Hírek Katonanőket bántalmazhattak a Magyar Honvédségnél

Egy katona két női beosztottját is bántalmazhatta Szolnokon, az egyikük panaszt is tett az ügyben. A Magyar Honvédség még nem kommentálta a vádakat, de a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat.

Az egyik sértettet állítólag úgy mellbe vágta gumibottal a tiszthelyettesi rendfokozatot viselő felettese, hogy rendszeres orvosi segítségre szorul. A másik nőnek pedig a térde sérülhetett meg az incidens során. Informátoruk szerint egy október végi határvédelmi felkészítés során történt az eset. Az egyik sértett feljelentést tett a katonai ügyészségen.

Megkereste a lap a Központi Nyomozó Főügyészséget is az üggyel kapcsolatban.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat alárendelt megsértésének bűntette miatt. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra ez idáig nem került sor

– közölte Szabadi Péter helyettes szóvivő, osztályvezető ügyész, hozzátéve: az eljárás érdekeire figyelemmel jelenleg nem adható további tájékoztatás.

Az ügyben kérdést küldött a lap a Magyar Honvédségnek is, de még nem válaszoltak.

Volt már példa erőszakra

Korábban rendszeresen közösülésre kényszerített egy, a Magyar Honvédségnél dolgozó nőt egy alezredes. A történtek miatt az áldozat az ügyészségen feljelentést tett, de a katonaságon belül a méltatlansági eljárást Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség nemrég kinevezett parancsnoka megszüntette.

Benkő Tibor 2021 januárjában úgy fogalmazott, hogy eddig egy fegyelmi eljárásban fejezték be a vizsgálatot. Korábban már kiderült, hogy több eljárás is indult a férfival szemben. A férfit feljelentő nő korábban szintén azt mondta, hogy az alezredes más alárendeltjeivel is szexuális viszonyt folytatott.

Az áldozat ezenkívül azt is mondta, hogy többen is tudtak a botrányról, mégsem kapott segítséget hosszú ideig. Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség új parancsnoka, valamint Benkő Tibor az eset nyilvánosságra kerülése után egyértelművé tette, hogy nemcsak ebben az egy esetben, hanem szervezeti szinten akarnak fellépni a zaklatások ellen.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi
áldozatsegítő központ ban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Kéfer Ádám

1678627375963.png
 
Próbáltam keresni egy filmet amiben egy nőt képeznek ki
A G. I. Jane ből
Lehet idetenni megpróbáltatást

A katonai költségvetési bizottság elnöke arra kényszeríti a haditengerészet leendő parancsnokát, hogy a katonai szolgálatnál vezesse be a nők teljes egyenjogúságát. A kísérlethez a haditengerészet élgárdájának egyik gyakornokát, a SEALS-kommandó egyik tagját, Jordan O'Neil (Demi Moore) hadnagyot választja. Senki nem bízik a sikerben, mivel a kegyetlen kiképzés során a férfiak 60%-a kiesik a rostán. De O'Neil elszánta magát, mindenképp bizonyítani akar.
Nane
NANE

1678634820015.jpeg

Az egyik sértettet állítólag úgy mellbe vágta gumibottal a tiszthelyettesi rendfokozatot viselő felettese, hogy rendszeres orvosi segítségre szorul. A másik nőnek pedig a térde sérülhetett meg az incidens során. Informátoruk szerint egy október végi határvédelmi felkészítés során történt az eset. Az egyik sértett feljelentést tett a katonai ügyészségen.
website
 
Utoljára módosítva:
Svájcban kötelező sorkatonaság van. 95 óta nők is jelentkezhetnek önkéntesen szolgálatra.
Van itt is zűr. Sexuális problémák vannak.

Pár éve beindult a diskurzus, hogy a nőknek is kötelezővé tegyék a szolgálatot.
2011-ben tartott közvélemény kutatás szerint a lakosság 67 százaléka helyesli az ötletet.

Ha a kormány és a parlament két kamrája is jóváhagyná, a végső döntést a népszavazás hozná meg.
 
Katonaságnál ilyet......mi lesz ha ellenséggel futnak össze?
Na..mindegy forduljon a jogvédő hatósághoz vagy az ombudsmanhoz.
 
Női bántalmazással kapcsolatos hír.
Megkapta a magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát Nyulasi Tibor orvos, aki az egyetlen olyan orvos volt a lúgosorvosról és áldozatáról, Renner Erikáról szóló perben, aki a többi orvosszakértőtől ellentétes véleményt fogalmazott meg.
Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, akit megkötözött, elkábított, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére.
A Magyar Narancs hívta fel cikkében a figyelmet arra, hogy Nyulasi Tibor volt az egyetlen az orvosszakértők közül, aki szerint nem feltétlen lúg okozhatta Renner Erika nemi szervén a maradandó sérüléseket, hanem szerinte valamilyen forró folyadékkal (akár kamillateával is) leforrázhatta magát.
Bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, a kártérítési perben a bíró hét évvel a támadás után azt kérte Renner Erikától, hogy újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatoknak. A vizsgálatok szerint Rennernél többszöri műtéti beavatkozás és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát
 
Hihetetlen, hogy Orbán és bandája mennyire lezüllesztette ezt az országot. Úgy erkölcsileg, mint gazdaságilag.
 
Próbáltam keresni egy filmet amiben egy nőt képeznek ki
A G. I. Jane ből
Lehet idetenni megpróbáltatást

A katonai költségvetési bizottság elnöke arra kényszeríti a haditengerészet leendő parancsnokát, hogy a katonai szolgálatnál vezesse be a nők teljes egyenjogúságát. A kísérlethez a haditengerészet élgárdájának egyik gyakornokát, a SEALS-kommandó egyik tagját, Jordan O'Neil (Demi Moore) hadnagyot választja. Senki nem bízik a sikerben, mivel a kegyetlen kiképzés során a férfiak 60%-a kiesik a rostán. De O'Neil elszánta magát, mindenképp bizonyítani akar.
Nane
NANE

Csatolás megtekintése 1917812

website
Ja, hát ez a film egy feminista fantázia. Nem hogy a különleges egységek fizikai feltételeinek nem felelnek meg a nők, de a normál katonaság, tengerészet, légierő stb követelményeit is levitték, hogy csatlakozhassanak. 2 nő végezte el az Army Ranger iskolát (és ez nem Tier I-es alakulat), de egyik sem dolgozik az egységben, többek között mert kiderült, hogy mekkora hátszelük volt, és minimum 3x rostát kaptak volna (ha férfiak lettek volna), de bent tartották őket. És jegyezzük meg, a férfiak szavazati jogával együtt jár a sorozási kötelezettség az USÁ-ban (de talán Kanadában is), ezzel szemben a nők szavazati jogához nincs ilyesmi társítva.
 
Fogadni mérnék, hogy pár év múlva Svájcban kötelező lesz a nőknek is a szolgálat.
Közvélemény kutatás szerint a lakosság 67 százaléka sorozná a nőket is.

(Annak idején engem is soroztak otthon. Ősszel jött meg a behívó, de én már Agusztusban leléptem.)
 
Utoljára módosítva:
Ja, hát ez a film egy feminista fantázia. Nem hogy a különleges egységek fizikai feltételeinek nem felelnek meg a nők, de a normál katonaság, tengerészet, légierő stb követelményeit is levitték, hogy csatlakozhassanak. 2 nő végezte el az Army Ranger iskolát (és ez nem Tier I-es alakulat), de egyik sem dolgozik az egységben, többek között mert kiderült, hogy mekkora hátszelük volt, és minimum 3x rostát kaptak volna (ha férfiak lettek volna), de bent tartották őket. És jegyezzük meg, a férfiak szavazati jogával együtt jár a sorozási kötelezettség az USÁ-ban (de talán Kanadában is), ezzel szemben a nők szavazati jogához nincs ilyesmi társítva.
Canadaba nincs kotelezo sorozas. Onkentes ill szerzodeses katonai szolgalat van. Ahol a nok ferfiak egyenlo mertekben mehetnek katonanak. Sok fiatal valasztja hivatasanak a katonasagot mert egy komoly karriert tud epiteni. Millio egy szakmaba lehet menni, es altalaban oda is teszik amihez kedve van.
Nyilvan nem teszik azokat a noket pilotanak akik szedelegnek hanyingerrel kuzdenek a repulesi teszten. A harcolo alakulatoknal is csak azok a nok vannak akik akarnak es kepesek egesznap a fizikai reszet is birni.
NAlunk nagy tiszteletnek bannak a katonakkal. Ugy mond a lakossag azt mondja ha talalkozik katonaruhaba katonaval hogy koszoni a szervizt amit Canadaert tesznek.
Aranylag jol keresnek, minden biztositas jar nekik25 ev szolgalat utan nyugdijba mehetnek.
Nekem ket csaladtagom is katona. Sokat jartam katonaekhoz az unokaim katonai ovodaba jartak. Nagyon sok katona not lattam es beszeltem is veluk , kulonbozo rangban lovekkel. Sok fiatalt vonz hogy mehetnek kulfondre dolgozni ami nem csak extra penz hanem a felvilagot bejarhatjak. Az igaz Canada bekefentarto es nem egy haborukat kirobbanto agressziv hadsereg.
Mikor alairja a szerzodest akkor leteszik az eskut is es megkapja a katonai cucokat es idopontot mikor hol legyen mert indul a kikepzese. Ilyen kikepzo bazison rengetegen vannak 10-12 szemelyes satrakban vannak elhelyezve 10 fiu 2 lany. A fiuknak nagyon tetszett es dorzsoltek a kezuket milyen jo is lesz, de hamar lehutotte oket a fonok,hogy egy panasz a lanyoktol es hadbirosagra mehetnek.
Azok a szivatasok amik ano otthon meseltek a fiuk az uj bevonulok, itt nincsenek. Mindenki arra torekszik a legjobb eredmenyt erje el es ezert egymast segitik es nem kiszurnak egymassal.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,348
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére