Kedves turisták! Ne menjetek Magyarországra, nem szeretnek titeket!

A nyári főszezon kezdetén szokták lerohanni Magyarországot a külföldi turisták: el veszik a magyaroktól a szálloda szobákat, feltöltik a Gellért fürdő hullámmedencéjét, miattuk kell bemondani angolul a Combinón, hogy "this is Nyugati pályaudvar" és el állják az utat a Bulinegyedben.

De idén a nemzeti ügyek kormánya hatékony megoldást talált a magyar kulturát nem tisztelő turistahordák problémájára. A héten már ki is helyezték a Dagály fürdő környékén és máshol Budapesten azokat a plakátokat, melyek a Magyarországra látogató emberek részére tartalmaznak egyértelmű üzenetet és direktívát: "Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod kulturánkat!" El tudom képzelni, hogy a Hotel Heliában wellnessező német turista házaspár - ha esetleg értenek ennyit magyarul - mint gondol ezek után a magyarok vendégszeretetéről.


A Dagály fürdőnél elhelyezett plakát.

De elvégre Magyarország a magyaroké. Ezt már Morvai Krisztina, illetve Vona Gábor is elmondta a Jobbik 2010-es kampányreklámában, most éppen innen merített a Fidesz.

Sajnos voltak olyan budapestiek (tudjukkik), akik ezeket a "Kormány információ" cím alatt megjelenő plakátokat és szövegeket pár óra alatt már meg is rongálták. Van aki egy vödör festékkel tüntette el a látogatóknak szánt erélyes üzenetet és kormányzati fellépést. Így sajos nehezebben fogják tudni megkérdezni a népet arról, hogy mit gondol a látogatók és a terroristák közti összefüggésről.



Plakát a Dagálynál.

De Kovács Zoltán kormányszóvívő már elmondta, hogy így is voltak 400 ezren akik már kitöltötték az íveket. Az első 100 ezer feldolgozott válaszból az derül ki a Fidesz számára, hogy a magyar nép "határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól."

Megkérdeztük a kormánytól, hogy ezek után terveznek-e nemzeti konzultációt bármelyik magyarországi kisebbségről, hiszen ha nem tisztelik kulturánkat, akkor a többség talán róluk is elmondaná véleményét. Lapzártáig sajnos nem érkezett be a KMH-hoz a kormány válasza.

Christopher Adam

mem4.jpg
 
A "Mindentudás Egyeteme" című műsorban vagy valami ilyesmiben láttam, hogy Stephen King kábítózott és rémálmai voltak, azokat írta le, így lett sikeres író.
Namármost: nem tudom Orbán Viktor mit csinál, de legalább ne aludjon, vagy ha alszik, hát ne keljen fel!
Ennek az embernek a génállománya olyan olyan, mint a nem oly régen elhunyt román diktátor és a kissé régebben elhunyt német diktátor összegyúrt DNS-e. ( mindenki gondol, azt amit, neveket nem írok).
Kicsiny országunk rémséges vezére amikor stadionról álmodott, nem is egyről, akkor azon már nevettem (kínomban). Most ébren érzem magam kínosan, és elnézést kérek minden külföldi honfitársamtól, hogy ilyen "vendégszeretetben" van részük. Azontúl, ha valaki olvassa a levelemet Brüsszelből, kérem, ennek a kormánynak ne adjanak több pénzt. Lehet, hogy abból ismét stadion lesz, villamosszékkel.
Elkeserítő. Nagyon-nagyon elkeserítő.
 
Nem értem ezt a mindenki terrorista mániát.
Sógornőm keresztlánya a családjával ideköltözött, hazajött, mert származása szerint magyar volt. Szomáliából érkezett a családjával együtt. Férje orvos, Ő tanítónő volt. Bőrük mint a koromfekete éjszaka, vallásuk, muzulmán. És itt volt a baj, Clara úgy öltözött, mint előtte egész életében. Ha fehér a bőre, és miniszoknyát hord senki nem mondta volna meg, hogy nem itt született. Gyönyörűen beszélte a nyelvet Ő is, a férje is. És bármit csináltak nem tudták elfogadtatni magukat, volt hogy a boltban nem szolgálták ki őket, a buszra nem tudtak felszállni, mert a sofőr úr szerint túl sok az álló utas, arról meg hogy leüljenek ne is álmodjanak! Aztán egy nap elmentek innen, vissza oda ahol kilátástalan élet várta őket.
Mindig azt hallom, a magyar barátságos nép, vendégszerető, érezni viszont nem ezt érzem, és ez elszomorít.
Büszke voltam arra hogy magyar vagyok, a fél életemet itt éltem le, bárhol voltam ha megkérdezték honnan jöttem, kihúztam magam és büszkén válaszoltam, Magyarországról.
Az az embertelenség ahogy másokkal bánunk lassan szégyenné érik bennem, mások helyett én érzek szégyent.
Nézzétek ezeket az embereket, olvassátok el amit mondanak, van olyan akinek a mondatai után elszorult a torkom.

http://index.indavideo.hu/video/menekult_bevandorlo_kampany_debrecen_plakat
 
Hataron kivul tobb magyar el, mint hataron belul, mindnyajukat befogadtak ,elfogadtak es otthont megelhetest adott a befogado orszag.Milyen uzenet ez ......Magyarorszatol o aztan senkire nem kivancsi. Mibol is gondoljak ,hogy aki Mo-ra megy ,menekul vagy bevandorlo vagy atutazo az holt hulye, annak semilyen kulturaja nincs es alkalmatlan mas kuturak befogadasara.
Aki neki indul a nagyvilagnak az mar tud a vilagrol es tudja hogy jobb eletet tud teremteni csaladjanak legalabbis szeretne jobb vilagot, biztonsagot elet lehetosegeket.. Az atlag otthon marad ,es varakozik bizakodik a kormanyaban a vallasaban stb. Nem mindenki alkalmas arra hogy egy hatizsakkal csaladdal elinduljon a bizonytalanba.

Amikor egy orszag nepesege csokken, annak jo ha minnel tobb bevandorlot befogad, mert ok mar kesz felnott emberek es a nyelv elsajatitasa utan dolgozni tud es adot fizetni es az aktiv adozok a nyugdijasok stabilitasat biztositjak.

Canada befogado orszag, ugy bevandorolni , tanulni, dolgozni lehet jonni. Aki menekult annak oltalmad ad, befogadja, legyen az barmilyen nemzetisegu.
MInden fejlett orszag Anglia , Francia, Nemet szinten a bevandorlok nelkul igen nehez helyzetbe lenne.
 
EZEK A PLAKÁTOK NEM A TURISTÁKNAK SZÓLNAK!!!!!

Elsősorban figyelemfelkeltő a magyarok számára a konzultációban való részvételre. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a bevándorlók tőlük veszik el a munkát!!! Vagy éppen arra, hogy más kultúrából jönnek, ahol a terrorizmus és az erőszak nem bűn!!!

A MENEKÜLTEKET, ÜLDÖZÖTTEKET BEFOGADJA MAGYARORSZÁG IS!!!!

CSAK A GAZDASÁGI BEVÁNDORLÓKAT NEM!

Még nincs kapacitása az országunknak, hogy százezres nagyságrendben munkát, szállást, ellátást adjunk neki, amikor még nálunk sincs mindenkinek munkája.

AZ UNIÓBAN van egy törvény, annak kell befogadni a bevándorlókat, ahol beléptek az Unióba, mivel itt léptek be, már toloncolják vissza Magyarországra a fejlettebb Uniós országokból őket.

AZ ILLEGÁLIS HATÁRÁTLÉPÉS minden országban bűn!!! - Tőlünk, miért várják el, hogy jó képet vágjunk hozzá???

Semmi bajunk nincs azokkal, akik szabályosan jöttek az országunkba és letelepedtek nálunk!!!

NEM KELL VALÓTLAN DOLGOKAT BELEMAGYARÁZNI A PLAKÁTOKBA ÉS A KONZULTÁCIÓBA!

ÖRÖMMEL VÁRJUK A TURISTÁKAT CSODÁLATOSAN SZÉP HAZÁNKBA!!!!!!!!!!!!!!!!
 

Csatolások

  • ködben.jpg
    ködben.jpg
    78.2 KB · Olvasás: 101
  • mátyástemplom.jpg
    mátyástemplom.jpg
    123.5 KB · Olvasás: 108
  • mücsarnok.jpg
    mücsarnok.jpg
    77.5 KB · Olvasás: 113
  • nemzetiszinhaz.jpg
    nemzetiszinhaz.jpg
    91.4 KB · Olvasás: 113
  • pályaudvar1.jpg
    pályaudvar1.jpg
    164.7 KB · Olvasás: 122
  • parlament.jpg
    parlament.jpg
    55.2 KB · Olvasás: 111
  • petőfihíd.jpg
    petőfihíd.jpg
    137.7 KB · Olvasás: 111
  • szabads-híd.jpg
    szabads-híd.jpg
    124.7 KB · Olvasás: 108
  • széchenyi fürdő.jpg
    széchenyi fürdő.jpg
    131.6 KB · Olvasás: 101
  • vár.jpg
    vár.jpg
    119 KB · Olvasás: 105
  • városl4.jpg
    városl4.jpg
    135.4 KB · Olvasás: 98
  • 4-es-metro.jpg
    4-es-metro.jpg
    194.2 KB · Olvasás: 98
  • bp-éjjel.jpg
    bp-éjjel.jpg
    161.8 KB · Olvasás: 104
Én próbálom ezt objektíven nézni. Azt látom, hogy a többi uniós tagállam ugyanazon az állásponton van mint Orbán, (sőt, Anglia most készül a bevándorlói egy részét kiebrudalni), csak egyelőre csendesebben zúgolódnak. Eszük ágában sincs több gazdasági bevándorlót befogadni.

Ez biztos, hogy nehéz kérdés, mert egyrészt ott van a humanitárius oldala, és az is igaz, amit Melitta ír, hogy egy elöregedő társadalomnak kellene aktív munkavállalói réteg, aki fizeti az adót és a járulékokat.

Valóban kell egy elöregedő társadalomnak aktív munkavállalói réteg. De akárcsak Kanadának, minden országnak megvan, hogy milyen szakemberekből van hiánya. Orvosok, ápolók, mérnökök, stb. szinte mindenhova kellenek. De képzetlen, a nyelvet sem beszélő tömeg jelenleg sehová sem kell, mert nem tudnak nekik sehol munkát adni. A legtöbb országban pontrendszer van, annak kell megfelelni, hogy valakinek a bevándorlási kérelmét az adott ország elfogadja. Fontos a nyelvtudás, a képzettség, az életkor, stb. Sehol sincs olyan, hogy átsétálok a határon, és ott majd befogadnak és munkát adnak. Amerika pl. nem győzi visszanyomni a latin áradatot.

Az, hogy a menekülteket be kell fogadni, Orbánnak sem kérdés, és senkinek se. A probléma az, hogy ekkora, lassan több százezres tömegből lehetetlen kiszűrni, ki a menekült, és ki a gazdasági bevándorló. Kanada másfél évig vizsgálódott egy-egy cigány család ügyében, hogy üldözöttek-e, vagy csak a jobb élet miatt mentek oda. Neki már tízezer főnél betelt a pohár, pedig azok nem is egyszerre jelentek meg nála. És Kanada is hazaküldte azokat, akiket gazdasági bevándorlónak tartott. Én úgy tudom, Kanada is egy pontrendszer alapján fogad el bevándorlási kérelmet.

Én nem tudom, mit fog tenni Európa ezzel a tömeggel. Egyes jelentések szerint a nyár során csak Líbiából több mint félmillió ember indul el Európa felé. Ezek nagy része líbiai vendégmunkás, akik nem akarnak hazatérni, miután ott megszűntek a munkalehetőségek. A többi az iraki, szíriai, jemeni stb. háborús övezetekből jön, ezek jó része ténylegesen menekült.
Senki sem terroristázza le ezeket az embereket, bár az is kétségtelen, hogy ekkora tömegből lehetetlen kiszűrni, ki milyen háttérből, milyen ok miatt és milyen szándékkal érkezik.

Sokszor elhangzik az az érv, hogy a magyarokat is befogadták. Nem fogadták be a magyarokat se, ha gazdasági okból akartak bevándorolni, a cigányokat is visszaküldték.
56-tal sem érdemes példálózni, mert akkor a nyugat a magyarokat menekültekként fogadta be. A menekülteket mi is befogadjuk.
Az Unióban dolgozó magyarok pedig nem bevándorlók, mint uniós polgárok, bárhol vállalhatnak munkát az Unión belül.

Kétségtelen, hogy a probléma óriási. A kvótarendszernek azért nincs sok értelme, mert még nincs vége a menekült áradatnak. Hamarosan nem összesen 800-at kell befogadni, hanem havonta vagy hetente 800-at. Vagy naponta. (Amúgy utóbb már 3000-ről hallottam.) Súlyos, és hosszú időre szóló döntés ez, ami sok mindenre kihat, ezért alaposan meg kell fontolni, mit tudunk biztosítani ezeknek az embereknek, mennyinek, és milyen hatással lesz a döntésünk a saját lakosságunkra és gazdaságunkra.
Tőlem jöhetnének, én egy macskát is befogadok. De azt is belátom, hogy a kérdés nem ilyen egyszerű, és egyszer a macskák számát is muszáj lenne korlátoznom, mert velük szemben lenne felelőtlenség, ha már nem tudok róluk gondoskodni. Bocsi a hasonlatért. Csak azt akartam mondani, örülök, hogy nem nekem kell dönteni, mert én biztos befogadnám őket, aztán lesz ami lesz. De ez nem felelős megoldás.
 
Utoljára módosítva:
Eloszor is az Eu fizeti a menekultekre a koltsegeket. Regen az Egyesult Nemzetek alltak a szamlat, azokban az orszagokban ahol lagerek uzemeltek.
Mi is Nemetorszagba mentunk es azonal jeleztuk tovabb szeretnenk menni Canadaba 2 evet varakoztunk, mire be tudtunk jonni az orszagba.
A menekultek itt is menedeket kapnak, nem szempont hogy tud -e angolul vagy kepzett, a menekultnek az elete van veszelybe azert menekul el.
A bevandorlas azert az mas esett. Az Eun belul kell egy kozos bevandorlasi politikat folytatni es a leheto legjobb megoldast megtalalni.
Mo-on hihetetlen sok apolono hianyzik az ilyen kepzettsegu menekultek egy 1 eves nyelviskola es mar haszon lenne a bevandorlas.
Mo sajnos nem vozno a menekulteknek mert nagyon alacsony a fizetes nem is nagyon marasztaljak oket, igy inkabb tovabb menenek ny.euba.
Roma ugyrol , nagy valoszinuseggel szervezett roma kiutaztatas volt, bar sokan meg is kaptak mert eleg sok atrocitas erte oket ,roma gyilkosagok pere ep most zajlik, de nagy reszuket haza kuldtek mert nem volt megalapozott a menekult kerelem indokai.MA mar par honap es elbiraljak az ugyuket.Mo demokratikus orszag onnan menekult kerelmet kapni itt egyaltalan nem konnyu.
Ma a demokratikus Magyarorszagrol elkoltozok gazdasagi menekultek es a jobb elet remenyeben mentek ki, es nem politikai uldozes , vagy gyilkolasok miatt ment ki Londonba stb .Eun belul hatalmas fizetesi diferenciak vannak, azert ertheto a dontesuk mert minden ember keresi a boldogulasat.

Azert erdekelne kinek szol ez a plakat hamar magyarul van irva, ebbol a sziriabol menekulo csalad edeskeveset ert meg, de a zome a menekuloknek nem beszeli a nyelvet.

HAny kinai vagy torok vette el a munkajat a magyaroknak? En azt lattam mikor otthon voltam ,a kinai kinai ettermet nyitott /igen olcso arakkal/es nem a magyar ettermeket masolta es fustolt csulkot arul. A torok ettermes is torok vagy gorog kajat kinal.
 
HAny kinai vagy torok vette el a munkajat a magyaroknak? En azt lattam mikor otthon voltam ,a kinai kinai ettermet nyitott /igen olcso arakkal/es nem a magyar ettermeket masolta es fustolt csulkot arul. A torok ettermes is torok vagy gorog kajat kinal.

A vállalkozókat mi is beengedjük. Ezért van itt sok kínai meg mindenféle étterem és kereskedés. Nem ezzel van a gond.
A menekültek kérdésében sincs vita, azokat akkor is befogadta Magyarország, amikor még nem is volt EU. Sokan települtek át a boszniai háború idején is, de ismerek ittenieket Nigériából, Afganisztánból stb.

De vegyük pl. a líbiai vendégmunkás tömeget. A megbillent líbiai gazdaság miatt megszűnt ott a munkájuk, és az EU-ba szeretnének jönni dolgozni. Ezért indulnak el ide tömegével. Állítólag kb. 2,5 millióan vannak. Lehet, hogy vannak olyanok köztük, akiket egy nyelvkurzus után tudnánk foglalkoztatni, pl. az ápolókat, de ehhez nekünk is pontrendszer kéne, hogy eldöntsük, kinek tudunk munkát, és megélhetést biztosítani, kinek nem.

Egyetlen ország sem enged be több ezer gazdasági bevándorlót úgy, hogy majd lesz velük valami. Az EU csak a menekültek költségeit fizeti. De mi lesz a gazdasági bevándorlókkal, akiknek nem tudunk munkát adni? Ők sem azért jönnek ide, hogy gettókban tengődjenek. Azt megtehették volna a Közel-Keleten is.
 
Utoljára módosítva:
Nem is akar egy sem Mo maradni, leglabbis mar tobb riportot megneztem, mindenki tovabb szeretne utazni.
Akkor az hogy van mikor penzert aruljak a letelepedest igen ketes foglalkozasu lanyoknak?
Az biztos aki kitalalta ezt a plakatot az nem a magyarok mellett van, hanem kimondottan rossz szinben tunteti fel igy a magyarokat, az egesz orszagot mert ez plakat megint a nemzetkozi sajtoba lesz celtabla jogosan.
Mit sugal a mondandoja, mindenki menjen a banatba, ide ne jojjon senki, a mi kulturank az kotelezo, /igazi ellentmondas a eu legnagyobb muszlim imahaz epitese ugyan akkor/
Tovabb nem ragozom, mi minden jut eszembe ezekrol a plakatokrol.
 
A plakátokat nem minősítem, azokat én is hülyeségnek tartom, de legalább a külföldiek nem tudják őket elolvasni. Én a problémán ettől a körítéses cirkusztól függetlenül tűnődöm.

Attól tartok, ezek a szegény bevándorlók elkéstek legalább 30 évet. Akkor kellett volna jönniük, amikor a gyárak bejáratainál még hosszú listák voltak kitéve munkaerőfelvételről, amikor még nagy hiány volt segédmunkásból, anyagmozgatóból, takarítóból, stb. amikor még az iskolázatlan tömeg is talált munkát az útépítéseken, építőiparban, mezőgazdaságban. Amikor még nekem is azért kellett "hosszúzni" a munkahelyemen, mert nem volt elég munkaerő. És még meg is lehetett élni a fizetésből.
De most? Amikor a magyarok is külföldre mennek munkáért és megélhetésért? Amikor a képzetlen magyar tömegek is munka nélkül, segélyeken nyomorognak?

Tudom, hogy a bevándorlók se akarnak itt maradni, nyilván ők sem hülyék. De úgy tűnik, azzal senki sem törődik, hogy a bevándorlók mit akarnak. Az Unió csak egy "létszámot" lát bennük, amit szétoszt a tagállamok között. És vissza fogják őket toloncolni ide, ha bárhová tovább mennek.
 
Roma ugyrol , nagy valoszinuseggel szervezett roma kiutaztatas volt,

Sajnos ebben az EU-s bevándorló áradatban is "szervezett kiutaztatásról" van szó.
Azt olvastam, ez a bevándorló tömeg már régóta próbál eljutni Európába, tehát nem újkeletű ez a probléma, csak éppen a korábbi diktatúrák visszafogták ezt az áradatot, és gátat szabtak az embercsempészetnek. Most viszont az anarchiának köszönhetően akadálytalanul virágzik az embercsempészet, és elképesztő méreteket ölt. És most az EU-nak egyedül kell vele szembenézni. Nem csak a Közel-Keletről, hanem az egész Afrikai kontinensről özönlő menekültekkel, Szomáliától Etiópián át Kongóig. Hisz nincs ott béke és nyugalom sehol, ami miatt mindenhol nyomor és anarchia van. Ezért mondom: itt nem néhány száz vagy ezer emberről van szó. Itt milliós nagyságrendről beszélünk.

És hozzátenném: tavaly 170 ezer ember ért partot az olasz partoknál, idén pedig csak eddig már 250 ezer. (2013-ban még 40 ezer volt.) Ha nem fogadja be őket az EU, az antihumánus hozzáállás. Ha befogadja, az gyakorlatilag meghívó levél a további menekült áradat számára. Nem egyszerű kérdés.
 
Utoljára módosítva:
A bevandorlok nem csak letszam, sokan vagyunk akik bevandoroltak es helyt alltak dolgoznak adot fizetnek. Minket is igy fogadtak volna ................nagyon elkeseredett emberek lennenk.
A nemeteknel, nalunk 1 ev alatt valamennyire fel tudnak meg azok is zarkozni akik aztan tenyleg a vilag olyan reszerol jottek ahol a fejlett vilag fenyevnyi tavolsagra van otthonuktol.
Itt mindenki elment iskolaba elsosorban angolt kellett megtanulni, es akkor a szakmak diplomak mert legtobbet nem fogadtak el. Mire allampolgarok lettunk mar teljesen kiigazodtunk mindenbe.
Ugy gondolom minden kint elo magyarral jol jart Canada.de minden bevandorloval mert lehet hogy a bejovonek nagyon nehez beilleszkedni elfogadni sok mindent de a gyerekeiknek itt a csillagos eg a hatar az lesz ami akar lenni.
A kicsit vallakozobb szellemu emberek onnaloan probalnak valamihez kezdeni nem mindenkinek celja hogy gyarba blokkoljon reggel 6 kor es este hatkor menjen haza.

Sok fele modon lehetett bevandorolni Canadaba. Regen volt sponzor lehetoseg, templomok szervezetek pl Magyar Haz is, sponzoralt magyarokat. Nagyon jo lehetoseg volt ez a megoldas is.
1 evig kellett felelosseget vallani a bevandorlora, azaz megoldani minden problemajat, segiteni a papirokat intezni lakast keresni iskolaba gyereket beiratni , a csalad tobbi tagjat is iskolaba tenni, stb a lenyeg hogy 1 evig semmilyen segitsegert nem mehet az allamhoz, tehat munka ugyben is segitettek, takaritoi ideny munkak stb.
En magam is aktivan resztvettem ano ebben a csapatba a Magyar Hazba , mentunk ki reptere segitettunk berendezkedni butorral stb. meg oklevelet is kaptam a 2 eves munkamert.

Nem elutasitonak kell lenni ,hanem megnezni hogy dolgozik ott ahol szazezrek vandorolnak be,hogy hogy oldjak meg vagy a sok lehetoseg kozul melyik hogy ultetheto at az otthoni tehetosegekre.

Nyilvan nem fog egy arab se bolcsesznek tanulni,de hogy helyt tud allni es eltudja sajatitani a alapveto magyar kulturat arrol nincs ketsegem.
 
B
A magyar vendégszerető nép. A bárgyú-hiszékenységig barátságos és jóindulatú. Ennél fogva folyamatosan újra és újra át lehet verni - ezt nagyon jól tudják például a politikacsinálók, s élnek is a lehetőséggel folyamatosan. Most sem történik más, mint a magyar politikai élet első számú verbálharcosa, bizonyos "neaztnézzemitmondokhanemhogymitteszekorbánviktor" nemzetibbnek akar mutatkozni a nemzetinél, s jól megvezeti az egész országot. Célja, hogy legnagyobb riválisa, a Jobbik vitorlájából a szelet a sajátjába fújja át. Miközben vizet prédikál, vedeli a bort, s cselekedetei köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit tesz. Bevándorló-ellenes retorika, csaták és ütközések - közben pedig a szó legszorosabb értelmében nem tesz semmit. A gazdasági bevándorlók özönlenek - miért is ne tennék, ha tehetik?
Ezek a plakátok csupán egy álszent politikai játszma kellékei. Miközben tényleg alkalmasak arra is, hogy akikben buzog a magyarellenesség, arra használhassák fel, hogy általa ártsanak a magyarságnak. Amely nép a legkevésbé sem ezt érdemli. Amely nép fizetések helyett alamizsnáért adja el munkaerejét és tudását mai disznófejű nagyurainak. Ezek a plakátok nem a nép hangját reprodukálják. Mindazonáltal egy ilyen szerencsétlen sorsra juttatott országnak már más sem hiányzik, mint hogy gazdasági menekültek százezrei árasszák el, akiket azután megint csak nekik kell majd eltartani. Mintegy 200 ezer ember csak az, akiket a következő hónapokban Nyugat-európa vissza fog deportálni Magyarországra, mert itt léptek be korábban az EU területére. Mi pedig tartsuk el őket. Hangsúlyozom: csakis a gazdasági menekültekről van szó. Ezt valaki képes komolyan gondolni? Amikor Nyugat-európából kitoloncolják őket? Kanadába sem lehetne csak így illegálisan százezrével belopakodni, ugye? Nyilván nem.
Hát tessék így nézni a plakátokat. A magyar népnek tényleg nem hiányzik ez a teher, ez egy. De a kormányt senki sem kérte, hogy ilyen, össznemzeti lejáratásra lehetőséget adó plakátokkal szórja tele az országot. Cselekvés helyett!
 
Nem elutasitonak kell lenni ,hanem megnezni hogy dolgozik ott ahol szazezrek vandorolnak be,hogy hogy oldjak meg vagy a sok lehetoseg kozul melyik hogy ultetheto at az otthoni tehetosegekre.

Én nem vagyok elutasító. Mint említettem, én tőlem jöhetnének.

Csupán elgondolkodtam azon, hogyan biztosít munkát és megélhetést az EU több százezer, (idén már milliós létszámú) gazdasági bevándorlónak, amikor a munkanélküliségi ráta az EU-ban 10% fölött van, és a bevándorlóktól leginkább terhelt országok, olaszban 15 % felett, spanyolban 25% felett van, a fiatalok körében pedig közel 30 % mindkét országban.
Kanadát nem lehet ezzel összevetni, ott a munkanélküliség most is 6% körül van, korábban pedig még alacsonyabb volt. Kanada elve egy gazdag ország, mégis megválogatja, kit fogad be. Én sem hiszem, hogy akár Kanada, vagy bármelyik ország befogadna több százezer gazdasági bevándorlót válogatás nélkül, egyik napról a másikra.
Amerikáról nem is szólva, akiknek már a muszlim szótól is borsódzik a hátuk.

Ezt nem azért mondom, mert én ellenzem, hogy befogadjanak, hanem, mert nem értem, hogy miért épp a magyarokat bírálják emiatt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Jani08 wrote on Éleskés's profile.
Tisztelt Fórumvezető!

Kb 3 hete nem tudok belépni az ezoterikus könyvek folyóiratok topikba.
Azt írja ki, hogy:

Hoppá! Bizonyos problémákba ütköztünk.​

A művelet végrehajtásához nem rendelkezel megfelelő jogosultsággal.
Mindenhová be tudok lépni, csak pont ide nem.

Előre is köszönöm a segítségét!

Tisztelettel:Jani08
Kedves Mindenki!Dm nap gyermekei pályázaton indult óvodánk !Szabolcsveresmarti Óvoda !Kérek mindenkit,hogy egy szavazattal segítsen minket!
pmanocica wrote on pszi53's profile.
Kedves pszi53! Catrine Clay Útvesztőjét szerettem volna letölteni, de nem tudja kezelni a converter, hogy áttehessem mobiba, a gépen megnyitni sem tudja. Tudnál segíteni? Köszi, Judit
Orchidea 22 wrote on Ajuda67's profile.
Szia!
Nagyon szépen köszönöm az időt, munkát amit azzal töltesz, hogy nekünk forditod a jobbnál jobb könyveket.
Legyen szép napod!
halastinta wrote on Ajuda67's profile.
Szia Ajuda67!
Szeretném megköszönni a munkádat és hogy lehetővé teszed általa, hogy ilyen szuper könyveket olvassunk! Épp most végeztem a Dianne Duvall - Halhatatlan Őrzök sorozat 9. részével. Imádom őket! További jó munkát kívánok!

Statisztikák

Témák
36,526
Üzenet
4,413,888
Tagok
592,187
Legújabb tagunk
Huvipiszti
Oldal tetejére