Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

pjutka

Állandó Tag
Állandó Tag
Napi evangélium


2009. május 29. – Péntek Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés: Péter apostol vallomása arra emlékeztet minket, hogy újra és újra meg kell vallanunk szeretetünket Istennek. A keresztény prédikátorok Péter háromszori szeretetvallomását előszeretettel hozták összefüggésbe az apostol háromszoros tagadásával, amelyet Jézus előre megmondott az utolsó vacsorán. Ez a mozzanat rávilágít arra, hogy a szeretet a fájdalomból születik meg. Így van ez az Úr esetében, amikor a szenvedésekből, a kereszthordozásból, az emberi bántalmazásokból születik meg a keresztáldozat, mint Isten szeretetének legnagyobb jele. Ezért sem kell félnünk mindazoktól a fájdalmaktól, amelyek életünkben érnek minket, hiszen általuk Isten a szeretet új útját nyitja meg számunkra.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák méltó helyüket a társadalomban és az egyházban.
Jean Vanier
...................
"Ne a jelennek élj, ne engedd, hogy múlandó dolgok befolyásoljanak. Élj az örökkévalóságban túl időn és téren, a véges dolgok felett. Akkor semmi sem befolyásolhat!!!"
 

serene

Új tag
Áldott lesz mindened, amid van


„Áldott lesz kosarad és sütőteknőd" (5Móz 28,5).

Az engedelmesség áldottá teszi mindazt, amit szorgalmunkkal
megszereztünk. Amit azonnal felhasználunk, mint a friss gyümölcsöt,
éppúgy áldott lesz, mint tartós használati cikkeink. Lehet. hogy csak
kevés javunk van és a jövedelmünk is kicsi, esetleg sovány reggelivel
indulunk munkába és szűkös ebéd vár hazatérésünkkor, mégis jó dolgunk
lesz, mert Isten a kosarat áldja meg. Ha csak egyik napról a másikra
élünk, akkor is éppoly jól megy sorunk, mint Izráelnek a pusztában,
ahol az Úr úgy tartotta el népét, hogy mindig csak egy napra való
mannát adott nekik. De mi másra volt szükségük? És nekünk mi másra van
szükségünk?
Ha pedig bőségesen vannak javaink, mennyivel inkább szükséges, hogy
az Úr megáldja őket! Hiszen ha többünk van, mennyi gondot okoz a dolgok
beszerzése, megőrzése, kezelése és felhasználása. De ha nincs az Úr
áldása javainkon, akkor egyszer csak javaink lesznek úrrá a szívünkön,
valósággal bálványainkká válnak, és a velük járó gond felemészt
bennünket.
Urunk, áldd meg földi javainkat! Add, hogy a Te dicsőségedre
használjuk feI azokat! Segíts, hogy a világi dolgoknak ne
tulajdonitsunk túl nagy jelentőséget, és a keresztyén életünk ne
kerüljön miattuk veszélybe.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza
 

serene

Új tag
Zsoltárok könyve 96. fejezet

1. Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld!
2. Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását.
3. Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait;
4. Mert nagy az Úr és igen dicséretes, rettenetes minden isten felett.
5. Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.
6. Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén.
7. Adjatok az Úrnak népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet!
8. Adjátok az Úrnak neve dicsőségét; hozzatok ajándékot és jőjjetek be az ő tornáczaiba!
9. Hajoljatok meg az Úr előtt szent ékességben; rettegjen előtte az egész föld!
10. Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli meg a népeket igazsággal.
11. Örüljenek az egek és örvendezzen a föld; harsogjon a tenger és minden benne való!
12. Viduljon a mező és minden, a mi rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is,
13. Az Úrnak orczája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje e földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az ő hűségével.




 

Árvai Emil

Állandó Tag
Állandó Tag
AGYAG AZ ALKOTÓ KEZÉBEN

"...Óriási öröm volt számomra, amikor fölfedeztem, hogy a fazekasságban nincs selejt. Semmit sem kell kidobni. Szeretettel és szakértelemmel az utolsó kis agyagdarabkát is meg lehet menteni, újra lehet gyúrni és ismét meg lehet formálni. A másik nagy meglepetés az volt, amikor fölfedeztem, hogy az értéktelen sárból egy kevés idő ráfordításával, valamint hozzáértéssel, teljesen új anyag keletkezik. Megmarad az alap, de a kemence tüzéből kikerülő cserépnek már teljesen más a szerkezete, mint az agyagnak.
A korábbi életem is leginkább egy marék sárhoz volt hasonló, teljesen alaktalan és képlékeny volt. Nagyon mélyre kerültem, sok kívánnivalót hagyott maga után az életvitelem. A környezetem gyakorlatilag lemondott rólam.
Ekkor Isten kezébe vette az életemet, mint fazekas az agyagot, és elkezdte formálni. Így a vad életemből egy békés, nyugodt élet lett, amit Istennek köszönhetek.
A mesterségemen keresztül nap mint nap szembesülök azzal, hogy nincs reménytelen, kilátástalan helyzet, mindig van egy következő lépés, egy választható kiút."

