Hírek Kanadában építenek egy hatalmas szabadtéri lagúnát, egész évben kellemes meleg lesz benne

Egy teljesen energiafüggetlen településként nőhet ki a földből az a projekt, amit Kanadában terveznek megvalósítani, geotermikus energia segítségével.


Az Izlandon található, mintegy 8700 négyzetméteres Kék Lagúnánál is jóval nagyobb lesz a geoLagon, egy kanadai fejlesztés, amit a geotermikus energia segítségével fognak működtetni, egyfajta szabadtéri látványosságként – írja a New Atlas.

A portál szerint a projekthez kisebb házak is tartoznak, amik nem igényelnek majd normál energiaellátást.
A tervek alapján a Charlevoix-ban épülő lagúna vize mintegy 12 000 négyzetméteren terül majd el, és egész évben legalább 39 Celsius-fokos lesz. Így, ha a régióban télen nulla fok alá süllyed majd a hőmérséklet, a fagyos levegő elől menekülők kellemes menedékre lelhetnek itt.

A lagúna működtetéséhez szükséges hőt egy biomasszából, fotovoltaikus és napelemes fűtési rendszerekből álló energetikai ökoszisztéma garantálja, valamint a lagúna alján található hőtároló. Ezt a projekt ötletgazdái viccesen termoszként emlegetik, hiszen szinte ugyanúgy működik, ahogy a folyadékoknak kitalált termosz.

Louis Massicotte, a geoLagon tulajdonosa és vezérigazgatója azt mondta, egy fenntartható energiával foglalkozó szervezet, az Akonovia már lefutott egy megvalósíthatósági tanulmányt. Ez pedig arra a következtetésre jutott, hogy a geoLagon akár energiaszolgáltatóvá is válhat. Ő maga egyébként biztos benne, hogy a projekt képes lesz fenntartani magát anélkül, hogy a hálózatból áramot venne.
A lagúna körüli házikók rövid távú, Airbnb-szerű bérbeadásra is alkalmasak lesznek.

A három szakaszból álló projekt első része is velük kezdődik: első körben 150 ilyet építenek fel, rajtuk napelemmel. A második szakaszban jöhet a lagúnával kapcsolatos munka, végül pedig további 150 faház. Az építkezés várhatóan márciusban kezdődik, és körülbelül 18 hónapig tart majd.

1665404569754.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,911
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére