Hírek Kanada hadihajókkal tartja távol Kínát a Tajvani-szorostól

Kanada több hadihajót fog telepíteni a Tajvani-szoroson keresztül, hogy Kína nemzetközi vizekre vonatkozó igénye meginogjon, végül pedig Kína teljesen lemondjon a terület birtoklásának tervéről – közölte a kanadai külügyminiszter. Nem engedik, hogy Kína szuverén jogot gyakoroljon a területen, hanem nemzetközi vizeknek akarják meghagyni.

„Biztosítanunk kell, hogy a Tajvani-szoros kérdése világossá váljon minden fél számára, hogy az továbbra is nemzetközi szoros maradjon” – mondta Melanie Joly kanadai külügyminiszter.

Hozzátette: Ottawa továbbra is fenntartja a nemzetközi szabályokon alapuló rendet, amikor a Tajvant és a kínai szárazföldet elválasztó, közel 200 kilométeres vízszakaszról van szó.

Kanada külügyminisztere, aki szintén jelen volt a NATO külügyminisztereinek bukaresti találkozóján, az Independent szerint hozzátette: a rend fenntartása érdekében kelt át a hadiflottájuk a Tajvani-szoroson idén nyáron az amerikaiakkal együtt, és szeretnének még több hajóflottát kiküldeni.


Nem ismeri el a kínai kormány nemzetközi területnek
Az amerikai hadihajók és alkalmanként a szövetséges nemzetek, például Nagy-Britannia és Kanada hadihajói az elmúlt évekbenrendszeresen áthajóztak a szoroson, kiváltva ezzel Peking haragját.

Kína, amely Tajvant saját területének tekinti, Nancy Pelosi, a demokraták egykori vezetője augusztus eleji látogatása után hadgyakorlatokat indított a sziget közelében, és ezek a gyakorlatok folytatódtak. Nancy Pelosi útja feldühítette Pekinget, mert a látogatást úgy értelmezte, hogy az Egyesült Államok megpróbál beavatkozni Kína belügyeibe. Tajvan sem maradt tétlen, légierő-gyakorlatokkal válaszolt a kínai katonai fenyegetésre.

A tajvani sziget azóta áll önigazgatás alatt, hogy 1949-ben egy polgárháborút követően elszakadt a szárazföldtől. Peking az év elején közölte az Egyesült Államokkal, hogy Hszi Csin-ping kormánya nem ismeri el a szorost nemzetközi vizeknek. Tajvan korábban, szeptemberben, arra kérte Kanadát, hogy továbbra is küldjön hadihajókat a zavaros vizeken keresztül, ezzel is kifejezve támogatását a szigetországnak, amely felkészült a kínai agresszióra.

„Egyre bomlasztóbb” globális hatalom ellen szállnak szembe​


Melanie Joly elmondta, hogy Kanada új katonai eszközök mellett kötelezte el magát az Indo-csendes-óceáni térségben, hogy segítsen a béke és a stabilitás biztosításában. Ottawa első indo-csendes-óceáni stratégiájában Pekinget „egyre inkább bomlasztó” globális hatalomnak nevezte.

„Kanada továbbra is együttműködik partnereivel, hogy visszavágjon minden olyan egyoldalú lépésnek, amely veszélyezteti a Tajvani-szorosban, valamint a Kelet- és Dél-kínai-tengeren fennálló egyensúlyt” – áll a Justin Trudeau-kormány új stratégiájában.

A külügyminiszter ragaszkodott ahhoz, hogy Ottawa szembeszáll Kínával, amikor szükséges, de együttműködik, amikor kell, olyan kérdésekben, mint az éghajlatváltozás, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása és a globális egészségügyi kérdések.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy tájékoztatón elmondta, hogy Kína mindig tiszteletben tartja más országok hajózási jogait, de a Tajvani-szorosban szuverén jogokkal és joghatósággal rendelkezik. „A hajózás szabadsága nevében határozottan elutasítjuk minden ország provokációját és fenyegetését Kína szuverenitása és biztonsága ellen” – közölte a külügyi szóvivő.

- vcsv -

1670351288527.png
 
Kanada egyre több felelősséget vesz magára Európában és Ázsiában is.
Ráadásul úgy (vagy épp azért) hogy Kína egyre agresszívabban nyomul a kanadai belpolitikában is!
 
Remélem, és bízok benne, hogy még az életem során látom megbukni a fennálló világrendet, és káoszba fulladni azokat akik káoszba taszítottak másokat az önös kapzsi érdekeik miatt.
Gyomorforgató ez a képmutatás.
 
Remélem, és bízok benne, hogy még az életem során látom megbukni a fennálló világrendet, és káoszba fulladni azokat akik káoszba taszítottak másokat az önös kapzsi érdekeik miatt.
Gyomorforgató ez a képmutatás.
A káosz lesz akkor nem lesz változás hanem a kapzsik neve fog megváltozni.
Mert emberek vagyunk.
 
fog telepíteni a Tajvani-szoroson keresztül, hogy Kína nemzetközi vizekre vonatkozó igénye meginogjon,
Ez hihető érvelés.De nem biztos hogy nem-e más inog meg.
Mondjuk megint nem jól kombinál a nyugat.
Ha két nagyhatalmi körzet kakaskodik.gyakran rosszabb lesz.
És igen Ő is látja
Kanada egyre több felelősséget vesz magára Európában és Ázsiában is.
Ráadásul úgy (vagy épp azért) hogy Kína egyre agresszívabban nyomul a kanadai belpolitikában is!
Nehogy azt álmodjátok már, ez a befejezése a lépésnek.
Rossz esetben, ez a kezdete.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,538
Tagok
615,613
Legújabb tagunk
mmara4
Oldal tetejére