Kanadai Magyar Kultúrközpont - programok, hirek, informaciok

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
A FELHIVÁS aktuális...

Amiről a HCCC ir nagyszerű elképzelés. Annak ellenére, hogy hosszúéves tapasztalataim alapján szeretnék most szólni, a lehetőség benne van a pakliban.
Az időponttal kellene kezdenem. Nem véletlenűl van nyári szünet. Ugyanis az emberek el vannak utazva, aki itthon maradt, komoly százalékban a hétvégi nyaralójában tölti a nyári hétvégeket. Van egy ismerősöm aki egyszer azt mondta - és ez sokat elárúl - már utálom a nyaralót mert mindig oda kell menni, dehát akkor minek van? Tehát annak aki rendezvényeket tart, szervez, szembe kell néznie azzal az alaphelyzettel, hogy mikor lesz eredményes az a munka amit egy ilyen rendezvény megkövetel. Az én személyes tapasztalatom, hogy a nyár két rendezvény szokott elvinni, régebben a Caravánt, ami helyett most a Magyar Napok vannak és augusztus 20-i Szent István ünnepélyt. S valóban szeptemberben indulhatnak a legnagyobb eséllyel a rendezvények. A Szent István a Magyar Államiság ünneplése azonban nem a hasznothozó rendezvények sorába tartozott eddig. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehetne változtatni ezen és egy ünnepi vacsora keretében zajlana az ünnepség. Ezen el lehetne gondolkodni.
A hazai művészek turnéi és a szinházi előadásaink tapasztalata azt mutatta, hogy a személyes kontaktusok a leghasználhatób-bak a sikerhez. Ezért mondtam már többször, hogy kell szervezni egy fiatalabb korosztály beli hölgyekből egy női csoportot, akik az élére állnak a szervezéseknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy a tapasztalt idősebb korosztályra nem lenne igény. A személyes kontaktusok elsősorban a telefonon bonyolitott szervezésre vonatkoznak. Tapasztalatból tudom, hogy a ,,néző,, avagy a ,,vendég,, hivd ahogy akarod, igényli a visszakérdezés lehetőségét. Sőt még a privát életébe is beavat és amire a végére ér a fejtegetéseivel, Te már eladtál neki 2 jegyet. Családtag leszel. Bevallom - tudom, hogy fontos és kell csinálni flyerst, posters, újsághirdetést - de én soha nem tudtam eladni annyi jegyet, hogy a fenti hirdetéseket kifizessem belőle. Ezt csak azért irom ide, hogy aki rendez annak ezt tudnia kell, mert különben nagy csalódások érhetik.
Valójában kétféle rendezvény van és ebből eredően kétféle közönség egzisztál. Az egyik aki szinház jellegű estéken keresi a szórakozást mig a másik aki bálozó. Itt kb 50-50% az azonos vendégek száma. Ha van egy lista, abban pontosan lehet vezetni, hogy a Kovács nénit nem hivom a bálba mert csak magyarnóta estre jön, amig a Kiss nénit nem lehet bevinni egy koncertre, de a vacsorákon a bálban ott van.
Milyen témájú/fajtájú rendezvény töltené meg a termet?
- irjátok. Nehéz előre megitélni és ezért kell háromszor annyi embert elérni, mint amennyi bejön. A rendezvény ,,fajtája,, illetve annak fontossága változó. Ha komolyan vesszük az alapszabályt, hogy a Magyar Ház egy politika és vallási hovatartozást mellőző kultúrális intézmény akkor adott a válasz. Azonban itt nagyon határozott álláspontot kell képviselni, mert a múltban a megosztottság egyik legnagyobb rákfenéje ezen az alapon fakadt ki a Kultúrközpont ,,testén,,.
Talán ennyit tudok hozzátenni ehhez a nagyon szimpatikus felhiváshoz. E pillanatban vannak jelek arra, hogy egyesek szereptévesztésben vannak, de ezek valószinüleg áthidalható lesznek és lesz egy relative közös hang. Sok minden azonban nem várható addig amig a HÁZCSERE le nem zajlik. Persze addig sem lehet tétlenül ülni. Sok szerencsét. A magam részéről megpróbálok segiteni.

 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
Eddig ketten reagáltak a felhivásomra!

