Hírek Kanada is szigorít az omikron variáns miatt

Kanadában már felbukkant az omikron vírusváltozat, amelyet először Dél-Afrikában azonosítottak.

Kanadában hamarosan minden légi úton érkezőnek kötelezően koronavírustesztet kell készíttetnie a repülőtéren az omikron vírusvariáns elleni fellépés jegyében, ez alól csak az Egyesült Államokból érkezők képeznek kivételt - jelentette be Jean-Yves Duclos egészségügyi miniszter kedden.

A tárca ottawai közleménye szerint ez az intézkedés napokon belül életbe lép.

Duclos hozzátette, hogy a központi vezetés egyeztetéseket folytat a kanadai tartományok vezetésével arról, hogy szükség esetén kiterjeszthető-e a tesztelési kötelezettség az országba az amerikai határon át közúton érkezőkre is.

Omar Alghabra közlekedési miniszter kedden azt jelentette be, hogy hárommal kibővítették azon afrikai országok listáját, amelyekből az omikron változat ottani terjedése miatt megtiltották a beutazást Kanadába. Ezentúl azok a külföldiek sem léphetnek az ország területére, akik a beutazás előtti két hétben Nigériában, Malawiban vagy Egyiptomban jártak. A listán egy korábbi döntés alapján már szerepelt a Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia, Lesotho, Botswana, Eswatini, Zimbabwe és Mozambik.

A térségből érkező kanadai állampolgárok beléphetnek hazájukba, de kötelezően tesztet kell készíttetniük akkor is, ha megkapták már a koronavírus elleni oltásokat.

Kanadában már felbukkant az omikron vírusváltozat, amelyet először Dél-Afrikában azonosítottak.

oltasok.jpg
 
Ha egy vírusnak a fertőzőképessége nő, de megbetegítő képessége csökken, az az emberiség számára előnyös, hiszen olyan mutáció jön létre, amely nagyon rövid idő alatt gyorsan szétterjedhet a lakosság körében, és vakcinák nélkül immunizálja a lakosságot
– mondja Rusvai Miklós állatorvos, hozzátéve, hogy így a lakosság nem immunizált része is megkapja a fertőzést, immunizálódik, nem betegszik meg, így tulajdonképpen a nyájimmunitás gyorsan, problémamentesen, az egészségügy terhelése nélkül létrejöhet.

Az omikronnal végre elérhetjük a régóta várt nyájimmunitást

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

V.Márti wrote on H-111's profile.
Szia!

Szeretnélek megkérni hogy küldd át nekem - Michael Drosnin - A Biblia Kódja - 2 . részét a Visszaszámlálás - t. Előre is nagyon köszönöm! Bármilyen formátumban.
Kedves Kollégák,

Tudna nekem valaki segíteni a 10-11 évesek méréséhez szükséges Meixner-féle olvasás felmérőlap/szöveg megküldésében?
Előre is köszönöm, Ildi
papapig wrote on Kolonel0708's profile.
Jókai Mór - Mire megvénülünk
A ZIP fájl nem létezik
Sziasztok.
Keresztszemes mintákat keresek: Utolsó vacsora és Egyiptomi minták.
Köszönöm a segítséget
nagynezsoka wrote on sziporka78's profile.
Nagyon köszönöm a fordításaidat. A Mások harmadik részét főleg, mivel esély nincs rá magyarul, ahogy az Ilona Andrews könyvekre sem, amik fantasztikusan jó fordítások. Még egyszer nagyon hálás vagyok érte, köszi.

Statisztikák

Témák
37,306
Üzenet
4,584,429
Tagok
601,454
Legújabb tagunk
Barta Marianna
Oldal tetejére