KATOLIKUS PAP: A pedofília nem öl meg senkit, az abortusz igen

A pedofília nem öl meg senkit, az abortusz viszont igen. – mondta egy amerikai katolikus pap, Richard Bucci, aki kijelentésével sok mindenkit meglepett.


Ő volt az, aki azzal hívta fel magára korábban a figyelmet, hogy egyszerűen „feketelistára” tette azt a 44 törvényhozót, akik megszavaztak egy olyan törvényt még 2019-ben, amely kimondta az abortuszhoz való jogot.

Most egy helyi rádiónak azt mondta, hogy több gyereket ölnek meg abortusszal, mint ahányat molesztálnak, tehát a pedofília nem öl meg senkit, az abortusz viszont igen. A pap legfrissebb nyilatkozata hatalmas ellenszenvet váltott ki az Egyesült Államokban. – írja a CBS.

24.

24605690-7991291-image-a-8_1581431941540.jpg
 
Úgy látszik ez a fajta hivatás felsokszorozza az ilyen irányú elferdülést.
Nemrégiben olvastam hogy bizony az amerikai rabbi iskolákból is több rabbi oktatónak kellett gyorsan távozni az országból pedofília miatt.
*
Őszintén csodálkozom ezen a beírásodon. Mert pedofíliáról csak és kizárólag a keresztény vallásban --dolgozó-- papokról hallottam. A zsidó vallásban, a rabbikról soha, de soha nem volt ilyen hír. Most elcsodálkoztam, de elképzelhetetlennek tartom, mert ilyenről --megismételem-- soha, de soha nem is hallottam, nem olvastam.
 
*
Őszintén csodálkozom ezen a beírásodon. Mert pedofíliáról csak és kizárólag a keresztény vallásban --dolgozó-- papokról hallottam. A zsidó vallásban, a rabbikról soha, de soha nem volt ilyen hír. Most elcsodálkoztam, de elképzelhetetlennek tartom, mert ilyenről --megismételem-- soha, de soha nem is hallottam, nem olvastam.
A konkrét forrásra már nem emlékezem, de tudom hogy a wikipédiára is utaltak benne.
Miszerint minden vallásban sorol fel eseteket - mert hogy minden közösség emberekből áll, az emberek pedig gyarlóak, bármilyen istenben is hisznek.
 
*
Őszintén csodálkozom ezen a beírásodon. Mert pedofíliáról csak és kizárólag a keresztény vallásban --dolgozó-- papokról hallottam. A zsidó vallásban, a rabbikról soha, de soha nem volt ilyen hír. Most elcsodálkoztam, de elképzelhetetlennek tartom, mert ilyenről --megismételem-- soha, de soha nem is hallottam, nem olvastam.

Én is úgy tudom, hogy a zsidó vallásos "rítusokat" a családon belül tanulják meg a gyerekek, nem hittanórán.
- Ott nem táncolnak serdülőkor előtt még a fiuk sem a tabernákulum előtt
- Ott nem faggatják ki a gyerekeket intim kérdésekkel egy gyóntatószékbe
- A felnőtté válás - vallásos érettség - megfelel a "bérmálásnak" és kamasz kölkök nem hagyják magukat fogdosni.
- Sok európai zsidó egyébként is megkésve, felnőtt fejjel teljesítette a mitzvát, van aki 80 évesen metéltette körül magát

- Nem véletlen, hogy az ostyát újabban nem a pap dugja az ujjával a gyerek szájába, az emberek felfigyeltek, tudták, hallgattak

- A katolikus erkölcs akadályozza az egészséges szexuális fejlődést,
- a rabi nemcsak elméletileg "atya" és mint ilyen különbséget tud tenni a megrontás és szexuális öröm között

- Egy vallásba születés nem véd meg senkit a szexuális-bűnözéstől, lehet az információd igaz
- Egy tudományos felmérés szerint, amit a katolikus egyház rendelt meg, a saját nyájuk a leg veszélyeztetettebb. ;)
 
Utoljára módosítva:
Ne csudálkozz, melitta rebelében gondosan felügyeli, milyen hírek jussanak el aggódó tekinteted elé. Meglepődnél, hogy fitymaszegényéknél mik is a preferenciák.

Látom téged nem a gyerekek sorsa érdekel, hanem a kormányprogram megvalósítása.
-
Nem mindegy, hogy valaki "privát" követ el egy bűncselekményt vagy egy központilag irányított szervezetben.
Márpedig köztudott, hogy melyik vallás hierarchikusan szervezett és, hogy a legfelsőbb emeleten levők részt vettek az eltitkolásban.
Nem véletlen, hogy a német-pápa akkor ment nyugdíjba amikor kiderült, hogy tudott a bűncselekményekről és eltussolta
 

bumbayo
Márpedig köztudott, hogy melyik vallás hierarchikusan szervezett és, hogy a legfelsőbb emeleten levők részt vettek az eltitkolásban.

Yepp, a központi agymosásban résztvevők tudják, akik meg nem, azoknak itt van melitta gondosan gyomlált hírlevele.

Tiztazzuk valamit. Tobb tizezer per van a pedofelia miatt a katolikusoknal. Csupan nalunk tobb magyar templom lett aldozata a perkoltsegek miatt .
Minden mas vallasban privat szferaban buntetendo cselekmeny. A katolikusoknal eltusoljak athelyezik masik korzetbe a papot , de nem tanacsoljak el a palyajarol sot meg csak el sem itelik ,mert reverendaja vedi a civil eletben akar 10 evet is lehet kapni ilyen buncselekmenyert.
Amiert sokszor szerepel a hirekbe nem azert van mert pikkelek a katolikusokra hanem mert nem lehet elegszer felhivni a figyelmet hogy vigyazzuk a gyerekeinkre, egy pedofil markaba se keruljon.
Mivel nagy csalados vagyok es allitom ezer szemmel figyeltem gyerekeimet ne hogy ilyen helyzetbe keruljenek.
Ahelyet hogy engem kritizalnal, kivancsi lennek mit szolnal ha a te gyerekedet molesztalna akar pap akar tanar vagy akarki.
A cikk a gyerekeink vedelmeben tettem fel es teszem fel ha ilyen hirek kiderulnek es nem a vallas miatt ,mert legkevesbe erdekel ki vallasos ki nem , es milyen felekezetbe hisz.
Ezerszer jobban kell figyelunk gyerekeinkre, ne bizzunk senkibe mert a vallashoz nem kell tartozon a szexualis felvilagositas es azt a szulok ne adjak ki a kezukbol se papnak se tanarnak se masnak.
 
Ideológiák amelyek hiszékenységet követelnek tőlünk minden tekintetben veszélyesek.
-
NemNem és nem csak.
Amikor nézem a statisztikai adatokat a vírusról.Ugyanez jár az eszemben hiszékenységet követelnek.És lám milyen veszélyes az is.
Ha hiszünk, pedig tudjuk bizonyításul mutatnak adatokat.Ami kell a kormánynak annyit.
on
óvodai pedofília: Döbbenetes bűncselekmény Magyarországon: elfogták a pedofil óvónőt – Az óvodában is készített felvételeket
 
Tudom kissé eltérek a pedofil pap témától de, veszélyesnek tartom ezt az irányt is. Nos,
A KDNP tiltakozik a Népszavában kedden (Pápai Gábor karikaturista blogján online is közölt) megjelent vallásgyalázó karikatúra miatt, közölte a kisebbik kormánypárt. Mint írták:

a Krisztus szenvedésén gúnyolódó grafika nem csak hívő keresztények számára fájdalmas és megbotránkoztató, hanem minden jóérzésű honfitársunk számára sértő. Határozottan elutasítjuk, hogy a baloldali sajtóban a kommunizmus legrosszabb időszakát idéző provokatív gyalázkodás jelenhet meg. Különösen tűrhetetlennek tartjuk a frontvonalban helyt álló vezető szakemberek kigúnyolását ebben a nehéz időszakban, amikor rendkívül fontos az összefogás és a nemzet egysége. Felszólítjuk a Népszava szerkesztőségét, hogy haladéktalanul vonja vissza a karikatúrát és kérjen bocsánatot. Ellenkező esetben meg kell tenni a lehetséges jogi lépéseket.
Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár azt írta Facebook-oldalán:

A szélsőséges liberalizmus mellett, a kommunista pártállami reflexek is továbbélnek. Tudom jól, hogy igazából „csak” egy primitív és aljas provokáció a Népszava grafikai „alkotása”, de azt is tudom, hogy a mögött olyan szélsőséges ideológia húzódik meg, ami kész lenne akár tettekben is kifejezni gyűlöletét, ha tehetné. Ezért a hallgatás felelőtlenség. És mi ezért nem is fogunk senkinek a kedvéért és senkinek a nyomására sem meghunyászkodni a továbbiakban sem a keresztényüldözéssel és a keresztényellenességgel szembeni küldetésünkben.

A karikatúra visszavonásáért petíció is indult, amelyet főként kereszténydemokrata politikusok osztottak meg a közösségi médiában.
--------------------------------------------------------------------------------------
Amiért ezt veszélyesnek tartom az hogy megfélemlíti azokat akik támadásokat vagy erőszakot éltek, élnek át vallási köntösnek álcázva. Hiszen bármire rátudják húzni hogy vallás elleni támadás.
 
A pedofília közvetlenül nem öl, de a lelket megnyomorítja. Ennek sajnos sok esetben öngyilkosság lesz a vége. Egy gyermek, aki nem tudja miért nem érzi jól magát a bőrében, egy életen át cipelheti az ellene elkövetett bűncselekmény, bűncselekmények következményét.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,421
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére