Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-jelölti előválasztást

Az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent. Kálmán Olga nem ment el az eredményhirdetésre.

Karácsony Gergely nyerte az első magyar, fővárosi, ellenzéki előválasztás második fordulóját is, így most már biztosan ő a procedúrában részt vevő pártok főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson. Karácsony nem sokkal a hivatalos bejelentés előtt rakta ki a Facebookra, hogy „Győztünk”.

  • Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert, ami kicsivel kevesebb, mint 49 százalékot jelent,
  • Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje, korábbi műsorvezető 25 093 szavazatot, azaz 37 százalékot kapott
  • és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor 9792 voksot , vagyis 14 százalékot.
Az eredményhirdetésen az is elhangzott, hogy

A VÉGLEGES RÉSZVÉTELI ADATOK SZERINT 68 363 BUDAPESTI SZAVAZÓPOLGÁR VOKSOLT AZ ELSŐ NAGY ELŐVÁLASZTÁSON, EBBŐL 68 240 SZAVAZAT ÉRVÉNYES IS VOLT.

Az eredmények ismertetését követően Magyar György a demokrácia győzelmének nevezte az előválasztást, és mindenkinek köszönetet mondott, aki bármilyen módon részt vett benne.


Kerpel-Fronius gratulált
Kerpel-Fronius Gábor gratulált Karácsonynak, akinek – mint mondta – nemcsak esélye van, hanem le is fogja győzni Tarlós Istvánt. Hatalmas tapsot kapott. Megköszönte az aktivistáik munkáját, és beváltja korábbi ígéretét: nemcsak gratulál, hanem holnap felveszi a kapcsolatot Karácsonnyal, hogy megtudja, hogyan segítheti a kampányát.

28399267_7512dfe6e9fccf53fbe419ce74ec4513_wm.jpg

Karácsony Gergely (j), Kerpel-Fronius Gábor (b) és Magyar György (k) 2019. június 26-án.
Fotó: Huszti István / Index
Karácsony Gergely arról beszélt, hálás az aktivistáknak, a budapestieknek, elsőként azoknak a szavazóknak, akik részt vettek az előválasztáson és a civileknek, akik létrehozták és lebonyolították. Mindenki, minden budapesti főpolgármester-jelöltje mostantól, nem pártoké.

Kálmán Olga nem ment el
Azt is mondta, hogy köszönettel tartozik Kerpel-Fronius Gábornak és Kálmán Olgának. Kerpelben egy nagyon jó személyiséget ismert meg, Kálmánt már régóta ismeri, de szerinte mindkettőjükre szükség van a magyar politikában. Kálmán Olga ugyan nem jelent meg, de a sajtótájékoztató közepén egy saját Facebook-videóval állt elő. Karácsony Gergely éppen arról beszélt, hogy több nőre van szükség a politikában, éppen ezért ő „több Kálmán Olgát” kíván a magyar közéletnek.


 
Ki fog derulni miert nem ment el Kalman Olga az eredmeny hirdetesre. Lehet szervezesi hiba de lehet magan jellegu.
Ha mar nem az elso helyezettrol beszelgetunk, lehet a jovobe szamithat ra Karacsonyi de az sincs kizarva a DK ba fog tevekenyedni, en el tudnam kepzelni akar a Dk szovivojenek.
 
Ki fog derulni miert nem ment el Kalman Olga az eredmeny hirdetesre. Lehet szervezesi hiba de lehet magan jellegu.
Hát nem ezt írtam? Bármi lehet de a hivatalos magyarázatokat úgyis leleplezik.
De ez egy hiba mindenképp.
Semmi kifogás nem lehet ha nem bírta idegekkel a vereséget.
Bár lehet mondani hasmenést kapott vírustól vagy idegtől.
Emberileg elfogadható.
De politikusként is megbukott Olga.
És nem csak főpolgármesteri jelöltként hanem politikusként.
Mert veszteni tudni kell.
És ütésállósága is kell egy politikusnak,
Helyzetek megoldását is tudni kell kezelni.
A szervezési ütközést is.
A fizikai akadályoztatás esetén pedig ott a telefon.
Az ATV-től átpártolás Óta rossz döntések sorozatát követi el.
A mellőzöttség volt a sorsa azóta, ez felőrölhet bárkit.
Idegileg bírni nehéz.
De politikusnak ne menjen.
Ja DK szóvivőjének?
Az is veszélyes víz neki tesznek fel kérdést.

