Hírek Kanadába menekítették az egyik magyar kormánykritikus portált, miután hackertámadás miatt napokra elérhetetlenné vált

A múlt héten több napra elérhetetlenné vált az Ellenszél mellett még két további, erősen ellenzéki hírportál is. Az Ellenszél szerint a szerverüket működtető szolgáltatójuk nem úgy viszonyult a problémához, ahogy az elvárható lett volna: nem voltak hajlandók az oldalt visszakapcsolni, ezért végül Kanadába kellett menekíteni a lapot.

Április 11-én, múlt héten kedden az esti órákban váratlanul elérhetetlenné vált az Ellenszel.hu és az Ellenlabas.hu is, és a szerkesztőség sem tudta elérni a saját oldalát – számol be róla cikkében és videójában maga a lapok szerkesztésért felelős személy, Jabronka Richárd.


Rajtuk kívül még két politikai tartalmú portál, a Balramagyar és a Hírhugó is leállt. Utóbbi kettőt nem Jabronkáék szerkesztik, de Jabronka szavai szerint ugyanannál a szolgáltatónál volt a szerverszolgáltatásuk.

Kezdetben az Ellenszél szolgáltatója nem is válaszolt a megkeresésre: hiába írtak nekik, semmilyen visszajelzést nem kaptak. Másnap reggel 8 óra tájékán felhívták őket, ott egy kezelő azt állította, hogy az internet-szolgáltató miatt van a hiba, ami pár óra múlva helyre fog jönni.

Másoknál is gond volt​

Egyébként mint azt vasárnap a Media1 megírta, a 444-nek is hasonló gondokkal, túlterheléses támadással kellett szembenéznie, és úgy tudjuk, más, kormánytól független lapnak, így a HVG-nek is voltak hasonló nehézségei az elmúlt napokban: sokan panaszkodtak arra, hogy nem nyílt meg az oldal, és az isitdownright.com szerint legutóbb 17 órája leállt ez utóbbi oldal is.

Az Ellenszél szolgáltatója furcsán viszonyult a kérdéshez​


Miután továbbra sem működött az Ellenszél, újabb leveleket küldtek, mindhiába. Később a szolgáltató saját weboldala elérhetővé vált, az Ellenszél és a többi politikai oldal azonban továbbra sem.

Ezt követően végre kaptak hivatalos választ a szolgáltatójuk képviselőjétől, miszerint nem is kapcsolják vissza a szervert, ugyanis óriási túlterheléses támadás érte őket. A szolgáltató azt kérte, költözzenek el máshova.

„Leforrázva álltunk az eset előtt, fogalmunk nem volt, hogy mi történik, és miért kellene nekünk elköltöznünk az ő hibájuk miatt”
– írja a szerkesztő.

Egy Ellenszél-olvasó negatív értékelésére azt reagálta a tárhelyszolgáltató, hogy ők megkérdezték, mennyibe kerülne egy ilyen támadás elleni védelem, és az nekik túl drága, ezért kérték, hogy inkább költözzenek el, mert veszélyeztetik mások weboldalait is. Másoknak azt írták, hogy az internet-szolgáltatóval volt probléma.

„…ekkor tudatosult bennünk a felismerés, hogy Magyarországon nem vagyunk biztonságban az újságunkkal, a kormánynak nem tetsző véleményünkkel. Bármikor kitehetik a szűrünket, ha megfizetik őket, rájuk szólnak vagy ha éppen túlterheléses támadást indítanak. Éppen ezért az Ellenszél kanadai szerverre költözött. Távol Magyarországtól, és azoktól, akiknek elemi érdekük eltaposni minket. Alig maradt néhány csatorna a hiteles tájékoztatásra, nem mi leszünk az utolsók, akik lekapcsolják a villanyt. Mi a fényt és a világosságot akarjuk elhozni a közéletbe”
– számolt be döntésükről Jabronka Richárd, aki azt is elmondta, hogy a szolgáltatót perelni fogják.

Gulyás Balázs

1681925941143.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

ani515 wrote on Éleskés's profile.
Szép napot kívánok!
Szerettem volna megnézni ezt
és ez történt:
Hoppá! Bizonyos problémákba ütköztünk.
A művelet végrehajtásához nem rendelkezel megfelelő jogosultsággal.
Ha ki lehet ezeket a "problémákat" javítani, akkor kérem szépen.
Biróné Cs. Katalin wrote on ladysla's profile.
Kedves Ladysla, kérlek segíts!
Évek óta nem voltam a fórumon. Hogyan lépek be az e-bookok lapjaira? Hová írom be a 20 mondatot? Érvényes még ez a követelmény? Válaszodat előre is köszönöm.
Biróné Cs. Katalin (Biseka)
pomagrade wrote on Kincsesbolygó's profile.
Szia! Sajnos nem sikerült még megtalálnom a Viszkok Fruzsi könyvet... Ha szembejön, felteszem majd :)
Hello everyone!!! The Rnata Nativity Bundle pattern is now available!!! Anyone here who already has it and wants to share it?
Erinna Lee has just released a new book: Enchanted Woodland Amigurumi... I hope someone will post it on the forum soon!

Statisztikák

Témák
37,871
Üzenet
4,732,196
Tagok
610,918
Legújabb tagunk
Várhelyi Nikolett
Oldal tetejére