Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia

Taníts meg minket helyesen imádkozni, hogy szívünk megnyíljék előtted imádságban és kérésben, és ne rejtsen egyetlen olyan titkos kívánságot sem, melyről tudjuk, hogy számodra nem kedves; de ne legyen benne titkolt félelem sem, amely attól retteg, hogy bármit is megtagadsz tőlünk, ami valóban javunkat szolgálja; hogy a szorgos gondolatatok, a nyugtalan értelem, a félénk szív nyugalmat találjon abban és azáltal, amelyben és ami által ez a nyugalom egyedül megtalálható; hogy mindig boldogan mondjunk neked köszönetet, boldogan elismervén, hogy veled szemben soha nincs igazunk.

Ezt a prédikációt Mezei Mária színésznő tartotta

1946. június 10-én, Budapesten, a pasaréti református templomban.
http://javascript<b></b>:KonyvFoto('bookpic.php?ID=18441')

Megrendítően szép és felejthetetlen pillanat ez számomra. amikor most idelépek az Úrasztala elé. Színésznő vagyok, sok-sok szerep van mögöttem, s most mégis elszorult szívvel, akadó lélegzettel állok itt, mert először történik meg velem, hogy nem színházban,
a mások élményeit és szavait közvetítem, ami tulajdonképpen a színésznő feladata, hanem az Isten házában, a saját élményeimet a saját szavaimmal próbálom átadni Önöknek. Bocsássák meg nekem ezt a merészséget és engedjék meg, hogy belekezdjek ebbe a csendes beszélgetésbe, amit úgy kívánok, mint soha semmit egész életemben.

Legelőször is kérni szeretnék Önöktől valamit. Én azt kérném
ha lehet, vessenek le most magukról minden cinizmust és gőgöt s hallgassák meg az én szerény dadogásomat – szeretettel. Mert én most őszintén szeretnék beszélni, olyan őszintén, ahogy talán életemben nem beszéltem, olyan őszintén, mint ahogy a füvek és a. fák, a hegyek és a madarak beszélnek, akik között közel két évig éltem. Ez a két esztendő volt, azt hiszem mindnyájunk életében a legnehezebb, a legsötétebb élményekkel telezsúfolt idő.

Mindnyájan hoztunk valamit magunkkal ebből a pokoli két esztendőből, valami végleges tapasztalást, ami irányítja azóta is az életünket. Én is hoztam. Én azt, hogy itt állok és élek s ezt olyan nagyon nagy ajándéknak érzem, amit nem fogadhatok el viszonzás nélkül, s amikor most Önökkel beszélgetni kívánok, amikor verset mondok vagy énekelek, amikor színházat játszom, vagy egy gyereket megsimogatok, úgy érzem, nem teszek egyebet, mint törlesztek - törlesztem az adósságom, amivel tartozom annak a Valakinek, aki az életemmel újból megajándékozott. S én úgy gondolom, s ezért ne haragudjanak rám, hogy mindnyájunknak valahogy így kellene felfogni az ez utáni életünket: ajándéknak, amiért hála jár és viszonzás. Meggyőződésem, hogy ez a végső értelme ennek a különben olyan nagyon értelmetlennek látszó háborúnak.

Igen, én hoztam valamit a hegyekből. Hazahoztam a hitemet, mint egy nagy, jó szagú meleg kenyeret, most szeretném, úgy, de úgy szeretném széjjelosztani. A hitemet, hogy érdemes élni, de érdemes meghalni is, mert csodálatos törvények igazítják mindnyájunk lépéseit s a halál nem pont az életünk mondatának végén, legfeljebb pontosvessző, ami után újabb mondat következik.
Elhoztam a meggyőződésemet, hogy van egy nagyon nagy törvény, ami így szól: semmi, ami történik veled, benned vagy körülötted, nem véletlen, hanem minden tetted és gondolatod megtermi a következményét s ezért, bármi jó vagy rossz ér az életben, annak előidézője te és csakis te vagy. S ha értetlenül állsz szemben valami történéssel, valami méltatlansággal, szenvedéssel vagy magával a halállal - légy meggyőződve róla, hogy feltétlenül megérdemelted, mert okozóját, a törvényellenes tettet te követted el még akkor is, ha most már nem emlékszel rá.

És elhoztam a legnagyobb törvényt, a törvények királyát, amiben minden benne van, ami mindent betölt és mindent éltet, ami mindennek a megoldása, célja és értelme - elhoztam a Szeretetet. Itt lakik bennem, benned, mindnyájunkban. A füvekben és a fákban, a virágok illatában és a kutyád szemében, a kavicsokban és a hegyekben, a csillagokban és a méhekben, a búzádra hulló esőben és a gyermekedre hulló könnyben, az igazi dalban, az igazi csókban, mindenben, ami van, amit látsz és amit csak sejtesz, mindenben a szeretet él - mert a szeretet az Isten.

Szinte látom most egyesek arcán a gúnyos és főlényes mosolyt. Szegény teremtés - gondolják -, milyen naiv és megszállott a hitével. Látom a másik megránduló vállát, amint lerázza magáról a képtelennek és számára szinte már nevetségesnek hangzó elavult szót: Isten. Látom a harmadik ökölbe szoruló kezét, haragosan ránduló száját, amint fenyegetően dünnyögi: Istent mernek emlegetni nekem, nekem, aki annyi szörnyű kínon és megaláztatáson mentem át? Hát hol van az az Isten, aki eltűrte ezt a pokoli sok szenvedést és halált? De látom azt a néhány kifényesedő szemet és kisimuló arcot is, akik a saját lelkük halkan éneklő hangját hallják visszhangozni, amikor elsóhajtom a szót: Isten. Látom mind a négyfajta embert: a Gőgösöket, a Bosszúállókat, a Kételkedőket és a Hivőket. Jól látom őket, mert vándorlásom alatt sokszor találkoztam mindegyikükkel. Akkor hallgattam, kérdeztem, figyeltem őket, most megpróbálok felelni nekik.

Mondd, te szegény, gőgös ember, miért rángatod a vállad? Mire vagy olyan gőgös, mondd? Az erődre talán? Hát nem láttad, hogy fosztja le az éhség csontjaidról a jól ápolt és agyontornáztatott izmokat? Nem láttad, hogy mállik szét imádott tested a gyűlölet által gyártott fegyverek egyetlen kis szilánkjától? Nem láttad, hogy dőltek össze palotáid, villáid, gyáraid, hidaid, nagyszerű erőid minden produktuma?
Mert a gyűlölet szórta a bombát, s a sok büszke emberi alkotás összeomlott, mint a kártyavár. Nem merült fel benned egy pillanatra sem a kétely, hogy talán, talán nem volt jó az alap, amire építettünk eddig? Mert nézz csak szét a romokon, pesti embertársam - nem furcsa az, nézd csak -, hogy a templomtornyok mind-mind milyen egyenesen állnak? Mint összetett, imádkozó kezek nyúlnak fel a romok közül az égre…
Mosolyogsz? Nem hiszel a jeleknek? Kár - nagy kár, mert a Jelek és Csodák vezethetnek már csak ki bennünket abból a sötét és félelmetes rengetegből, ahová az emberi értelem bevezetett s ottfelejtett minket.

Vagy a vagyonodra vagy gőgös, te szegény vállvonogató? Hát van még vagyonod ? Vagy ha már nincs, gondolod, hogy ha újra összespekulálod, összefeketézed, összeházasodod, összeirigykeded? Gondolod, hogy most majd meg fogod tudni tartani? Nem, és ezerszer is nem! Ez az egyik legnagyobb értelme ennek az egész elmúlt szörnyűségnek, hogy ráébredjünk végre: csak az marad meg az anyagi javakból, amiért becsületes és jó szándékú munkával, mi magunk megdolgoztunk. A többit elviszik, elszórják, felégetik, mind. Nem fontos kicsoda, milyen jogcímen és milyen jelszó védelme alatt. A jelszavak és emberi szándékok mögött az isteni szándék rejtezik és könyörtelenül csak annyit hagy meg mindenkinek, amennyi valóságosan jár neki és amennyire valóságosan szüksége van ahhoz, hogy az Úton tovább tudjon menni. És vigyázz, ember, minél kevesebb az úti csomagod, annál közelebb vagy a Célhoz, s aki mindenét és mindenkijét elvesztette, az nagyon figyeljen, áhítatosan figyeljen, mert ahhoz már nagyon közel van a Cél: ahhoz már nagyon közel hajolt az Isten.

Te Gőgös, még mindig hozzád szólok. Hozzád, aki nagyhatalmú, tekintélyű, magas rangú hivatalnok voltál. Te voltál az, aki felvetett fejjel büszkén vitted feketére festett bajuszodat s csak minden tizedik köszöntést fogadtad kegyes biccentéssel. Emlékszel-e rám? Mert én nagyon jól emlékszem rád. Ott ültél szemben velem a teherautón, ami vitt bennünket az ismeretlen felé - akkor úgy éreztük, a halál felé. Emlékszem alázatos tekintetedre, a szemed sarkán kibuggyanó könnyre, amivel elhagyott gyermekeidet sirattad. Gyűrött . arcodra, kopott bajuszodra, amiről úgy kopott le a festék, mint lényedről a hazugság. Ó, hogy megszerettelek akkor, te szegény-szegény Gőgös - ott, azon az úton kezdtél ember lenni végre. Én azon az úton, az ismeretlen felé vezető úton találkoztam az Istennel, s visszajöttem vele, általa és érte.

Téged otthagytalak egy ablakban, riadt szemekkel s alig pislogó reménnyel. De hiszem és remélem, hogy te is megtalálod az utad értelmét s akkor visszajössz közénk - őszen és őszintén igazi emberként.

S most hozzátok szólok, öklöt rázó szegény bosszúállók. Ti vagytok mindnyájunk közül a legsajnálatraméltóbbak, mert a tiétek a legnehezebb szerep. Most rátok gondolok, akiknek valóban volna miért bosszút állni. Rád, te sárga arcú, fáradt tekintetű Kapitány, akinek mindenkijét megölték egy jelszó nevében, s ki most azzal próbálod vigasztalni magad, hogy te kínzol másokat. Megértelek, de végtelenül sajnállak. Sajnáltalak már akkor is, mikor gúnyos mosollyal figyelted tántorgásomat a hajnali országúton, ahogy a többi szerencsétlen között, kínlódva cipeltem a batyumat s még nagyobb kínnal cipeltem magamban az értetlenséget, hogy miért, miért kell nekem, éppen nekem itt vánszorogni ? Mert akkor még nem értettem meg az igazi tartalmát annak az unalomig ismert bibliai mondatnak, hogy "az Isten útjai kifürkészhetetlenek". Akkor lázadtam, vergődtem, kínlódtam s homályos szemekkel láttalak csak, Kapitány, de haragudni akkor sem tudtam rád, amikor - megtaszítottál. Szereped olyan nehéz lehet, s milyen boldogtalanná tehet téged. Látod, tőlem lassan vett el a jó Isten mindenkit, akiket szerettem, de amíg meg nem bocsátottam Neki és a világnak azt, hogy egyedül maradtam - addig mindig szomorú, sápadt és boldogtalan voltam -, hasonlítottam egy kicsit hozzád, Kapitány.

És te, szerencsétlen, hamis fogú, cseh nyelvű szabó, akivel soha még szót sem váltottam, mondd, ki öntötte beléd azt a mérhetetlen és fékezhetetlen gyűlöletet irántunk, magyarok iránt, hogy engem, akit nem is ismertél, meg akartál öletni csak azért, mert magyar vagyok ? Lehet - mondd, lehet - hogy mi magunk, magyarok ? Félek, nagyon félek, hogy igen. Talán az apáink vagy az ükapáink voltak igaztalanok, értetlenek, szeretet nélkül valók őseiddel, s most termi meg a régi rossz mag nekünk, későbbi utódoknak a gyűlölet gyümölcsét. - Jaj, mennyi szeretet és mennyi türelem kellene, hogy kiengesztelhessük azt a sok-sok megsértett lelkű, elcsorbított mosolyú cseh és más nyelvű szabót! - Mennyit? Pontosan annyit, amennyi gyűlöletet adnak ők nekünk. Mert ez törvény : a sötétséget csak a világosság, a gyűlöletet csak a szeretet oszlathatja el.

S most nektek üzenek furcsa, hangoskodó, kicsi, úgynevezett "emberbarát" családok. Nektek, akik alig vesztettetek valamit. Megvagytok mindnyájan, megvan a házatok, a bútorotok, megvan a munkátok és a bundátok, de a hiányzó zöld sál miatt keservesen siránkoztok s a hiányzó zöld sál nevében kértek el, amit lehet a hozzátok, "emberbarátokhoz" menekülő vándortól. Ti, akiknek a gyermeke sápadtan és gúnyosan mosolyog - ti vigyázzatok! Mert az Isten szeretet, igen - de könyörtelen szeretet, aki előbb csak a zöld sálat veszi el tőled, de ha ez nem elég neked, elveszi a bundát, a bútort, a házat, letörli a gyermeked gúnyos mosolyát és semmilyent sem fest helyette, téged pedig addig őröl, amíg ki nem sajtolja belőled egy kis cseppjét a szeretetnek. De addig, addig nehéz lesz az út.

Ezért üzenem hát, hogy vigyázzatok ! Ne sirassátok a zöld sálat, hanem ha van még egy piros, adjátok oda annak akinek semmilyen sincs. Talán - talán akkor előkerül egyszer még a zöld is.

S most te figyelj egy kicsit, te Kételkedő. Te, aki már nem érzed jól magad a világban. Te, aki nyugtalan vagy, ingerült, rosszkedvű, mert állandóan hiányzik neked valami. Te, aki kábulttá iszod, dohányzod, csókolod, dolgozod magad, csak hogy elhallgattasd a Hangot, ami kiabál benned a megnevezhetetlen, megfoghatatlan, elérhetetlen valami után, amit nem találsz meg se borban, se dohányban, se csókban, de - nem találsz meg a görcsös, lihegő munkában sem. Te, aki már sejted, hogy tulajdonképpen Istent keresed, de Tamás-lelked jelt kíván és csodát követel ahhoz, hogy hinni tudjon. Te - aki én is voltam valaha - figyelj ide! Tudod-e, mi a csoda?
A Csoda az, hogy élünk! Hiszem és vallom, hogy külön-külön mindannyiunknak, akik életben maradtunk, személy szerint fogta. az Isten a kezünket, hogy megmentsen bennünket - s ő tudja, hogy miért! Mert Ő volt az, aki idejében elvezetett engem Pestről, Ő volt az, aki betegséget adott nekem, hogy még ha akarnék se tudjak visszatérni. Ő volt az, aki felfogta körülöttem a sivító golyókat, mikor az emberi közömbösségtől kergetve egyedül és kétségbeesetten futottam az erdőn. Ő volt az, aki a kellő pillanatban eltörte a lábam, s ezzel két hónapi menedéket adott a csendőrös hazatoloncolás elől. Ő volt az, aki elaltatott egy éjszakán, amikor mindenki reszketve várta a halált hozó robbanást. És Ő volt az, igen Ö volt az, aki messze, künn Lengyelországban egy kicsi ház lépcsőjén várt rám ahová egy szál ruhában, minden reményt és minden segítő szeretetet messze magam mögött hagyva, hihetetlen és halált jelentő váddal terhelve, roskadó lábbal és összeroskadt hittel egy furcsa fényű havas délután beléptem. Ott állt a lépcsőn - idegen egyenruhában – rám nézett hosszan s csodálkozó hangon magyarul megszólalt: "Hogy kerül maga ide M. M. ?" Óh ne, most ne mondjátok azt, hogy "érdekes véletlen". Ez nem "érdekes" és nem "véletlen". Ez a Csoda volt. Mert nem csodálatos-e az, hogy azt a teherautót máshova küldték, s mégis "véletlenül" éppen ennél a kis háznál állt meg? Nem csodálatos-e, hogy éppen az a pesti zsidófiú állt ott a lépcsőn; aki ismert, s tudott minden úgynevezett "jót" rólam, jobban emlékezett minden emberséges kis cselekedetemre, mint én magam. Nem csodálatos-e elgondolni, hogy ha nem éppen ez a fiú áll ott, akkor távolban minden igazoló lehetőségtől, az olyan váddal szemben, mint amivel engem a gyűlölet megvádolt, bizony nagyon röviden szoktak intézkedni?
Nem, ez nem "érdekes véletlen", ez igenis a térdre kényszerítéses, „égzengéses Csoda” volt, amire vártam, amiért kínlódtam egész életemben, ami feloldott minden kételyt és bizonytalanságot bennem. A Csoda, ami véglegesen és megmásíthatatlanul rávezetett az Útra, amin mennem kell. A Csoda, ami világít bennem és világít előttem, hogy soha-soha többé el ne tévedhessek. - Hogy mi volt az ára, nem fontos, ha százszor ennyi lett volna, mind kevés lett volna. És köszönök minden gonoszságot, minden ridegséget, minden megalázást, minden ésszel fel nem fogható rosszakaratot, mert minderre szükségem volt, hogy elkerülhessek a lengyelországi kis ház lépcsőjére s ott szemtől szembe állhassak a könyörülő Istennel.

És ez a csoda nemcsak velem történt meg. Megtörtént veled is, te Kételkedő, megtörtént mindnyájatokkal Gőgösek, Bosszúállók és Hivők, hiszen másként nem ülhetnétek itt! Nézz magadba Ember, és nézz vissza az elmúlt esztendőkre. Lehetetlen, hogy olyan érzéketlen, olyan elvakult, eltompult légy, hogy ne lásd meg a te személyes életmentő csodádat. Meg vagyok róla győződve, hogy nem egy, de tíz úgynevezett "véletlent" találsz, ami ha nincs - ma már te sem vagy.

Nézz magadba s azután nézz az égre és halkan, csendesen mondd ki a szót : Köszönöm. - S a pillanatban, mikor ezt kimondtad, megtelsz hittel, megtelsz örömmel, megtelsz hálával, megtelsz erővel, megtelsz szeretettel: betelsz az Istennel.

Ó igen, hiszem és vallom, hogy a végső értelme ennek az elmúlt időnek: megélni a nagy csodát - életben maradni, a csodán keresztül megtalálni Istent, aki maga a Szeretet, betelni Istennel, betelni szeretettel, a szeretet segítségével rálépni az Útra, a szeretet útjára s elvégezni a Feladatot, azaz leélni az életet a szeretet nevében. Igen, ki merem mondani: Isten országa soha olyan közel nem volt hozzánk, mint éppen most. Isten országa, ami bennünk van, s ami egyenlő az új ember, a szeretettel teljes ember megszületésével.
Most, igen most, amikor úgy érzed és úgy látod, hogy eltűnt a szeretet a földről, mert eltűnt mellőlünk a sok szeretetforrás és szeretetmankó, eltűnt az anyánk, az apánk, a gyermekünk, eltűnt a szerelmünk, eltűnt a barátunk s árván és önzően sírunk a szeretet után. Tudod-e, mi az értelme ennek a nagy árvaságnak?

Éhessé és szomjassá tett bennünket az Isten a szeretetre, azért vett el körülöttünk minden szeretetforrást, hogy szomjas kínunkban végre önmagunkban próbáljunk meg kutatni utána. S ekkor ébredünk rá a legnagyobb Titokra, hogy a Szeretet, mint mag a földben, bennünk alszik, de csak akkor ébred és csak akkor éltet, ha önzetlenül tovább adjuk másnak. Mert az önző, befelé irányuló szeretet - az önszeretet – nem csak kifelé pusztít, pusztít befelé is - elpusztít végül Téged is. De az önzetlen, kifelé irányuló szeretet - a felebaráti szeretet - épít és éltet másokat s magadat egyaránt. Ezt az országot elpusztították, az egyéni, osztályi, faji, nemzeti önszeretet nevében. Újjáépíteni a magunk és mindenki számára egészséges, boldog országgá újjáteremteni, az önzetlen, mindenkire kiterjedő felebaráti szeretet nevében lehet! Az Isten nevében lehet - mert az Isten: a Szeretet, s bennünk, magunkban a szeretet az az isteni mag, ami a mi létünk legbelsőbb lényege, s az emberi élet értelme nem lehet más, mint felfedezni ezt a magot, táplálni, öntözni -, hogy felnövekedve betöltse egész valónkat s ilyen módon beleolvadjunk az isteni szeretet egészébe, belesimuljunk a világ harmóniájába. S tudod-e, mi ez az állapot kedves embertársam? Ez az amit úgy hívunk: boldogság, teljesség, - ez az üdvösség.

Boldog akarsz lenni? Először is kezd el Te magadat újjáteremteni. Lépésről lépésre haladj befelé és tégláról téglára bontsd le magadban az önzés falát. Legelőszőr is tanuld meg a lemondást, - ha még ez a szörnyű háború-iskola meg nem tanított volna rá. Mert hogy iskola volt, azt ugye mindnyájan tudjuk.
Félelmetes szigorú iskolában ül az egész emberiség, ahol a fő tantárgy a szeretet; s ahol könyörtelenü1 le kell vizsgáznia mindenkinek, ha felsőbb osztályba akar lépni – ha boldogabb, teljesebb, emberhez méltóbb életet akar ezután élni.

Tehát: lemondani. De nem fogcsikorgatva, átkozódva, hanem jókedvűen mosolyogva, - önként lemondani. Először csak kevésről, később mindig többről, s mikor megtanulsz önként, jószántodból mindenről lemondani, akkor, de csakis akkor megkapsz újra mindent.

Mert a szeretet első törvénye így szól: a szeretetet adni kell, csak akkor kaphatjuk. S minél többet adsz belőle, annál több lesz neked, magadnak belőle. Mert az önzetlen szeretet kimeríthetetlen forrásból táplálkozik: a világot éltető, mozgató, fenntartó isteni szeretetből, s mikor adsz valamit - pénzt, ruhát, munkát, mosolyt vagy akárcsak egy simogatást -, akkor láthatatlan sugarak kapcsolnak össze ezzel a legfőbb forrással, s Te csak mint közvetítő, összekötő vezeték, felfogod és továbbadod az "életnek vizét", ami soha el nem apad, amiről Krisztus beszélt, s ami a szeretet.

Hihetetlen, elképzelhetetlen erő az önzetlen szeretet. Csak megmozdul benned s máris megváltozik körülötted a levegő. Megváltozol elsősorban te magad. Letörli arcodról a keserű vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derűt, amitől fényleni kezd az arcod is - fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet - valóságosan új embert épít belőled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ad és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy nevettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet. Mert az igazi színház is tulajdonképpen szeretetadás: vigasztalás és örömet okozás.
S tudod-e, hogy az élő szeretet megváltoztatja körülötted az embereket is. Mert az is a szeretet törvénye: akinek egyszer szeretetet adtál, az előbb vagy utóbb kénytelen azt továbbadni - de vigyázz -, nem neked adja vissza, hanem valaki másnak. Hiszen éppen az a szép, hogy egy kevés élő szeretet végtelen láncolatát indítja el a szeretet átadásának, és egyszer valahonnan, valakitől - amikor a legnagyobb szükséged van rá - megnövekedtett formában szépen visszakerül hozzád.
Ugye, ti fénylő szemű hivők, ti, akikben már megszületett a szeretet, ugye, ti tudjátok, hogy ez az igazság?

Óh, te kedves-édes Hermann Boriska, kicsi parasztasszony ágyszomszédom a kassai kórházban, akit hajnalban már felvert az aggodalom s beteg szívét meghajszolta a félelem, hogy mi van az ő három kis gyermekével otthon, s mi lesz a negyedikkel, akit beteg szíve alatt hordott, ugye, te tudod, Boriska, hogy milyen "jó üzletet" csináltam én veled, amikor neked adtam a piros kabátom? A piros kabátot, ami olyan vonzóan és csábítóan piros volt, hogy egész nap le nem tudtad a szemed venni róla. Dehogyis merted volna kérni. Csak vágyódva nézted, csodáltad és sírva fakadtál, mikor a kezedbe nyomtam.
De utánam jöttél, napok múlva megkerestél s édes kis kékkarikás arcocskádban, puha kis csókodban elhoztad nekem az én soha nem látott édesanyám csókját - s meleg, hívó szavadban, hogy jöjjek hozzád falura, feküdjek ott nálad - elhoztad az én régen elsüllyedt igazi otthonom melegét. Óh te kedves, hálás kicsi lélek, aki férjed helyett szántottál-vetettél, magad helyett főztél mostál, gyereket dajkáltál s beteg szívvel gyereket vártál, - engem is vállalni akartál, csakhogy megháláld a piros kabát örömét.

Boriska, szívem, üzenem neked; hogy a tartozásod ki van egyenlítve. Mert befogadott engem, mikor a legnagyobb szükségem volt rá - egy kicsi testvéred, a Kababik Rozika, akinek az arca éppen olyan kedves, mint a tied, a szeme éppen olyan tiszta; s akiben ugyanaz a szeretet él, ami benned, Boriska.

Ugye, te törött tekintetű, reszkető kezű, repedezett: körmű furcsa kicsi ember, aki a poprádi utcasarkon megfogtad a kezem s nem kérdeztél semmit, csak felsegítettél az idegen gépkocsira. - aki takargattál, enni adtál, pedig te is rongyos, te is éhes voltál, hiszen nagyon messziről, egy haláltáborból jöttél vissza – ugye tudod, hogy a te jóságodat valahol, valaki azóta már visszaadta a te anyádnak, a te nővérednek, a te gyermekednek.

És te, kedves Tatár, aki őrünk voltál, aki mindig nevettél, és mindig énekeltél. Raktad a tüzet egész éjjel; hogy mi, szegény foglyok, jaj, csak meg ne fázzunk - aki enni hoztál, és cserébe semmit se vártál -, talán te nem is tudod, hogy a szeretet énekelt benned. Te csak élsz és dalolsz, mint a madarak, s a madarak biztos ösztönével végzed feladatodat a világban.

És te, idegen lány az idegen városban, aki kézen fogtál, lefektettél, simogattál, az egyetlen megmaradt cipődben az én dolgaim után szaladgáltál - ugye tudod, hogy a sok megaláztatás és bujkálás alatt lopakodott beléd a szeretet, amit aztán rám pazaroltál.

Ó igen, adni kell, adni, mindent odaadni. Munkát, erőt, életet. Pénzt, ruhát és kenyeret. Könnyet, mosolyt, simogatást. Jó szándékot, jó akarást, imádságot, egészséget. Melegséget, élő hitet. Odaadni akárkinek, a legelső nincstelennek, a náladnál szegényebbnek. Szeretettel adni és érte semmit sem kívánni.
Így kell élni.
S ha valóságban így fogsz élni, akkor, de csakis akkor mindent, de mindent vissza fogsz kapni. Amiről álmodtál, valósággá válik. Amire vágyódtál - elébed hozzák. Akit elvesztettél - újra megtalálod. Mert megtalálhatod anyád simogatását egy idegen asszony kezében, elhozhatja neked eltűnt kedvesed csókját egy idegen csókja, s megvigasztalódhatsz egy idegen gyermek mosolyától is. De csak akkor, ha adtál valaha valakinek valamit olyan szeretettel, mintha valóságos anyád, valóságos fiad, valóságos kedvesed lenne.
Mert ne felejtsd el soha, hogy mindnyájan egyek vagyunk, mindnyájan testvérek vagyunk, és testvéreink a fák, a füvek, a kutyák, a kövek, a hüllők, a bogarak, a csillagok s a madarak. Mindnyájan testvérek vagyunk - mert mindnyájan a Szeretet teremtményei vagyunk. S tudjátok-e, hogy aki a szeretetben él, annak többet soha semmitől sem kell már félnie. Nem kell töprengenie, hogy jól csinál-e valamit vagy sem, mert nem ő cselekszik már, hanem a szeretet cselekszik őbenne. Annak a lábát puha kezek fogják s szépen igazítják, ne ide lépj, - nézd csak - inkább ide, így jobb. S ha elhomályosodik előtte az Út, kis jelek és csodák gyúlnak ki a sötétben s világítanak a léptei előtt.

Elmesélek most egy ilyen "kis csodát", amit akkor kaptam, mikor egyszer nagyon elfáradtam. Olyan fáradt voltam. hogy úgy éreztem, mégis legjobb lenne lefeküdni az út mellett s hagyni, hogy az élet menjen szépen tovább - nélkülem.

Kórházban feküdtem akkor. Egy reggel valami furcsa kis nyugtalanságtól hajtva bújtam ki az ágyból s minden cél nélkül kisiettem a folyosóra. Mintha . . . igen, mintha hívott volna valaki. Egy kis szőke, rongyos, angyalszemű fiú sírt az egyik sarokban. Egyik kezecskéjét elvitte az akna és az anyja szidta, szidta, hogy milyen rossz fiú, neki ilyen nagy bajt okozott. Behívtam őket magamhoz. Az asszony szegény - favágó felesége. Férjét elvitték, még négy lánya van, s ez az egy fia most ilyen költséges bajba sodorta, hiszen nincsen pénz még vonatra se, hogy kötőzésre tudjanak bejárni.

Szerényen mondta – hát adtam neki. Sírni kezdett. Hihetetlen, mennyire elszoktak az emberek egy szemernyi jóságtól. Tiltakozott, s a végén erővel a kezembe nyomott egy kis csomag maradék vajat amit kopott kiskosarából kapart elő. Elmentek, s ahogy kibontom a piszkos hártyapapírt az egyik oldalán szépséges arany iniciáléval, égszínkék betűkkel ráírva ezt olvasom : ,,Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel ” (Kol. 3,2)

Óh, hát elfáradhat-e az, félhet-e az valamitől, akinek – levelet írt az Úristen?
És most végezetül nagyon halkan szeretnék még valamit mondani. Meg kell tanulnunk újra imádkozni. Hihetetlen erő az ima. Még egy halk sóhajtás is felmérhetetlen erőket hív életre. Ne szégyelljük magunkat, sóhajtsunk fel: "Édes jó Istenem, segíts meg bennünket."

És az Isten odahajol hozzád és segíteni fog rajtad - mint ahogy segített azon a kicsi fiún is, akit egy éjjel összeroncsolt hassal hoztak be a műtőbe, akiről lemondott az apja de lemondott az orvosa is s akinek a műtőasztalon súgtam a fülébe: „Meglásd megsegít az Isten.” S ő kékülő ajakkal, kétségbeesetten jajongó hívással kiáltotta: "Istenem, Istenem, Istenem!" És az Isten odahajolt a műtőasztal fölé, megfogta a sebész elcsüggedt kezét, vezette, megsimogatta az irtózatos sebet, rálehelte az Ő titokzatos melegét erre a szegény kihűlő kis testre. S a kicsi Tatárka György tíz nap múlva, jókedvűen szaladt a kertben, cseresznyét majszolt, s amikor megkérdeztem, hogy mit gondol, vajon ki segített rajta – lesütött szemekkel, a zavartól pirosan, halkan azt felelte: „Az Isten”.

Igen. Ő segített rajtad, kicsi Tatárka György, s Ő segít, csak Ő segíthet rajtunk is, mindnyájunkon. Ezen a fölsebzett országon, ezen az egész irtózatos világon. Hívjuk hát, hogy jöjjön, jöjjön ide hozzánk. Hajoljon ide hozzánk, simogassa le rólunk a közönyt, a gőgöt. Nyissa ki a szívünk rozsdás ajtaját, lépjen be és maradjon bennünk. Hogy építhessünk neki magunkból templomot, s a sok kicsi ember-templomból építhessünk egy új Országot, aminek az alapja a szeretet, s tartalma a szeretet, a koronája a szeretet legyen. Mert nincsen nagyobb hatalom, és nincsen nagyobb erő, mint a szeretet – mert a szeretet Isten. Jöjj hát Szeretet, hogy legyen a mi lelkünk a te templomod, s ha sírunk, ha nevetünk – ha imádkozunk vagy bukfencet hányunk, mindig a Te törvényedet szolgáljuk: melegséget árasszunk, örömet osztogassunk, szeretetet kínáljunk.

Én Édes Istenem, segíts hozzá minket! Forrás: Mezei Mária: Vallomástöredékek

Keresztenyzene ,vers, hit,

http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=40075&stc=1&d=1163948498




"Tu scendi dalle stelle" - olasz karácsonyi ének<O</O
</PRE><O</O
Te leszállsz a csillagok közül<O</O
ó égi király,<O</O
s lejössz egy barlangba,<O</O
hol hideg és fagy vár.<O</O
<O></O>
(Refrén )<O</O
Ó isteni gyermek, <O</O
látom, hogy remegsz,<O</O
mily nagy árat fizetsz, <O</O
mert engem szeretsz.<O</O
<O></O>

Aki a világnak<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shapetype class=inlineimg id=_x0000_t75 title=Razz alt="" border="0" src="http://www.canadahun.com/forum/images/smilies/icon_razz.gif" smilieid="5" stroked="f" filled="f" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" o<img></v:shapetype>referrelative="t" o:spt="75" coordsize="21600,21600"> <v:stroke joinstyle="miter"></v:stroke><v:formulas><v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"></v:f><v:f eqn="sum @0 1 0"></v:f><v:f eqn="sum 0 0 @1"></v:f><v:f eqn="prod @2 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @0 0 1"></v:f><v:f eqn="prod @6 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="sum @8 21600 0"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @10 21600 0"></v:f></v:formulas><Vath o:connecttype="rect" gradientshapeok="t" o:extrusionok="f"></Vath> <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com

</o:lock><v:shape id=_x0000_i1025 style="WIDTH: 30pt; HEIGHT: 60pt" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata src="file:///C:/DOCUME~1/L/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.gif" o:href="http://digilander.libero.it/pagnes/images2/nota.gif"></v:imagedata></v:shape>Kotta, midi és karaoke



<O</O
</PRE>Leszállsz a csillagok közül<O</O

<O></O>
teremtője vagy,<O</O
ruhát és meleget<O</O
neked senki nem ad.<O</O
<O></O>
R.<O></O>
<O></O>
Drága kiváltságos gyermek,<O</O
ez a szegénység annyira meghat,<O</O
hogy téged a szeretet <O></O>
ilyen szegénnyé tett.<O</O
<O</O
R.<O</O
<O</O
<O</O
http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=40074&stc=1&d=1163948498

<O></O>

Menedék-Sokszor úgy érzed
-Én szolgám
-sasmadarak
Ha a hegyek

Keresztenyzene

Drága sztzs! Köszönöm, hogy nem hagyod magára a topokot http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=40205&stc=1&d=1163977163 Áldjon az Úr téged.<O</O
Drága amalya milyen nagy öröm számomra, hogy ismét láthatlak. http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=40206&stc=1&d=1163977354http://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=40204&stc=1&d=1163977163<O></O>
Köszönöm a szép énekeket.<O></O>
Szeretettel: Kata
Nem tudok gyakran lenni sajnoshttp://www.canadahun.com/forum/attachment.php?attachmentid=40207&stc=1&d=1163977354vagyok.
<O></O>
<O></O>

Keresztenyzene

Gyerekeknek egy kis karácsonyi előzetes.<O</O
Karácsonyi baba<O</O

De szép kinszi a vers
Szeretettel:Kata53<O</O

Biblia



Neveden hívtalak téged, enyém vagy <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
"És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te teremtôd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!" Ézsaiás 43,1 <o></o>

Ebben az Igében az elsô szó így hangzik: És most." Szeretném ha úgy értenénk ezt a most"-ot, hogy 1973. július 3. most."

Istennek az Igéje mindig mérhetetlenül idôszeru. Ha Ô azt mondja, hogy most," akkor most." Ha most akar szólni hozzád, akkor most fog szólni, mert az Isten szava örök. Van elotte egy és" szó. Egy percig szabad visszanézni arra, amibôl jöttél, az otthoni gondjaidból, nehézségekbôl. Az Ige így kezdôdik: és." Nem választ külön attól, ami eddig volt, amibôl jöttél, és ahová vissza fogsz menni.

Mivel Isten tudja mi van a hátunk mögött, azért kezdi így: És most." Mi a mondanivalója Istennek? És most óh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtôd, és a te alkotód."

A második dolog amit megértünk, hogy most Isten kíván szólni. Valaha komoly volt-e már számodra, hogy az Isten szól? Talán vannak emberek, akiknek a szava sokat jelent a számodra. Talán van, aki ha megszólal odafigyelsz, mert súlya van szavának. De minden emberi szó semmi ahhoz képest, amikor az élô Isten szólal meg. A Biblia ami a kezemben van, az élô Isten szava. Az Ige amit hallassz, az élô Isten szava.

Azt mondja az Ige: neveden hívtalak." Az Ige szól az újszülött gyermekhez, és hozzánk.

Tudod-e, hogy ezt a gyermeket Isten hívta, Ô hívta elô az anyaméhbôl, a semmibôl ô hívta elô. Ugyanakkor Ô hív téged is. Hogy mennyire Ô a teremtôje, alkotója, a 139. Zsoltár pár mondatát szeretném elolvasni. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirôl érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve elotted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idômíttattam, mintegy a föld mélyében." (2-3, 13-15.v.)

Ugye érzed, mennyire hozzánk szól ez az Ige, errôl a gyermekrôl, de rólad és rólam is. Isten pontosan ismeri ülésedet, járásodat, felkelésedet, és ma ezen a napon is Ô hívott ide. Nem tudom, hogy kit honnan, de az elsô szava ez, hogy hívtalak." Talán a munkából, sokféle elfoglaltságból. De mondjam így, hogy hívott a b&ucirc;nbôl, a megkötözöttségbôl, a világból, önmagadból.

Az elsô szava amit mond, hogy ember hívtalak, neveden hívtalak." A keresztség elsôsorban névadással jár együtt, és ott hívja az Úr elôször nevén a gyermeket. Biztosan vannak itt közöttünk olyanok, akik nem voltak megelégedve a nevükkel. Az ember a nevét úgy kapja, hogy nem járulhat hozzá, hogy tetszik-e, vagy sem. Sokszor késôbb azt mondja, hogy miért így hívnak, miért nem adtak más nevet.

De nagyon jól tudjuk azt, hogy nevezni csak a tulajdonos nevezhet el. Az, akinek a tulajdona vagyok. Csak aki azt mondhatja enyém vagy annak van joga nevet adni. Senki más nem adhat a gyereknek nevet, csak a szülô. Még a nagyapa, vagy nagyanya sem, a szülô joga a döntés.

Nagyon sokszor a név elmondja, mit szeretnének a szülôk, hogy milyen legyen ez a gyermek. Egyszer egy nagyon sovány kicsi gyerek a Hannibál nevet kapta. Nagyon komikus volt a gyermek ezzel a névvel. A szülôknek az volt a vágya, hogy hatalmas és erôs legyen, a neve elmondta, hogy mit szerettek volna a szülôk.

Persze nemcsak a szülô mondja a gyermeknek, hogy enyém vagy. Elnevezi a barát is. Az iskolában is nagyon sokszor kap új nevet a gyermek. Mert azt mondja a másik, az enyém vagy, a barátom vagy. Aztán elnevez a szerelmes is, mert ô is azt mondja: enyém vagy. Mennyi név vesz körül egy embert. Nagyon sokszor a gyermek is elnevezi apját, anyját, mert ô is azt mondja, hogy az enyém vagy. Egyetlenegy ember körül mennyi név keletkezik. Csak ezen a földön, ezen a világon mennyi kéz nyúlik az ember felé, hogy enyém vagy jog szerint.

De hadd mondjam meg, hogy a láthatatlan szellemvilágból csak két kéz nyúlik ki efelé a gyermek felé, hogy enyém vagy. Elôször hadd mondjam azt a fekete kezet, amelyik azonnal kinyúlik a gyermek után jogosan: a Sátán keze. Azonnal rámondja: enyém vagy. b&ucirc;nös szülôk gyermeke enyém vagy!

Szeretném ha megszunne köztünk a mese az ártatlan gyermekrôl. A természete, és az egész jövôje benne van ebben a pici gyermekben. Akkor döbbentem rá elôször erre, amikor egy tavasszal virágot vetettem, és a petúnia magot ott tartottam a kezemben, és azt mondtam: érdekes, minden benne van, a nagysága, a levele, a virága, a színe, az illata. Ebben az ici-pici magban minden benne van, és nem lehet más, csak olyan.

Ebben a pici gyermekben, akinek az ünneplésére összejöttünk, minden benne van amivé lesz, benne van az Ádámtól örökölt teljes b&ucirc;nös természete. Benne van az önzés, az irigység, a harag, minden benne van. Röviddel ezután már majd észreveszik a szülôk, hogy milyen dühös lesz, amikor nem az történik, amit ô akar, hogy vörösre sírja magát a méregtôl, mert még ütni nem tud, akaratát keresztülvinni még nem tudja.

Ezért szólít meg a te Teremtôd, alkotód így : Jákób." Tudod mit jelent ez? Testtôl született test. Jákób már születésekor belefogódzott Ézsau sarkába, már ott erôszakos volt, már ott elôbb akart megszületni, szabálytalanul akart elôzni. Ahogy egy életen keresztül szabálytalanul akart elôzni. Már ott benne volt az egész természete, mikor elôjött az anyaméhbôl. Szeretném ha magadra értenéd, hogy már akkor az volt a neved, hogy: nagyszájú, erôszakos, veszekedô, sértôdô. Mit mondjak még?

Isten ismeri ezt a te természetedet, pontosan tudja azt, hogy az elsô kéz amelyik utánad nyúlt ahogy utána nyúl ennek a gyermeknek a Sátán keze. Joga van hozzá, mondhatja: enyém vagy.

Hadd kérdezzem még az övé vagy?!

Azután nyúlik a másik kéz is az ember felé, Isten keze. Látjátok azért ünnepeltünk most keresztelot, mert kinyúlt a másik kéz, az Isten csodálatos szeretô keze. Ô is ezt mondja: Neveden hívtalak téged, enyém vagy!" Ugyanebben a mondatban egy másik nevet is mond Isten erre az emberre: Izráel," Isten harcosa. Ez az Isten oldaláról ennek a gyermeknek a neve.

Ma ezen a keresztelôn két kéz nyúlt ki a láthatatlan szellemvilágból ezután a gyermek után. A szülôk és a keresztszülôk beletették ezt a gyermeket az egyik kézbe. Ôk azt mondták, hogy mi választunk helyette. Mi most azt kívánjuk, hogy ez a gyermek az Isten kezében legyen. De hadd mondjam meg, hogy ezzel még nem dôlt el semmi. Nagyon szeretném mindazoknak mondani, akik arra építenek, hogy én meg vagyok keresztelve, ezzel még nem dôlt el semmi, a gyermek dönt majd. Eljön a pillanat, amikor megérti majd azt, ami vele történt, és akkor ô dönt majd.

Jó volna ha ma megértenéd, hogy ennek a kéznek a mozdulása nem volt olcsó dolog. Azért van a két mondatrész közben amit olvastam, egy pár szó: Ne félj, mert megváltottalak." Látod az a kéz, amig odaért az emberhez, véres kéz lett. Átszögezett kéz lett. Az Isten keze, amíg nyúlt az emberhez, át kellett nyúlni a b&ucirc;nön, találkozni kellett a b&ucirc;nnel, az ördöggel, a halállal. Véresen meg kellett harcolni a harcot.

Tele van az életünk félelemmel. Ne félj testvér, bármiben vagy is most, Isten mondja neked 1973. július 3-án: Ne félj, utánad nyúlt b&ucirc;nön, halálon, poklon át az Isten keze, az átszögezett keze.

Egy férfirôl elmondták, hogy mikor a züllés útjára került, az édesanyja sírva mondta neki, hogy mi a keresztségkor odaadtunk az Istennek, és Jézus meghalt érted. A férfi felvetette a fejét és azt mondta: köszönöm szépen, értem ne haljon meg senki. Megalázó dolog, hogy valaki elviselje b&ucirc;neim büntetését, következményét, majd elviselem magam. Csendesen ez volt a válasz: nézd, ôt már nem akadályozhatod meg abban, hogy meghaljon érted. Akár megalázó, akár nem abban te ôt nem akadályozhatod meg. Csak megteheted, hogy ráütsz arra a véres kézre, hogy visszalököd magadtól. Erre jogod van.

Egyszer nagyon komoly üzenet volt nekem, Jézus bal keze is át van szögezve, nemcsak a jobb. Nemcsak azokért halt meg, akik a jobb keze felôl állnak, azokért is meghalt, akiknek nem kellett.

Hadd mondjam újra, hogy megmaradjon a szívedben: a bal keze is át van szögezve. Az, ami felôl most te állassz. Abban te már nem akadályozhatod meg ot, hogy szenvedjen érted, csak még nagyon sok szenvedést okozhatsz neki. Értitek ezt szülôk, ugye értitek! Senki nem tud olyan szenvedést okozni, mint akit szeretek, mint akiért szenvedtem.

Nyúlik feléd ezen az alkalmon a kéz, az Isten keze, az átszögezett keze. Ne félj, kifizette az árat, megváltott. Csak rajtad múlik, hogy oda tedd a kezed, az életed ebbe a kézbe. Ô mindent megtett érted, mindent, kétszeresen az övé vagy.

Egy kisfiúról olvastam, talán Angliában élt, hogy csinált egy kis vitorlás hajót magának. Nagyon sokat dolgozott rajta, ô maga festette, díszítette, gyönyöru volt. Aztán eljött a nagy pillanat, amikor eleresztette a vízen és boldogan nézte, milyen szépen úszik a hajója. Mindig közel maradt hozzá, hogy kellô pillanatban megfoghassa. Közben arra jött egy tuzoltó autó, mindenki rohant a tüzet nézni. Egy percig a kisfiú is megfeledkezett a hajóról, és mire visszaszaladt már nem volt sehol. Elveszett. Napokig siratta.

Aztán amikor egyszer a kisfiú édesapjával sétált, egy bizományi áruház kirakatában meglátta a hajóját. Berohant az üzletbe, mert azonnal felismerte, hisz ô csinálta, ô festette, ismerte minden részletét, és szól a boltosnak, tessék nekem visszaadni a hajómat. Kisfiam vettem, mondja a boltos, ha megfizeted az árát, a tiéd. A kisfiú magyarázkodott, de tessék megérteni... Engem nem érdekel én vettem.

A gyermek addig könyörgött az édesapjának, hogy megvette a saját hajóját. Ment vele boldogan és simogatta és azt mondta: kis hajóm, most már kétszeresen az enyém vagy, elôször, mert én készítettelek, másodszor, mert mikor elvesztél, megvettelek, kifizettelek. Kétszeresen szeretlek, kétszeresen az enyém vagy.

Testvér te vagy az a kis hajó! A Teremtôd és alkotód Ô volt. Elvesztél, és megfogott a fekete kéz. Belekerültél az ördög rabságába. Ne félj, kifizette érted az árat a Golgotán mérhetetlen drágán. Az Ige azt mondja, hogy Nem veszendô holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekbôl: Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplotlen bárányén, a Krisztusén." (1 Péter 1,18-19.)

Azt mondja most neked: úgy szeretnék ma úgy hazamenni veled gyermekem, hogy kétszeresen az enyém vagy!" Elôször, mert megalkottalak, másodszor, mert megváltottalak." Enyém vagy!"

A néven szólításról jutott eszembe, amit egyszer egy börtönrôl hallottam. Egy megbízott ember azzal a szándékkal járt a börtönben, hogy egy rabot szabadon engedjen. Az volt a kérdése, de hogyan fogom megtalálni azt az egyet, akit szabaddá kell tennem?

Végigjárta a cellákat, beszélt mindenkivel, nagyon lelkiismeretesen komolyan szerette volna megtalálni azt az embert, akit Isten szerint is el kellett engedni annyi rab közül.

Ahogy beszélgetett velük, hogy hogyan kerültek ide, mindegyikük elmondta, hogy teljesen ártatlanul vagyok itt, nem tehettem róla, tévedés volt. Nem én voltam a hibás. Így ment ez végig minden cellában. Csupa olyan ember, aki tévedésbôl volt itt, aki helyett más volt a hibás. Egyetlen embert talált, aki azt mondta: kérem jogosan vagyok itt, vétkeztem, én még nagyobb büntetést érdemeltem volna. Nem is érzem itt rosszul magam, én kárhozatot érdemeltem volna. Jogos, hogy itt vagyok.

Aztán összehívták a rabokat egy nagy terembe, mindenki nagyon izgatott volt, mert tudták, hogy valakit szabadon bocsátanak. Jaj ki lesz az az egy, akit ártatlannak talált a megbízott. Vajon elég meggyôzôen mondtam-e el, hogy én ártatlan vagyok, hogy tévedésbôl, véletlenül vagyok itt? Azt az egy embert, aki b&ucirc;nösnek tudta magát, Rajben Jakabnak hívták. ott ült hátul csendben, azt mondta magában, engem biztos nem bocsátanak el.

Aztán a megbízott elmondotta: kérem én végig jártam a cellákat, mindenkivel beszéltem, sok igaz embert találtam itt, és csak egyetlen b&ucirc;nöst. Eldöntöttem, ezt az egyet szabadon engedem, ne fertôzze itt a sok igaz embert. Rajben Jakab, itt a szabaduló levele, jöjjön ki érte.

Az ember hallotta a nevét az nem lehet, hogy én vagyok kezdett hátranézni, csak elôjön valaki. Nem mozdul senki. Újra a név. Rajben Jakab hallja, itt a szabaduló levele, jöjjön és vegye át. A teremben nem mozdult senki. Rajben Jakab azt gondolja magában, szeretném látni azt az embert, akinek ugyanaz a neve, mint nekem. A szomszédok elkezdik lökdösni, nem hallod, rólad van szó, menj hát ki. Szédülve feláll, végig megy a sorok között. Átveszi a szabaduló levelet, ott tartja a kezében.

Vége van az együttlétnek és beáll a sorba a megszokott helyére, és megy a cellája

felé, kezében a szabaduló levéllel. Nem tudta elhinni még akkor sem, hogy szabad. Így olvastam: kilökdösték a fegyház ajtaján.

Ha van itt ma valaki, aki b&ucirc;nösnek tudja magát, akkor testvér érted hangzik el ez az igehirdetés. Akkor Isten most a te nevedet mondja.

Te b&ucirc;nös, aki reménytelennek érzed magad, úgy gondolod, hogy a legkevésbé érdemled meg, hadd mondjam neked, a szabaduló leveled itt van az Úr Jézus kezében. Vedd át bátran és remegô szívvel mondd: Köszönöm Úr Jézus, hogy megváltottál, hogy nevemen hívtál, hogy én vagyok az! Alig merem elhinni!

Testvér, most így szól a te Teremtôd ennek az egynek, és ennek a gyermeknek: Ne félj, mert megváltottalak!" Ne félj az elotted levô élettôl. Ne félj a b&ucirc;ntôl, az ördögtôl, a saját kísértéseidtôl. Ne félj! Neveden hívtalak téged, enyém vagy!" Ettôl a pillanattól kezdve az enyém vagy örökkön örökké.

Imádkozzunk: Uram annyi néven hívtak már engem ebben a világban. Annyi ember formált jogot az életemhez. Hadd dicsôítselek Téged, hogy senkié nem vagyok, csak a Tiéd. Köszönöm, hogy ezen a földön igazán senkihez nem tartozom, csak egyedül Hozzád. Áldalak Téged azért, hogy senkinek nincs joga jogot formálni, parancsolni, csak egyedül Neked Jézus, mert megváltottál. Köszönöm a véres kezedet, amelyik átnyúlt b&ucirc;nön, halálon, poklon, és áldalak azért a pillanatért, amikor megragadtál. Kérlek Téged, hadd legyen majd ez a gyermek is a Te neved dicsôségére. Ámen. <o></o>
<o></o>
A Te szemeid e házra nézzenek <o></o>
"Vajon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem. De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, óh Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, amellyel a te szolgád könyörög elotted e mai napon. Hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, amely felôl azt mondottad: ott lészen az én nevem; hallgasd meg az imádságot, amellyel könyörög a te szolgád e helyen. És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izráelnek könyörgését, akik imádkoznak e helyen; hallgasd meg lakhelyedbôl, a mennyekbôl, és meghallgatván légy kegyelmes!" 1 Királyok 8,27-30 <o></o>

Urunk hálát adunk Neked azért, hogy a Te elégséges kegyelmed alatt lehetünk ezen az egész mai napon. Kérünk Téged azért, hogy hadd tudjunk kegyelmet venni kegyelemre. Áldd meg most számunkra Igédet, kérünk, hogy eleveníts meg általa. Áldj meg minket és légy közöttünk az Úr Jézusért, Szentlelked által Ámen.

Mindnyájan tudjuk, hogy házszentelôre jöttünk. Útközben azon gondolkoztam, hogyan is kell egy házat megszentelni. Nagyon jól tudjuk, hogy a katolikusok szoktak házat szentelni, és olyankor három betut írnak az ajtóra: G. M. B. Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Annyit jelent, hogy ez a három védôszent ôrízze majd a házat. Mi úgy szeretnénk házat szentelni, ahogy az Újszövetség mondja, hogy: Mert megszenteltetik Istennek Igéje, és könyörgés által." (1 Timótheus 4,5.)

Salamonnak templomszentelô imádságából olvastam az Igét, és az volt bennem, de vajon templom ez a ház? Szabad nekem itt ezt az Igét elolvasni? Templom ez a ház, vagy csak ház? Ezt a kérdést szeretném most különösen a háziaknak szívébe vésni, templom ez a ház? Jogos volt nekem ezt az Igét itt felolvasni? A nap folyamán ez majd kiderül, hogy így van, vagy nincs. Mindenesetre el mertem olvasni ezen a helyen Salamon templomszentelési imádságának ezeket a mondatait.

Az elsô mondat amit ebbôl az Igébôl szeretnék kihangsúlyozni, az így hangzik: De tekints a te szolgádnak imádságára és könyörgésére... hogy meghalljad... e mai napon." Mindnyájan azért jöttünk ide, hogy imádkozzunk ebben a házban, hogy az imádság által megszenteltessék ez a ház. Salamon még azt is kéri, hogy: hallgasd meg a te szolgádnak, és a te népednek... könyörgését, akik imádkoznak e helyen."

Nem tudom érzitek-e, hogy mennyire kezd aktuálissá válni számunkra ez az Ige? Mi imádkozni jöttünk ide, áldást kérni jöttünk ide, kérni az Urat, hogy hallgassa meg a mi imádságainkat, amiket elmondunk itt ezen a mai napon.

Azt is mondja az Ige: A Te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal." Vajon e ház lakóinak kérése ez az Úrhoz? Nem tudom hogy jó-e számunkra, ha Isten szeme mindig idenéz? Nincsenek-e olyan dolgaink ebben a házban, amit szeretnénk, hogy Isten szeme nem látna? Nem történnek-e majd, vagy nem történtek-e már olyan dolgok ebben a házban, amit jó volna, ha Isten szeme nem látna? Amire azt mondjuk: Uram most nézz el egy kicsit. Most ne nézz ide. Most ezt teszem, vagy azt teszem, vagy ezt mondom, vagy ezt hozom be ebbe a házba ugye most nem nézel ide?

Tudunk-e úgy élni és most már nemcsak hozzájuk szólok, hanem mindnyájunkhoz, tudunk-e úgy élni a mi házunkban, hogy az a kérésünk; hogy: A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal"? Akkor is amikor veszekszünk, akkor is amikor bántjuk egymást, akkor is amikor igazságtalanok vagyunk, akkor is, amikor olyan anyagi dolgok kerülnek be oda, a Te szemeid akkor is e házra nézzenek?

Sokszor hallottam, hogy emberek akik vizsgálati fogságban voltak, azt mondták, az volt a legkellemetlenebb, amikor észrevették, hogy az ajtón van egy pici ablak, csak pont amibe egy szem belefér, és rájöttek, hogy ôket éjjel-nappal nézik. Váltott ôrök állnak ott és egy szem állandóan néz.

Talán most már érzitek, hogy nem olyan egyszeru kérés ez. Templomokon, vagy egyházi épületeken nagyon sokszor van egy olyan jelzés, hogy egy háromszög és benne egy szem. Annyit jelent: Szentháromság Isten.

Isten komolyan veszi ezt a kérést, ha ma kéred: Hogy a Te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal." Nagyon sokszor nem vesszük komolyan az Igét, csak a szép és kellemes oldalát nézzük hát persze vigyáz rám. De ez annyit jelent, hogy szüntelen rám néz, és vigyáz rám. Ímé nem szunnyad és nem alszik el Izráelnek ôrizôje!" (Zsoltár 121,4.)

Mi a Bibliának mindig a kellemes oldalait szeretjük, és nem gondolunk arra, hogy van ennek ítéletes része is, hogy az ô szemei nézik ezt a házat éjjel és nappal. Amit sötétben csinálsz azt is látja, amit egyedül csinálsz azt is. Nem tudom, hogy kívánhatjuk-e erre a házra, hogy az Úr szemei éjjel és nappal itt legyenek?

Még egy mondat ebbôl az imádságból: Vajon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön?" El lehet ezt képzelni? Valaki egyszer elmondta, hogy bekopogtattak a házába, és mikor ment ajtót nyitni, akkor ezt a kérdést tette fel az illetô: Kérem tessék mondani, itt lakik az Úr Jézus? Azt mondja annyira döbbenetes volt, hívô ember vagyok, de nagyon meglepôdtem. Ha azt kérdezte volna tôlem, hogy az Úr Jézusé vagyok, nyugodtan válaszoltam volna, hogy igen. Ha azt kérdezte volna hiszel-e Benne, arra is azt mondtam volna, hogy hiszek. Vagy azt, hogy befogadtam-e az Úr Jézust, arra is. De hogy itt lakik-e az Úr Jézus azt mondta, csak álltam ott, és hallgattam. Ezt nem tudom, ezen soha nem is gondolkoztam.

Ha téged kérdeznének, itt lakik-e az Úr Jézus mit válaszolnál? Nem tudom hogy nem dobbana-e meg a szíved, hogy gondolható az, hogy az Isten itt közöttünk lakjon? A lakásunkban gondolható? Hogy közöttünk lakjon ez elképzelhetô? Hiszen Ô mindent lát, amit nem is mondunk ki azt is, az érzéseinket is. Elképzelhetô, hogy ô már az elsô nap nem költözne el onnan, hogy azt mondaná, nem, én ezt nem bírom. Ezt a sok szennyet nem bírom, ezt a rengeteg gonoszságot, ezeket a feltételezéseket egymásról.

Épp a múltkor beszéltünk otthon arról, hogy a szeretet minden jót feltételez." A német fordítás így mondja. Mindent hiszen, így mondja a magyar. A szeretet mindig jóhiszemu, mindig jót gondol a másik felôl. Mi nagyon sokszor gondolunk rosszat a másik emberrôl. Ezt is azért csinálta hogy... Most megint engem akar bosszantani!

Vajon ezt a rosszhiszemuséget, ezt a mindenbe belepiszkálást, ezt az örökös kritizálást, kibírja ezt az Úr? Vajon Isten Szentlelke nem szomorodik meg? Így mondja az Ige: Isten Lelke zokogva zokog a ti szívetek keménysége miatt a rejtekhelyeken.

Vajon elgondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbé-e ház, amelyet én építettem." Látjátok Jézus mégis mikor lejött erre a földre, istállóban született. Elgondolható-é, hogy az ég és föld Ura a legpiszkosabb helyen született? Vajon elgondolható? Azután bement a másik legszennyesebb helyek egyikébe, a jeruzsálemi templomba, ahol adtak és vettek. Amelyik tele volt szennyel, ahol pénzváltók voltak, ahol állatok voltak. Egyszer olyan megrázó volt számomra ez a mondat, hogy Jézus belépett az Isten templomába. Vajon gondolható? Most amióta Jézust látjuk, azóta azt mondjuk, hogy hála Istennek, hogy gondolható, hogy itt lakik közöttünk, hogy bemegy a Zákeus házába is és azt mondja: Ma nékem a te házadnál kell maradnom." (Lukács 19,5/b.) A farizeusok mindnyájan felháborodtak, hogy b&ucirc;nös emberhez ment be szállásra.

Ugye gondolható, hogy az Isten bejön ebbe a házba az Úr Jézus Krisztus által? És elgondolható, hogy beköltözik életedbe a Szentlélek által? Ugye gondolható? És olyan jó, hogy mi válaszolhatunk erre a kérdésre, hogy igen igen. Kérhetjük azt, hogy Uram bármilyen is az életem, a te szemeid nézzenek erre a házra éjjel és nappal." És ha fájdalmasan kell hogy nézzél, ha úgy nézel is ahogy néztél egyszer Jeruzsálemre, hogy folyt a könny a szemedbôl, akkor is csak nézzél. Ha úgy nézel ahogy néztél a keresztrôl, néztél azokra akik megfeszítettek, hogy folyt a homlokodból a vér akkor is csak nézzél.

Hadd találkozzanak szemeim szemeddel éjjel és nappal. Hadd mondjuk el most valóban Salamonnal az imádságot: Uram a Te szemeid erre a házra nézzenek éjjel és nappal! És hadd vegyék észre ezt a mi testvéreink, akik itt élnek. Hadd lássák meg a vádoló szempárt, a könynyes Krisztus-szemet, hadd lássák éjjel és nappal, és hadd találkozhassanak ezzel a megbocsátó szempárral.

Hadd mondjuk most Salamonnal: Vajon gondolható-e, hogy lakoz-hatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem." Gondolható-e, hogy lakozhatnék ebben a házban? Kérhetô ez a kérés?

Milyen jó, hogy most együtt imádkozhatunk, együtt kérhetjük és hihetjük, hogy ez a ház megszenteltetik az Ige és az imádság által, amit az Ô népe akik ezért jöttünk ide elmond ezen a helyen. <o></o>
<o></o>
Az Én házam <o></o>
"Mikor az erôs fegyveres ôrzi az ô palotáját, amije van békességben van. De mikor a nálánál erôsebb reá jövén legyôzi ot, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott és amit tôle zsákmányol, elosztja. Aki velem nincs ellenem van, és aki velem nem takar, tékozol. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberbôl, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nem talál, ezt mondja: Viszszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És odamenvén kisöpörve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy, és maga mellé vesz más hét lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak, és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsônél." Lukács 11,21-26 <o></o>

Csak ezért a pár szóért olvastam el ezt az egész igerészt, hogy az én házam." Amikor megvesz az ember egy házat, amikor beköltözik és berendezi, kimondja, hogy ez az én házam. Reggel beszélgettünk róla, ahogy az Igét néztük, és azt mondottuk, hogy egy ház lehet ház, lehet palota, és lehet templom. Mi templomszentelésre jöttünk házszentelés helyett. Mert nagyon szeretnénk, ha ez a ház templom lenne. Azt szeretném kérdezni tôletek, mi dönti el egy háznál, hogy palota, ház, vagy templom?

Ebben a városban is van biztosan mind a háromféle. Mi dönti el, hogy palota az életed, hogy palota a házad, vagy ház, vagy templom? A tulajdonos. Isten háza szokták mondani a templomra. Isten a tulajdonos. A rendes háznál, a lakóháznál ki a tulajdonos? Az ember.

Amire az Ige azt mondja, hogy: az erôs fegyveres ôrzi az ô palotáját," ez kié? Ki az erôs fegyveres? A Sátán! Nagyon szeretném, ha mindjárt az elején világos lenne, hogy a Sátán mindig palotát épít. Mindig valami nagyot akar, sokkal nagyobbat, mint a többi. Valami olyat ami díszes, amit csodálni lehet, amin mindenki elámul.

Olyan megdöbbentô, hogy általában mi is palotát akarunk. Azt a kis házunkat is ami van, nagyon szeretnénk palotává tenni. Nem tudom, hogy volt-e ilyen kor, mint a mienk, amikor annyit építkeztek és szépítkeztek volna, mint napjainkban. Aki építkezik, az megpróbál szépítkezni, ezt is, azt is a házba, ilyen új, olyan modern dolgok. Mindenki azt szeretné, hogy az ô háza valami különleges palota legyen.

Persze megint csak a háziakat szeretnénk megkérdezni, hogy palota ház templom? Vajon ez a ház mi lesz? Ez a nagyon komoly kérdés, amit az Úr feltesz most.

Ilyenkor mindig azokra a kislányokra gondolok, akikkel egyszer errôl beszélgettünk. A legtöbb elmondta, hogy ô palotát akar. Aztán az volt a kérdés, hogy lehet hát belôle templom? Mondtam hogy nálunk otthon ahol lakom, a templom lakóház volt. De átalakítottuk, templom lett belôle. Megkérdeztem tôlük, mit kell kihordani a lakóházból, hogy abból templom lehessen?

Nagyon érdekes volt amikor mondottam, hogy most nézzük végig, mi az ami a lakóházban van, és a templomban nincs. Valamelyik megszólalt, hogy a templomban nincsenek ágyak. Persze lehet hogy sokan szeretnék, ha lennének, jobban lehetne aludni, de nincsenek. Aztán rövidesen kiderült, hogy ebédlô sincs a templomban. Ebédlôasztal nincs. A lányok mondták, hogy azt is ki kell tenni, ha át akarják alakítani. Aztán folytatódott, hogy szekrény sincs a templomban. Tovább nézegettük, és kiderült, hogy tükör sincs. Talán ez volt az Ige, amirôl akkor beszélgettünk, hogy aki tornyot akar építeni, üljön le és vessen számot a költségekkel. Az egyik kislány papirt ceruzát fogott, írta a dolgokat, aztán egyszer csak letette a ceruzát és azt mondta kár is tovább írni, semmi nem maradhat meg, semmi ami eddig volt.

Persze azért valami csak van a templomban, padok vannak, Úrasztala van, szószék van. Mi van a templomban? Ami szükséges a szolgálathoz. A többit mind ki kell vinni. Nem tudom mit szólnának a háziak, ha azt mondanánk, úgy jöttünk most ide házat szentelni, hogy templommá kívánjuk átalakítani, és azért jöttünk ennyien, hogy nyugodtan ki tudjunk rámolni, a délutánt már erre használjuk majd fel, hogy amit ti behordtatok, mi majd kihordjuk. Nem tudom mit szólnának akkor ehhez a házszenteléshez?

Persze jó volna, ha rögtön a reggeli Igére gondolnánk, hogy gondolható-é, hogy az Isten lakozhatnék e földön," és a Cselekedetek 17,24-ben pedig azt mondja az Ige: Ô mennynek és földnek Ura, kézzel csinált templomokban nem lakik." Az Isten aki teremtette a mennyet és földet, kézzel csinált templomokban nem lakik. Házban sem lakik. Egyetlen-egy temploma van neki: az ember. Abban lakik. Ô nem lakik semmiféle házban. Azt mondja az Ige: Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentôl nyertetek, és nem a magatokái vagytok?" (1 Korinthus 6,19.)

Most már elfordítjuk a tekintetünket e ház lakóiról, és visszafordítjuk magunkra. Szeretném ma tôletek megkérdezni akik itt vagytok, palota lakóház vagy templom? Nem hiszem, hogy volna közöttünk egy is, aki nem palotát akart volna gyermekkorában. Hogy nem volt benne az a vágy, hogy én valami nagy leszek. Aki nem úgy lett volna, hogy legyek valakivé.

Aztán késôbb arra gondoltatok, hogy jó lesz nekem lakóház is, egy kis boldog fészek. És elkezdtétek építeni a magatok kis boldogságát, szerelem, házasság. Egy olyan szép kis fészek, ahol majd nagyon boldog leszek.

Nem így van? Most is így van? Olyan döbbenetes, ahogy errôl beszél az Ige az Aggeus próféta könyvének 1. részében, amikor azt mondja, hogy elmegy ki-ki a maga házához, az Úr háza pedig romokban áll. Ezért vonták meg az egek az esot és ezért nincs áldás, mert mindenki a maga házát építi.

Szeretnélek titeket mint Isten népét megkérdezni, igaz, hogy így van? Építed a magad kis házát, a magad kis boldogságát, a magad kis terveit, hogy így lesz, meg úgy lesz, ugye az én kis családom, a fontos az, hogy áldjon meg minket Isten ott abban a kis házban, hogy minden sikerüljön. Az én munkám... az én családom... Vajon nem így van-e, hogy azért nem ad az Úr áldást, mert elment ki-ki a maga házához? Ezért mondja Aggeus 1,7: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti utaitokat!" Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura: Az én házamért amely ím romban áll, ti pedig siettek ki-ki a maga házához." (9.v.)

Van-e közöttünk egy is, akinek szívügye az Isten háza? Nem a templom renoválásról beszélek, mert az sok embernek szívügye. Az Úr házáról, az egyházról, az Ô népérôl, az elveszettekrôl, azokról akiket Ô keres és Ô hív. Testvér mit akarsz építeni? Nagyon sok ember csak azért keresi az Urat, hogy akkor majd boldogok leszünk, akkor majd megértjük egy-mást, akkor majd nem lesz annyi nézeteltérés a családban. A maga kis családi boldogságát keresi.

Házszentelô napján felteszem a kérdést, felszentelted-e már az életedet az Úrnak? Mi a te életed, palota lakóház vagy templom?

Szeretném most az elôbbieket nagyon komolyan magunkra vonatkoztatni, így van-e ahogy a gyerekek mondták, aki templomot akar építeni, az kezdje az ott lévô dolgok kihordását, mert ezzel kezdôdik minden. Mindnyájan úgy születtünk, hogy lakóház vagyunk, de ha át akarod alakítani, és ha Isten elkezdhette benned az átalakítást, akkor most nagyon komolyan nézd meg, hogy hol álltál meg.

Kezdjük az ágyaknál. A kényelem! Nagyon sok ember azért nem lesz soha templommá, mert fontos a saját kényelme. Mert csak addig megy, amíg bele nem ütközik a kényelembe. Ha templom akarsz lenni, hord ki az ágyat. Különben soha nem lesz templom.

Szeretném tovább mondani: ha bent marad az ebédlô, a has-szeretete, a válogatás, a nemszeretem, soha nem lesz templom. Olyan megrázó nekem mindig, amikor olvasom az öreg Izsák történetét, hogy ezért történt minden, mert szerette a vadat, hogy a fia kedvére való ételt tudott készíteni, és hajlandó lett volna Ézsaut megáldani Jákób helyett, pedig jól tudta, mi volt Isten szava. Nem hordta ki kellô idôben a has-szeretetét, az élvezetvágyát. Nagyon sokszor idôs korban kezd az ember belejutni abba, hogy most már finnyás vagyok, most már nem eszek meg akármit, most már itt keresem az élvezetet. Ha másutt nem, legalább ezen a vonalon.

Amíg még tudod hord ki az asztalt, mert öregségedben már nem fog menni, az élvezetekhez szokott test megkívánja a magáét. Nem lesz templom az életed, ha bent marad az éléskamra és az asztal.

Akkor sem lesz templom az életed, ha nem hordod ki a szekrényt, a ruha szeretetét. Az ilyen meg olyan ruha vágya. Mindig csak annyi legyen, ami feltétlen szükséges. A szekrény bent van a templomodban? Testvér hord ki sürgôsen. És a tükör, a hiúság. Nagyon jó volna ha végig néznéd most, hogy mit nem hordtál ki annakidején. Mert az lesz neked majd tôrré és hurokká az oldaladban, amit nem vettél komolyan.

Isten nem lakik házban de lakhatik benned! Úgy néz-e rád az Úr, hogy ott az az én házam? Egy nekem szentelt ház, szív és élet. Kérlek azért titeket atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élô, szent, és Istennek kedves áldozatul." (Róma 12,1.) Nem kell Neki más belôled. A romlott szív és a szennyes lélek nem kell Neki. Ô maga akar beköltözni a lakásba. Oda adod-e Neki mint templomot? Hajlandó vagy-e kihordani, amire Ô azt mondja, hogy nem odavaló. Hajlandó vagy-e? Vagy van amire azt mondod, hogy ezt nem. Nem fogom túlzásba vinni a hívô életet.

Testvér hol álltál meg? Talán a könyveidnél talán a szórakozásaidnál? Van-e a templomban televízió, mozi, ital, sport? Hol álltál meg, mit nem hordtál ki? Mi az amire azt mondod, hogy igen Uram mindent, de ezt nem. Hova teszi most Isten az ujját, kezét ezen a házszentelôn? Mert itt házszentelés van, de nem egy ház szentelés. Ô mindegyikünket hajlandó megszentelni azzal, hogy beköltözik, mert vajon elgondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Igen, elgondolható, a Szentlélek által benned.

Testvér nagyon kérlek, ma legyen végre nálad házszentelô! Hadd írhassa rá minden ajtóra az ô nevét, a Jézus nevét. Ha házszentelô van, és ha igazán odaszánod testedet, mint házat, akkor az Úr Jézus majd rád írja a nevét. Így mondja az Ige: és az ô neve homlokukon lesz." (Jelenések 22,4/b.) Akkor ráírja az ô nevét minden ajtóra és nem tudsz úgy kijárni és bejárni, hogy szembe ne kerülnél ezzel a névvel, hogy Jézus.

A gyakorlati életedben mindenütt: Jézus. Engeded, hogy ráírja ezt a nevet az egész életedre? Csak egyetlen egy név, és ebben a Névben van a mi életünk. Nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk." (Cselekedetek 4,12.) Mi ennek a háznak minden ajtajára, az életnek minden viszonylatára , ha odaszánod, ha neked ma van a házszentelôd fölírjuk ezt a nevet. De akkor onnan ki kell hordani mindent, mindent, hogy lehessen új életed a tested felett az érzelmedtôl kezdve a szívedig, a cselekvésedtôl kezdve az életed minden részletéig.

Kérem az Urat, hogy sok sok háznak, sok sok életnek legyen emlékezetes ez a házszentelô. Azt mondottuk, mindig a tulajdonos a kérdéses, hogy kié a ház. Ha az Úré vagy, a házad is az Úré. Ez a döntô kérdés most, oda akarod-e adni a testedet házképpen, lakásképpen a Szentlélek számára, hogy lakozhasson benned. Szeretnéd, hogy a Szentlélek jó illata áradjon ki belôled? Nem fog kiáradni, ha nem lakik benned.

Ne gondold azt, hogy ôt alkalomszeruen lehet hívni. Ha benned lakik, akkor ha bizonyságot teszel Ô fog kijönni a házból. Mert ha kinyitnak egy ajtót az jön ki, aki benne lakik. Ha kinyitod a szádat az jön ki, aki a hétköznapi életedben ott lakik.

Újra kérdezem: palota családi ház templom? Nem kicsi kérdés ez testvér. Vajon hajlandó vagy-e a családi életedet, az egész egyéni életed minden részletében alávetni Annak, aki otthagyta az Atyát, otthagyta a mennyei dicsôséget, odaszentelte testét véres áldozatul te érted.

Ilyen áldozatra csak egyképpen érdemes válaszolni egy teljes oda-adással.

Imádkozzunk: Uram Te házakat akarsz szentelni ma. Kérlek hogy tedd meg. Áldalak, hogy minden azon múlik, igazán a tieid vagyunk-e, vagy csak hazugság ez. Köszönöm, hogy szemeid most ránk néznek. Lásd meg az át nem adott területeket az életünkben. Kérlek Jézus, aki az Isten ujjával uzted ki az ördögöket, uzz ki belôlünk mindent ami idegen.

Kérlek tisztíts meg arra, hogy lakhass bennünk. Áldunk Téged azért, hogy hallod kérésünket. Ha van valaki köztünk aki döntött, hogy templommá akarja életét szentelni, tedd meg vele, egyedül a Te nevedért. Ámen. <o></o>
<o></o>
Bement Jézus az Isten templomába <o></o>
"És bement Jézus az Isten templomába, és kiuzé mind-azokat, akik árulnak és vásárolnak a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik, ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá sánták és vakok a templomban; és meggyógyítá ôket. A fopapok és írástudók pedig, látván a csodákat, amelyeket cselekedett, és a gyermekeket, akik kiáltottak a templomban, és ezt mondták: Hozsánna a Dávid Fiának: haragra gerjedtek. És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: a gyermekek és csecsemôk szája által szereztél dicsôséget? És ott hagyván ôket, kiment a városból Bethániába, és ott marada éjjel." Máté 21,12-17 <o></o>

Uram nagyon köszönjük Neked, hogy szeretnél bennünk lakni. Áldalak azért, hogy az ajtó elott állsz és zörgetsz. Nagyon kérlek, hogy ne legyen olyan ház, olyan élet, ahol ne engednének be egészen. Segíts odaszánni magunkat, hadd legyen az életünk egészen megáldott és megszentelt élet. Áldunk Téged azért, amit beszéltél eddig nekünk a mai napon, és kérünk, hogy beszélj velünk tovább is. Ámen.

Szeretnénk visszaemlékezni arra, amit eddig hallottunk arról, hogy házszentelôre jöttünk. Beszélt nekünk az Isten arról, hogy kézzel csinált templomokban nem lakik. Azt hallottuk, hogy az életünkben, a testünkben kíván lakni. Az volt a kérdés, hajlandó vagyok-e odaszentelni Neki az életem. Ha odaadjuk magunkat , akkor nyilván a házunk is az Övé lesz.

Most tovább beszél az Ige az Isten templomáról, tehát arról az életrôl, amelyik már egyszer odaszentelte magát, és az Övé volt. Egyre tovább beszél az Ige. Azokról van szó, akik már megtették ezt a döntô lépést, hogy valóban odaszánták magukat Istennek, és hajlandók voltak sokkmindent kihordani a templomból. Azokhoz beszél az Ige, akik templomot akarnak építeni.

Azt olvastuk, hogy az Isten templomába lépett be Jézus, és sominden olyat talált ott, ami kivetni való volt. Hajlandó vagy-e Jézust újra beengedni a megtisztított, a felszentelt Isten templomába? Abba az életbe, amelyik élet egyszer már igazán odaadta magát az Úrnak, ahol egyszer már igazán felhangzott az az ének, hogy: Legyen az éltem tükörképed," hogy kerül az a sok minden? Hogy lett ebbôl latrok barlangja? Hogy történhetett meg valakivel, aki egyszer már igazán odaszánta magát az Úrnak, hogy adnak és vesznek benne, hogy pénzváltók asztalai vannak hát hogyan lehetséges ez? Egy megszentségtelenített templom.

A délelotti Igében olvastuk, hogy amikor kimegy a régi lakó, a tisztátalan lélek visszatér és mit mond? Megint azt mondja, hogy az én házam." Szeretném ha tisztáznánk, milyen jogon mondhatja rád és rám a tisztátalan lélek, hogy íme ott van az én házam? Az az ember az én házam. Igaz hogy most ott ül és hallgatja az Igét, énekel és imádkozik, de ez nem változtat semmit a tényen, még mindig az én házam. Mert attól, hogy ide bejöttünk, énekelünk, imádkozunk, nagyon komolyan mondom, attól ez a ház nem lesz templom.

Az életed attól, hogy istentiszteletre jársz, gyülekezetbe jársz, Bibliát olvasol és imádkozol, attól templom az életed? Nem. Hát akkor mitôl lesz? Milyen jogon mondhatja a tisztátalan lélek, hogy az én házam, és milyen jogon mondja az Úr, hogy az én templomom? A tulajdonoson múlik. Azon aki megvette! Hogy lehet egy házhoz jutni? Lehet örökölni egy házat, és lehet venni. Minket ki örökölt? A Sátán. Kitôl örökölt engem? Ádámtól. Ádámot megvette? Igen elég olcsón vette meg. Így mondanám, egy engedetlenségen. A Bibliában sehol nincs, hogy alma volt, ezt már mi találtuk ki. Egy engedetlenségen vette meg. A kívánság megfoganván, b&ucirc;nt szül." (Jakab 1,15.)

Egy engedetlenségen vette meg a mi ôsszüleinket, minket pedig örökölt. Tehát akkor az ördög jogosan mondja itt mindegyikünkre, hogy az én házam, én örököltem, az enyém. Mit kell azért tennem, hogy én az ördögé legyek? Semmit, mert örökölt. Mit kell tenni egy házért amit mi örököltünk? Semmit! Legfeljebb az átírási százalékot fizetni mondja valaki. Hát azt fizetjük, azt aztán egy életen keresztül fizetjük.

Próbáljunk visszatérni ide, mert ez az örökhagyó, aki minket örökölt, a Sátán, még nem halt meg. De hogy lehet szerezni egy házat? Úgy, hogy valaki kifizeti a vételárat.

A te házadat megvették, kifizették a vételárat? Kifizették nem aranyon, nem ezüstön, hanem drága véren lett megvéve ez a ház. Az, hogy megvették a házat és ki lett fizetve az ára, ez biztosít engem arról, hogy a lakók kiköltöztek? Ez komoly kérdés, mert lehet lakókkal is házat venni. Elég kellemetlen tapasztalata van ezzel kapcsolatban sok embernek. Lehet az, hogy valaki az Úr háza lett, és benne lakik még az idegen? A gadarénusban egy egész légió lakott. Mária Magdalénában hét ördög volt. Tudott róla. Nincs üres lakás a lelkek területén. Nagyobb a lakásínség, mint bárhol.

A lakás ki van fizetve. Minden emberért áll a kereszt de csak azét vették meg, aki engedte. Hogy az én házamat megvették-e, azt nekem kell tudnom. Ne félj, mert megváltottalak" ezt egy embernek mondta Jézus, Neveden hívtalak téged, enyém vagy!" (Ézsaiás 43,1.) A tulajdonjogot Jézus megvásárolta, nekem ezt tudnom kell.

Nézzük most végig a lakók listáját. Harag lelke. bennlakik? Igen. A lakó nemcsak keresztülmegy, az ott lakik. Ne csapjuk be magunkat, hogy itt belül szép rend van, csak kijött valami. Más az ami átjár, és más az ami letelepszik. Az ördögnek ne adjatok helyet!" (Efézus 4,27.)

A pénzváltók bennlaknak? Imádság háza, vagy latrok barlangja? Enynyiért adom, annyiért adom. Ennyit nyerek, annyit nyerek.

Vannak pincelakók. Ha igealkalomra megyek, akkor lehúzódnak a mélyre. Paráznaság lelke. Mária Magdalénából hét ördögöt uzött ki az Úr, ahogy már említettem. Tisztátalan lélek lakott benne. Indulatok jönnek elô, kívánságok, sértôdékenység, érzékenykedés. Aztán a félelem lelke, önigazság lelke, a dicsekedés lelke.

Lehet hogy ezek a lakók vannak, és közben az én házam az Úr háza? Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberbôl, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nem talál ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És odamenvén, kisöpörve és felékesítve ta-lálja azt." (Lukács 11,24-25.) Mit jelent ez? Megvették a házat, csak nem engedte beköltözni az új gazdát.

Itt csupa olyan ember van, aki egyszer engedte, hogy az Úr Jézus megvásárolja, aki egyszer elfogadta hittel, hogy Jézus kifizette a vételárat, és elmondhatta azt, hogy Neveden hívtalak, enyém vagy!" És olyan megdöbbentô, hogy a másik mondatot nem írták alá Áron véttettetek meg," (1 Korinthus 7,23/a) nem vagytok a magatokéi! Úgy bánok magammal, mintha enyém volna a ház. Nem engedem át az épületem az Úrnak.

Ez két dolog, pedig a valóságban egynek kellene lennie. Nem furcsa dolog ez, hogy a Bibliának egy mondatát középen ketté vágjuk? Elfogadtad azt, hogy áron vétettél meg, ájtatosan mondod, hogy igen, persze. De azt elmondhatod-e, hogy nem vagy a magadé?! Nem a magatokéi vagytok." (1 Kor 6,19.)

Akkor miért csinálok annyi mindent a saját elhatározásomból, döntésembôl, és miért használod úgy az életedet, mintha a tied volna? Elvben elfogadtad, de a gyakorlatban, a valóságban nem. A valóságban tovább használod, és ezért van, hogy a kisöpört és felékesített házba visszamennek a lakók. Vagy pedig ki sem költöztek. Ezért mondják, hogy különbség van megtérés és átadás között, egy ház megvásárlása és átadása között.

A te megvásárolt házadat át is adtad? Mert ha nem adtad át, visszajönnek a lakók, vagy megbújtak bent. Ezért olyan megdöbbentô ez az elsô mondat: És bement Jézus az Isten templomába." Isten a tulajdonos, és bent latrok barlangja van?

Te miért nem engeded ôt belépni? Félsz, hogy minden kiderül? Nem veszélytelen dolog Jézus elott megnyitni az ajtót. Miért? Mert minden fel fog borulni. Mi történt amikor Jézus belépett a jeruzsálemi templomba? A következô pillanatban borultak az asztalok, mentek kifelé az állatok, ment minden, ami nem odavaló volt. Minden megmozdult, semmi nem maradt a régiben. Ha beengeded Jézust az életedbe, biztos, hogy történni fog valami.

Sokszor csodálkozom, hogy emberek elmernek jönni Igét hallgatni. Mindig azt gondolják, hogy nem történhet itt velem semmi. Így mondta egyszer valaki hadd menjen, nem árt az neki. Nem olyan veszélytelen dolog eljönni egy csendesnapra, és végighallgatni egy igehirdetést. Megtörténhet az, hogy Jézus valóban belép Isten templomába, és minden felborul majd. Elôkerülnek, eszembe jutnak olyan dolgok, amikrôl azt gondoltam, hogy teljesen rendben vannak. Elôkerülhetnek olyan pénz-ügyi dolgok, hogy az lesz bennem ha ezt rendeznem kell, akkor az egész anyagi életem felborul. Mert ezeknek itt felborult.

Újra csak olvassuk a mai igénket: És bement Jézus az Isten templomába, és kiuzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak a templomban, és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá." A másik evangélium szerint Kötélbôl ostort csinálván kiuzé mindnyájokat a templomból." (János 2,15.)

Most mi lesz, ha az egész életed felborul, ha nem csinálhatod tovább azt, amit eddig csináltál? Mi lesz, ha abba kell hagynod ezt, vagy azt. Mi lesz, ha egyszer neked Isten világosan megmondja, hogy életedben mi a pénzváltó asztal, hogy életedben mi az adás-vevés?

Most már az a kérdés, valóban akarom-e, hogy az életem Isten temploma legyen, hogy imádság háza legyen? Figyeljük meg, hogy az elsô ami elhallgat, ha nem vagyok rendben az Úrral, az imádság. Egy pillanatig jó volna megállni és megnézni, hogy kinek az életében hallgatott már el az imádság? Úgy hogy nem tudok imádkozni, vagy nehéz imádkozni. Egyszeruen nem tudok már úgy imádkozni, mint hitre jutásomkor.

A házad, az életed imádság háza? Mi az aminek ki kellene kerülni onnan, hogy újra az legyen? Beengeded-e ôt úgy igazán, hogy azt tehet bennem amit akar? Amit Ô ki akar dobni, hadd menjen. Amit Ô megítél, azt ne védjem.

Isten rámutat mindenre, ami nem maradhat tovább az életedben. Talán arra a beszédmódra, talán azokra a gondolatokra, arra az ítélkezésre, arra az indulatra mutat rá. Engeded, hogy megítéljen? A barlang-élet ott kezdôdik, amikor rejtem, dugom, takarom a dolgaimat, és mindenre van kifogásom. Ahol valami kiderül, vagy valami elôkerül, azonnal elkezdjük magunkat mentegetni. Rögtön ott van, hogy nem tehetek róla, a másik az oka. Ez olyan mondat, ami már elrejti a latrot, a b&ucirc;nt.

Hiszem hogy Isten ma azért hozott ide, hogy rámutathasson azokra a dolgokra, amik nem maradhatnak tovább az életedben. Csak így lesz a templom tiszta templom, ahol szólhat az Isten szava. Mert miután itt kiuzte ôket, azután történt meg az, hogy mentek hozzá a vakok és sánták a templomba, és meggyógyítá ôket."

Ha nem tiszta a templom, nem jöhetnek a sánták és a vakok, a nyomorultak és a megkötözöttek. Bejöhet-e Jézus a templomodba, nyitva van-e az ajtó, csinálhat-e amit akar, vagy még mindig vannak dolgok, amikhez ragaszkodsz? Jézus csak akkor jön be, ha azt tehet, amit akar. Ô Úrnak jön be.

A farizeusoknak nem tetszik ez. Nekik mindig van hozzászólni valójuk. Haragra gerjednek és mondának néki: Hallod mit mondanak ezek?" Jézus pedig így mondja: Sohasem olvastátok-é; a gyermekek és csecsemôk szája által szereztél dicsôséget? És ott hagyván ôket kiment a városból Bethániába." Ma kétféle ember van itt közöttünk. Az egyik aki befogadja Jézust és enged Neki. A másik, akit kénytelen otthagyni. Kénytelen otthagyni, és másfelé menni. Te melyik vagy?!

Nem olyan régen olvastam: nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában?" (Lukács 15,4.) Egész nap ezen kellett gondolkoznom, hogy a pusztában." Ha Jézus ott hagy, maradsz a pusztában. Hogy ez mit jelent az életedben, majd az elkövetkezendô idôk megmutatják, mi lesz azzal az emberrel, aki ott marad a pusztában.

Az Isten azt szerette volna ma, hogy sok házat szenteljünk. A tiedet is. Azzal, hogy Ô beléphet szabadon, azt cselekedhet benned amit akar, azt vihet ki a házadból, amit akar, azt boríthat fel amit akar. Lehet hogy terveidet, elképzeléseidet fogja felborítani, lehet hogy a vágyaidat, lehet hogy anyagi dolgaidat.

Mondod-e ma: Úr Jézus jöjj be a házamba, és csinálj ott, amit akarsz.

Imádkozzunk: Uram hadd adjak azért hálát, hogy drága áron megvásároltál. Köszönöm, hogy újra kimondhatom a mondat másik felét, hogy nem a magamé vagyok. Kérlek azért, hogy mutass rá nagyon világosan arra, ami Neked nem tetszik az életemben. Uram amit fel akarsz borítani, bármi legyen, kezedbe szeretném letenni. Kérlek Uram tisztíts meg mindentôl, ami a templomomat megszentségteleníti. Könyörülj meg itt mindnyájunkon. Áldunk azért, hogy meg akarod szentelni életünket. Áldunk azért, hogy magaddal szenteled meg. Kérlek lakjál bennünk, cselekedjél rajtunk keresztül. Kérlek, hogy áldd meg és tedd áldássá itt testvéreimet ebben a városban, és minket mindnyájunkat ott ahová helyeztél. Kérünk cselekedd meg ezt neved dicsôségére Ámen. <o></o>
<o></o>
<o></o>

Szia Kata! Kívánok Neked mielőbbi gyógyulást! Isten Áldását!

Antoine de Saint-Exupery: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Reményik Sándor - Karácsonykor

Katának szeretettel

Ady Endre:Az Úr érkezése

<TABLE width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">AZ ÚR ÉRKEZÉSE

</TD><TD>http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek03.htm</TD><TD> </TD><TD>http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/index.htm</TD></TR></TBODY></TABLE>Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.


Ez a kedvenc versem.

<TABLE width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">SZERESS ENGEM, ISTENEM

</TD><TD>http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek03.htm</TD><TD> </TD><TD>http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/index.htm</TD></TR></TBODY></TABLE>Istenem földben, fűben, kőben,
Ne bántsuk egymást mostanában:
Sokat járok a temetőben.

Sokat emlegetlek, citállak:
Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy,
Ős magyar névvel: az ős-Állat.

Szeress engem, ha tudsz szeretni,
Szeress engem, mert, jaj, utálnak
S olyan jó szeretettnek lenni.

Szeress engem s ölelj át szépen,
Mi, hajh, cudar világot élünk
S kenyértől függ az üdvösségem.

Úgy szeretnék szabad úr lenni,
De éltem, sorsom ki van mérve:
Így kell születni, így kell enni.

Így kell csókolni s megmaradni
És így kell nagyokat tervelni,
Kérni és mindig adni, adni.

Ady Endre

<TABLE width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">ÁLMOM: AZ ISTEN

</TD><TD>http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek03.htm</TD><TD> </TD><TD>http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/index.htm</TD></TR></TBODY></TABLE>Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

Fejszés András: Szeretni

Szeretni annyit jelent, mint adni,
ezzel örömöt szerezni másnak,
minden alkalmat megragadni,
hogy bús arcokon mosolyt lássak,
terheit hordozni egymásnak...
Embert szeretni így kellene.
Szeretni annyit jelent: magamat adni.
A teljes szeretet: én-emet feladni.
Krisztust követni így kellene.
Feladni akaratomat, ízlésemet,
az indulatokat, érzületet,
és akkor bennem is megszülethet
az Agapé - az isteni szeretet
Így szeretett Isten: adott, nem kért,
hanem Jézusban önmagát adta
a világért

Óh, Istenem keresel engem

Óh. Istenem keresel engem,
Minden gondolatom ismered,
Mikor sétálok, alszom, Te velem vagy,
Te vagy a teremtője a napomnak.
Látod éjszakám, nappalom,
Távolból észreveszed célom.
Örökkévaló szeretettel ostromolsz,
Tudom, hogy mindig Te velem vagy.
Habár lelked fölöttem van.
Menekülnék fényed elől.
Nincs hely a földön, ahol elrejtőzhetnék;
Ragyogó számodra a sötétség.
Óh, Istenem keresel engem.
Ismered a múltam és jövőm,
Mikor alszom, sétálok Te velem vagy
Örökké való szereteteddel