Megszűnik az egyenes beszéd.
Most Olgát sajnálod hogy vesztett vagy a DK-t?
A DK magának csinálta az Olga pedig mint hallom csalt. Tarlós videóval.
Ekkor ezt Ő is magának köszönheti.
Bár ezt csak futólag láttam.
Nem tudom igaz-e?
 
Utoljára módosítva:
Nem valami szerepet hanem teljes együttműködést ajánlott a kampányban
A későbbiekről nem beszélt

Azért el tudom képzelni Karácsony Gergely miféle jelentős szerepet szán egy őt hátbatámadó párt képviselőjének.
Pláne most, hogy világossá vált az MSZP a legerősebb ellenzéki párt Budapesten, és hogy az EP-eredmény csak kisiklás volt.
 
No akkor a gyengébbek kedvéért idézem Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóját: "az aktivistákkal töltötte a délutánját, és hogy úgy mondjam a hivatalosnál eggyel vagy kettővel lazább öltözékben" --- Az efféle indoklások színvonaltalanok. Elég lett volna annyi, hogy nem volt megfelelő az egyeztetés. Persze az is elég gáz, de még egy lapáttal rá is tesz...
Sajnos itt egyet kell értsek veled. Gréczy is színvonaltalanul nyilvánult meg.
Amúgy el tudom képzelni, hogy a tág intervallum miatt (du 4 és du 7 között) belefért egy nem formális találkozó és ott köszönte meg az aktivistáknak az eddigi munkájukat. Azt viszont nem értem, hogy miért nem volt váltóruha a "kocsi hátsó ülésén".
De tőled egy "rucis" hozzászólásnál szerintem többre is telik, ha komolyan akarsz hozzászólni.
 
Még mindig Olgával foglalkoztok?
Beugratták elhitették vele hogy politikusnak is jó lesz ennyi az egész.
A kormány most örül:
Gulyás véleménye az ellenzéki előválasztásról: az ellenzéki főpolgármester jelöltek részvételével rendkívül érdekes roncsderbi zajlott az utóbbi időben, akikről aztán kiderült, hogy mind alkalmatlanok. De "az nyert, akinek alkalmatlansága a leginkább kézenfekvő." Felhozta például Karácsony Gergely zuglói parkolási botrányát erre. Gulyás azt is mondta, pont alkalmatlansága miatt szurkoltak Karácsonynak
 
Azért el tudom képzelni Karácsony Gergely miféle jelentős szerepet szán egy őt hátbatámadó párt képviselőjének.
Pláne most, hogy világossá vált az MSZP a legerősebb ellenzéki párt Budapesten, és hogy az EP-eredmény csak kisiklás volt.
A szavaidat cseréld ki mert nem igazak.Nem szeretem se a cinizmust se a hazugságot komolyan érvelve írj, vagy engem hagyj.
Hazug vagy mint a pártod vezérestől
És a cinizmust megvetem az alkalmazója gonosz ember.
Már bemutattad miként bánnál a gyengékkel.
Nem vagy se komám, se jó ismerősöm utálom amit képviselsz.
 
Az elejével egyetértek elhitették Olgával politikusnak jó lesz váltig tiltakoztam ellene Épp Flaminngo és Melitta képviselték milyen jó ötlet.
Dehogy jó !!
Az egész Karácsony mögül kihátrálás rossz volt.És épp a parkolási ügy kapcsán lőtt öngólt Gergely.De ettől még nyerhetett.Hisz a parkolás Fidesz MSZP mutyi.
Gulyás ellendrukker azért fizetik hogy olyanokat mondjon.
Politikai hibát követett el a DK írtam.Rosszul mérte fel népszerűtlenné tételét.
Ledurrogtak
A Gulyás mást hivatalból nem mondhat.De hogy te miért hoztad azt nem tudom, képviseled Gulyás véleményét?Gulyásék kormányoldal lesik hegyezik élezik a parkolási ügyet.
Ezt simán túlélte volna Karácsony.
Erre most utólag magyarázkodik a Gulyás hogy miért nyert épp az akit leginkább támadtak.
Talán nem kellett volna támadni.
Lehet hogy a siker záloga ma már elég ha a Fidesz ellen-kampányt indít?
Ezzel bemutatta kitől fél a legjobban
Hogy-hogy miért hoztam??
Azért mert Gulyás a szóvivő és képviseli a kormányt. Ez a kormány véleménye.
 
Most a többire is választ várok:
Az elejével egyetértek elhitették Olgával politikusnak jó lesz váltig tiltakoztam ellene Épp Flaminngo és Melitta képviselték milyen jó ötlet.
Dehogy jó !!
Az egész Karácsony mögül kihátrálás rossz volt.És épp a parkolási ügy kapcsán lőtt öngólt Gergely.De ettől még nyerhetett.Hisz a parkolás Fidesz MSZP mutyi.
Gulyás ellendrukker azért fizetik hogy olyanokat mondjon.
Politikai hibát követett el a DK írtam.Rosszul mérte fel népszerűtlenné tételét.
Ledurrogtak
A Gulyás mást hivatalból nem mondhat.De hogy te miért hoztad azt nem tudom, képviseled Gulyás véleményét?Gulyásék kormányoldal lesik hegyezik élezik a parkolási ügyet.
Ezt simán túlélte volna Karácsony.
Erre most utólag magyarázkodik a Gulyás hogy miért nyert épp az akit leginkább támadtak.
Talán nem kellett volna támadni a Fidesz Habony médiának.
Lehet hogy a siker záloga ma már elég ha a Fidesz ellen-kampányt indít?
Ezzel bemutatta kitől fél a legjobban.
Emlékszem Piszkos Fred miként tett sikeressé és támogatottá valakit: kijelentette nem alkalmas és megöli.Szidta káromolta lejáratta.
 
Gulyás véleménye az ellenzéki előválasztásról:
Hivatalból kell mondani valami rosszat az ellenzékre.Még úgy gondolja nem illik elismerni.Benne működnek a betanultságok.
Elvárás tőle .Ki is rúgnák ha nem tenné.
Mire az elmúlik mindkét félnél addigra leszünk tisztességes közélettel. talán.
De alapfeltétel ismerjük el amit megcsináltak.
Mint példa rá a hableány kiemelés.
 
Valtozatlanul en K.Olgat jobbnak lattam, de tudomasul kell venni ,ha Karacsonyi gyozott.
Nem csak mert no , semmilyen korupciohoz nem kotheto. MEg a fidesz se tudta semmivel megtalalni.
NEm csak o, de tobben nyilatkoztak hogy nem kapott meghivott es a civil venaja ezt tudomasul vette , de mint politikus menie kellett volna ha hivjak ha nem.
A bal oldal rakfeneje az hogy minden szinten izekre szedik a baloldali politikusokat sokszor eoteljesebben mint a jobboldali media.
Azt meg se halljak ,hogy nem kapott meghivot nem szoltak neki, es ez is a veletlen muve mert a szervezok sem politikusok voltak hanem civilek.
MA neztem az Atv reggeli musorat a szoke riporterno aki szemeit forgatja es grimaszol allandoan,/sajna a nevet nem tudom/ elso kerdese minden nyilatkozotol KAlman Olga ekezese.
Meg a KAracsonyi nyereset is megolozte Kalman Olga tavolmaradasa. Majdnem biztos vagyok benne hogy nem tudott rola mert mint medias tudja mennyire fontos ujra es ujra minden kepernyo lehetoseget megragadni.
 
Én egyébként sajnálom Kálmán Olgát, de nem a mostani történések miatt. Kálmán professzionális médiaszakember volt - ez szakmai körökben bennfentes barátom véleménye -, de időközben média-celebbé avanzsált maga mögött hagyva a szakmaiságot és előtérbe tolva az egóját. Ennek az előjelei már nem egy interjújában ott voltak. Pedig mekkora szükség lenne Bethlen és Baló-féle újságírókra! Mindig tanultam tőlük, még ha nem is ugyanolyan elvek szerint néztük a világot.
 
Utoljára módosítva:
NEm csak o, de tobben nyilatkoztak hogy nem kapott meghivott
Érved helytelen papír alapú meghívót senki nem kapott.
De letárgyalták, mi fog történni,és ez meghívás
A többiek sem kaptak papír alapú meghívót mégis elmentek
ezt nyilatkozták:

meghívóra való hivatkozás azért különös, mert mind az MSZP-P-től, mind a Momentumtól úgy tudjuk, hogy a választást lebonyolító Civil Választási Bizottság még kedden jelezte, hogy várhatóan szerdán délután 4 és 7 óra között lesz közös sajtótájékoztató az eredményekről, ezt szerdán pontosították
 
Utoljára módosítva:
Itt már Ő is technikai malőrre tolja ami nyilvánvalóan kifogás
És kerüli az egyenes választ
Mésékbe kezd
Közben közben kiderül hazudik.
De Rónait nem tudja becsapni.
Állandóan:"ezen lépjünk már túl"
Nagyon kényes neki is hogy ezt elrontotta.
A kérdésekre hogy hol rontotta el hogy második lett
Ott se beszél tisztességgel.
Érdemes végig hallgatni.
Épp olyan üres semmitmondó válaszokat ad.
Mint akiket ő kérdezett politikusokat.
Nem bírja a gyűrődést
 
Utoljára módosítva:
Pedig mekkora szükség lenne Bethlen és Baló-féle újságírókra!
Nem keverték össze a szakmájukat politikusi alkalmasságukkal.
Persze máskor réges régen is voltak újságírók akik politikussá váltak.
De azok lassan fokozatosan váltak azzá
Előbb belegyakoroltak megméretettek és csak az után lettek politikusok
Sokan ott is hagyták
 
Kálmán professzionális médiaszakember volt - ez szakmai körökben bennfentes batárom véleménye -, de időközben média-celebbé avanzsált maga mögött hagyva a szakmaiságot és előtérbe tolva az egóját.
Ez igaz de ezen felül vádak is érték köpönyegforgató politikai ide-oda ugráló
Én ezért sem haragudnék rá
De kicsit semmissé teszi az eredeti az ATV-nél való középutasnak kikiáltott munkáját
Persze ettől még professzionális média munkás.
De ott is sikertelenség érte, mikor milliós fizetésért átment a HIR Tv simicska változatához
A nézettsége kicsi volt árnyéka se az ATV-időknek.
Majd elszámította magát hogy mi lesz a HIR TV sorsa
Onnan kipenderítették.
Jobban tette volna ha marad a valamennyire középutas ATV-nél
Ez a partvonalon kívülre kerülés megviselte.
Már idegileg és tudásban sem volt alkalmas a jelöltségre.
Nem mindegy hogy most tanulja valaki a fővárosi vezetés adatait
Vagy eleve már 10 éve benne van.
Ezt a hátrány nála nagyon fennált a rögtönzött válaszoknál látszott
Vita képtelenséget adott
Nem lehet bebiflázni a fővárosi szerkezetet 2 hét alatt de egy hónap alatt sem.
 
Utoljára módosítva:
Valtozatlanul en K.Olgat jobbnak lattam,
De miért?persze mindenki szubjektív alapon is dönt.
Az hogy korrupció szempontjából tiszta kezű?
Ettől még nem alkalmas bárki.
Szeretnénk a tisztakezűt akarjuk is törekszünk rá
De a másik kettő esete is épp annyira átlátható vagy a média szarkevertsége ellenére tisztakezűek
A besározás kampányok része lett.
Az igazat meg nem tudhatod csak hogy nem jól kezelt egy ügyet
Hogy fát nem vágott ki?
Alkalmassá más tulajdonságok tesznek.
 
Utoljára módosítva:
Itt már Ő is technikai malőrre tolja ami nyilvánvalóan kifogás
És kerüli az egyenes választ
Mésékbe kezd
Közben közben kiderül hazudik.
De Rónait nem tudja becsapni.
Állandóan:"ezen lépjünk már túl"
Nagyon kényes neki is hogy ezt elrontotta.
A kérdésekre hogy hol rontotta el hogy második lett
Ott se beszél tisztességgel.
Érdemes végig hallgatni.
Épp olyan üres semmitmondó válaszokat ad.
Mint akiket ő kérdezett politikusokat.
Nem bírja a gyűrődést
 
Mindenben Kálmán Olgának volt igaza – Megszólaltak az előválasztás szervezői (+hangfelvétel)
2-3 minutes
Jogtalanul hurcolta meg Kálmán Olgát az “ellenzéki” média és a kommenthadsereg.

Csütörtök este betelefonált a Klubrádióba az előválasztást szervező aHang munkatársa, Gazda Gergely, és eloszlatta a tévhiteket a fél országot lázban tartó kérdésről:

hogyhogy nem volt ott Kálmán Olga az előválasztási eredménybejelentésen.

(Ismeretes: Kálmán Olga a távollétét firtató kérdésekre korábban elmondta: a szerdai eredményváróra nem kapott meghívást, és a pártban sem tudott róla senki, hogy a jelölteket is várják a sajtótájékoztatóra.

Egyébként a rendes parlamenti választásokon, a Nemzeti Választási Bizottság eredménybejelentőjén sem szoktak Pálffy Ilona mellett ott lenni az egyes jelöltek, mert mindenki a maga körében várja az eredményeket – a szerk.)

Röviden: Kiderült, hogy mindenben Kálmán Olgának volt igaza.

Bővebben: Bolgár György műsorában az aHang platform szervezője, Gazda Gergely elmondta: erőforrás- és emberhiány miatt nagyon spontán volt az előválasztás szervezői oldalról, nem volt olyan profi munka, mint egy olimpia önkénteseinél.

A konkrét esetre rátérve közölte: a pártok képviselőihez eljuttatott levelezés a sajtótájékoztató menetrendjéről szólt, arról, mikor számolják a szavazatokat, mikor hirdetik ki az eredményt, és hogy várják a pártok megfigyelőit a számoláshoz, tehát technikai dolgokról.

Gazda Gergely elmondta: senkinek nem volt ennyi energiája és nem is gondolkodtak annyira előre, hogy megszervezzék, hogy ott álljon a három jelölt, és Magyar György majd kezet rázzon a győztessel.

Kiemelte: sszeretné oszlatni az összeesküvés-elméleteket arról, hogy valaki előre megfontolt szándékkal mozgatta a szálakat, hogy ki hol legyen.

Nem szervezték meg, hogy ki mikor jelenjen meg, csak annyit közöltek, hogy Magyar György ügyvéd eredményt hirdet várhatóan 6-kor. Leginkább azon izgultak, végeznek-e addig a számolással – mondta el az aHang munkatársa Bolgár Györgynek.

https://www.klubradio.hu/adasok/elovalasztas-szervezetlen-volt-az-eredmenyhirdetes-107899
 
Most a többire is választ várok:
Az elejével egyetértek elhitették Olgával politikusnak jó lesz váltig tiltakoztam ellene Épp Flaminngo és Melitta képviselték milyen jó ötlet.
Dehogy jó !!
Prdig jó.
Tucatnyi példa van arra Dömsöditől Nagy Bandóig, hogy lehet jó polgármester abból is, aki a média világából jön.
Az egész Karácsony mögül kihátrálás rossz volt.
Ki
Miután Karácsony nyert is hátrált ki?
Ha a momentum és a dk nem indít jelöltet lett volna második forduló?
És épp a parkolási ügy kapcsán lőtt öngólt Gergely.De ettől még nyerhetett.Hisz a parkolás Fidesz MSZP mutyi.
Talán nem véletlen, hogy az mszp lemásolta a dk az eu választási módszerét és háttérben maradt.
Gulyás ellendrukker azért fizetik hogy olyanokat mondjon.
Szerintem meg nekik a választékból az optimális jutott, hisz őt a legkönnyebb "lekaraktergyilkolni".
Politikai hibát követett el a DK írtam.Rosszul mérte fel népszerűtlenné tételét.
Ledurrogtak
Mivel is tette népszerűtlenné?
A Gulyás mást hivatalból nem mondhat.De hogy te miért hoztad azt nem tudom, képviseled Gulyás véleményét?Gulyásék kormányoldal lesik hegyezik élezik a parkolási ügyet.
Ezt simán túlélte volna Karácsony.
Erre most utólag magyarázkodik a Gulyás hogy miért nyert épp az akit leginkább támadtak.
Talán nem kellett volna támadni a Fidesz Habony médiának.
Lehet hogy a siker záloga ma már elég ha a Fidesz ellen-kampányt indít?
Ezzel bemutatta kitől fél a legjobban.
Emlékszem Piszkos Fred miként tett sikeressé és támogatottá valakit: kijelentette nem alkalmas és megöli.Szidta káromolta lejáratta.
Azért Gulyás mondatai messze vannak Piszkos Fred "Az én szeretetem öl, butít, nyomorba dönt"-től.
Érved helytelen papír alapú meghívót senki nem kapott.
De letárgyalták, mi fog történni,és ez meghívás
A többiek sem kaptak papír alapú meghívót mégis elmentek
ezt nyilatkozták:

meghívóra való hivatkozás azért különös, mert mind az MSZP-P-től, mind a Momentumtól úgy tudjuk, hogy a választást lebonyolító Civil Választási Bizottság még kedden jelezte, hogy várhatóan szerdán délután 4 és 7 óra között lesz közös sajtótájékoztató az eredményekről, ezt szerdán
Ezt már megírtam. Egy "szűk 3 órás" intervallumot
megadni - hiba volt.
A nagy választáshoz hasonlótól eltérni - a jelöltek a saját táborukban várják az eredményt - szintén hiba volt.
De a legnagyobb hiba Gréczy félremagyarázása volt.
Mikor is? Amikor maga Magyar György is lenyilatkozta, hogy nagy telefonálgatásba kezdett 6 órakor, hogy hol van Olga.
Mármint hogy nem ő nyert és ez kudarc?
Furcsa hogy egy versenyben valaki második lesz?
Csakhogy itt nincs második helyezett. Csak egy győztes. Ahogy egy szakadékot sem lehet két kis ugrással átugrani, itt sincs értelme a nem nyerteseket rangsorolni (legfeljebb a pártok mozgósító képessége kapcsán, de ugye KO elvben független jelölt volt).
Mit várt ?Neki le zsírozzák?
Politikára adta a fejét és nem számolni a vereséggel?
Eleve kizárja bebizonyította alkalmatlanságát.
Immár huszonhetedjére nyilvánítod alkalmatlannak. Én meg alkalmasnak. De, hogy melyikünk téved, azt csak az élet bizonyíthatta volna, ha nyer most és ősszel, meg, ha 1-2 évig főpolgármester.
A legjobban Kerpel tűrte Ő a legfelálló képesebb
Pedig kis párttal indult utolsó lett,
Mégis viselte szomorúan, de férfiasan.
Szerintem esélyeit is reálisabban mérte fel.
Én meg úgy látom, hogy a momentum helyesen felmérte, hogy az eu választás sikere kapcsán szerzett médiafelkapottságot meg kell lovagolni, mert viszonylag kis befektetéssel továbbra is a köztudatban maradnak. (A két képviselőjükről ugyan mennyi hír fog megjelenni főleg a kormánypárti médiában?)
Nagyon jól tudták, hogy egy ismeretlen névvel semmi esélyük, de kellett a médiamegnyilvánulás.
Nem mellesleg mit is tudtunk meg Kerpel képességeiről? Még a cége neve sem hangzott el, hogy legalább annak nyereségessége alapján képet lehessen alkotni a vezetői készségeiről, ami persze csak egy attributum lett volna.
Itt már Ő is technikai malőrre tolja ami nyilvánvalóan kifogás
És kerüli az egyenes választ
Mésékbe kezd
Közben közben kiderül hazudik.
Miben is állt a hazudozása?
Azaz hol nem mondott igazat?
De Rónait nem tudja becsapni.
Majd pont a tvben fogja lehazugozni Gréczyt...
Állandóan:"ezen lépjünk már túl"
Nagyon kényes neki is hogy ezt elrontotta.
A kérdésekre hogy hol rontotta el hogy második lett
Ott se beszél tisztességgel.
Érdemes végig hallgatni.
Épp olyan üres semmitmondó válaszokat ad.
Mint akiket ő kérdezett politikusokat.
Nem bírja a gyűrődést
Ahhoz képest mégsem látszott gyűröttnek.
Nem mellesleg a volt tv csatornájában ...

Amúgy félreértés ne essék, biztos lenne jobb jelölt Kálmán Olgánál, de egyelőre ebből a három "jelölt-jelölt"-ből lehetett választani és én továbbra is úgy vélem (Karácsony polgármesteri tapasztalata dacára is), hogy Kálmán alkalmasabb lenne.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,834
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére