Kellemes Husveti Unnepeket!

Húsvét: az ünnep titka egyszerre régi és új.
A húsvét titka egyszerre régi és új, bár időben történik, mégis örök – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Egyház közös, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott húsvéti üzenetében.

Jézus egyszerre halandó és halhatatlan, hiszen Isten létére “magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából” – írták a II. században élt egyházatyát, Szárdeszi Melitónt idézve.

Úgy fogalmaztak: Jézus feloldozza az elítélteket, életre kelti a halottakat, értelmessé és örömtől sugárzóvá teszi az ember életét. “Belőle fakadnak eszményeink, de a jövőbe vetett reménységünk is. Ebben a fényben látjuk meg, hogy mi a feladatunk a világban. A feltámadt Krisztus ad erőt emberi és keresztény hivatásunk teljesítéséhez. Őt ünnepeljük húsvétkor családjainkban és templomainkban.”

A dokumentumot aláíró Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Steinbach József, a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint az ökumenikus tanács tagegyházainak – református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és ortodox – vezetői így zárták húsvéti üzenetüket: “Jézus békéjét kívánjuk minden jó szándékú embernek. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!”

Kellemes Husveti Unnepeket kivanunk Mindenkinek!

húsvéti-étel.jpg
 
Ezt semmiképpen sem szabad elfelejteni, hisz a keresztény Húsvét a Pészach-ból ered, amiről az előző cikk szól.
A keresztény hit szerint a Pészach egyszerre volt emlékező ünnep (ahogy a cikk mondja, az egyiptomi kivonulás emlékére), és ugyanakkor előre mutató ünnep is, ami prófétikus üzenetet hordozott.

Jézus valóban erre az ünnepre ment fel Jeruzsálembe (szolgálata során már harmadszor és utoljára). A Pészach estéjét ünnepelte meg a tanítványaival az utolsó vacsorán, csak éppen egy nappal korábban. Mert másnap, azon a Pészachon, megáldoztatott Ő, az igazi Bárány, Jézus, akiről minden páskabárány beszélt.
Ezért mondta Róla Keresztelő János, hogy "Íme az Isten Báránya".
Ezért mondta Jézus az utolsó vacsorán, hogy "egyétek, mert ez az én testem, mely értetek megtöretik." A páskabárányt ugyanis maradéktalanul el kellett fogyasztani.
Jézus azonosította Magát az igazi Páskabáránnyal, és azt mondta, hogy az a prófécia, amiről a Pészach szólt, Ő benne teljesedik be. És másnap, Pészach-kor, be is teljesedett. Ő volt az igazi Páskabárány, az Isten Báránya, akit a páskabárányok előképeztek.

Az ünnep lényege a kereszténységben is megmaradt: emlékező és előre mutató üzenete van: Emlékező, amiből az egyiptomi kivonulás sem hiányzik, de aminek prófétai üzenete Jézusban beteljesedett. Ugyanakkor előre mutató üzenete is van, mert a keresztények várják Jézus második eljövetelét. "Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön." 1kor. 11.26

Tehát a keresztény Húsvét és a Pészach nem két külön ünnep, hanem egy és ugyanaz, csak a keresztények megtöltik azzal a tartalommal is, hogy minden Pészach Jézusról szólt, és Jézus halálával teljesedett be. Ahogy Izrael népe megmenekült Egyiptomban a pusztítótól, és megszabadult rabszolgaságból a páskabárány vére által, úgy lehet ma is megmenekülni és megszabadulni a bűn rabságából Jézus vére által.
A keresztények számára erről szól a Húsvét, és ez az összefüggése a Pészach-kal. Ne feledjük el, hogy az első keresztények zsidók voltak, és ők értelmezték így.

A húsvét Jézus búcsúvacsorája. Ekkor búcsúzott el a kedves tanítványaitól, és a családtagjaitól. Mivel Isten fia, így tudta, hogy el jött a búcsú ideje. Végrendelkezett.
Ekkor volt a kínzatása, és a keresztre feszítése, és Húsvét napján a feltámadása.

Jézusnak semmi köze a mai kereszténységhez, nem rabszolgáknak lettünk teremtve.
Címkék: Jézus tanításai, kereszténység, politikai hatalom, vallási dogmák
A hazugságok sorozata a csőd szélére sodorta az emberiséget erkölcsi és anyagi szinten egyaránt. Most mindent megtesznek, hogy a valóságról eltereljék a figyelmet.
A sátáni hatalom által finanszírozott politikai báb kormányok, vallási dogmák, és médiájuk, a megosztásra, a hazugságok terjesztésére, a totális butításra, a nemzetek felszámolására, Istenüktől való megfosztására és a történelem hamisításra épül.
A vallás és a politikai hatalom saját dogmájuknak megfelelően át írták a bibliát, körbe gyilkolták az egész földbolygót (Jézus nevében), kivették Jézus tanításainak nagy részét és adtak egy pusztító Istent akit összemostak Jézus apjával, amihez semmi közünk sem nekünk, sem Jézusnak. Több mint 2000 éve hülyítik az emberiséget, hogy bűntudatba tarthassanak, kifoszthassanak és uralkodhassanak az emberiségen.






A mai kereszténység Mózes Istenét és törvényeit követi amiről Jézus világosan beszélt. Amikor Mózes le jött a hegyről, azonnal gyilkolásba kezdett. Milyen Isten parancsát teljesítette? Milyen Jézust követ a mai kereszténység, akik körbe gyilkolták az egész földbolygót?

Jézus egészen másról beszélt: "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."

Máté 23:
14. Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek.

15. Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.

27. Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák.

Csak ennyit, hogy mennyire nincs semmi köze a Húsvétnak a sémiták hitéhez.
Ez két külön álló vallás. Miért lett ez a kettő különálló vallás összekutyulva? Külön-külön jól működő, hasznos, együtt már nem. Zsidó kerszténység mestereségesen létrehozott vallás, Jézust követők az őskersztények még Jézus útján jártak.
Az idézeteket meg lehet találni a bibliában.
Vegyétek le végre már Jézust a kersztfáról!
Mikor keresztre lett feszítve, akkor sem volt fent még egy napig sem.
Majd 2000 évig mégis ott tartottátok! Miért? Nem értem.......
Kedves Jászladány!
Te annyira kereszténynek vallod magad, és mégis ezeket tudtad leírni, miért?
Szereted te Jézust?
Mert én nagyon.......
Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok !
Sok szeretettel Erzsi.
Jézus feltámadott.png
 
Utoljára módosítva:
Ha már itt is említésre került, leírom, hogy kb. i. e. 3700. körül adtak az anunnakik teljes önállóságot, önigazgatást az emberiségnek, Mezopotámiában.

Ebből az évszámból ered az az elképzelés - ami persze nem igaz - hogy a Földet i. e. 4000.-ben teremtette az Isten.....

Nem! A mostani világ kezdődött csak akkor!
 
én a természetet a tavaszt a ujrakezdést ünneplem
Az evangélikus elnök-püspök összehozta a vasárnapi zárva tartást Jézus sziklasírjával
“kétezer évvel ezelőtt nem tartottak politikai vitanapot a jeruzsálemi parlamentben, sőt népszavazást sem írtak ki arról, lehet-e vasárnap nyitva egy sziklasír, a világ, a természet rendje az, hogy nem lehet.”

elégvolt ebből a keresztényesdiből csak az arab- keresztény konfliktus miatt ...nyomják
ébresztő itt a tavasz a bőség megújhodás s együtt örülés ez az ünnepek lényege
Az ünnep az örömért van !
 
Utoljára módosítva:
Húsvét: az ünnep titka egyszerre régi és új.
A húsvét titka egyszerre régi és új, bár időben történik, mégis örök – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Egyház közös, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott húsvéti üzenetében.

Jézus egyszerre halandó és halhatatlan, hiszen Isten létére “magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából” – írták a II. században élt egyházatyát, Szárdeszi Melitónt idézve.

Úgy fogalmaztak: Jézus feloldozza az elítélteket, életre kelti a halottakat, értelmessé és örömtől sugárzóvá teszi az ember életét. “Belőle fakadnak eszményeink, de a jövőbe vetett reménységünk is. Ebben a fényben látjuk meg, hogy mi a feladatunk a világban. A feltámadt Krisztus ad erőt emberi és keresztény hivatásunk teljesítéséhez. Őt ünnepeljük húsvétkor családjainkban és templomainkban.”

A dokumentumot aláíró Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Steinbach József, a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint az ökumenikus tanács tagegyházainak – református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és ortodox – vezetői így zárták húsvéti üzenetüket: “Jézus békéjét kívánjuk minden jó szándékú embernek. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!”

Kellemes Husveti Unnepeket kivanunk Mindenkinek!

Csatolás megtekintése 1331013
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére