KATOLIKUS PAP: A pedofília nem öl meg senkit, az abortusz igen

A pedofília nem öl meg senkit, az abortusz viszont igen. – mondta egy amerikai katolikus pap, Richard Bucci, aki kijelentésével sok mindenkit meglepett.

Ő volt az, aki azzal hívta fel magára korábban a figyelmet, hogy egyszerűen „feketelistára” tette azt a 44 törvényhozót, akik megszavaztak egy olyan törvényt még 2019-ben, amely kimondta az abortuszhoz való jogot.

Most egy helyi rádiónak azt mondta, hogy több gyereket ölnek meg abortusszal, mint ahányat molesztálnak, tehát a pedofília nem öl meg senkit, az abortusz viszont igen. A pap legfrissebb nyilatkozata hatalmas ellenszenvet váltott ki az Egyesült Államokban. – írja a CBS.

24.

24605690-7991291-image-a-8_1581431941540.jpg
 
pontosan egy papnak kellene tisztában lennie , mi is az amikor valakinek "megölik" a lelkét !! mert a pedofília ezt teszi.
na majd behívják egy kis eszmecserére
 
Igen a pedofiliával tönkreteszik a gyereket,testileg és lelkileg! Erről elfeledkezett tisztelendő atya!!!! Szerintem a pedofilia egyenlő a gyermekgyilkossággal. A legaljasabb bűn!Ez csak halálbüntetést érdemel,még ebben az elcseszett 21.században is!!!!!!!!!!
 
Tisztelendő atya????
Nem lelkésznek lelkipásztornak nevezik őket magukat? a papok?
lelkész: az általános szóhasználat szerint tág értelemben mindaz, aki a lelkekkel foglalkozik, azaz a lelkek pásztora
Hát meg sem érti,miről beszél, már ezért ki kéne lökni az egyházból.
a fölszentelt lelkipásztor a →pap
 
Azért más szemszögökből is meg kellene nézni a dolgot.
Egy szemszögből: Ez nem pap, csak annak nevezi magát, egy hülye reklámhős. Bemegy egy templomba, papnak fotózza magát és kész.
Bár lehet, hogy nem is hülye, mert sokan rákattintanak erre a linkre és ebből jó bevételt szerez.
A másik szemszög: Kinek az érdeke? Aki a linket feltette a NET-re, az is szerez belőle pénzt? Gondolom nem keveset.
Hát ezt érdemes lenne elemezni.
 
Elemezd...:)

https://www.google.com/search?q=Ric...ci&aqs=chrome..69i57&sourceid=chrome&ie=UTF-8
-----
https://www.google.com/search?q=KAT...hrome..69i57j69i60l2&sourceid=chrome&ie=UTF-8
 
Azért más szemszögökből is meg kellene nézni a dolgot.
Egy szemszögből: Ez nem pap, csak annak nevezi magát, egy hülye reklámhős. Bemegy egy templomba, papnak fotózza magát és kész.
Bár lehet, hogy nem is hülye, mert sokan rákattintanak erre a linkre és ebből jó bevételt szerez.
A másik szemszög: Kinek az érdeke? Aki a linket feltette a NET-re, az is szerez belőle pénzt? Gondolom nem keveset.
Hát ezt érdemes lenne elemezni.
Ha nem pap akkor nagyon készült erre az interjúra. Mert 2013-ban már abban a templomban prédikált ahol napjainkban is. Ha érdekel akkor utána nézetsz mikor hol melyik iskolában végzett, mióta katolikus pap, sőt, még a felszentelésnek a dátuma sem titkos.
De, biztos úgy van ahogy írod, nem pap csak beöltözött annak, hogy álcázza magát, és pénzt csaljon ki a neten rákattintókból.
Felfoghatatlan, hogy évek óta dől a szenny a katolikus egyházból, és vannak akik védik ezt a szennyházat!
 
Pedofília megöli a gyerekek lelkét. Ennél kell nagyobb gyilkosság?! Az abortuszt átélő nők egész életükben érzik a fájdalmat, hogy nem született meg egy új emberke, de azért a katólikus (vagy pontosabban kaotikus)egyház még rúgni akar rájuk kettőt!
 
Azért más szemszögökből is meg kellene nézni a dolgot.
Egy szemszögből: Ez nem pap, csak annak nevezi magát, egy hülye reklámhős. Bemegy egy templomba, papnak fotózza magát és kész.
Bár lehet, hogy nem is hülye, mert sokan rákattintanak erre a linkre és ebből jó bevételt szerez.
A másik szemszög: Kinek az érdeke? Aki a linket feltette a NET-re, az is szerez belőle pénzt? Gondolom nem keveset.
Hát ezt érdemes lenne elemezni
.

Valakinek a szemére vetni, hogy "érdekei vannak" nem érv egy vitában!! A halált nem tűzhetjük ki életcélul.
-
A hozzászólásodról az jut eszembe, hogy a magyar politikai vezetésnek sincsenek észérvei ezért reked meg abban,
hogy az ellenzéknek "érdekeket" vet a szemére.
-
53282570_303.jpg

-
A német katolikus püspökök eljutottak 75 évvel a háború befejezése után oda, hogy egyöntetűén
elhatárolják magukat az elődeiktől és bűnrészegséget vetnek a szemükre, a háború támogatása miatt.
-
Mikor hallunk ilyet a magyar katolikus egyháztól?
Ezzel ellentétben a magyar klérus tagjai ott szorgoskodnak a szenteltvízzel a háborús bűnösök emlékművei körül,
és a kormány ezt támogatja, biztatja őket.
 
20_1.png

A Pedofília egy betegség de a cölibátus nem egy gyógyszer erre hanem gyors-kotló.
A papi foglalkozás egy mágnes és szabad tér a betegség burjánzásához.
-
 
A pedofília nem öl meg senkit, az abortusz viszont igen. – mondta egy amerikai katolikus pap, Richard Bucci, aki kijelentésével sok mindenkit meglepett.

Ő volt az, aki azzal hívta fel magára korábban a figyelmet, hogy egyszerűen „feketelistára” tette azt a 44 törvényhozót, akik megszavaztak egy olyan törvényt még 2019-ben, amely kimondta az abortuszhoz való jogot.

Most egy helyi rádiónak azt mondta, hogy több gyereket ölnek meg abortusszal, mint ahányat molesztálnak, tehát a pedofília nem öl meg senkit, az abortusz viszont igen. A pap legfrissebb nyilatkozata hatalmas ellenszenvet váltott ki az Egyesült Államokban. – írja a CBS.

24.

24605690-7991291-image-a-8_1581431941540.jpg
*
Ez egy hazug, undorító "csuhás". A bántalmazott gyerekek lelkével - természetesen - nem foglalkozik. Azt majd Isten megoldja, mégpedig úgy, hogy elmond a bántalmazó néhány imát, aztán a Teremtő úgyis feloldozza... Nem, e bűnökből SOHA nincs feloldozás. Hatalmamban volna, minden ilyen beteges hajlamú pedofil rémet kiheréltetnék és olyan helyre, ahol gyerekek vannak, még sok-sok év múltán sem helyezkedhetne el, munka végzése miatt. Menjen csatorna tisztítónak, kőművesnek, bárminek, de gyerekek közelébe soha. Minden papírjára hívatalból ráüttetném a megbélyegző pecsétet, hogy PEDOFIL. Ennyit erről.
Ami pedig az abortuszt illeti, nem mentem fel az erre a kényszerült asszonyokat, de voltak, vannak olyan helyzetek, amikor ez kikerülhetetlen. Mondjak példát? Van aki szedi folyamatosan a tablettát. Közben bármi okból kap egy virusos hasmenést,v. egy gyomorrontást. Vagy kihányja, vagy hasmenéssel kiürül a szervezetéből az aktuális adag gyógyszer. S, elég, ha csak egy alkalommal megszakad a folyamat, ha olyan az asszony szervezete és stimmel a párjával, akkor bizony megtörténik ami ilyenkor megtörténik. Ha már több gyerek, hitel van, esetleg gondozásra szoruló szülők, ott nem lehet kérdés, csak a döntés. Az abortusz mellett. Sajnos Magyarországon még mindig nagy a szegénység, de nemcsak ez, hanem a felvilágosítás hiánya. Van akinek nincs pénze óvszerre, tablettára (v. egészségileg nem szedhet, kora- eü. állapota miatt), de akkor még ott van az a "lehetőség", hogy különösen a fiataloknál elterjedt hiedelem, hogy egy alkalommal nem lehet teherbe esni. Sőt többen hisznek a megszakított együttlétben. Nincs arról fogalmuk sem, hogy már az előváladék egészséges ondósejteket tartalmazhat. De az is előfordulhat, hogy az óvszert nem megfelelően használják, mert nem okítja őket ki senki, mert, mint fentebb említettem még mindig nagy a sötétség ezen a téren. S, akkor még nem is írtam arról, hogy egy fiatal teremtést megerőszakoltak. Arra senki nem kárhoztat(hat)ja a szerencsétlent, hogy olyan gyereket hordjon ki, hozzon a világra, aki ily módon fogant meg.

Nem minden családban van olyan egészséges harmónia, ahol a szülők erre figyelnek. S, a baj, könnyen megeshet.
Konkrét tapasztalatom, hogy egy ismerős (NEM BARÁTI!!!!!!) családnál (évekkel ezelőtt) egy látogatásomkor a kisleány félrevonult és nagyon sírt, még nem volt 11 éves. El nem tudtam gondolni, mi lehet a baja, erre zokogva tört fel belőle, hogy meg fog halni(????!) S, hüppögve mondta el, hogy vérzik. Erre én mosolyogva átöleltem és elmondtam, hogy ettől a perctől kezdve nővé lett. Beültem az autóba és azonnal elmentem vásárolni szárnyas betétet és a gyógyszertárban görcsoldót. Aztán vissza. A kisleány még mindig ott ült a kertben, teljesen egyedül. A szülők bent traccsoltak a konyhában, még a gyerekük után sem néztek. A kisleánynak a kezébe nyomtam a szeretet-csomagomat és zuhanyozni küldtem, s felhívtam a figyelmét arra, hogy a ruháit hideg vízbe áztassa be, mert ha melegbe teszi, akkor nem tudja könnyen kimosni. No és átöleltem, megpusziltam és elmondtam, hogy egészséges nővé érett. Elmondtam, hogy ez egészséges dolog. Majd a szülők közé leültem és rendkívül udvariasan, feltörő indulataimat visszafogtam, elmondtam, hogy helyettük megléptem azt, ami nekik lett volna kötelességük. Nem, nem bántottam őket, mindezt mosolyogva, kedvesen közöltem velük. Közben a lelkem lázadozott, hogy milyen --sötét-- szülők vannak. Későbbiekben óvatosan felvilágosítottam a kisleányt a továbbiakról. Természetesen úgy, hogy az nem volt számára feldolgozhatatlan. Egy év múlva a kezébe nyomtam régi könyvemet, aminek a címe Helga volt. Talán van olyan fórum olvasó, aki még emlékszik arra a régi könyvre. De csak a könyv nem elég, óvatosan, szeretettel kell ehhez a témához közelíteni. Idejében és óvatosan mindkét gyerekemmel --időben!-- megtettem. Aztán természetesen a téma lekerült a családi palettáról. Későbbiekben soha nem kérdezősködtem, amit elmondtak, azt elmondtak. Bizalmamra mindig számíthattak. S, ezt időben meg is köszönték.
 
...
A Pedofília egy betegség de a cölibátus nem egy gyógyszer erre hanem gyors-kotló.
A papi foglalkozás egy mágnes és szabad tér a betegség burjánzásához.
-
Úgy látszik ez a fajta hivatás felsokszorozza az ilyen irányú elferdülést.
Nemrégiben olvastam hogy bizony az amerikai rabbi iskolákból is több rabbi oktatónak kellett gyorsan távozni az országból pedofília miatt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,911
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére