Hírek Kanada bezárja kapuit a külföldiek előtt, akik ingatlant akarnak venni

Január 1-jén életbe lépett az új kanadai törvény, amely két évre gyakorlatilag megtiltja a külföldi vevőknek, hogy befektetésként lakóingatlant vásároljanak.



Az intézkedés azért született, mert a lakásárak az országban a járvány kezdete óta nagyon megugrottak, és ennek oka egyes vélemények szerint a külföldi befektetésekben keresendő.

A lakásárak 2020-ban és 2021-ben tapasztalt meredek emelkedése azonban már jóval a törvény hatályba lépése előtt megfordult 2022-ben. A Kanadai Ingatlanszövetség szerint az átlagos lakásárak valamivel 800 ezer dollár felett tetőztek februárban, azóta pedig folyamatosan csökkentek, és mintegy 13 százalékot estek vissza a csúcshoz képest.


Az ingatlanszövetség aggodalmának adott hangot a törvénnyel kapcsolatban. Mint írták, Kanada multikulturális nemzetként híresült el, amely szívesen fogad embereket a világ minden tájáról, a jelenlegi javaslat ugyanakkor sokat árthat ennek az imázsnak, miközben a hozadékai csekélyek.



Szintén aggódnak amiatt, hogy egy ilyen szabályozást „visszavágás“ követhet az Egyesült Államokban és Mexikóban,

ahol sok kanadai vásárol nyaralót. “Ha Kanada megtiltja az amerikaiaknak, hogy ingatlant birtokoljanak az országban, akkor számíthatunk arra, hogy hasonló választ kapunk” – írták.

Kanadában ugyanakkor továbbra is vásárolhatnak ingatlant azok, akik ott is akarnak élni.


Az országnak nem ez az egyetlen közelmúltban született, vitatott törvénye, tavaly nyáron például luxusadót vetett ki a leggazdagabbakra, hasonló, a külföldiek ingatlanvásárlását célzó szabályozást pedig Spanyolország is tervez.

1672687446728.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,800
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére