Talan nem érdektelen:
Orbán Viktor vasárnap délután beszélgetett a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Kapu Tiborral, akit többek között arról kérdezett, hogy milyen a viszonya a társaival, mit esznek az űrben, milyen feladatokat lát el az űrállomáson, de azt is elárulta az űrhajós, milyen látvány tárul elé. A beszélgetést szó szerint változtatás nélkül közöljük.
Minden forint hatszorosan térül meg
Orbán Viktor: Két dolgot kell tisztáznunk, először is, hogy szólíthatom-e Tibornak? Második, hogy van néhány téma, amit megadtak, s arról nem beszélhetünk. Vegye figyelembe, nem lehet beszélnünk politikáról, hadügyről, vallásról, reklámról, genderről, felmelegedésről és áltudományokról. De nem ezek a fontos kérdések, hanem hogy hogy van, Tibor?
Kapu Tibor: Miniszterelnök úr, köszönöm szépen a köszöntést, én jól vagyok, nagyon szépen köszönöm. Megtiszteltetés, hogy beszélhetek ma nem csak önnel, hanem minden kedves nézővel. Ezúton is köszöntök minden kedves nézőt és jelenlévőt is. A Tibor az működni fog, de lehet bármi más is, a Tibire is, főleg Nyíregyházán a Tibikére is szoktam hallgatni. Ahogy említettem, nagyon jól vagyok, egy sűrű munkanapnak a közepén járunk. Az említett témákat pedig igyekszem majd elkerülni, hiszen gyakorlatilag egyikben sem vagyok járatos.
Tibor, én 17 éves voltam, amikor láttam Farkas Bertalan föllövését. Ennyiben ön előtt vagyok eggyel, mert ön már a második, akit láthatok. Itt lent most mindenki Kapu Tibor szeretne lenni, és ha én gyerek lennék, valószínűleg én is. Érzi-e ezt?
Amikor megérkeztem az űrállomás fedélzetére, akkor egy 26 órás út után jártam már, 26 órája voltunk a világűrben, és a dokkolás és az üdvözlőceremónia között volt egy órám, és abban az egy órában sikerült felhívnom a szüleimet, akiknek a hangját először hallottam így nagyjából másfél nap után, és elmondták nekem azt, hogy mekkora hatása volt a felbocsátásnak a magyar emberekre és a magyar nemzetre. Úgyhogy ezen keresztül érzem és rendkívül boldog vagyok, hogy a küldetésnek az egyik legfontosabb célját, azt, hogy elérjük a magyar embereket ezzel, azt már elértük.
Mi nagyon büszkék vagyunk önre, ilyen magasra jutott. Van itt egy vita lent, időnként a kormányon belül is, hogy Magyarországnak van-e értelme beszállnia a nemzetközi űriparba és űrakciókba. Mi ezt földszintesen látjuk csak innen lentről. Ön mit gondol erről?
Számomra ez nem is kérdés. Én úgy hiszem és úgy vallom, hogy kis országok, mint Magyarország, kis nemzetek tudnak a legnagyobbat álmodni. Az űripar manapság egy olyan iparág és egy olyan tudományág, amiben nem kell, hogy az ember nagy szereplő legyen, hogy be tudjon csatlakozni. Elég, hogyha megnézzük az AX–4-es missziónak, az AX–4-es költésnek a tagjait, hogy összemélyítenek a tagjait. Van velem egy amerikai kollégám, van egy indiai kollégám és egy lengyel is. A lengyel nép sem mondható a legnagyobb űrnemzetnek, habár India és Amerika jóval előttünk jár, de szerintem ez egy nagyon jó példája annak, hogy nemzetközi kooperációban hatalmas dolgokat tudunk létrehozni. Az egyik, a másik pedig az, hogy minden észszerű számítás szerint az űripar egy nagyon felvirágzóban lévő iparág. Gyakorlatilag minden cent vagy minden forint, amit most befektettünk, az később hatszorosan térül majd meg, ami a számok embereinek valóban jól hangozhat. Én mérnök létemre nem mindig vagyok az, számomra sokkal kedvesebb gondolat az, hogy ezáltal mennyi embert lehet majd inspirálni. Én bármit is értem el az életem során, azt mindig a példaképeimre tekintve értem el, és az ő tanításaik révén. Ezért vagyok itt most is. Ezen példaképek között volt édesapám és természetesen Farkas Bertalan is, és hogyha valamilyen hasonló hatást tudunk majd kiváltani a magyar fiatalokra, akkor szerintem már győztünk.
Elvetettem az első paprika-, retek- és búzamagokat, megvizsgáltam a muslicákat
Igen, a világ tele van kísértésekkel, jobbfélékkel, meg rosszabb félékkel is, és köszönjük, hogy ön a jobbfélék kísértéseket mutatja a gyerekeknek. Mondana nekünk néhány szót arról, Tibor, hogy mit csinál? Tehát amikor nem velünk beszélget, akkor mit csinál?
Napjaim nagy részében kísérleteket hajtok végre. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert az AX–4-es küldetéssel mintegy 60 kísérletet hoztunk fel, és ebből a 60-ból mintegy 25 az, amit én magyarként egyedül hajthatok végre. Ami egy elképesztően nagy szám. A Hunor program keretein belül a kutatóink évek óta dolgoznak azon, hogy ezt a nagyszámú kísérletet összehozzuk, és nemcsak nagy számosságú, hanem hatalmas tudományos értékű is. És itt tényleg beszélhetünk gyakorlatilag mindenről, főleg Dozimetri, az a sugárzásmérés, ami a magyarokként nekünk az űr, űrörökségünk gyakorlatilag, ugye már Farkas Bertalan is felvitte a Szaljut−6 űrállomásra a Pille nevű dozimétert, aminek a sokadik generációja mai napon itt ezen a nemzetközi űrállomáson is szolgál. Úgyhogy dozimetriával foglalkozok és rengeteg más kísérlettel. Most így, ha jól számolom, a negyedik napomon vagyok itt az űrállomás fedélzetén, már elvetettem az első paprika-, retek- és búzamagokat is, illetve a helyükre helyeztem és megvizsgáltam azokat a muslicákat is, amiket felhoztunk, amik majd a DNS-vizsgálat során később majd számunkra fontosabbak lesznek. Úgyhogy rengeteg kísérlettel zajlik egy elég sűrű munkanap, hogyha mondhatom. Most is gyakorlatilag a munkanap közepén járunk már így fél 12 felé, így a greenwichi főidő szerint, úgyhogy főleg erről van szó. Amikor pedig nem, akkor pedig igyekszem pihenni, a pihenés az pedig az elmúlt négy napban abból állt, hogy beszélgettünk a nemzetközi társakkal, akik itt fogadtak minket, illetve a Nemzetközi Űrállomásnak van egy nagyon híres modulja, amit úgy hívunk, hogy kupola. Ez a kupola egy hét ablakból álló modul, ami mindig letekint a földre. A mai napomat is ott kezdtem például reggel 4-kor, mert láttam azt, hogy nagyjából akkor van egy nagyon jó elhagyásunk Magyarország felett, úgyhogy a magyarokkal keltem, hiszen pont napfelkelte volt nálunk is és Magyarországon is. A Fertő tavat nagyon szépen láttam, Kecskemétet, Szegedet szintén, a Balaton déli részét, Keszthelyt is, de minden másra sajnos felhős volt, úgyhogy a legszebb látványra még majd lehet, hogy várnom kell.
Tibor, mindenféléket hall az ember a súlytalanság állapotáról. Azt szeretném megkérdezni öntől, hogy a súlytalanság körülményei közepette ott fönt. A józan ész az működik?
Én szeretném azt hinni, hogy működik, szükség is van rá, hiszen tényleg nagyon elfoglaltak a munkanapjaink. Habár az tény és való, hogy a súlytalanságnak rengeteg, úgymond káros mellékhatása van, vagy hatása van az emberi szervezetre. Ezen hatások egyike talán látszódik az arcomon is, hiszen egy úgynevezett Fluid Shiftnek köszönhetően, mivel a szív ilyenkor még jóval jobban dolgozik, mint kellene. A testnedvek gyakorlatilag feltolulnak az ember testének a felső részébe, úgyhogy egy kicsit legyengül az izomzatunk is, kicsit gyengül a csontsűrűségünk is, vagy lejjebb megy a csontsűrűségünk is. És mindezen hatások mellett ott van az is, hogy az embernek az agyának is hozzá kell szoknia ehhez az új környezethez. Ezt angolul space fognak, azaz magyarul ez a nem is tudom, űrködnek szokták mondani, habár nem fordítottuk le még magyarra, mióta tanulok ezekről. Ezt mindenképpen éreztem az első három napon, nagyon könnyű itt az űrállomáson elhagyni dolgokat, vagy kicsit kicsúszni az időből, de megteszem a tőlem telhetőt, eddig jól sikerültek a dolgok.
Magyarországon mindenki jól néz ki ideföntről
A kutatások, amiket végez, mintegy harmincat, azok, ha jól látom, azok magyar kutatások. Kik bízták meg önt ezzel? Egyetemek, magáncégek, kik vannak a kutatások mögött?
Gyakorlatilag miniszterelnök úr elmondott mindent helyettem. Magyar egyetemek, magyar kutatócsoportok, magyar vállalatok vannak ezekben a projektekben. Gyakorlatilag minden egyetemet fel lehetne sorolni az ELTE-től a BME-n keresztül Szegeden, Debrecenen át és Pécsig egyúttal, illetve olyan magyar vállalatok, akik eddig is nagy szereplői voltak a nemzetközi űriparnak, de vannak új szereplőink is. Számunkra a HUNOR programban ez egy hatalmas nagy boldogság, hiszen elmondhatjuk azt, hogy voltak olyan vállalatok és voltak olyan kutatók, akik a program által kerültek be ebbe az űrvilágnak a vérkeringésébe, de természetesen szükség volt azokra a kutatóinkra is, akik már több tízéves tapasztalattal rendelkeznek.
Most, amikor beszélünk egymással, ön lát bennünket, vagy csak mi látjuk önt?
Attól tartok, hogy csak önök látnak engem.
Kíváncsi lettem, hogy hogy nézünk ki onnan föntről. Azt hallottam, hogy csinálhat néhány fotót is majd. Mit fotóz majd le, mit hoz onnan nekünk fotóként?
Én pont ezzel akartam válaszolni az előző kérdésre is, hiszen Magyarországon mindenki jól néz ki ideföntről. Most már volt több alkalmam is látni a Kárpát-medencét. Volt egy nagyjából tizenakárhány órával a felbocsátásunk után egy bejelentkezésünk még a Dragon kapszulánkból a Dragon Űrkabinunkba, amikor még nem értünk oda az űrállomásra és még nem tudtunk dokkolni, és azon élő bejelentkezés közben is éppen Magyarország felett repültünk el, vagy keringtünk el, ami, hogyha jól emlékszem, akkor a beszédemen meg is látszódott, mert eléggé elérzékenyültem, és nem igazán voltam felkészülve azokra a pillanatokra. Úgy, hogy hónapok és évek óta mesélek arról, hogy valószínűleg milyen érzés lesz és milyen érzések fognak elfogni, amikor meglátom majd a Kárpát-medencét felülről. Most már büszkén mondhatom, hogy ezek tényleg érzelmes pillanatok. A másik pedig tényleg az, hogy ma reggel 4-kor keltem a magyarokkal együtt, és ezeket a pillanatokat szeretném megörökíteni mindenféle tekintetben. Remélem, hogy a Kárpát-medencét látom majd nappal is és éjszaka is. Nem vallom magam a legjobb fotósnak, de megteszem majd a tőlem telhetőt.
Tibor, milyen sebességgel haladnak?
Jelenleg 28 ezer kilométer per órás sebességgel haladunk. Ez a sebesség épp elég ahhoz, hogy gyakorlatilag körbeessük a Földet, vagyis keringünk Föld körüli pályán. Ez azt jelenti, ugye itt 400 km magasan vagyunk, itt is van még gravitáció, viszont olyan gyorsan megyünk oldalra, hogyha így mondhatom, hogy mindig körbeessük a Földet, hiszen tudjuk, hogy a Föld gömbölyű, ami azt jelenti, hogyha leegyszerűsítve azt mondom, hogy amíg egy métert esnénk, addig egy métert oldalra is alattunk, és ezért van az, hogy gyakorlatilag végig súlytalanságban lebegünk, ahogy most ez a mikrofon is látszik itt előttem. Remélem, azért ma a hangom még hallatszódott. A sebességhez pedig hozzátartozik az is, hogy nagyon gyorsan változtatjuk a helyünket. Amikor a beszélgetésünk elején megnéztem, akkor a Mischingeni Nagy tavaknál jártunk éppen, és repültünk be New York felé, akkor még nappali időszakban járt az űrállomás. Most már bőven az Atlanti-óceán közepén vagyunk, amit nemrég Rakonczai Gábor áthajózott most már sokadjára, és nagyjából 20 percen belül be is érkezünk egy újabb sötét zónába, hiszen a nappalok és éjszakák itt az űrállomás fedélzetén nagyjából 16-szor változnak egy nap.
Tibor, milyenek a kollégák? Jól bánnak magával, barátiak, és milyen nyelven beszélnek?
A kollégák jól bánnak velem, én is jól bánok velük. Vigyázunk egymásra talán, ez a legfontosabb. Ugye magával a küldetéssel feljött egy amerikai parancsnokunk, Peggy Whitson, aki a legtapasztaltabb amerikai asztronautának számít a maga eddig 675 napjával, amit az űrben töltött. Ezek a napok ugye most inkrementálódnak, és most nőnek napról napra. Velem van még Shubhanshu Shukla nevű indiai pilótakollégám, illetve Slawosz Uznanski-Wisniewski lengyel kollégám, aki ugyanúgy küldött, egy specialista státuszban van a misszióban, mint én, és ezen felül, akikkel itt találkoztunk, ők vegyesen amerikaiak, oroszok és japánok, így ugye ők az állandó személyzetei heten az űrállomásnak, úgyhogy most így a 4+7, 11-en alkotjuk az űrállomás fedélzetét, amiből hat nemzet képviselteti magát, és ráadásul ebből a 11 emberből 7 ember olyan, aki először jár az űrben, ami számomra nagyon jól elmondja azt, hogy mennyire terjeszkedik az űripar és mennyire egy hatalmas boomról beszélünk e tekintetben. A kollégákat nagyon szeretem, én nagyon remélem, hogy ők is szeretnek engem, akik a küldetésen velem vesznek részt, most már egy éve tanulunk és tréningezünk együtt, és rengeteg minden van már a hátunk mögött. Én azt mondhatom, hogy az egyik legvidámabb személyzet vagyunk, akik valaha az űrbe jöttek.
És mit adnak magának enni? És vihetett-e föl olyan rendes ételt?
Hozhattam fel magammal ételt, van nálam piros arany és erős paprika is, amire nagyon büszke vagyok. A büszkeségem egyik oka az az, hogy az itt megtalálható ételek, azok általában kicsi sótartalommal rendelkeznek, sajnos a só hozzájárul a csontveszteséghez, itt pedig a csontveszteség, a csont sűrűségének a csökkenése az fokozottan érvényesül az űrállomás fedélzetén, úgyhogy nagyon sós ételeket nem ehetünk. Ezek mind zacskózott olyan ételek, amiknek egy részében általában nincsen bennük víz, vagy újra kell tölteni vízzel, vagy fel kell őket melegíteni, illetve vannak liofilizált, ilyen fagyasztva szállított ételek, ezek mind magas kalóriatartalmú ételek, de olyanok, amiket könnyű volt felhozni a víztartalom híján, és azért, hogy legyen egy kis íze is, ezért gondoltuk azt, hogy fölhozunk nekik piros aranyt és erős paprikát, Erős Pistát is, igen, hogy miután mi elmentünk innen két hét után, akkor is az itt maradjon az állandó személyzetnek, és ezzel is öregbítsük a magyarok hírnevét.
Tibor, az én munkámban az egyik legvonzóbb dolog az, hogy nekem egyben kell látni a dolgokat. Vannak a minisztériumok, azok külön-külön vannak, és nekem meg az egészet kell egyben látni, meg benne az összes magyart, meg az egész Kárpát-medencét. De maga még nálam is jobb helyzetben van, mert maga az egész világot látja egybe. Érzi, hogy ez egy különleges élmény? Olyan, ami senki másnak nem adatott meg a magyarok közül eddig csak Farkas Berci bátyámnak meg önnek?
Ez valóban egy különleges élmény, már csak abban a tekintetben is, hogy egy nemzetközi csapattal érkeztem ide. Percekkel a felbocsátás után már láttuk azt, hogy mennyire gyönyörű a Földünk, mennyire színes és sokkal-sokkal fényesebb, mint azt én gondoltam volna, és gyakorlatilag tizenpár embert kivéve, hiszen kettő űrállomás kering jelenleg a föld felett, 10-en pár embert kivéve mindenki odalent van az egyetlen bolygónkon. Ez mindenképpen elgondolkodtató. A legfontosabb és legeszmésebb élményeimet majd később szeretném ma ezzel kapcsolatban megosztani, de azt érzem, hogy ez egy nem mindennapi élmény.
Tibor, kiszaladunk az időből, egy dolgot szeretnék még kérdezni, hogy a háború az látszik-e onnan föntről?
Idefentről én csak szépet és jót látok, megmondom őszintén, csak gyönyörű színeket, csak gyönyörű felhőket és gyönyörű városokat, úgyhogy egyelőre ennyit láttam.
Kétszeresen irigyeljük ezért. Köszönöm szépen, hogy beszélhettünk, Tibor. Isten önnel, sok erőt, jó egészséget kívánok, várjuk vissza.
Én is nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, igyekszem vissza, és majd remélem, hogy tudunk beszélni otthon is. Üdvözlök mindenkit!
