrott a férjével Vegasba az Achtung Baby 30 koncertre, ahol Bono üdvözölte őket. Kedvenc könyvei között említette egyszer a Papírsárkányok című regényt Khaled Hosseinitől, valamint Richard Wright: Meghajszolt vad, Amy Tan: A mennyei örömök klubja, Toni Morrison: Salamon-ének és C.S. Lewis Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című könyvét.

9. Gyűjti a Converse cipőket, leginkább a klasszikus Chuck Taylor dorkókat.

10. A főzés a hobbija, állítólag egy időben a New York Times össze receptjét megfőzte. A San Francisco 49-ers amerikaifoci-csaptának drukkol. (Férje meg a másik kaliforniai csapatnak, a Los Angeles Rams-nek, ami okozott némi nehézséget, amikor két éve a két csapat egymással játszotta a konferenciadöntőt.)

+ 1 Mától hivatalosan is ő a Demokrata Párt elnökjelöltje, miután az online szavazáson megkapta a jelöltté váláshoz szükséges szavazatokat. (Hivatalosan majd a Demokrata Nemzeti Konvenció fogja elnökjelöltté avatni augusztus 19-21 között.)
Persze támadni fogják majd azért, hogy nem a szokásos rendben választották jelöltté. De, lássuk be, senkinek sem lehet megtiltani, hogy visszalépjen (mi már csak tudjuk), vagy, horribile dictu, meghaljon (ami azt illeti, az elmúlt hetekben ugyebár ez is majdnem megtörtént). A jelöltté válása törvényes, bár valóban szokatlan.
Biden visszalépésével új kampány kezdődött, éy az új kampányban gyökeresen új helyzet áll elő: Trump, aki eddig arra építette a kampányát, hogy riválisa, Biden öreg és hülye, egy nála két évtizeddel fiatalabb jelölttel áll szemben, ő maga pedig a történelem legidősebb elnökjelöltje.
A demokraták az ügyész és az elítélt bűnöző, a puccsista és a szabadság harcaként fogják tálalni a küzdelmet.
Ha nyer, ő lesz a történelemben az első női elnök. De addig – bár csak 95 nap – még hosszú az út.

1722845795376.jpeg
 
Mindig azt mondom a feleségemnek, amikor sápítozik, hogy hogy vesznek (-ünk) lakást a gyerekek (-nek)? Ilyen árak mellett? -- hogy pár év, mire bedőlnek a babaváró- meg a csok-hitelek, és elkezdik elárverezni a lakásokat, lejjebb mennek majd az árak.
OFF.
Az "árak" tág határok közöttiek: nem mindegy, hogy a Gellérthegyen, vagy Botpaládon van a lakás. Másik dimenzió a méret, harmadik a komfortfokozat, negyedik a műszaki állapot, ötödik a panoráma, hatodik a környezet/szomszédság, stb. Nagy a választék.

De szvsz a fiataloknak a BÁRMILYEN lakás hiányzik. Talán a kollégium nemcsak diákok és hajléktalanok, de fiatal házaspárok számára is kellene ...

ON
 
Viccet félretéve, azon kívül, hogy tudom Kamala korábban nem volt túl népszerű (be is voltak sokan szarva, hogy meghal Biden és ő kerül a helyébe), a másik ok ami miatt szkeptikus vagyok vele kapcsolatban, hogy ha Hillarynak nem sikerült legyőzni Trumpot, akkor miért pont neki lenne esélye?
Az egészen más helyzet volt, HK számára hatalmas púp volt a hátán Bill szex-botránya.
 
Ezek az ilyen-olyan hitelek .... szvsz egy nagy szemfényvesztés. Kb annyival emelkedtek meg az ingatlanárak, mint amennyi ez az ingyennek csak tűnő pénz, mert valójában nagyon nem az. A pofára esés majd akkor jön, hogy ha meg is születik az a bevállalt 3. gyerek, annak a felnevelése az bizony nem ingyenbe fog kerülni, és nem lehet visszadugni ha a család anyagi helyzete rosszabbra fordul.
És ki lesz a vesztes? A gyermek!
 
Valamit valamiért: ha nem akarsz vízhiányt, el kell tűrni a bővítési munkát, ...
De ha nem jönne a millió turista, nem lenne erre szükség. A turizmus hasznát zsebrevágják a turisztikai cégek, az állam meg az önkormányzatok meg saját zsebből (jójó, meg a beszedett adókból) kénytelenek bővíteni
 
De ha nem jönne a millió turista, nem lenne erre szükség. A turizmus hasznát zsebrevágják a turisztikai cégek, az állam meg az önkormányzatok meg saját zsebből (jójó, meg a beszedett adókból) kénytelenek bővíteni
OFF. Valóban. És nem lenne a turizmusból haszon sem. Úgyhogy ne nyavajogj. ON
 
Én ha tehetném, inkább egy harmadik jelöltet kérnék.
Ebben a leosztásban az egyetlen ami miatt KH felé hajlanék a szavazásban az Orbán bosszantása.
Hát, talán fontosabb a NATO, a szabadkereskedelem, a fosszilis tüzelőanyagok, de legfőképpen a nukleáris világháborúval fenyegető ukrajnai helyzet. Nem?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,629
Üzenet
4,918,429
Tagok
622,750
Legújabb tagunk
leuven
Oldal tetejére