Karanténidő Kanadában - egy új életforma megszokása

Megváltozott élet, nehézségek és pozitívumok, amiket a koronavírus miatti intézkedések okoztak. Folytatjuk a kitekintő sorozatot: ezúttal a kanadai mindennapokba tekinthetünk be, Nagy Beáta jóvoltából.

Kanadában élek, Calgaryban, Alberta államban. Hét éve lakom itt, férjnél vagyok, két gyermekünk van. Lányunk hatéves, a kisfiunk két és fél.

Jelenleg a vírus miatt nem tudok dolgozni, mint nagyon sokan mások. Saját takarító vállalkozásom van, és másodállásban egy szemészeti rendelőben dolgoztam, mint szemészeti asszisztens.

Március 13-tól kezdett minden megváltozni nálunk. Először is bezárták az összes iskolát, óvodát, day home-kat, ezzel rengeteg szülőnek nehezítették meg a mindennapokat.

01.jpg


Onnan már csak lefelé haladtunk. Lassan én is kaptam sorra az üzeneteket az ügyfeleimtől, hogy míg vírushelyzet van, állítsuk le a takarítást. Március végére a szemészeti rendelő is bezárt. Nem is gondoltuk volna, hogy milyen gyorsan fordulhat teljesen más irányba az életünk, egyik napról a másikra.

Jelenleg csak az orvosi rendelők, kórházak, patikák, bankok és az élelmiszerüzletek tartanak nyitva. Ha kinézek az utcára, alig látni embereket, ha elvétve van is egy-két ember, ők is betartják a távolságot.

Nagy ritkán én is kimerészkedek, mert el kell mennem bevásárolni. Na, az egy nehéz pillanat számomra, felszerelkezve kesztyűvel, fertőtlenítőszerrel.

Az üzlet bejáratánál egy asztalon fertőtlenítőszert lehet találni, amivel letörölhetjük „szekereinket”. A sorok nyilakkal vannak jelölve, merre lehet bemenni, és merre van a kijárat a sorból. Sajnos elég sok ember akad, aki nem tartja be ezeket a szabályokat. Az üzletekben egyre nehezebb vásárolni, mert az emberek úgy nekilendültek a vásárlásnak, hogy alig lehet kapni valamit. A legjobban a tojás fogy és a tej. Szerencséd van, ha mindkettőt megtalálod a polcon vásárlás közben.

02.jpg


A városunk polgármestere minden nap felvilágosít a helyzetünkről. Egyelőre minden rendezvényt töröltek június 30-ig. Az összejöveteleket csak maximum 15 emberig engedik meg, és a távolság megtartása kötelező. Ha ezt megszegjük, akkor 1200 dolláros büntetésre számíthatunk. A sporttermék-üzletek mind zárva vannak, a kocogásra készített járdák használata sem engedélyezett. Szabad kimenni kocogni, de csak a saját negyededbe.

Tagja vagyok egy pár csoportnak a közösségi oldalon, és észrevettem, hogy nagyon sokan felajánlják a csoporttagoknak, hogy ha van valaki vagy ismernek valakit, akinek nincs mit ennie, ők nagyon szívesen visznek nekik enni- vagy innivalót. Jó látni, hogy megvan az összefogás.

A betegek száma sajnos napról napra nő. Március végén 45-65 között volt a betegek száma Alberta államban. Mára már 300-nál tartunk.

Igazából az a probléma, hogy nem tartják be az emberek a szabályokat. Pont azért tartunk itt. Főleg a távolságtartás nehéz nekik, és a kijárási korlátozás.
 
A világ minden táján nehéz az élet ebben a karanténban... De még mindig inkább karantén, mint betegség. De tény, hogy nagy nyomást okoz, minden emberre.
 
Anyák napja volt vasárnap.
Mi hárman vagyunk karanténban, mind 65 év fölöttiek.
Van két lányunk, és velünk él az anyósom. A szüleim már meghaltak. Az anyósom most lesz 90 éves, ezért fokozottan vigyázunk rá.
A gyerekek és az unokák, dédunokák persze meg akarták ünnepelni a felmenőiket. Ezért kitaláltuk, hogy a kertkapuba ktettünk egy kerti asztalt. Mi ketten tüsténkedtünk a kert felől, a lányaink meg az utca felöl tették az asztalra a virágokat - amit azonnal karanténba tettünk két napra a garázsba. A kisebbik lányom sütit hozott, mi adtuk a kést felvágni. A nagyobbik lányom eldobható étkészlettel jött - evés után azonnal dobtuk a kukába. Az asztal is ment karanténba a virágok alá.
Fél őra téblábolás, köszöntések és közös evés után mindenki boldogon ment haza, mert csakazértis megünnepeltük az édesanyákat.
Be-be-bee, mit nekünk a karantén!!!
 
Új életforma.....itthon még a maszkot sem akarják az emberek felvenni.
Mennyire konkrétum ez?
Megsaccolom: még mindig, vagy újra 40 % a maszkot viselők.Aki konkrétan olyan helyre indult felvette.
De ahová ki merték mondani kötelező: ott 90-100%
A nagyon kérjük óvónéni. Nem intézkedés
Végén vagyunk azt mondták.Szerintem ezért csökkent vissza 40%-ra
Bizonytalan intézkedés és vezetés ennyit tesz.
Fogadjunk hogy az érettségizőket nézve nem mondod: "itthon még a maszkot sem akarják az emberek felvenni"
A határozottság nem kérjükre alapul.Se nem : nyomatékosan kérjük.
Minek a géppisztolyos katona?
Ha úgy szól a bejelentés:utcára menni csak indokolt estben, kutya sétáltatás és felhőszámolás stb.

Olvastam egy jó vírus viselkedési felsorolást.Nevezhetjük illogikus rendelkezéseknek is
Internet gyógyszemei:

Minden nap tanulunk valami újat a vírusról, íme az összefoglaló :
- csak a városi fertőz vidéken.
-a vidéki nem fertőz városon
- főleg alvás közben támad. 15 óra után.
- 65 év feletti nem fertőz 65 év felettit.
- a 65 év feletti nem mehet együtt a 65 év alatti házastársával vásárolni, nehogy megfertőzzék egymást.
- csak ismeretlen helyre szabad menni kirándulni, lehetőleg olyanra, amit még a vírus sem ismer.
- nem szereti a kultúrát és a zenét, viszont hívő.
- strandokon nem fertőz, csak a vidéki nyaralódban.
-a lázmérés nem gyógyítja.
- a dolgozó embereket kikerüli.
- a politikusokat is
- gyerekeket nem fertőz, csak és kizárólag a gyermekotthonok lakóit, ők még a gyermekotthon udvarán is elkapják, ezért nem léphetnek ki még oda sem.
- a láz minden esetben két cataflammal 37 fok alá vihető.
- a sofőr minden esetben előre üljön a kocsiba.
- a kórházból hazaküldötteket külön fürdőszobában ápoljuk, a szappan ez esetben nem vírusölő.
- az egy háztartásban élők csak a lakáson belül mehetnek egymáshoz közel, lakáson kívül ők is fertőzik egymást.
- A maszk nem véd, de viselése kötelező.

Ha ez nem elég:
Én még azt is megtanultam Kovács Zoltán elvtárstól egy hónapja, hogy mi mind hülyék vagyunk, ne kérdezgessünk semmit, mert az operatív törzs mindent sokkal jobban tud! És ha látszólag van is ellentmondás a döntésekben, az csak a látszat! Szóval kuss van mindenkinek! :(
 
Megsaccolom: még mindig, vagy újra 40 % a maszkot viselők.Aki konkrétan olyan helyre indult felvette.
De ahová ki merték mondani kötelező: ott 90-100%
Próbálj emberek közé menni....majd meglátod hogy ha valami nem kötelező akkor mennyire fogják viselni...
Mert nem azt írtam hogy nem viselik hanem azt hogy :
Új életforma.....itthon még a maszkot sem akarják az emberek felvenni.
Például a buszon...van ahol a soför felszólítja az utasokat hogy viseljék van ahol indul és elvégzi a munkáját...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére