Kanadai főorvos: mellőzzük a csókot és viseljünk maszkot szex közben

Dr. Theresa Tam szerint megtehetjük a megfelelő védőintézkedéseket akkor is, ha szexuális kapcsolatot tartunk fenn, ehhez mindössze az szükséges, hogy ne csókolózzunk a partnerünkkel és a nemi aktus közben is viseljünk védőmaszkot.

Ki kellene hagyni a csókolózást, és érdemes lenne megfontolni a védőmaszk viselését a szexuális aktus közben is, véli Dr. Theresa Tam kanadai főorvos és járványügyi szakértő, aki szerint továbbra is az jelenti az emberek számára a legnagyobb védelmet a vírus ellen, ha minimális szintre csökkentik a szexuális érintkezést a világjárvány időszaka alatt.

A főorvos szerint kevés az esélye annak, hogy a koronavírus a sperma vagy a hüvelyváladék által átterjedjen az egyik emberről a másikra, de a csókolózás sokkal nagyobb arányban veszélyeztetheti a parterünket - írja a Transindex.

Dr. Theresa Tam szerint megtehetjük a megfelelő védőintézkedéseket akkor is, ha szexuális kapcsolatot tartunk fenn, ehhez mindössze az szükséges, hogy ne csókolózzunk a partnerünkkel és a nemi aktus közben is viseljünk védőmaszkot.

A főorvos elismeri, hogy a szexuális egészség nagyon fontos az emberek életében, ugyanakkor úgy véli, hogy a kanadaiak megtalálhatják annak a módját, hogy úgy éljék meg a fizikai intimitást, hogy közben megtegyenek minden járványügyi óvintézkedést.

safe_image.php
 
Megduplázódott a Q1-ben, ami jó is. Ha egy pár nem bír ki együtt egy karantént, az amúgy sem egy pár. Ami érdekes, hogy a félév/félév már csak 11% növekedést mutat, azaz a második negyedben már sokkal kevesebben váltak el, mint a tavalyi hasonló időszakban és korrigálták az első negyed "túlteljesítését".
 
Nem akarok senkit pánikba hozni de aki divatszabász akar lenni, annak ebben az irányban kell elindulnia. :)

2-1853.jpg


Ez nem pesszimizmus csupán logikai következtetés, függetlenül a vírus-epidémiától.
A környezet előbb utóbb úgy tönkre fog menni, hogy biológiailag alkalmatlanok leszünk a földi életre.
Szemetet ugyanis nagyobb ütemben hozunk létre mind ahogy eltudjuk öket takaritani.
A leg egyszerűbb ha ilyen törlőruhát öltünk magunkra.... :)

Remélem, hogy az utolsó leheletemmel nem egy ilyen ilyen űrhajóssisakot fogok bepárásítani. :)
 
itthon egyre rosszabb a helyzet...
A szakképzett ápolók felét át kell adniuk, ezért az Intenzív Osztályra alig jut már személyzet az Uzsoki Utcai Kórházban.

Omladozó vakolat, hatalmas pókok a sarokban és meleg víz sincs. Embertelenek a körülmények a kiskunhalasi kórházban.
Hozzátette: olyan szinten lerobbant minden, hogy sokszor sírnak a betegtársával együtt.
Szerinte otthon gyorsabban felépülne, mint a kiskunhalasi kórházban.

Napról napra növekszik a Szegedi Fegyház és Börtönben a fertőzöttek száma, hétfőn tizennyolcan, kedden huszonegyen, ma pedig tizenketten kapták el az új koronavírust Nagyfán

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) riasztást adott ki, ugyanis az úgynevezett Emotet malware-fertőzéssel kapcsolatban folytatott vizsgálata alapján kiderült, hogy több egészségügyi intézmény infrastruktúrája érintett.

A legtöbb magyar család körülbelül kétheti élelmiszer-tartalékot igyekezett felhalmozni Ez egyébként a szakemberek szerint is optimális mennyiségnek tekinthető.
 
Szomorú hogy rengeteg ember csak ezeket a szavakat érti.
Már megint szomorú vagy?
Annak az ideje lejár.
Dühösnek kell lenni mert cserben hagyták az országot díszes vezetőink.És már most a felelősség áthárítási tervet csinálja.Egérutat vereség esetén
Egérutat egy hátulról ellőre húzott bábot tol előtérbe.
Sose létezett nem is valós pozíció létrehozásával:
tárca nélküli miniszterelnök
Novák Katalint bűnbaknak!
Ezek után őt szerepeltetik.
Nem veszed észre, mire jó egy tárca nélküli miniszter-elnök?
Hatáskör nélküli ugye?Nincs alá tartozó apparátus?
Kirakati ember
 
Utoljára módosítva:
Már megint szomorú vagy?
Annak az ideje lejár.
Dühösnek kell lenni mert cserben hagyták az országot díszes vewzetőinkÉs már most a felelősség áthárítási tervet csinálja.
Egérutat egy hátulról előlre húzott bábot tol előtérbe
Miért lennék dühös??
Nincs itt cserben hagyás ami folyik az hogy ahogy írod áthárítás.
Hogy miért is rossz hirtelen a sál vagy a kendő?,
Ha a kendőnek rakok füleket már szabályos is leszek.
A boltosok nem győzik figyelmeztetni a vásárlókat hogy szabályosan használják a maszkokat a buszokon szintúgy
Miért van ez?
A kormány kapkodása miatt először nem kell maszk ...
A nyáron nyugodtan menjetek nyaralni...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,870
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére