Kelemen Zoltán-Aarnyek versei
- Téma inditó Aarnyek
- Kezdés dátuma
Nem vagyok én senki..
Sokan kérdezték már. Ki vagyok?
Honnan jöttem, s mit akarok?
Mi lehetek? Lány e vagy fiú?
Talán önző, vagy esetleg hiú?
Nem vagyok én senki, csak egy árny.
Ámde engem nem kell, hogy szánj
Magam választva e utat,
Tudván, hogy a magányba mutat.
Megindultam rajta merészen,
Le, a poklokig egészen.
Élvezvén kénbűzös szagát,
Élvezvén az édes bűnt, magát.
Ám lelkem foszlányokká szakadt.
Nem hallván intő szavakat,
És kutatva egy hang után,
Mentem az úton tovább, bután.
Nem figyelvén, hogy kit bántok meg,
Nem látván, hogy keze remeg,
Hogy könny áztatta orcáját,
És némán sír át sok éjszakát.
Bár már megtértem, embernek én
Magamat már nem nevezvén,
Mint egy halott fa árnyéka,
Mi fénynek olykor torz játéka,
Tengetem szürke napjaimat.
Árnyként élem mi még maradt.
S már más szó után kutatok,
Hogy kimondja azt: Megbocsátok
Mohol, 2005. április 14.
Sokan kérdezték már. Ki vagyok?
Honnan jöttem, s mit akarok?
Mi lehetek? Lány e vagy fiú?
Talán önző, vagy esetleg hiú?
Nem vagyok én senki, csak egy árny.
Ámde engem nem kell, hogy szánj
Magam választva e utat,
Tudván, hogy a magányba mutat.
Megindultam rajta merészen,
Le, a poklokig egészen.
Élvezvén kénbűzös szagát,
Élvezvén az édes bűnt, magát.
Ám lelkem foszlányokká szakadt.
Nem hallván intő szavakat,
És kutatva egy hang után,
Mentem az úton tovább, bután.
Nem figyelvén, hogy kit bántok meg,
Nem látván, hogy keze remeg,
Hogy könny áztatta orcáját,
És némán sír át sok éjszakát.
Bár már megtértem, embernek én
Magamat már nem nevezvén,
Mint egy halott fa árnyéka,
Mi fénynek olykor torz játéka,
Tengetem szürke napjaimat.
Árnyként élem mi még maradt.
S már más szó után kutatok,
Hogy kimondja azt: Megbocsátok
Mohol, 2005. április 14.
Negyvenharmadik
Ünnepelni kellene.
Örülni.
Talán még pezsgőt is nyithatnék.
Esetleg, egy jó pohár bort
önthetnék le kiszáradt torkomon.
Nem tudom..
Boldognak kellene lennem,
Hisz megéltem.
Ezt is.
De én,
egyre jobban félek.
Oly gyorsan peregnek a nappalok.
Oly gyorsan az évek.
Mohol, 2005. december 9.
Ünnepelni kellene.
Örülni.
Talán még pezsgőt is nyithatnék.
Esetleg, egy jó pohár bort
önthetnék le kiszáradt torkomon.
Nem tudom..
Boldognak kellene lennem,
Hisz megéltem.
Ezt is.
De én,
egyre jobban félek.
Oly gyorsan peregnek a nappalok.
Oly gyorsan az évek.
Mohol, 2005. december 9.
Nap és Hold
Valamikor régen,
nap és Hold,
együtt járt az égen.
Napnak gyermekei,
onták forróságot,
tüzükkel okozva vészt,
embereknek vakságot.
Látván kegyetlen pusztítást
a Hold megkönyörül
jajgató embereken, s
száját vérvörösre festve,
napot becsapván,
hitetvén el, hogy kegyetlen,
hogy gyermekeit megette.
Nap fájó gyászában,
égről elvonult,
hagyván Holdnak uradalmát.
Lészen hát sötétség, nyomorult,
hol Hold csalta elő millió
csillag gyermekét,
beragyogván eget s környékét.
Ám sötétség uralmában,
semmi nem nő.
Lusták lettek, gyarló emberek.
Mentek naphoz könyörögve,
kit már bosszú emészt,
őket sötétségtől
hold uralmától, mentse meg.
És a Nap állott Hold elé,
bosszútól szítva.
Fényes kardjával kétszer lesújt,
eget visszahódítva, s
lészen újra gyönyörű fényesség.
Csillagok anyjukat siratva,
köddé válnak, Fényük kimúlt.
Azóta Nap és Hold
külön utakat járnak.
Napnak kardja által, Hold fénye,
oly ritkán ontja teljességét,
De bosszúra vágyik ő is, bár gyenge,
elé áll Napnak büszkén,
eltakarva annak örök fényességét.
Mohol, 2005 márciusa
Valamikor régen,
nap és Hold,
együtt járt az égen.
Napnak gyermekei,
onták forróságot,
tüzükkel okozva vészt,
embereknek vakságot.
Látván kegyetlen pusztítást
a Hold megkönyörül
jajgató embereken, s
száját vérvörösre festve,
napot becsapván,
hitetvén el, hogy kegyetlen,
hogy gyermekeit megette.
Nap fájó gyászában,
égről elvonult,
hagyván Holdnak uradalmát.
Lészen hát sötétség, nyomorult,
hol Hold csalta elő millió
csillag gyermekét,
beragyogván eget s környékét.
Ám sötétség uralmában,
semmi nem nő.
Lusták lettek, gyarló emberek.
Mentek naphoz könyörögve,
kit már bosszú emészt,
őket sötétségtől
hold uralmától, mentse meg.
És a Nap állott Hold elé,
bosszútól szítva.
Fényes kardjával kétszer lesújt,
eget visszahódítva, s
lészen újra gyönyörű fényesség.
Csillagok anyjukat siratva,
köddé válnak, Fényük kimúlt.
Azóta Nap és Hold
külön utakat járnak.
Napnak kardja által, Hold fénye,
oly ritkán ontja teljességét,
De bosszúra vágyik ő is, bár gyenge,
elé áll Napnak büszkén,
eltakarva annak örök fényességét.
Mohol, 2005 márciusa
Mint űzött vad
Mint egy űzött vad, félek
Fejem zúg, szemeim égnek,
Menekülök, de nem tudom mitől
Egy emlék tör rám. Megfojt, megöl.
Egy anya, halott fia felett,
Kinek két üreg, szemei helyett
Egy anya, összetört szívével,
Kezében fia, véres fejével,
Körülöttem, fejek, lábak, kezek,
Kiégett házak, üvöltöző lelkek,
Kacagó gyilkosok, tankok sokasága,
Egy kislány vért fagyasztó kiáltása,
Megerőszakolt anyák s lányok ezrei,
Kiknek a halál már, a megváltást jelenti,
Csont-sovány apák és fiúk tehetetlenül,
Lesve azt, hogy sor rájuk mikor kerül,
Karon-ülő csecsemők földön heverve,
Könnyeik, hangjuk, porral keveredve,
Poklok- pokla, de megállni nem lehet,
Golyók üvöltve zúgnak el a fejek felett,
S mint sebzett vad, még ma is rohanok,
Űzve szörnyű e emlékektől, felbukok.
Meddig még?! Már örökké futni kell?
Csak egy gúnyos kacaj. Senki nem felel.
Mohol, 2005. Április 6.
Mint egy űzött vad, félek
Fejem zúg, szemeim égnek,
Menekülök, de nem tudom mitől
Egy emlék tör rám. Megfojt, megöl.
Egy anya, halott fia felett,
Kinek két üreg, szemei helyett
Egy anya, összetört szívével,
Kezében fia, véres fejével,
Körülöttem, fejek, lábak, kezek,
Kiégett házak, üvöltöző lelkek,
Kacagó gyilkosok, tankok sokasága,
Egy kislány vért fagyasztó kiáltása,
Megerőszakolt anyák s lányok ezrei,
Kiknek a halál már, a megváltást jelenti,
Csont-sovány apák és fiúk tehetetlenül,
Lesve azt, hogy sor rájuk mikor kerül,
Karon-ülő csecsemők földön heverve,
Könnyeik, hangjuk, porral keveredve,
Poklok- pokla, de megállni nem lehet,
Golyók üvöltve zúgnak el a fejek felett,
S mint sebzett vad, még ma is rohanok,
Űzve szörnyű e emlékektől, felbukok.
Meddig még?! Már örökké futni kell?
Csak egy gúnyos kacaj. Senki nem felel.
Mohol, 2005. Április 6.
Még egy kávé
Még egy kávé.
Cukor nélkül, hisz édes az élet.
Nekem nem sokat nyújt, de
Nem is nagyon kéret.
Ha akarok, megyek az úton.
Lépteim olykor hosszúra nyújtom
Nehogy lemaradjak,
Mert a villamos nem vár.
Ha későn érek oda
Kattan a zár.
Félrelöknek.
Mehetek a fenébe.
Vagy köthetem fel magam egy közeli fára.
Nem gondolva a holnapra,
Pontot téve a mára.
Lengedezve a szélben, mint
Fáradt falevél.
Még egy kávé.
Instant- ízzel.
Kevés granulátum, forró vízzel,
Cigi,
Rohanás.
Mocsok mindenütt.
A tömegből valaki orron üt.
Felébredek.
Megiszom a kávém.
Cukor nélkül.
Hisz édes az élet…
Mohol 2005. december 08.
Még egy kávé.
Cukor nélkül, hisz édes az élet.
Nekem nem sokat nyújt, de
Nem is nagyon kéret.
Ha akarok, megyek az úton.
Lépteim olykor hosszúra nyújtom
Nehogy lemaradjak,
Mert a villamos nem vár.
Ha későn érek oda
Kattan a zár.
Félrelöknek.
Mehetek a fenébe.
Vagy köthetem fel magam egy közeli fára.
Nem gondolva a holnapra,
Pontot téve a mára.
Lengedezve a szélben, mint
Fáradt falevél.
Még egy kávé.
Instant- ízzel.
Kevés granulátum, forró vízzel,
Cigi,
Rohanás.
Mocsok mindenütt.
A tömegből valaki orron üt.
Felébredek.
Megiszom a kávém.
Cukor nélkül.
Hisz édes az élet…
Mohol 2005. december 08.
Sárguló falevél
Oh sárguló falevél ki ősszel elhagyod a lombot
Némán lengedezve a szélben, mint egy pillangó
Táncod befejezve sárgán, ahogy befedet a dombot
Lágy takarót húzva rá mielőtt még lehullik a hó
Hogy, mint hófehér takaró ölelje át gyenge tested
Mindent, mi valaha élt ott örök álomba ringatva
Csipkés szemfedőként lesz majd, mint halotti lepled
Régmúlt zsengeséged fájón, csendben megsiratva
Mond! Fáj-e, ez a csendes, könyörtelen elmúlás?
Ez a soha véget nem érőnek tűnő, álnok zuhanás,
Melyet te már, ki oly magasan voltál, tegnap átéltél
Vagy félnem kell tőle? Talán rettegve könnyeznem?
Hisz nekem sem fogja már senki remegő két kezem.
Mondd! Fáj? Vagy te is sokkal szebb halált reméltél?
Mohol, 2005. szeptember 6.
Oh sárguló falevél ki ősszel elhagyod a lombot
Némán lengedezve a szélben, mint egy pillangó
Táncod befejezve sárgán, ahogy befedet a dombot
Lágy takarót húzva rá mielőtt még lehullik a hó
Hogy, mint hófehér takaró ölelje át gyenge tested
Mindent, mi valaha élt ott örök álomba ringatva
Csipkés szemfedőként lesz majd, mint halotti lepled
Régmúlt zsengeséged fájón, csendben megsiratva
Mond! Fáj-e, ez a csendes, könyörtelen elmúlás?
Ez a soha véget nem érőnek tűnő, álnok zuhanás,
Melyet te már, ki oly magasan voltál, tegnap átéltél
Vagy félnem kell tőle? Talán rettegve könnyeznem?
Hisz nekem sem fogja már senki remegő két kezem.
Mondd! Fáj? Vagy te is sokkal szebb halált reméltél?
Mohol, 2005. szeptember 6.
Szerettelek
Csended nekem egy kiáltás
Lelked néma hangja
Süvít szívemen át.
Az enyém keresi.
Nem tudja, hogy meghalt már.
Hogy pokol tüzén perzselődik.
Körülötte sötét árnyak üvöltik:
Megérte ez neked? Szamár!
Mit mondhatnék?
Magam sem tudom a választ
Tőled, engem
Egy világ választ.
Korlátok sokasága.
Falak emelkednek körém.
Magam raktam, de
A téglákat Te adtad kezembe
Gúnyos szavakkal:
Ha már elkezdted,
Hát fejezd is be
Várad.
Befejeztem.
Kezem bár fárad
Megírom neked:
Szerettelek.
Szerettelek a halk tavaszban.
Forró nyáron, a tenger partján.
Könnyeink együtt szaporították sós vizét.
Ősszel együtt éreztük szőlőnek a lágy ízét,
Majd
Télen kacagva nyaldostuk, talán
Ugyanazt a csipkés hópihét.
Még mindig érzem.
Édes íze ajkaimon játszik.
Nem mutatom, de mégis látszik,
Szerettelek.
Mohol, 2005-11-08
Csended nekem egy kiáltás
Lelked néma hangja
Süvít szívemen át.
Az enyém keresi.
Nem tudja, hogy meghalt már.
Hogy pokol tüzén perzselődik.
Körülötte sötét árnyak üvöltik:
Megérte ez neked? Szamár!
Mit mondhatnék?
Magam sem tudom a választ
Tőled, engem
Egy világ választ.
Korlátok sokasága.
Falak emelkednek körém.
Magam raktam, de
A téglákat Te adtad kezembe
Gúnyos szavakkal:
Ha már elkezdted,
Hát fejezd is be
Várad.
Befejeztem.
Kezem bár fárad
Megírom neked:
Szerettelek.
Szerettelek a halk tavaszban.
Forró nyáron, a tenger partján.
Könnyeink együtt szaporították sós vizét.
Ősszel együtt éreztük szőlőnek a lágy ízét,
Majd
Télen kacagva nyaldostuk, talán
Ugyanazt a csipkés hópihét.
Még mindig érzem.
Édes íze ajkaimon játszik.
Nem mutatom, de mégis látszik,
Szerettelek.
Mohol, 2005-11-08
Te kedves anyaföld
Oh, te könnyekkel áztatott alföld!
Hol minden fűszál oly zsenge s illatos,
Oly gyönyörű ez! Oh te kedves anyaföld!
Múltad oly véres, oly szép, oly bánatos.
Nagyjaink terólad ódákat zengve,
Adták vérüket szépségedért régen,
Hol majd én is, utam végére érve,
Megpihenek, pázsitod alatt szépen.
Hol minden fűszál lesz síromon virág.
Újabb könnycseppekkel áztatva téged,
Midőn majd harmat csapódik reája
S őrzöd nyugalmam, míg világ a világ.
Földi életem itt fog érni véget, s
Leszel Te majd lelkem, fejemnek fája.
Mohol, 2005. április 25.
Oh, te könnyekkel áztatott alföld!
Hol minden fűszál oly zsenge s illatos,
Oly gyönyörű ez! Oh te kedves anyaföld!
Múltad oly véres, oly szép, oly bánatos.
Nagyjaink terólad ódákat zengve,
Adták vérüket szépségedért régen,
Hol majd én is, utam végére érve,
Megpihenek, pázsitod alatt szépen.
Hol minden fűszál lesz síromon virág.
Újabb könnycseppekkel áztatva téged,
Midőn majd harmat csapódik reája
S őrzöd nyugalmam, míg világ a világ.
Földi életem itt fog érni véget, s
Leszel Te majd lelkem, fejemnek fája.
Mohol, 2005. április 25.
Ünnep
Ünnep.
Nekem.
Neked is talán.
Talán Tinéktek is,
Kiknek semmi sincs,
Ilyenkor az asztalán.
Karácsonyfátok is
A szomszédban díszeleg, s
Szegényes szobátokban
Csak egy kis meleg árad,
A kartondobozból faragott
Jászolban pislákoló gyertya fényétől.
Talán Nektek is,
Kiket a magány, már-már megöl.
Lehet Ti is imádkoztok ma.
Összekulcsolt kezeitekkel
Emlékeztek a még boldog múltra,
Mikor még gyermekeitekkel
Léptetek ki a havas útra
Éjféli misére menet.
Ünnepnap ez
Az aluljárók sötét zugaiban is.
Kitaszítottak milliói
Imával kelnek .
Hisznek a fényes égi jelnek.
Halálrafagyva, bíznak, hogy talán ma
Kinyílik nekik is a bőség kosara.
Talán most nem lökik félre őket
A templomok kapujából sem, hol
Imájukat elmondhatják.
Lesütött szemekkel.
Csendesen.
Ünnep.
Nekem.
Neked is talán.
Legyen bőség, mindenki asztalán.
A Boldogság járja át szíveteket,
A Békesség,
A Hit,
A Remény,
A Szeretet.
Mohol, 2005. december 19.
Ünnep.
Nekem.
Neked is talán.
Talán Tinéktek is,
Kiknek semmi sincs,
Ilyenkor az asztalán.
Karácsonyfátok is
A szomszédban díszeleg, s
Szegényes szobátokban
Csak egy kis meleg árad,
A kartondobozból faragott
Jászolban pislákoló gyertya fényétől.
Talán Nektek is,
Kiket a magány, már-már megöl.
Lehet Ti is imádkoztok ma.
Összekulcsolt kezeitekkel
Emlékeztek a még boldog múltra,
Mikor még gyermekeitekkel
Léptetek ki a havas útra
Éjféli misére menet.
Ünnepnap ez
Az aluljárók sötét zugaiban is.
Kitaszítottak milliói
Imával kelnek .
Hisznek a fényes égi jelnek.
Halálrafagyva, bíznak, hogy talán ma
Kinyílik nekik is a bőség kosara.
Talán most nem lökik félre őket
A templomok kapujából sem, hol
Imájukat elmondhatják.
Lesütött szemekkel.
Csendesen.
Ünnep.
Nekem.
Neked is talán.
Legyen bőség, mindenki asztalán.
A Boldogság járja át szíveteket,
A Békesség,
A Hit,
A Remény,
A Szeretet.
Mohol, 2005. december 19.
Abbreviatúra
Koncepcionális frusztrációm háborgó tengerében
Puskapor illatú partokon, hol paktumot köt a föld az éggel
Skizofrén elmém kiszáradt koponyákon bukdácsol, s
Az odafenn vitorlázó albatroszok hada, hallal teli csőrrel
Leszarja az egészet.
Mohol, 2006-01-01
Nem jön
Halál mindenütt.
Szénné égett emberek bűze fojtogat.
Hányni kellene, de nem szabad
Megállni még.
Koromfekete füsttel keveredik könnyem.
Kiáltásom belevész a tankok zajába.
Golyó szakítja át húsom. Hiába.
Nem jön a vég.
Keserű
Lehengereltek.
Összemorzsolódtam a kövek között,
Mint Búzaszem.
Porrá lettem, s
Bár lehettem volna úrrá, emberek fölött,
Visszaléptem.
Most bosszújukkal hintett kalácsukat eszem.
Keserű
2006. január 10. - Mohol
Amőba
Halál?
Primitív koncepció.
Továbblépés talán egy új dimenzióba,
Hol leszek majd amőba, s
Agyamnak eme egy sejtje
A legokosabbá tesz a világon
2006. január 11.
Intellektuális létem peremén
Intellektuális létem peremén
Üres fejjel lógatom a lábam.
Karikákat rajzolok tollammal a
Körülöttem lévő sáros pocsolyában,
Merengve a múlton.
Kellett ez nekem?
Írni gondoltam.
Én?
Ugyan!
Csak kínlódok.
Idegeskedve azon, hogy
Vajon Ti mit szóltok.
Keresgetve a szavakat,
Képeket, melyeket lefesthetnék
Ezzel a három színnel
Itt a lyukas zsebemben.
Szavak tengere meg csak
Egyre zavarosabb.
A gyöngyszem, melyet oly régóta keresek,
Eltűnik a szemem elől.
Én meg, mint egy jó mártír
Tűröm ezt a kínt.
Ma is a dagályt vártam.
Intellektuális létem peremén,
Üres fejjel,
Tollammal köröket rajzolva
Lóbálva a lábam..
2006. február 3. - Mohol
Intellektuális létem peremén
Üres fejjel lógatom a lábam.
Karikákat rajzolok tollammal a
Körülöttem lévő sáros pocsolyában,
Merengve a múlton.
Kellett ez nekem?
Írni gondoltam.
Én?
Ugyan!
Csak kínlódok.
Idegeskedve azon, hogy
Vajon Ti mit szóltok.
Keresgetve a szavakat,
Képeket, melyeket lefesthetnék
Ezzel a három színnel
Itt a lyukas zsebemben.
Szavak tengere meg csak
Egyre zavarosabb.
A gyöngyszem, melyet oly régóta keresek,
Eltűnik a szemem elől.
Én meg, mint egy jó mártír
Tűröm ezt a kínt.
Ma is a dagályt vártam.
Intellektuális létem peremén,
Üres fejjel,
Tollammal köröket rajzolva
Lóbálva a lábam..
2006. február 3. - Mohol
Emlékkönyv
Fellapozom.
Bizonyítékok..
Ezernyi bizonyítéka annak a pillanatnak,
Mikor még nyomaink egymást kísérték.
Érző csókok tengerének,
Gyermeteg játékoknak a medence szélénél,
Melyekről azt gondoltuk,
Soha véget nem fognak érni.
Hogy örökké megmaradnak nekünk.
Hogy egymás mellett nem kell félni,
Míg nap kel fel az égen.
Régen volt.
Oh, de régen!
Mostanra már, a vidám emberből,
Csak, egy némán kísértő árnyék lett.
S, szívedben, szerelem gyertyájáról
Az utolsó csepp viasz is leégett,
Szétfolyt. Ki tudja hová?
Keserű könnyeket zárva magába.
Tekinteted már nem keresi az enyém.
Lépéseink is halványulnak, az életnek fövenyén,
Fakuló emlékképek között
Mohol, 2006. február 28.
Fellapozom.
Bizonyítékok..
Ezernyi bizonyítéka annak a pillanatnak,
Mikor még nyomaink egymást kísérték.
Érző csókok tengerének,
Gyermeteg játékoknak a medence szélénél,
Melyekről azt gondoltuk,
Soha véget nem fognak érni.
Hogy örökké megmaradnak nekünk.
Hogy egymás mellett nem kell félni,
Míg nap kel fel az égen.
Régen volt.
Oh, de régen!
Mostanra már, a vidám emberből,
Csak, egy némán kísértő árnyék lett.
S, szívedben, szerelem gyertyájáról
Az utolsó csepp viasz is leégett,
Szétfolyt. Ki tudja hová?
Keserű könnyeket zárva magába.
Tekinteted már nem keresi az enyém.
Lépéseink is halványulnak, az életnek fövenyén,
Fakuló emlékképek között
Mohol, 2006. február 28.
Menj
Nem köthetlek magamhoz.
Mint szelet sem lehet
a viharban kidöntött fához.
Vagy ahogy hozzáláncolni
nem lehet a tegnapot
a keserű mához.
Elengedlek.
Szárnyalj szabadon!
Menj, ha már nem kell a dallam, s
én leteszem gitárom.
Hangját ne is halljam
soha többé már.
Mohol, 2006. március 24.
Nem köthetlek magamhoz.
Mint szelet sem lehet
a viharban kidöntött fához.
Vagy ahogy hozzáláncolni
nem lehet a tegnapot
a keserű mához.
Elengedlek.
Szárnyalj szabadon!
Menj, ha már nem kell a dallam, s
én leteszem gitárom.
Hangját ne is halljam
soha többé már.
Mohol, 2006. március 24.
Lélekharang
Lélekharang sír az estben.
Hangját messze viszi a szél.
Hallgatom a néma csendben,
Hallgatom, hogy mit mesél.
Eltávozott még egy ember.
Lelke már a mennyben jár.
Szívem tele félelemmel.
Egyszer, tudom, rám is ez vár.
Akkor sír e majd a lélekharang?
Könnyeket, utánam, lesz e ki ejt?
Vagy csak leszek én is egy hang,
Kit mindenki könnyen elfelejt
2006. január 16. – Mohol
Lélekharang sír az estben.
Hangját messze viszi a szél.
Hallgatom a néma csendben,
Hallgatom, hogy mit mesél.
Eltávozott még egy ember.
Lelke már a mennyben jár.
Szívem tele félelemmel.
Egyszer, tudom, rám is ez vár.
Akkor sír e majd a lélekharang?
Könnyeket, utánam, lesz e ki ejt?
Vagy csak leszek én is egy hang,
Kit mindenki könnyen elfelejt
2006. január 16. – Mohol
Hinták
Tompán üti a némaság
monoton dallamát a mában
Holnapok fényét rejti el
a múlt egy suttogásban
Elhajlik a tér
Véget ér az álom
Lehetett volna szebb is
de én nem bánom
soha azt a pillanatot
mikor megláttalak ott
Azon a nyáron
a hinták melletti fűben
Mohol, 2006. áprilisa
Tompán üti a némaság
monoton dallamát a mában
Holnapok fényét rejti el
a múlt egy suttogásban
Elhajlik a tér
Véget ér az álom
Lehetett volna szebb is
de én nem bánom
soha azt a pillanatot
mikor megláttalak ott
Azon a nyáron
a hinták melletti fűben
Mohol, 2006. áprilisa
Jeep- nek
Drága Barátom! Te ki oly magasan jársz,
Hogy tűröd e kegyetlen meleget?
Te, ki cifra tetőket fabrikálsz,
Mikor a nap melege perzseli a bőrödet?
Kívánod e a jó, hideg sört?
Bár oly magasan neked nem ajánlom
Tudom én, hogy a szomj gyötör,
Ám a baj gyorsan megvan Barátom!
Mert mi lesz, ha szétszórod a szeget?
Vagy netán, egy gerendát ejtesz el?
Szegre megy el az egész kereset?
S a járókelőkért? A Jóisten felel?
Segíteni rajtad, nem tudok én szegény
Sajnálva Téged itt a hideg sör mellett,
Gondolom magamban:- Ez aztán a legény!
Ácsmesternek csakis ilyen kellett!
Na de hagyom a tréfát, míg vérem nem veszed
Bár bántani e pár szóval nem akarlak én
Nem várom meg, míg a baltával lendül a kezed
Vigyázz magadra Barátom, ott, a város tetején!
Ada, 2005. május 30.
Drága Barátom! Te ki oly magasan jársz,
Hogy tűröd e kegyetlen meleget?
Te, ki cifra tetőket fabrikálsz,
Mikor a nap melege perzseli a bőrödet?
Kívánod e a jó, hideg sört?
Bár oly magasan neked nem ajánlom
Tudom én, hogy a szomj gyötör,
Ám a baj gyorsan megvan Barátom!
Mert mi lesz, ha szétszórod a szeget?
Vagy netán, egy gerendát ejtesz el?
Szegre megy el az egész kereset?
S a járókelőkért? A Jóisten felel?
Segíteni rajtad, nem tudok én szegény
Sajnálva Téged itt a hideg sör mellett,
Gondolom magamban:- Ez aztán a legény!
Ácsmesternek csakis ilyen kellett!
Na de hagyom a tréfát, míg vérem nem veszed
Bár bántani e pár szóval nem akarlak én
Nem várom meg, míg a baltával lendül a kezed
Vigyázz magadra Barátom, ott, a város tetején!
Ada, 2005. május 30.
thao írta:
Nna akkor olvass egy frissebbet is :mrgreen:. Talán igazolja állításod
Köszönöm üdvözleted
Hierarchiák és patkányok
Kasztok szelik át világod .
Szórnak rád illatos virágot,s
vívnak kegyeidért csatákat.
Kiáltanak kígyót-békát egymásra
/Hátad-mögött rád is/
Nem tudják még, hogy hiába,
alsóbbrendűségük megpecsételtetett.
Rólad lepereg az átok, így
nevedet foglalják hát imába,
egy renddel közelebb csúszva hozzád
a hierarchikus létrádon.
Patkányok lépten-nyomon
a fennmaradásért küzdő harcban.
Te teremtetted őket,
/talán egy kisebb elmezavarban/
Valamikor régen, bámulva a felhőket, s
megfogant a cél:
Hierarchiák kellenek és patkányok!
Egy király csak és nem királyok!
Kasztok, kiket tiporhatsz majd a sárba
Isteninek hitt utadon.
Jó munkát végeztél!
Ezt, én halandó, nem vitatom, de
Emberi mivoltod eldobni megérte e neked?
Mikor majd megöregszel egyszer,
lesz e ki fogja remegő két kezed?
Lesz e ki, mikor már menni nem bírsz,
támogat utadon?
/vagy patkányok előtt térdre rogyva sírsz?/
Egyszerű elmém a félhomályban bukdácsol
És eldönteni nem tudom
virágot vagy átkot szórjak rád,
vagy csak menjek némán utamon
2006
Nnah? Fejlődtem utsó olvasásod óta? :mrgreen:
Aarnyek írta:Nna akkor olvass egy frissebbet is :mrgreen:. Talán igazolja állításod
Köszönöm üdvözleted
Hierarchiák és patkányok
Kasztok szelik át világod .
Szórnak rád illatos virágot,s
vívnak kegyeidért csatákat.
Kiáltanak kígyót-békát egymásra
/Hátad-mögött rád is/
Nem tudják még, hogy hiába,
alsóbbrendűségük megpecsételtetett.
Rólad lepereg az átok, így
nevedet foglalják hát imába,
egy renddel közelebb csúszva hozzád
a hierarchikus létrádon.
Patkányok lépten-nyomon
a fennmaradásért küzdő harcban.
Te teremtetted őket,
/talán egy kisebb elmezavarban/
Valamikor régen, bámulva a felhőket, s
megfogant a cél:
Hierarchiák kellenek és patkányok!
Egy király csak és nem királyok!
Kasztok, kiket tiporhatsz majd a sárba
Isteninek hitt utadon.
Jó munkát végeztél!
Ezt, én halandó, nem vitatom, de
Emberi mivoltod eldobni megérte e neked?
Mikor majd megöregszel egyszer,
lesz e ki fogja remegő két kezed?
Lesz e ki, mikor már menni nem bírsz,
támogat utadon?
/vagy patkányok előtt térdre rogyva sírsz?/
Egyszerű elmém a félhomályban bukdácsol
És eldönteni nem tudom
virágot vagy átkot szórjak rád,
vagy csak menjek némán utamon
2006
Nnah? Fejlődtem utsó olvasásod óta? :mrgreen:
NEKED???? FEJLŐDNI?????????? SZÍNHÜLYESÉG!!!!!!!!!!
EZ A KELEMEN - EZ VALAMI FÉLELMETES.
A SZOMORKÁS, MÍVES CSIPKEVERŐ JOBBAN A SZÍVEM CSÜCSKE VOLT...
A KIVÁLÓRÓL - PONT ÉN, MIT ÉS HOGYAN MONDHATNÉK? thao :0:
Hasonló témák