Köszönöm Melitta felajánlását. Egyenlőre még nem eldöntött, hogy vacsorás est legyen vagy nézőteres előadás.

Én javasolnam a szeptember végi időpontot.

KöszönömPufi hozzászólását és tapasztalatának megosztását.

Amiben segitség kellene, hogy milyen jellegű kulturális programra lehetne teltházat biztositani? Valószinű egy olyat ami több generációt is képes behozni a házba. Én most csak mondok egy nevet: Zorán.

Nem értek ehhez, de gondolom, Pufi, Takács Kati, Bede, Dancs Rózsa, és Török Erzsinek nagyobb tapasztalata van egy ilyen megszervezésében mint nekem ill. abban kivel lehetne sikeres műsört elérni.

Vajon, ők hogy látják a program megszervezésének lehetőségét?
Honnan lehetne pénzt szerezni a program kezdeti költségeinek finanszirozására?

Számtalan kérdés jön elő, ha kicsit részletesebben megyünk előre.

Kérem a segitséget!
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Zorán

Zorán már volt nálam korábban, el kell mondanom vele kapcsolatban egy történetet. 1965-ben dolgoztunk először együtt a Moulin Rougeban. Azóta tart a barátság. Állandóan ki akartam hozni, de féltem attól, hogy az itteni közönség nem ismeri és itt fogok állni egy szerb fiúval. Korábban már kitaláltam, hogy akiket nagyon szerettem volna bemutatni a közönségnek, azt illetve azokat eldugtam a nagy nevek mögé. Igy a Rátonyira bejött a közönség, de a teljesen ismeretlen Farkas Bálint megverte a műsort. A Zoránnal is igy voltam. Sikert szerettem volna vele elérni. OK. De kire jön be a közönség. Végül hoztam a Németh Marikát és abban a műsorban a Zoránt. Meg vagy őrülve, hogy kerülök én egy operett műsorba? Zorán neked egyetlen feladatod lesz a Németh Marikára megtellik a Ház és Te meg a gitároddal a nyakadban megvered a műsort. Igy lett. A Zorán egy úr volt, köszönöm Pufi - mondta.
Ma is jönne csak egy telefonomba kerülne. Többször beszélünk egymással, de ma nem lehet rábeszélni arra, hogy jöjjön. Nem azért mert nem jönne szivesen, de banda nélkül nem jön. Az meg akkora rezsi amit nem lehet beválalni. De tudod mit még bepróbálkozom.
Amit még tudnotok kell, hogy otthon nagyon elszállt a csapat egy része. Nemrégen beszéltem a Harangozó Terivel és rákérdezett: Pufi nem akarsz kivinni... Beszéljünk róla, mondtam. Mire ő: csak tudod a gázsim egy kicsit felment 3000 dollár. Elnevettem magam. Figyelj Terike, mellé teszek még hármat és a Sammy Davist feltámasztom és 50 ezer néző lesz a stadionba, terád hány jegyet tudnék eladni? Ezeket csak azért irom le, hogy legyen némi fogalmatok, hogy aki arra adja a fejét, hogy ezen a területen mozogjon ilyen esetekkel nézz szembe. Ez persze messze nem arról szól, hogy akkor nem kell próbálkozni. Ha akarjátok tudok beszélni a Koncz Zsuzsival. De hozzá is kell a 4 tagú banda, de reálisabb a gázsi igénye.
S még valami, ezzel paralel azt is vizsgálni kell, hogy Torontón kivül hány koncertet tudunk összehozni, akár egyösszeges eladásban, akár valakivel kooperálva. Mert egy koncertre nem lehet kalkulálni.
Sok sikert!
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mezodi + 1 zenesszel kijonne Apostol egyuttes enekese , telthazas eloadasaik vannak nagyon felkapott ismet a "fiu"

Itt is mindenki szereti oket. Neki a kijoveteleben beszallok a jegy arulasba es a szervezesebe.

Szallasat o maga rendezi.Csak a repulojegy es a gazsi terhelne az eloadast.
Az itteni fuvarozasaba is beszallok. Nagyon jo baratom a felesegevel egyutt es en mar itt beszelgettem errol sok emberrel lenne ra erdeklodes.
 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon örülök a pozitiv hozzálláshoz.
Köszönöm Pufi, Melitta és A Guszti felajánlásait.

Kérlek, Pufi és Melitta kérdezzetek utána a lehetőségeknek és a költségeknek és térjünk vissza rájuk.

Remélem másoknak is van/lesz épitő gondolatuk és végre a közösség érdekében az együttműködésre helyeződik a hangsúly.

Természetesen A Guszti felajánlására is visszatérünk, amint aktuálisan lesz tennivaló.

Ha bárkinek van ötlete, javaslata kérem ne hezitáljon megosztani azt velünk!

Előre is köszönet minden segitségért!
 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy látom, hogy rendbe lett téve a fórum!

Ismét lehetőség van, hogy normális mederben készítsünk elő egy lehetséges kulturális programot!

Egyenlőre nem látok túl sok aktivitást az előző vezetés kulturális vezetése részéről, de gondolom ez annak a jele, hogy erősen gondolkodnak a lehetséges lehetőségeken.

Időnk, sajnos, egyre kevesebb, de még nem vagyunk elkésve.

Várom Bede-Fazekas Zsolt ill. Dancs Rózsa javaslatait is, hiszen az elmúlt 6 évben nekik volt lehetőségük tapasztalatot szerezni ezen a téren.
 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilveszteri zenekar!

A MH szilveszteri mulatsagahoz zenekart keres!

Ha valakinek van ajanlata kerem tegye kozze!

Elore is koszonettel!
 

burgum

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi a baj veluk?
Sok programot szerveztek 6 ev alatt.
(Azt hittem, viccelsz - és csak rátromfoltam.... :) )

Nem tudom hogy sok volt-e vagy kevés - ha azt nézem, mekkora lyuk tátong a MH pénztárcájában, akkor túl sok költséges, és túl kevés jó programot szerveztek. Mi több, azt is mondhatnám, hogy ami jól sikerült, az is véletlenszerûen történhetett - mert nem az volt a cél. (De nem mondom, hehehe).

A pókerben se annak a tanácsát hallgasd aki vesztett, mert annak ugyebár,.... a legjobb túdása sem elég jó nyerni vele.

De talán a legnagyobb kárt azzal ütötték, hogy elidegenítették a torontói magyarságot a MH-tól. Programjaik szelleme (társadalmi) feszültséget gerjesztõ volt a helyi magyarságban. Lehet, hogy nem tehettek róla; lehet, hogy ilyenek voltak õk - de akkor mi miért is fordulnánk a múlt ártalmas kisérteteihez?
(Hihihi: lásd, OrbánViktor sem fordul KádárJános Apró Dögeihez!!!
Pedig azok is "megteremtették a helyi magyar kultúrát", és ellenvéleményt nem tûrve megaszondták milyen legyen a magyar és milyen mûsor kötelezõ. :33: )

Iskola-példa volt a vezetés átadásának szabotálása is.
Elsimítni/eltussolni, szõnyeg alá seperni a múlt vezetõség cselekedeteit azt üzenné a torontói magyarságnak, hogy
"ime, a MagyarHázban semmi sem változott, továbbra is lehet büntetlenül önkényeskedni, mint az utóbbi 30-40-jónéhány évben".

És akkor folytathatjuk.... ha már amúgy sem hagytuk abba. :(
 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
A penztarca valoban ures, errol en is szoltam mar.
Pont ezert lenne erdekes megmutatni, hogyan lehetne egy ures penztarcaval telthazas programot letrehozni.
 

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán nem...

Tudod Bumm a beirásaidat olvasva minden elismerésemet kivivtad már, de a mostani kiértékeléssel nem tudok azonosulni. Részben azért mert magam is voltam olyan helyzetben, hogy a Ház nem fogadott, - bár most itt nem erről van szó és ebben van igazad - és én is tartottam számtalan előadást a templom szinpadán, sőt egy ideig tanitottam a szinjátszó csoportjukat még a Jascho atya egzisztálása idején. Tudnod kell azt, - mint látom, tudod is - hogy a templomok sem duskálnak a pénzben és egy egy terembér jól jön az egyháznak. Hogy e mögött milyen érdekek huzódnak meg, nem tudom, de joguk mindenképpen van ahhoz, hogy kiadjanak termeket.
Azon viszont papjaink elgondolkodhatnának, hogy az ő szavazatuk nagyobb súllyal esik latba, mint egy ,,gyarló hivő,, szavazata. Ezzel kell ugy bánni, hogy ne hagyjanak maguk után rossz szájizt a hivők, a tagság körében. Ugyanis amiről irsz - esetről - éppen alapot szolgáltatott olyan konzekvenciák levonásához, ami meg is történt.
Ezzel a cselekedetükkel azt erték el, hogy a MH közösséget teljesen szétzilálják.
Biztos, hogy maradt nyoma ennek az esetnek, de azért nem lehet a mi sajátmagunk gyártotta pitiáner civakodásunkat az ő nyakukba varni. Sokkal messzebbre jutunk egy önvizsgálat folyamán és felfedezzük saját marhaságainkat a világmindenségben.
Örülnék ha értenénk egymást, hisz most arra lenne a legnagyobb szükség. Ha benézel a Házba meglepődhetsz, hogy a szeplőtlen szentek legalább annyian vannak ott mint amott. Pedig a neheze még hátra van.
Sok szerencsét.
 

burgum

Állandó Tag
Állandó Tag
Látom, töröltettek a Bumm minapi hozzászólásai.
Csak nem tilos felfedni az egyház üzelmeit?
Vagy talán egyéb zavaró elem veszi el az ember kedvét az egésztõl?
Pity. :(
 

burgum

Állandó Tag
Állandó Tag
Kár, mert jól volt megmondva - függetlenül attól, hogy kinek nem tetszett.
Hozzám is fura dolgok jöttek át egyházi berkek felõl (lásd #4605) - szinte nem is jött elhinnem.
Aszonygyahogy: "elég a jónak tétlenkedni ahoz, hogy a rossz gyõzzön".
One wonders....
 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
Kerekasztal beszélgetés minden hanapban a MH-ban!

K E R E K A S Z T A L M E G B E S Z È L È S

Wed Aug 10, 2011 / 7:00pm - 10:00pm

MEGHIVÓ KEREKASZTAL BESZÈLGETÈSRE a Magyar Kulturközpontba

A következö összejövetelt szerdȧn, augusztus 10.-én este 7 órakkor tartjuk.

Kėrjük a tovȧbbi dȧtumokat is sziveskedjenek megjegyezni:
Szeptember 14, october 12, november 9 and december 14.

A megbeszėlėsek minden hónap mȧsodik szerdȧjȧn lesznek megtartva.
Önök döntik el hogy miröl beszėlgetünk.
Kėrjük kėrdėseiket minden hónap 5-ig (ötödikėig) a Vezetösėghez eljuttatni.

A meghivȧs minden ėrdekeltnek szól.

Szivélyes üdvözlettel,

MKKK Vezetösėg

KEREKASZTAL kifejezėst rendszerint arra hasznaljȧk amikor egy csoport leül, hogy meghallgassa egymȧs vėlemėnyėt, hogy ötleteket, megoldȧsokat ės módszereket talȧljon a fennȧlló problȧmȧk ės feladatok megoldȧsȧra. A vėlemėny nyilvȧnitȧs módja öszinte ės egymȧs meghallgatȧsa titszteletteljes módon törtėnik. Mindenki vėlemėnye egyformán fontos.
 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
A meghivȧs minden ėrdekeltnek szól annyit jelent, hogy mindenki johet, akit erdekli a MH sorsa es kepes alkoto modon viselkedni egy ilyen osszejovetelen.

Magyaran azokat varja a vezetoseg akik eloremutato gondolatokat kepesek megfogalmazni. Termeszetesen olyanok is szivesen latottak, akik csak meghallgatni szeretnek mi mirol esik szo a megbeszelesen.
 

HCCC

Állandó Tag
Állandó Tag
Rravasz....
S a múltkori összejövetelen mirõl volt szó?
(Hogy legyen a zembernek valami kiinduló pontja.)

Igen, egy megbeszeles mar volt valamikor majusban, ahol felmerult az igeny hogy rendszeresen legyen ez, tovabba Koszo ur beszamolt a haz eladasval kapcsoltosan.
Ezen megbeszelesen resztvesznek a MH tisztsegviseloi es nyiltan es oszinten valaszolnak a kerdesekre. Ilyen osszejoveteleket hianyolt a tagsag mar evek ota.
 
Oldal tetejére