Gál Álmos keramikus (Jelige 2009/II)
 

Mosoly1

Állandó Tag
Állandó Tag
Napi evangélium


2009. május 30. – Szombat Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés: János apostol azzal indokolja evangéliumának megírását, hogy tanúságot kíván tenni Jézusról. Egész írására jellemző, hogy Jézust az Isten Fiát akarja bemutatni. Jánosnak, a szeretett tanítványnak a tanúságtétele szóbeli és írásbeli. Igehirdetése, valamint evangéliuma, levelei és jelenéseinek könyve a Jézus eseményt tárja az olvasók elé azzal a szándékkal, hogy hitet ébreszt.
Más apostolok úgy tettek tanúságot Jézusról igehirdetésükkel, hogy később eljutottak a vértanúságra is. Az üldözések ugyanis éppen Jézus megvallása, a róla való tanúságtétel miatt érik a hívőket. A vértanúság a hit tanúságtételének magasabb formája a tanítvány részéről.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.
 

serene

Új tag
Imádság békéért

„Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek
benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől
függ a ti békességetek is!" (Jer 29,7).

A fenti igevers alapelve értelmében mindnyájunknak, akik az Úréi
vagyunk, tehát jövevények és idegenek e világban, azon kell
„fáradoznunk", hogy a nép, amely között lakunk, békében és jólétben
éljen. Különösen azért kell közbenjárnunk, hogy saját népünk és
városunk legyen áldott. A hazájáért való komoly könyörgés igenis illő a
hívő emberhez.
Buzgón imádkozzunk otthonunk és tágabb értelemben vett környezetünk
számára a béke nagy ajándékáért. Ha véres viszály támadna utcáinkon,
vagy idegenek törnének katonáinkra, az siralmas volna számunkra is:
ezért imádkozzunk a békességért és buzgón fáradozzunk is érte.
A mi nyugodt életünk is a nemzet békéjétől függ, ezért az nagyon
kívánatos számunkra, hiszen csak így tudjuk gyermekeinket az Úr
félelmében nevelni és az evangéliumot minden akadálytól mentesen
hirdetni. Ezért könyörögjünk ma és ezután is gyakran országunk
békességéért. Valljuk meg népünk bűneit, kérjük azok bocsánatát és az
Úr áldását népünkre, a Krisztus Jézusért.


C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Uram Tehozzád futok, élő vízre szomjazom,
Közelséged, ó mily jó énnekem.
Kérlek, ne menj el tőlem, légy mindig segítségem,
Úgy kívánlak Téged, Istenem.

Én pedig szüntelen remélek, egyre jobban dicsérlek,
Ajkam beszéli a Te igazságodat.
Hadd legyen most a dalom jó illat oltárodon,
Nagyon szeretlek Téged, Jézusom.

http://www.youtube.com/watch?v=ZSM0JQk4eSM&feature=related
 

Árvai Emil

Állandó Tag
Állandó Tag
Pünkösd

Sillye Jenő:
HÉTKÖZNAPOK SZENTLELKE
(dalszöveg)

Könnyű kedvesnek lenni,
amikor az embert nem bántja semmi.
Könnyű szeretni azokat,
akikkel nem foglalkozunk sokat.

De ó, az a néhány ember,
akiket győznöm kell türelemmel.
Azok a nehéz napok,
amikor oly egyedül vagyok.

De ó, az a néhány lélek,
akikkel közös lakásban élek.
Az iskola, vagy a munkahely
naponta színig megtelő kehely.

(Refrén)
Isten Szentlelke szállj rám!
Nem csak a templomok árnyán
kereslek én.
Ne csak az ünnep glóriáján
legyél enyém!
Hétköznapok Szentlelke szállj rám!
Atya lángja, Krisztusi fény,
tündökölj a hétköznap egén.
Hogy hétfőtől szombatig is
legyél enyém!
Hogy hétfőtől szombatig is
szeressek én!
Mindenkit szeressek én!
 

zoltán83

Új tag
versike



Ki vagyok én ?

Én? Egy senki semmi vagyok,
De mégis Istenem kegyelméből vagyok
Nem tudok én semmit sem
Csak azt amit Istenem adott én nekem
Óh mily jo vagy én Istenem
Milyen sokkal megáldottál engem
Hagyod,hogy én gondolkodjak
És ezt versben foglalgatjam
Verset irni gondolkodni
Istenem neked Zsoltart irnék
Dicsőiteni hálát zengni
ISTEN nevét mindörökké
 

hajnalpir

Állandó Tag
Állandó Tag
Holló Miklós: Szonett
Itt a város, amelyben éltem,
Szegényeit megsüvegeltem,
S mostanra napba öltözött.
Mondd: ki lenne nálam boldogabb?

Ha leguggol mellém az alkonyat,
Elrebben az éhes vad űzöttsége
Egyszersmind a jóllakott pribék békéje is.

És hálóját szétbontja a pillanat,
Hogy a mindenség ellobbanjon és sas -
szárnyait kitárja a csend.

Hogy megpihenjen végre már
A koldus Lázár Ábrahám oldalán

Hogy megpillantsam végre én is Őt!

Esdve, kérőn néz rám
Vár rám a város
A Menny...
A Hazám...



Holló Miklós: Szivárvány

Repüljetek, repüljetek,
ó, irgalom galambjai!
Ragyogjatok, ragyogjatok,
ti megbocsátás pálmaágai!

Az első galamb leszáll,
nyugtot sehol nem talál,
háborgó hullámok taraján
hazatalál.

A második galamb leszáll,
szívében pálmaág.

A harmadik is felszáll,
messzire száll,
a földre száll,
békét talál.

És az áldozat kedves illatán
az égben, a szélben
felragyog egy szivárvány,
a szivárvány.

Fenn ragyog az égen,
fenn az égen
egy fényes szivárvány!

Ragyogj tovább!
Ragyogj tovább!
Ragyogj, ragyogj tovább
szivárvány!

(ld.: Mózes első könyve, 8. rész)



Holló Miklós: Gedeon, mi van? (rap)

Gedeon, mi van, eltört a mécses?
Nem látsz fényt, csak mindig sötétet?
De törik az edény, és kijön a fény,
Ne légy már oly sötét lény! Ha - ha...

Eljön az Úr, mint a Midián napján,
Gurul a kenyér és borul a katlan;
A katlan, a katlan, oly lakatlan,
De éjjel jellé válik a szó:
"Az Úrért és Gedeonért!"

A kis Gedeon, nézd, hogy meglódul!
Na, miből lesz a cserebogár?
És te mit látsz?
Na, mondd, mit?
Sáskák vagyunk hozzá képest!

A fények a tények, a tények a fények,
Te látod őket, és ők látnak téged;
S én fényeket látok a domboldalba',
A dalba', a dalba', a vad diadalba;
Nézz már egyszer szembe vele:
Jön az Úr és az Ő serege!

Gedeon, mi van, eltört a mécses?
Nem látsz fényt, csak mindig sötétet?
De törik az edény, és kijön a fény,
Ne légy már oly sötét!
Ne legyen már sötét!
És: legyen végre fény!

(ld.: Bírák könyve 7. rész)

http://hollomiklos.blogspot.com

Holló Miklós: Észbontó

- Ha innen nézem: Isten oltára
Ha meg onnan: latrok barlangja.
Ez is, az is...
Most honnan nézzem?
- Szokj le erről!...
Egyszerű:
A kupola, mely az égbe hág
magasztosan
lehet lopott aranyból
A zsebedből sok szökött sárga csikó
magasan
az aranyködben csilingelve barangol...
De ha lehajtod a fejed
tán meglátod őt a lépcsőn
ott ülni: Csak Rád néz
és Téged koldul!

http://hollomiklos.blogspot.com
Holló Miklós: Kamaszvers

Örök test
gömbölyű
A lelked is test -
gyönyörű
A tested élő lélekből fakad
Feledteti kiszakadt kínomat, hogy
Egykor tán nyugodt sár leszek, csatakos tavaszi föld;
És akkor és ott rám mosolyog
Gyönyörűséges szép mosolyod
a gömbölyű
az örök.

http://hollomiklos.blogspot.com
Holló Miklós: Aforizma

Csak a lényegtelen dolgokban
Több a kettő, mint az egy.
A lényegesekben a kettő:
kevesebb!


Holló Miklós: Más...

Ha kívül más növényt látsz,
Mint amit a belső mag terem;
Ha más szavakat hallasz,
Mint amire a szív elvezet
- Nem egy élvezet -
A belsőben már ott trónol
a "MÁS"
A belső és külső közt
Ott a hasadás
Ne légy Tamás
Ez az igaz képmutatás...

http://hollomiklos.blogspot.com
Holló Miklós: Kétféle ima...

Ha az ördög imádkozik
Önérdeket érvényesít:
Nekem legyen jó,
de pusztuljanak a többiek.
Hogyha Jézus imádkozik
Nem ritkán
közbenjár.
Akkor az ország kivirágzik;
Minden jobb lesz
És Pilátus és Heródes is összebékülnek!

http://hollomiklos.blogspot.com
Holló Miklós: Zákeus...

Miért utáljuk mind Zákeust?
Mert sokat lopott!
Özvegynek utolsó szamarát
De meglopta az árvát is, ha kellett
Az Isten lovát
A hitvány bérese!
De utóléri Elohim ítélete!
Örök törpe a nagyságot kergeti
Nagyságában is oly sekély
Kin úgy líg - lóg Róma hatalma,
Mint gyerkőc oldalán az ölnyi bárd:

Mászik az eperfügefán...
Csak innen ember,
Csak innen lát,
S az összesúgó sokaságon át
Hallja, csak hallja a Mester Szavát:
" Zákeus, készíts nekem vacsorát!"

S hidd el: ki oly piciny kezével
egykoron
Dekára mérte Ábrahám áldását;
Ábrahám fiává válhat majdan;
Ha Jézus Szavára megalázza magát
És elosztja a pórnép közt
Minden vagyonát!


Holló Miklós: Az utolsó Aion (görög szó: korszak)

- Bolygók, melyeknek centruma nem a Nap, és mégis keringenek
- Férfiak, akiknek vágyuk szentélyében nem a nő áll, és mégis vágyban égnek

- Keresztények Krisztus nélkül
- Jeruzsálem templom nélkül
- Templom Sekhina nélkül a kegyesség teljes látszatával

- Berendezett élet szeretet nélkül
- Hierarchikus család apa nélkül
- Fiatal méh gyermek nélkül
- Izomkolosszusok férfiasság nélkül

- Repülőgép pilóta nélkül
- Csattanós mondat tartalom nélkül
- Intimitás ember nélkül

Elmozdult a centrum...

De: nem az a megoldás, hogy elpusztítsd azt,
Ami a hazug centrummal is jól működik...

Hanem: megvetve az antikrisztust,
Mutasd meg az Igazit!


Megjegyzés:

Nyugodj meg. : A szobanövényt, melyet a gyökér helyett
Csak a szár és néhány kukac támogat alulról a földből:
Nem virágzik sokáig, hamar az enyészeté.

Vagy: Az égi Jeruzsálem nevének bitorlója,
Melynek alapja nem a 12 apostol, mint súlyos alapkövek a földbe vájva;
hívság és tünemény, délibáb, evilági Róma:
Hamar a lángok martaléka...

(lásd: Zsidókhoz írt levél 6,7-8.)
http://hollomiklos.blogspot.com
 

hajnalpir

Állandó Tag
Állandó Tag
Holló Miklós: A Gyülekezethez

- Szeretem ezt a Nőt,
A távolbatűnőt
Egyre messzebb tőlem, s mégis
Egyre szebb...

Ki csipkerózsika ál -világából
Felriadva
Nem ismert fel...

- Csak állni a pályaudvaron
Az őszi ködben
És tovább szeretni.

Állni hagyni és semmit nem tehetni;
Csak hagyni, hogy ott és akkor
Továbbrobogjon
A hazugságok különvonatán.



Holló Miklós: Mint a szél...

Szívembe felvettem szent Nevét;
Vedd te is szívedbe szent Nevét!
Szíveddel hallgasd az Ő szavát,
és ha hallod, add is át

Te is a térnek, s a szélnek,
s az emberek megtérnek,
mint a szél,
mert Jézus él!

Te is a térnek, s a szélnek,
s az emberek megtérnek,
mint a szél,
mert Jézus él!

Szívembe felvettem szent Nevét;
Vedd te is szívedbe szent Nevét!
Szíveddel hallgasd az Ő szavát,
és ha hallod, add is át

Te is a térnek, s a szélnek,
s az emberek megtérnek,
mint a szél,
mert Jézus él!

Te is a térnek, s a szélnek,
s az emberek megtérnek,
mint a szél,
kiáltsd, hogy él,
kiáltsd, hogy él,
hogy Jézus él!

http://hollomiklos.blogspot.com
Holló Miklós: Az ember lelke éhes

Az ember lelke éhes és enni kér,
Mikor a rocksztárok fogsorától bűzlik a tér,
Akik csak nyomják a rizsát, a sódert, a dumát,
Beleénekelnek a pokolba,
Miért kell ez neked?

És ha meguntad már a melódiát,
A Madonnát és a tegnap - donnát,
Evita nem ér meg már neked több vitát,
S a walkman leáll,
És valaki vár
Rád!

http://hollomiklos.blogspot.com
Holló Miklós: Még többet Belőled, Jézus

II: Még többet Belőled, Jézus,
És kevesebbet belőlem,
Ezt kérem Tőled, Uram,
Hogy szüntelen lássalak Téged,
Kérlek, jöjj hozzám közel!

Hallom, ahogy lépked az Úr,
Ahogy léptei közelednek,
Dicsősége túl van az egeken,
És az angyalok szemlélik Őt.

A Te Neved, a Te Neved
Ragyog az égen, szívem egén,
És e fényre megolvad a jég,
És folyamok fakadnak bennem,
Betölt a szent öröm, a szent nevetés! :II

Még többet Belőled, Jézus,
És kevesebbet belőlem,
Ezt kérem Tőled, Uram,
Hogy szüntelen lássalak Téged,
Kérlek, jöjj hozzám közel,
Kérlek, jöjj hozzánk közel!

http://hollomiklos.blogspot.com
 

kvinna08

Állandó Tag
Állandó Tag
nagyon szép versek vannak itt... sokat fogok itt olvasgatni :)

nagyon szép versek vannak itt... sokat fogok itt olvasgatni, sokat!

nagyon szeretem a Continental Singers-t
valakinek megvan esetleg a Jubilate együttes albuma CD-n? nekünk csak magnókazettán van meg, anno még úgy árulták, annak viszont nem olyan a minősége
a neten csak ezeket találtam róluk:


hátha ismeri itt őket valaki, és megvan cd-n is az album

Jak 2,1-5.
1 Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. 2 Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, 3 és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: "Te ülj ide kényelmesen", a szegényhez pedig így szóltok: "Te állj oda", vagy "Ülj le ide a zsámolyomhoz", 4 nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? 5 Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért.

A SZERETET MINDENKIÉ
Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. (1Jn 4,12)

A húsvét előtti vasárnapon tűnt fel az idegen a vasárnapi iskolában. Alkoholszagot árasztott a helyi fesztiválon való kitartó italozás következtében. A vasárnapi iskolai csoport meghívta őt, vegyen részt a virágvasárnapi ünnepen, ami azzal kezdődött, hogy a gyülekezet tagjai örvendezve lengették a kezükben lévő pálmaágat. Bizonytalan léptekkel haladva a látogató megragadott egy pálmaágat, és lelkesen integetett vele.
A prédikáció előtt a gyülekezet tagjai köszöntötték egymást. A látogató igazán boldognak tűnt, amint a gyülekezet minden egyes tagja kezet fogott vele, a szemébe nézett és ezt mondta neki: "Isten békéje legyen veled.". De aztán zavartan toporgott az úrasztalánál. Senki nem tudta, mitévő legyen.
Néhány perc múltán egy asszony odament a látogatóhoz, és azt kérdezte tőle: "Van kedve mellém ülni?" A férfi válaszolt kedvességére, és figyelmesen végigülte az istentiszteletet. Éppen néhány héttel azelőtt mondta el az a kedves hölgy a lelkipásztornak, hogy túlzottan fél az idegen emberektől. Imádkoztak, hogy Isten segítse meg őt, legyőzni fóbiáját. A félelmek valósak, de az Isten szeretete képes elűzni, legyőzni a félelmet.

Imádság: Istenünk, segíts nekünk a te szereteteddel fogadni az idegeneket. Ámen.

Mikor fogadtunk gyülekezetünkben egy idegent?
Ron Barham (Mississippi, USA)

IMÁDKOZZUNK GYÜLEKEZETÜNKBEN BEFOGADÓ SZERETETÉRT!
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
csend250.jpg


Csend van bennem, és emlékezem,
Képe a múltnak ím, megjelent,
Vétket látok s gondozó kezet,
Szennyből, a sárból, mint kivezet.​

Mért szeret Isten, mért szeret még,​

Hogy lehet mért nem mondja ki: elég!​

Féltő karja újra átölel,
Áttört kezéhez szívem közel.​

Csend van bennem, és emlékezem,
Mily sok ajándék, nagy kegyelem,
Mily sok áldás, mily sok türelem
Kísérte végig az életem.
Mért szeret Isten...​

Csend van bennem, és emlékezem
Sokszor volt könnyes mindkét szemem,
Oly sok bánat, fájdalom is ért,
Hozzá futottam irgalomért.
Mért szeret Isten...​

Csend van bennem, és emlékezem,
Hála, dicséret él szívemen.
Hogy köszönjem múltat és jelent,
Holnapom védő, őrző kezet.
Mért szeret Isten...​




Csodálatos kegyelem, milyen édes a hang, ami
megmentett egy olyan nyomorultat, mint én. Már
elvesztem, de most meglettem, vak
voltam, de most látok.

A kegyelem tanította szívemet félni
és a kegyelem könnyített félelmeimen.
Milyen értékesnek tűnt az a kegyelem
a percben, amikor hinni kezdtem.

Sok veszélyen, erőfeszítésen és kelepcén át,
már meg is érkeztünk.
Kegyelem hozott ily messze épségben
és kegyelem vezet majd haza.

Az Úr jót ígért nekem,
szava reményem záloga;
pajzsom lesz ő, és az adag
amíg élek, addig kitart.

Igen, mikor eme hús és szív megáll,
és halandó éltem véget ér;
Magamnak tudhatom, e papi ruha alatt,
az öröm és béke életét.

A föld hamarost elolvad mint a hó,
A nap abbahagyja a sütést,
De Isten, ki létrehívott engemet,
Mindörökre megmarad nekem.


2908.jpg


lenta.jpg


eletgyoz.jpg


Kabbala ima:


ANA B'KOACH

A-na B'cho-ach
gdu-lat y'min-cha ta-tir
tze-ru-ra

Ka-bel ri-nat am-cha,
sag-vei-nu, ta-ha-rei-nu no-ra

Na gi-bor,
dor-shei yi-chud-cha,
k'va-vat sham-rem

Bar-chem ta-ha-rem ra-cha-mem,
tzid-kat-cha ta-mid gam-lem

Cha-sin ka-dosh b'rov tu-cha,
na-hel a-da-te-cha
Ya-chid ge-eh
l'am-cha p'neh,
zoch-rei k'du-sha-te-cha

Shav-a-tei-nu ka-bel,
ush'ma tza-a-ka-tei-nu,
yo-de-ah ta-a-lu-mot.

(Ba-ruch shem k'vod mal-chu-to l'o-lam va-ed.)





Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben,
Lángja lobogjon elevenebben!
Ami vagyok, és mind, ami az enyém,
Tartsd a kezedben, igazi helyén!
Életem kútja, örök örömem,
Fény a sötétben csak te vagy nekem,
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem, tart a te kezed.​


Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,
Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.
Ennek a világnak fekete egén
Lényed a csillag, sugarad a fény.
Életem kútja, örök örömem,
Fény a sötétben csak te vagy nekem,
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem, tart a te kezed.​



Jön az örök nap már, közeledik Ő,
Mennyei honba hazavinni jő.
Röpke pillanat, míg tart a keserű,
Krisztus elém jön, örök a derű.
Életem kútja, örök örömem,
Fény a sötétben csak te vagy nekem,
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem, tart a te kezed.​




Csak állok szótlanul, a dárda földre hull.
Itt más erõ az úr, itt más erõ az úr!
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!


Az éj az hosszú volt, de eltûnt már a hold.
A hajnal felsikolt, a hajnal felsikolt.
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!


Elég volt már elég, fénnyel hinti az ég.
Az új nap reggelét, az új nap reggelét.
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!


Virágban áll a rét, virágos úton át
Valaki jön feléd, valaki jön feléd.
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!


Virágban áll a rét, virágos úton át
Jézus jön feléd, Jézus jön feléd.
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!
Föltámadt alleluja, föltámadt, alleluja!
 

nikoletta900330

Állandó Tag
Állandó Tag
"Mária, hozzád száll imánk,
tiszta virága az égnek!
Mária gyönyörű liliomszál,
Szűzanya, Téged kérlek!

Könyörögj értem Jézusnál!
Könyörögj értem Szűzanyám!
Követni vágyom szent Fiad,
de túl sok a bűnöm már."

Ez a dal a kedvenc egyházi dalom! Gyönyörűen kifejezi a bűnbánatot!

"Hevenu shalom aleikhem."

Legyen a béke teveled! Ezt kívánom minden vallásos embernek!
 

Zila4

Állandó Tag
Állandó Tag
Dévényi Erika
A FA

Büszkén magasodik az a fa, amely én vagyok
Elég ha vizet kapok és a nap rám ragyog
Gőgős vagyok, kevély és szívtelen
Azt akarom, hogy a szél vagy a nap csak az enyém legyen

Választanom kell hát, melyik a fontosabb
Az esőt fakasztó szél, vagy a meleg nap
A szél kéjjel hívott, légy életem része
A nap csak csendben nézett, de én nem vettem észre

A széllel a kéj milyen mámorító
A nap melege pedig csak izzasztó
Végül úgy döntök a szél kell nekem
A napot pedig ezentúl megvetem

Élvezem ahogy a szél játszik velem
Felkapva levelem az égig emel
A nagy forróságban körültáncol engem
A napot elfújja, távol tartja tőlem

De aztán a szélben csalatkoznom kellett
Tomboló vihart hozott tápláló víz helyett
Áztam, fáztam, ágaim letörtek
A jég szilánkjai mérgesen gyötörtek

Hívtam a napot, gyere vissza hozzám
A sugaraidat újra fordítsd rám
De a nap messze volt, nem hallotta szavam
Nagy szomorúságomban magamra maradtam

Magamba nézve elgondolkodtam
Eddigi életemben rossz úton jártam
Akármit tettem, akármit akartam
Mindig csak egyre, magamra gondoltam

Rá kellett jönnöm, bűnben éltem eddig
Így nem juthatok el soha a mennyekig
Hiába magasodnak felfelé ágaim
Szeretet nélkül kihunynak álmaim

Akkor aztán újra, csendben, szelíden
A napot szólítottam, hogy vezessen engem
Éltem kárhozat volt, de most újjászülettem
Töltse be a szívem, meleg szeretettel

Megbocsátó napom ott termett előttem
Nem mondott semmit, de most már értettem
Bűneim gyökerét meggyógyította
Életem értelmét így megmutatta

Így lett belőlem csodálatos fa
Amelynek gyökerét a szeretet táplálja
Visszajött a szél is, de már csak mosolygott
Láttam akkor rajta, hogy elgondolkozott

Kaposi Ferenc
LEGENDA

Egyszer egy angyal meghívta az erényeket,
hogy jelenjenek meg az Isten udvarán.
S mentek, a Jóság, Szeretet, Alázat
és sorba mind, mind egymás után,
mentek nagy vígan, ünneplőben.
S ahogy fölérnek a szivárvány-hídra,
visszanéznek, ki az, aki hátul kullog?
Hát a Hála volt, igen kopott ruhában.

Kaposi Ferenc
LELKÜNK ÉJSZAKÁIBAN

Egyszer egy angyal meghívta az erényeket,
hogy jelenjenek meg az Isten udvarán.
S mentek, a Jóság, Szeretet, Alázat
és sorba mind, mind egymás után,
mentek nagy vígan, ünneplőben.
S ahogy fölérnek a szivárvány-hídra,
visszanéznek, ki az, aki hátul kullog?
Hát a Hála volt, igen kopott ruhában.

Francesco Petrarca

Siratom elmúlt éveim...

Siratom elmúlt éveim, mikor csak
halandó dolgok gyönyörét akartam,
s holott szárnyam volt, nem szálltam magasban,
hogy nem silány példát adnék a kornak.

Ki látod, vétkeim hogy megtiportak,
Ég Ura, láthatatlan, halhatatlan,
eltévedt lelkemet segítsd a bajban,
s bennem kegyelmesen pótold a korcsat.

Ha már viharban s háborúban éltem,
haljak meg békén, és ha ittlakásom
nem volt dicső, legyen elköltözésem.

Ami időm még hátravan s halálom
kezedbe tészem, nyújtsd kegyesen értem,
tudod, te vagy reményem e világon.
 

koco

Állandó Tag
Állandó Tag
Hit

Nincs ezzel semmi gond, ezzel nem sért meg az ember senkit, belül pedig eldől van-e értelme. Sok mindennek nincs értelme mégis tesszük. Ez nem kerül semmibe, s példának is jó.
 

nikitta

Állandó Tag
Állandó Tag
Ozvald. N. Nintai


Álmodtad már…

Álmodtad már valaha?
Halk suttogást, amiként
Megkísért a Walhalla.

Álmodtad már valaha?
A szép csengő kacagást,
Menyeket vagy bármi mást.

Álmodtad már valaha?
Halált, s ennél vadabbat,
Vakságot, majd villanást…
 

zew33

Állandó Tag
Állandó Tag
Jókedvet adj, és semmi mást Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága sem kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem,
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő s folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
 

scsav

Új tag
Sziasztok!
Találtam egy verset, amit szeretnék veletek megosztani:
AJÁNLÁS

Ünnepelj, de ne vesztegelj ott a jászol mellett.
Azt ismerd meg, kiben minden ígéret betellett!
Hited reményt, békességet, üdvösséget úgy hoz,
ha eljutsz a KISDEDTŐL a győzelmes KRISZTUSHOZ. (Siklós József)
Kellemes ünnepeket mindenkinek!
 

Katalin/Anyoka

Kitiltott (BANned)
Stefike0 blogbejegyzései voltak

Cseri Kálmán Megtérésem
2009-05-10 12:30 PM, stefike0 által
Cimkék

--------------------------------------------------------------------------------

"...Sokat hallottam Jézusról, de nem ismertem Őt. Ezt soha nem szabad összetéveszteni, hogy valaki hallgatója Jézusnak, vagy a tanítványa. Hallgatója voltam, de egyáltalán nem ismertem Őt. Volt általános istenhitem, de éltem a magam életét Istentől teljesen függetlenül. Ez a gyakorlati ateizmus, a gyakorlati Isten-nélküliség. A vallásos emberek többsége is így él. Nem tagadják Istent, de nem része Isten az életüknek. Legfőképpen pedig nem Ura. Akkor került sor a szülővárosomban egy ugyanilyen sorozatra, amelyikre elmentem. Az elején nem túl nagy érdeklődéssel. Egyik este meglepődtem, mert amit ott elmondtak arról, miféle botlások, tisztátalan gondolatok, bűnök kísérik az emberek életét általában, egy az egyben rám is igaz. Annak egy részét láttam már addig is, hogy milyen cselekedeti bűnöket, gondolati bűnöket, a beszédemmel milyen bűnöket követek el nap mint nap. Egy részétől szerettem volna szabadulni, sokszor elhatároztam, hogy megjavulok. Bizonyos módszereket ki is dolgoztam arra. Természetesen egyik sem vezetett eredményre.

Azon az estén, mintha reflektor világított volna be a szívem rejtett bugyraiba is, látnom kellett, ki vagyok valójában. Még a viszonylag elfogadható szép máz mögött is mi van. Mennyi mocsok lehet valakiben, akit egyébként gyakran dicsérnek, és akiről sok jót el lehet mondani. Ez zavart engem, de nem tudtam megváltoztatni magam. Most, mintha tükröt tartottak volna elém, világosság támadt. Még jobban kellett látnom, ki vagyok valójában. Még inkább úrrá lett az a félelem rajtam, hogy ennek következményei lesznek. Isten igazságos, azt akkor már tudtam, és a bűnt megbünteti.

Az igazságos Istentől való félelem kezdett eluralkodni rajtam. Az Ő különös kegyelme volt már az is, hogy bevilágított az életembe, és fájni kezdett a bűnöm. Folytatódott az Ő kegyelmének a munkája azzal, hogy a következő estéken arról volt szó, hogy Isten igazságos, de a Biblia hangsúlyozza, hogy Isten kegyelmes is. Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen gonosz útjáról és éljen. ... De mit jelent ez, mit kell ehhez tennem? Akkor, azon a héten világossá tette Isten számomra azt, amiről biztos, hogy sokszor hallottam előtte az istentiszteleteken, de ott hallottam meg. Ott tette egészen személyes igazsággá számomra Isten a kereszt igazságát. Pontosan mit? Azt, hogy Isten a bűnt büntető igazságát, amitől féltem, már érvényesítette. ... amikor Jézus Krisztus meghalt a kereszten, akkor minden ember minden bűnének az Isten szerint igazságos ítéletét magára vállalta. Az enyémet is? Azt is. Honnan tudhatom ezt meg? A Bibliából.
Aki ezt hittel komolyan veszi és magára nézve is érvényesnek tartja, az megkapta a teljes bocsánatot minden addigi és azutáni bűnére. Ez olyan jó hír volt, hogy nagy örömmel telt meg a szívem.
...
Az is a Szentlélek munkája volt, hogy ezt teljes bizonyossággal hittem. Ő munkálja ám a hitet abban, aki hallgatja az igét, és törekszik változni. Lemond arról, hogy magát megjobbítja, és elfogadja az Ő felkínált kegyelmét.
...
Még azon a héten az egyik este, amit akkor már bűnnek láttam, megvallottam, mert erről is szó volt. Jézus mondja: "Az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel. 3,20) Ő jön oda és zörget, utána Ő jön be és adja nekem mindenét. Az én feladatom: ha meghallom, nyissam ki az ajtót. Mit jelent kinyitni az ajtót? Mi választ el Jézustól? A Biblia szerint a bűneim. A bűnvallás az ajtónyitás. Én úgy voltam, hogy sarkig akarom nyitni minél előbb. Nem a jövő héten, nem holnapután, most.
Így került sor életemben először őszinte, radikális bűnvallásra.

...Isten még újabbakat és újabbakat juttat eszembe. ... Tisztogat a mai napig, és tisztogat minden hívőt. Egyre érzékenyebbé tesz arra, ami Őneki utálatos.

A hívő is elkövet utálatosságokat, ő is engedetlen olykor, de nagy különbség van a hívő élet meg a megelőző között. Mert nem ez a jellemző már, hogy cselekszem nyakra-főre azt, ami Istennek utálatos. Ha mégis előfordul, észreveszem, fáj, és azonnal rendezni akarom. Tudom, hogy ezt csak úgy lehet rendezni, ahogy az út elején rendezte Isten: jövök, megvallom, és kérem a bocsánatát.
...
Amíg ebben a testben járunk, addig ismétlődnek a bűnök, de Pál apostol azt írja: nem a bűn uralkodik már az ilyen emberen, hanem Jézus.

...életem egyik legkedvesebb éneke...: Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok."



Kicsoda neked Jézus
2009-04-28 09:52 PM, stefike0 által
Cimkék

--------------------------------------------------------------------------------

Története
Jézus Krisztus egy jelentéktelen kis faluban született, közel 2000 évvel ezelőtt. Körülbelül 33 éves volt, amikor egy koncepciós per során elítélték és kivégezték, de a halálát követő harmadik napon feltámadt.

Jóllehet 2000 év telt el azóta, hogy Jézus a földön járt, tanításai még ma is rendkívül időszerűek. Legfontosabbak éppen az élet és a halál értelmének a kérdését érintik. Van-e az életnek értelme? Mi van a halál után? Jézus világos és megbízható válaszokat adott ezekre a kérdésekre.

De kicsoda Jézus?
Jézus nem mindennapi életmódja és tanítása kétféle reakciót váltott ki kortársaiból. Az egyik tábor fenntartás nélkül követte őt, a másik tábor ellene fordult, de senki nem értette egészen, hogy kicsoda Ő. Jézus azt állította, hogy benne teljesedett be mindaz, amit az ószövetségi próféták évszázadokkal előtte a Messiásról jövendöltek. Kijelentette, hogy Ő az Istenhez vezető egyetlen út:

Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis én általam. (János evangéliuma)

Sokan egy világvallás megalapítójának tekintik Őt, Buddhával vagy Krisnával egyenrangú személynek gondolják. Jézus azonban önmagát Isten Fiának tartotta. Aki az igazságot keresi, annak mérlegelnie kell ezt! Ha Jézus önmagára vonatkozó állításait vizsgáljuk, kénytelenek vagyunk belátni, hogy épelméjű ember csak akkor állít önmagáról ilyen dolgokat, ha teljesen bizonyos igazában. Jézus személye 20 évszázad múltán is döntés elé állít bennünket: vagy nem vesszük figyelembe, hogy kinek vallotta magát, vagy pedig Istenünknek fogadjuk el, és követjük Őt.

Nem csak élete, halála is rendkívüli volt. Jézus azt állította, hogy halála is része annak a küldetésnek, amelyet az Atya rábízott. Azt tanította, hogy születésének, életének, halálának egy célja van: megváltani az embereket a bűn rabságából.

A bűn azt jelenti, hogy az ember elfordult Istentől, és saját útján kezdett járni. Ez a lázadás folytatódik személyes életünkben mindig, amikor felülkerekedik bennünk az önzés és visszaélünk azzal az élettel, amelyet Istentől ajándékba kaptunk. Tapasztalatból tudjuk, hogy amikor egy kapcsolat megromlik, csak az segít, ha az egyik fél megteszi az első lépést a másik felé. Ezt az első lépést Isten tette meg felénk! Erre az a bizonyíték, hogy Fiát adta a mi bűneinkért.

Jézus halála tette lehetővé az Isten és ember között megromlott kapcsolat helyreállását.

Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Római levél)

Jézus körül a rendkívüli események ezzel nem értek véget. Jézus feltámadt a halálból! Feltámadása a bizonyíték arra, hogy Isten elfogadta váltsághalálát, amit helyettünk vállalt magára. Ennek alapján ajánlja fel Isten a bűnbocsánatot és az örök életet minden embernek. Ezért Jézus Krisztus a világ egyetlen reménysége! Jézus ma is él és Ő képes rá, hogy megváltoztassa bárki életét! Hív minket, hogy kövessük őt, és nyerjünk erőt Tőle Isten előtt felszabadult életet élni.

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én meg-nyugvást adok nektek. (Máté evangéliuma)

Jézus szenvedése, váltsághalála és feltámadása teszi majd lehetővé a teremtett világ helyreállítását. Mindezért Jézus Krisztust illeti meg a legnagyobb tisztelet. A valódi keresztyének örömmel várják Jézus dicsőséges visszajövetelét, azon a napon minden nép és minden ember előtt nyilvánvaló lesz, hogy Jézus Krisztus Úr! Kérjük, gondolja végig az életét és fogadja el azt a kegyelmet, amit Isten minden embernek szeretettel kínál fel Jézusban!



A nyitott sír felett
2009-04-17 09:27 AM, stefike0 által
Cimkék

--------------------------------------------------------------------------------

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:
A nyitott sír felett „Krisztus győzedelmesen jelentette ki: 'Én vagyok a feltáma¬dás és az élet' (Jn 11:25). Ezeket a szavakat csak egy Istenség mond-hatta el. Minden teremtett lény Isten akaratából és hatalmából él. Mindnyá-jan függő vi¬szonyban levő elfogadói vagyunk az Istentől eredő életnek. A legmagasabb rangú szeráftól a legparányibb lényig minden az életnek ebből a forrásából töl¬tődik meg élettel. Csak az, Aki Istennel egy, mondhatja el: van hatalmam, hogy letegyem az életemet, és van hatalmam, hogy ismét fel-vegyem azt. Istenségé¬ben Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit” (El¬len G. White: Jézus élete. 8. kiad. Budapest, 2002, Ad-vent Kiadó. 692. old.).
„Földi szolgálata alatt Jézus halottakat támasztott fel. Életre keltette a naini öz¬vegy fiát, Jairus lányát és Lázárt. Ezek az emberek azonban nem nyerték el a halhatatlanságot. Feltámadásuk után is újból halál várt rájuk. Akik azonban Krisztus feltámadásakor keltek ki sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál és a sír felett aratott győze-lem trófeáiként. Krisztus azt mondta róluk, hogy többé már nem foglyai Sá-tánnak, mert meg¬váltotta őket. Hatalma első zsengéiként hozta ki őket a sír-ból, hogy vele legye¬nek ott, ahol Ő is van, és soha többé ne lássanak halált, ne tapasztaljanak szo¬morúságot” (Ellen G. White: The Desire of Ages. 785. old.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1. Térjünk vissza egy é 1Korinthus 15. fejezetéhez, ahol a feltáma¬dás élenjáró teológiai bizonyítékát találjuk! Gondoljuk végig, ho¬gyan érvelt Pál emellett az alapvető keresztény tanítás mellett! Mi¬ért veszítené értelmét ez a rész, ha abban hinnénk, hogy amint meg-hal egy jó ember, azonnal a mennybe jut? Hogyan igazolják Pál sza¬vai a halottak állapotával kapcsolatos hitünket? Miért olyan fon-tos a feltámadás ígérete a halottak állapotának összefüggésében?
2. Mennyire alakítanánk másként az életünket, ha úgy gondolnánk, hogy a halál pillanatában örökre vége mindennek?
3. Gyűjtsük csokorba azokat a bibliai bizonyítékokat, amelyek Jézus feltámadását támasztják alá! Beszélgessünk ezekről szombatiskolai csoportunkban! Mennyire találjuk meggyőző erejűnek? Hogyan tudnánk úgy összeállítani ezt az anyagot, hogy másoknak is segítsé¬gére lehessünk vele?
 
Oldal tetejére