Kanada bejelentette, nem vesz részt a tokiói olimpián a koronavírus miatt

Japán miniszterelnöke, Abe Sinzó úgy nyilatkozott, bár továbbra is azon van, hogy a nyári olimpiai játékokat a tervezett menetrend szerint bonyolítsák le, a fokozódó helyzetre való tekintettel esélyes, hogy az olimpiát mégis egy későbbi időpontra kell halasztani – olvasható a Daily Mail cikkében.

Ez azért is sorsdöntő, mert a játékokat még sosem halasztották vagy törölték a békeidők alatt. Ráadásul Kanada is bejelentette, hogy nem kíván részt venni a 2020-as nyári játékokon a koronavírus veszélye miatt. Arra kérik a szervezőbizottságot, hogy egy évvel halassza el a rendezvényt, hiszen a jelen körülmények között – beleértve ebbe a határzárakat és a karanténokat – lehetetlennek tűnik az esemény lebonyolítása.

Abe elmondta, hogy a halasztás bár rendkívül sok munkával járna, a sportolók és a többi ember egészségének és biztonságának megőrzése mindenek felett áll. A tárgyalások hamarosan megkezdődnek, és a végleges döntést a következő négy hétben hozhatják meg.

upload_2020-3-24_7-38-42.png
 
A délelőtti hírekben már az szerepelt, hogy Kínában elindult a vírus 2. hulláma.
Az csak a kölcsönadott jön vissza kamatokkal tetézve.
De mi lesz a Magyar maszkokkal?
Gyorsabban cselekedni mert nem adnak többet.
Nem félem őket mert már tapasztalatot szerezek és megfelelő cselekvő stábokat állítottak fel.
Abból is adhatnának.
 
De mi lesz a Magyar maszkokkal?
Gyorsabban cselekedni mert nem adnak többet.
ez csak a mai szállítmány
https://444.hu/2020/03/24/lelegeztetogepek-maszkok-es-tesztek-erkeztek-kinabol-budapestre

de a tegnapi híradókban is láthattad amint pakolják a kínai maszkokat, még Erdogan is küldi a maszkokhoz való alapanyagokat. Apró gesztus ez is, húszezer maszk érkezett az országba egy kínai bank adományaként
https://novekedes.hu/hirek/huszezer-maszk-erkezett-az-orszagba-egy-kinai-bank-adomanyakent

a finnek, norvégok csak az emberijogokról papolnak, az olaszoknak is a kínaiak meg az oroszok segítenek
 
Utoljára módosítva:
Hosszas vívódás után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és Japán is belátta, nincs értelme megrendezni a világ legnagyobb sporteseményét az eredetileg kitűzött időpontban a koronavírus-járvány miatt. A játékokat legkésőbb 2021 nyaráig lebonyolítják.
 
az olaszoknak is a kínaiak meg az oroszok segítenek
Valamint a kubaiak.
Hamár beidéztél:
Épp azon gondolkoztam járványügyi szakembereket küldenek a kubaiak is.
52 fős, orvosokból és ápolókból álló csoport
Kéne hozzánk is.Hogy a tehetetlenségnek vége legyen.Elég volt már a kézmosási tanácsadásból.Tiszti Cecília nem tud mást. Az nem elég.Annál többet gyorsabban,szakszerűbben kell tenni.(Kasler is leszerepelt)
Maszk beszerzésben pedig a cseheket keltett volna megkérdezni.Mert többhetes előnnyel bírták beszerezni.
 
Utoljára módosítva:
A távolkeleten kívüli járványmenedzselés a fegyelmezetlenség, a széthúzás, az okoskodás meg a töketlenkedés mintapéldája (a lakosság részéről is). Mindenki mást akar és a nehéz döntések meghozása előtt elsősorban politikai érvéket mérlegel.
 
Pedig már rájöhettél volna, hogy más nincs ... de ha tudsz, gyógymódot garantált a Nóbel díj.
A WHO sem tud mást:
https://www.who.int/gpsc/clean_hands_protection/en/
A kézmosáson és fogmosás technikai tanácsadáson kívül:
A kezdeti eredmények szerint a hidroxi-klorokin-szulfát más gyógyszerekkel együtt alkalmazva hatékonynak mutatkozik a koronavírusos betegek kezelésében. Erről Pallos László, az Alkaloida Zrt. beszerzési és logisztikai igazgatója és Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója beszélt pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Bár koronavírus-fertőzés esetében klinikai vizsgálatok még nincsenek, a kezdeti eredmények szerint antibiotikummal együtt alkalmazva hatékony, pár nap alatt érezhető, víruscsökkentő hatása van, és a tüneteket is enyhíti. A gyógyszer magára a vírusra hat, viszont jelenleg ez még nem valódi ellenszer - emelte ki.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére