Hírek Kanadai hadmérnökök segítenek Lengyelországnak ukrán katonák kiképzésében

A következő hetekben mintegy negyven kanadai hadmérnök érkezik Lengyelországba, hogy segítse a lengyel utászokat ukrán katonák kiképzésében - jelentette be Anita Anand kanadai védelmi miniszter kedden Varsóban.

A Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszterrel folytatott tárgyalásokat követő sajtókonferencián Anand elmondta: a kiképzés a mérnöki felderítést, a robbanóanyagok és az aknavetők használatát, az aknamentesítést, valamint a Kanada által Ukrajnának adományozott M777-es lövegek kezelésének betanítását érinti.

A kanadai hadmérnökök a rendelkezésre álló legjobb módszerekkel fogják megismertetni az ukrán katonákat, és a lengyel katonákkal együtt fogják fejleszteni az ukrán technológiai képességeket - mondta el. Hozzátette: ezek a kompetenciák kulcsfontosságúak Ukrajna megszállt területeinek visszafoglalásában.

Hangsúlyozta azt is, hogy Kanada soha nem fogja elismerni az Oroszország által a megszállt ukrán területeken tartott illegális népszavazásokat, és háborús bűncselekménynek nevezte az ukrajnai városok hétfő óta zajló orosz bombázását.

Mariusz Blaszczak kiemelte: Lengyelország és Kanada támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát. "Nekünk, lengyeleknek fontos, hogy a független Ukrajna legyen a szomszédunk, ne pedig Oroszország" - mondta.

"Mindent megteszünk azért, hogy megakadályozzuk az orosz birodalom újjáépítését célzó kísérleteket, valamint azért is, hogy a háború ne terjedjen át a NATO tagállamaira" - tette hozzá.
Méltatta Kanada elkötelezettségét is a NATO keleti szárnyán. Utalt arra, hogy lengyel és a kanadai katonák együtt szolgálnak Lettországban az oda telepített, kanadai vezetésű ezerfős nemzetközi zászlóaljban.
A két politikus kedden a kiképzési és technikai együttműködésről szóló kétoldalú egyetértési megállapodást írt alá.

1665639376808.png
 
Egy román oldal forrásmegjelölés nélkül?
Kevés...
Amúgy nem hinném, hogy az ukránok elengednék a Krimet.
Bahmut tartásával meg a donbasszi vizellatast kontrollalhatjak és víz nélkül az oroszoknak sem ér semmit a terület.
Ezt a "román oldal" megjegyzést majd Háromszék környékén add elö. Meglesz a következménye.

De, hogy a stilusodat fonjuk tovább: nesze neked egy tót oldal:

"Mark A. Milley amerikai vezérkari főnök pedig egyenes arról beszélt csütörtökön, hogy a harcok “elcsendesedése jó alkalom lenne a tárgyalásokra". Amely orosz-amerikai tárgyalások napok óta folyamatosak, Párizsban.

A media szépen lassan csepegtet s felkésziti a nyájat a fegyverszünetre.
 
Utoljára módosítva:
Ezt a "román oldal" megjegyzést majd Háromszék környékén add elö. Meglesz a következménye.

De, hogy a stilusodat fonjuk tovább: nesze neked egy tót oldal:

"Mark A. Milley amerikai vezérkari főnök pedig egyenes arról beszélt csütörtökön, hogy a harcok “elcsendesedése jó alkalom lenne a tárgyalásokra". Amelyek napok óta folyamatosak, Párizsban.

A media szépen lassan csepegtet s felkésziti a nyájat a fegyverszünetre.
Béke tárgyalás az jó lenne.
Hisz csak megérte oroszországnak .
 
Ezt a "román oldal" megjegyzést majd Háromszék környékén add elö. Meglesz a következménye.
Mi is a link vége? .ro vagyis roman oldal.
Amivel semmi bajom nincs. Annál több a forrás megjelölésének hiányával. Így max a cikkiró magánvéleménye.
De, hogy a stilusodat fonjuk tovább: nesze neked egy tót oldal:

"Mark A. Milley amerikai vezérkari főnök pedig egyenes arról beszélt csütörtökön, hogy a harcok “elcsendesedése jó alkalom lenne a tárgyalásokra". Amelyek napok óta folyamatosak, Párizsban.
Viszont amig lövik rakétákkal az oroszok az ukrán településeket, addig nincs "elcsendesedés".
A media szépen lassan csepegtet s felkésziti a nyájat a fegyverszünetre.
Már ahol...
 
Nem csak emberek az állatok is megszenvedik ezt az értelmetlen vérontást.
Ma elhunyt Krym (Krím) a Dniprói gyász ukrán szimbóluma. Szeptember 29-én családját - egy nagymamát, egy anyát, egy fiút, egy lányt és egy másik kutyát - megölték Oroszország rakétái. A Krím volt az egyetlen, aki túlélte. A kutyát aztán megtalálták a romok felett üvöltve, amelyek az otthona voltak.
1668273464189.png
 
Orosz Egyes csatorna teljesen kiakadt, hogy egy amerikai transzgender, Sarah Ashton-Cirillo, nem elég hogy harcol az ukrán seregben, de gyűjtést indított a krími tatár önkéntes zászlóaljnak terepjárókra, hogy a Krím felé haladhassanak és LGBT csoportok támogatják az ügyet!
(hogy mik vannak?...??...)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Olvastam a vérfarkasok világa 1-4,5 köteteit. Nagyon tetszett. Szenzációs a fordítás. Köszi. Mikorra várható a többi? Éva
Itt lehet a 20 üzenetet leadni?
hola! Alguien tiene el nuevo patrón de RNata?
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
Bocs Úton.
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
szia, én 2024. májusában szeretnék menni a portugál úzon. Kérlek amennyiben van rá időd és kapacitásod, szívesen venném a tapasztalataidat az útról. Előre is köszönöm .

Statisztikák

Témák
37,956
Üzenet
4,756,514
Tagok
612,866
Legújabb tagunk
abak
Oldal tetejére