Ki hozta el hozzánk a Valentin-napot?

Lehet szeretni vagy akár a fenébe is kívánni, de annyi biztos, hogy a Valentin-nap nagyon hosszú utat tett meg, míg végre Magyarországra ért. Eva Six, a magyar Marilyn Monroe és lánya, Linda von Schmidt az Egyesült Államokból hozta magával az ünnepet, ami végig itt élt szinte a szomszédságunkban. A piros szívecskéktől duzzadó Bálint-nap tulajdonképpen kétszer kelt át az óceánon, mire végül helyet kapott a Kárpát-medencében is.

Bár a Valentin-nap gyökerei egészen az ókori Rómáig érnek, Magyarországon csak a rendszerváltás óta ünnepeljük a szerelmesek és a szeretet ünnepét. A ma ismert, amerikanizált Bálint-nap ősének a lupercalia nevű pogány pásztorünnepet tartják. A tisztító szertartások célja akkoriban az volt, hogy kiengeszteljék a rosszindulatú, farkas alakú Lupercus istenséget. Ez úgy történt, hogy leöltek két kecskét, majd a véres kést két "nemesifjú" homlokához érintették, akiknek ezután tejbe mártott kendővel letörölték az arcukat. Ezen a két fiatalnak nevetnie kellett (akár viccesnek találták az eljárást, akár nem), majd meztelenül, mindössze egyetlen övvel a derekukon, és a kecskék bőréből készült szíjakkal a kezükben, futásnak eredni, és az összes szembejövőnek jól odasuhintani egyet-kettőt.

7715091_0d50a7cefca2571a2293f1522dd2d25e_wm.jpg

Lupercalia Adam Elsheimer XIV. századi metszetén
Fotó: Wikimedia Commons
A fiatal lányok és nők állítólag még csak meg sem próbáltak megmenekülni a megalázás elől, mert azt tartották, hogy az könnyebbé teszi a szülést, és hamarabb esnek tőle teherbe.

Kellemesebb része is volt azért a napnak: mivel ez egyben Júnó ünnepe is volt, a hajadonok a szülés és a házasság istennőjének templomába mentek, ahol megjósolták nekik, hogy ki lehet majd az igazi férfi az életükben. A férjek már akkor is virággal kedveskedtek feleségeiknek, a még nőtlen plebejusok pedig tombolán húzták ki a hajadonok nevét, akivel aztán egy ideig együtt is jártak, néha pedig akár igazi szerelem is szövődött a szerencsésebb felek között. A helyi arisztokrácia természetesen undorodott ettől az eljárástól.

Szent Bálint Amerikába megy
Ezt váltotta fel idővel a Bálint-nap keresztény olvasata, természetesen Szent Bálintra emlékezve, aki II. Claudius római császár idején, a tilalom ellenére, titokban katonákat esketett össze szerelmeikkel, amiért időszámításunk szerint 270-ben, február 14-én kivégezték. Ilyenből – mármint mártírhalált halt Bálintból, Valentinből vagy Valentinusból – azonban legalább három is élt a harmadik században: az egyik pap volt Rómában, egy másik püspök Terniben, a harmadikról pedig csak annyit tudni, hogy Afrikában halt meg. Hogy melyikőjükre emlékezünk ilyenkor, máig nem tudni pontosan. (A titokzatos Szent Bálint egyébként az epilepsziások védőszentje is egyben, így 1997-től ekkor tartják az epilepsziával élők világnapját is.)


A 14-15. századi Nyugat-Európában Bálintot már az egyik legismertebb szentként tartották számon. Annak ellenére, hogy az egyház megpróbálta kisajátítani az ünnepet, a világi romantika és a szerelem továbbra is összefonódott ezzel a nappal, amelyről akkoriban azt tartották, hogy egybeesik a madarak párzási idejével is. Rövidesen megjelentek a kézzel készített, szívecskés üdvözlőlapok is, amelyek közül az egyik legelsőt, ugyan még szivecskék nélkül, Orleans hercege, Charles küldte feleségének a londoni Towerből 1415-ben. Ez a lap szerencsére megmaradt az utókornak, és a British Múzeumban ma is megtekinthető.

7715095_8ce5ff67833746ff2455c5aa6451d38a_wm.jpg

Charles de Orléans levele
Fotó: Photo 12 / Europress / Getty
A szokás később átkelt az Atlanti-óceánon, és megvetette lábát az amerikai gyarmatokon is, ahol az 1840-es évektől kezdve – a kész lapok gyártásával – már kifejezetten a bizniszről szólt. Valentin-napkor a virágárusok, valamint az ajándék- és édességboltok óriási forgalmat bonyolítanak le. Ezt használta ki az a hollywoodi színésznő is, aki a Amerikából Magyarországra hozta a Valentin-napot.

De hogy jutott el hozzánk a szerelmesek ünnepe?
A vicc az, hogy az ünnep szinte végig velünk volt, hiszen a Kárpát-medencében élő svábok körében Szent Bálint óriási népszerűségnek örvendett: képmása több templom oltárán vagy falán is feltűnt, a nyavalyatörésben, vagyis epilepsziában szenvedők pedig már akkor is úgynevezett bálintkeresztet viseltek a nyakukban. Ennek ellenére a Valentin-nap a nem is olyan messzi Rómából előbb átnyergelt Amerikába, majd onnan egy titokzatos magyar színésznő segítségével érkezett meg Magyarországra.

A színésznőt Eva Sixnek hívták, tavaly cikkeztünk is róla. A magyar Marilyn Monroe-ként emlegetett szexbomba '56-ban szökött át a vasfüggönyön, majd Frank Sinatrával barátkozott, hollywoodi filmekben szerepelt, és külföldi magazinok címlapján szerepelt. Emellett az egyik legizmosabb magyar, Mickey Hargitay ágyasa volt, amiért a kor legnagyobb szexszimbóluma, Jayne Mansfield is féltékenykedett rá. Six ezután váratlanul visszavonult, és ezzel az ígéretesen induló pálya hirtelen hamvába holt, számos kérdőjelet hagyva maga után.


Boldog Valentin Napot Kivanunk Minden Kedves Tagunknak, Tamogatoinknak es Latogatoinknak !
Canadahun Vezetosege!


Valentin nap.jpg
 
De hogy jutott el hozzánk a szerelmesek ünnepe?
A színésznőt Eva Sixnek hívták, tavaly cikkeztünk is róla. A magyar Marilyn Monroe-ként emlegetett szexbomba '56-ban szökött át a vasfüggönyön, majd Frank Sinatrával barátkozott, hollywoodi filmekben szerepelt, és külföldi magazinok címlapján szerepelt. Emellett az egyik legizmosabb magyar, Mickey Hargitay ágyasa volt, amiért a kor legnagyobb szexszimbóluma, Jayne Mansfield is féltékenykedett rá. Six ezután váratlanul visszavonult, és ezzel az ígéretesen induló pálya hirtelen hamvába holt, számos kérdőjelet hagyva maga után.

Ebből nem derült ki, hogy mégis hogy került ide ez az "ünnep" Lehet gratulálni neki posztumusz, hogy még egy idegen kultúra giccses szokását hazánkba hozta. Azon kívül, ha csak Eva Six állított volna be azzal hogy nesztek itt egy újabb őrület, hamar a feledés homályába veszett volna az ügy, ahogyan maga a hölgyemény is. Komoly marketing, és reklámkampány szükségeltetik bámilyen megnyilvánuláshoz, és ahhoz hogy fennmaradjon, évekig szajkózni kell a médiában. Ehhez Szintén nem csekély benfentes kapcsolatokra van szükség. Így hát tessék hölgyek, urak, itt egy nap, ami kötelez minket arra hogy ezen a napon, tiszta erőből romantikázzunk. :rohog:
Másnap akár folytatódhat is a megszokott életvitel ugye? Komolyan ezen a napon kell kimutatnunk választottunknak, hogy mit érzünk? Nem beszélve a belénk sulykolt
költekezésről, ami szintén marketingfogás, és semmi köze az érzelmekhez......
Ha szeretsz valakit, azt éreztesd, az év fennmaradó 364 napján is, és nem kell hozzá 10 csokor rózsa, és 2 kiló édesség.
 
Minden unnep az jo, mert a csalad egyutt tud lenni, kikapcsolodni tud, ne adj isten randizni, es nem utolsosorban adni jo akar apro figyelesseget, vagy gicsnek tuno macit vagy bon bont.
Canadaban szeretik ezt az unnepet es altalaban minden unnepet. minden honapra jut egy, es ez egy hosszu hetveget ad az embereknek. Az unnepek szeretetrol szolnak, legtobbjuk.
Egy nappal tobb hogy ne feledkezen el egy ferfi se hogy egy virag, vagy ajandek csak erositi a kapcsoatot a valasztottjaval.
 
Szó ami szó, ez bizony üzlet a javából!!!!:)Voltak nekünk olyan lehetőségeink, amelyeken akár a szerelmet is ünnepelhettük,ilyen volt: Május elseje, ekkor volt szokás virágot vinni a kedvesnek, ezt titokban az éj leple alatt,( "májusfa-". )Ez aztán népünnepélyé is alakult, májusfát állítottak köztérre, utca sarkokra stb. ---Szép népszokás volt,Fiatal lányként ,még én is megéltem.A mai ifjuság lassan átveszi a "Valentin -napi " megemlékezést. Szerintem nem baj, inkább ünnepeljenek, mint háborúzanak!!!:)
 
"......itt egy nap, ami kötelez minket arra hogy ezen a napon, tiszta erőből romantikázzunk."

Kötelez hát, hogy vegyél valamit, költs pénzt.
-------------------
"Az unnepek szeretetrol szolnak, legtobbjuk ..."
--------------------
Melitta, itt nagyon nagyot tévedtél, mert ez mind a pénzről szól, Valentin napi bóvlik százait árusítják, amerre nézel.
És a virágkertészetek sok ezer szál virág nyílását, és a többi napokhoz képest ötszörös árát programoznak be BÁLINT napra. Mert ez nálunk Bálint nap.

Már félve várom, hogy átúszik hozzánk az óceánon Függetlenség napja is.

Lehet kedveskedni egy puszival, egy figyelmességgel, de akkor elmarad a kereskedők sápja.
 
A virágosoknak kellett ez az ünnep. Kaszálnak az édességboltok is. Ugyanis március 8. a Nemzetközi Nőnap, amire a fűtetlen fóliasátrakban is kihajtottak a hagymás virágok, már nem ünnep. Kellett ebben az időszakben egy másik. Valentinra kicsit rá kell fűteni a sátrakra, de még mindig jobb (nekik), mintha nyakukon maradna a sok virág.
 
A Karácsonyt sem Szent István vezette be Magyarországon , mégis megünnepeljük. :)
Ez csak humorosan!
"
Már félve várom, hogy átúszik hozzánk az óceánon Függetlenség napja is.
Valóban csak vicc Szt. Istvánnal összehozni
Ám a karácsonyt is egyszerű pénzköltő ünneppé tették manapság(elüzletesedett)
A függetlenség nap hasonlat telitalálatos keserű vicc hasonlat!! 10 pontot adok érte
Mindent csak harsányan és nagy felhajtással tudnak csinálni.Amerikában
Magyarország visszafogottabb és bensőségesebb érzelemvilágú volt
Két kép a karácsonyról
1 Amerika
1231xmasights_1230665189.jpg

2 Európa:
karacsonyi_haziko_484184_51775_n-300x225.jpg
 
Utoljára módosítva:
Linda von Schmidt és Eva Six (Klein Éva) lesántulhatott volna miközben hozta azt a Valentin napot. Franc essen beléjük. Azóta is erőlteti a média
 
Én meg nem járok metróval, de nem is szapulom, nem követelem a megszüntetését (pedig már 4 db is van Budapesten) , sem azt, hogy sántuljon le aki belép a metrókocsiba, sőt a vezérigazgatója leváltását sem követelem.
Van aki használja (mert ezzel jár dolgozni) és szereti vagy nem szereti, de nem nincs jobb.
Szerintem a Valentin-nap is ilyen. Valakinek tetszik, valakinek meg nem.
Na és?!
A virágárus nem kötelez senkit, hogy vásároljon nála ezen a napon vagy máskor, pl. névnapon vagy ballagáskor vagy csak úgy.
Vegyél abból a pénzből kenyeret vagy tedd félre, ha az neked jobban tetszik! Mutass jó példát!
Sőt ahol a nagy Valentin-napi ellenzők dolgoznak, azoknak a cégeknek a termékeit vagy szolgáltatásait sem vagyunk kötelesek megvenni!
Persze lehet véleményünk, kulturált keretek között.
 
A virágárus nem kötelez senkit, hogy vásároljon nála ezen a napon vagy máskor, pl. névnapon vagy ballagáskor vagy csak úgy.
A ballagási túllicitálást ne is említsd
Erről az emberi jellemhiba tehet.Sznobizmusnak is mondják(Bár erre rájátszik a virágárus is)
Nem a virágárus kötelez,hanem a mesterségesen felszított késztetés.
Ezt hívják reklámnak és átprogramozásnak
Ha már annyira erőltetni kell médiában a Valentin napot az már nem is létjogosult
Csinálnák úgy hogy van egy-két piros-szívre szakosodott bolt
reklám nélkül.

Megmutatkozhatna a valódi társadalmi igénye.
Mert ez hazánktól idegen volt.
A reklámpiac kiterjedésével lett olyan hogy a vízcsapból is az folyik
De ez így egy mesterségesen táplált jelenség
A valódi és szükséges ünnep az meglenne média dömping nélkül is
 
Utoljára módosítva:
A virágárus nem kötelez senkit, hogy vásároljon nála ezen a napon vagy máskor,

Ebben teljesen igazad van kedves Zita. Amit viszont nem veszel figyelembe az az, hogy mivel nem kötelez minket a virág árus, és ennek következményeként ne adj isten nem is veszünk, akkor ha szemmel lehetne verni, nagyon sok férfitársunk jelenne meg másnap kék zöld foltokkal tarkítva a munkahelyén. :rohog: Ok és okozat.
Mivel már sajnos a köztudatunk része a valentin nap, így ha jót akarunk magunknak, uzsgyi a virágbolt, és nem a sarokba dobott száraz kórót vesszük meg, mert felötlik szemünk elött a szemmel verés tipikus esete, hanem a kedvesünk kedvencét.
Ellenben a metróval amit rossz példának írtál le, nem történk különösebb galiba, ha nem használjuk ;)

Arra különösen figyeljünk, hogy e napot még véletlenül se mókázzuk el, mert így járhatunk.

 
Utoljára módosítva:
Igazad van! A metró rossz példa! Azt sokan kénytelenek használni, de a barátnőt/barátot nem, ha olyan elvárásai vannak ami neked nem tetszik, el lehet tőle válni/elhagyni/kidobni stb. Nem értem miért kell erőltetni egy kapcsolatot? Ha neki mások az elvárásai és neked is, és a kettő nem találkozik, akkor mi értelme?
Ha meg találkozik, akkor meg fórumokon ne lázadjunk ellene, ha meg lázadunk, akkor meg álljunk ki mellette a szeretett nő előtt és közöljük, hogy nincs ma csoki és virág, ez vagyok és kész!
Reklám??? Mindenki reklámoz!
Annyi reklámot vetítenek/dobnak a postaládába/e-mailen kapok/honlapon oldalsávban folyamatosan felugrik stb., hogy ha csak 1%-ra azt mondanám, hogy kénytelen voltam megvenni/megrendelni, a világ összes pénze nem volna elég rá.
Tényleg másoknak akarunk megfelelni? Lehet.
Ha megéri, mert "nyereségünk van belőle" pl. egy szép/csinos/okos barátnő vagy csak jó érzés, akkor hajrá!
De mások miatt, mert úgy gondolják/szemmel vernek/elvárják/ez a szokás/félek tőle stb. ezért veszünk bármikor bármit és adunk ajándékot?
Ha csak ezért kapnék virágot, nagyon nem örülnék neki!
 
Nézzük a focimeccseket. Régen a meccsek elött és alatt nem árultak mást mint szotyolát. Senki nem háborodott fel, hogy ki volt az az idióta aki Magyarországra hozta a focit mert tessék itt vannak a szotyola árusok? A nép elfogadta, van foci van szotyola. A fejlödés nem állt meg, jöttek a sapkák, sálak, mezek. Igaz, nem kell venni sapkát, sálat, mezt de még szotyolát sem.
A szerelem nagy dolog de egyszercsak a szerelem eltünik a nö elmegy (nem mindig). A szerelem nagy dolog és a focicsapat marad egy életen keresztül és vele együt a szerelem is egy életen keresztül. Szotyolával vagy anélkül.
Gondolom a mai világban már nem lehet azon csodálkozni, hogy mindig mindenböl annyi pénzt próbálnak kifacsarni amennyit csak lehet
Mindenki reklámoz. Ezzel nöttünk fel - "Cipöt a cipöboltból".
 
Nézzük a focimeccseket. Régen a meccsek elött és alatt nem árultak mást mint szotyolát. Senki nem háborodott fel, hogy ki volt az az idióta aki Magyarországra .
blobber a focimeccsen árult szotyi egy természetesen magától kialakult igény kielégítés volt
Előtte volt a vízhordó néni
A Valentin nap átlépte a természetes kialakulás lassú folyamatát
Ez egy erőltetett kényszer ünnep
Mesterségesen támasztott igény
Fentebb írták, ha szemmel lehetne verni sok kék-zöld monoklis férfi lenneA túlzott és már már hisztérikussá erőltetettsége miatt hamis
Persze Marcsik Erzsik Ziták hamar kikövetelik
Pedig egy kapcsolat nem a Valentin napon fordul meg
Vagy egy elmaradt, giccses piros szív bonbonon múlik?
Mert akkor ez szörnyű



Az alábbi pont egy nem giccses
sz%C3%ADvecske+sugar.jpg
 
Utoljára módosítva:
Szervusztok ,
nekem még mindig érthetettlen , hogy hogyan hozzta át nekünk ez az ominozus Magyar "Marilyn Monroe" e "csodás" ünnepet pedig többször átolvastam e cikket. Aztán magam csak sajnálni tudom azt a férfitársamat akinek erre a Virágárusok napjának kell hogy legyen észrevennie , hogy van egy Neje . :( Ja kérem az Üzlet az üzlet . Megaztán nem kell nekünk mindig Külhonban menni szép szerelmes leveleket olvasgatni , már aki esetleg érdemlegesnek tartja akkor ott van a mi Nádasdy Tamás és neje Kanizsai Orsolya levelei melyek még a mai napig is nekem a legszebb szerelmes levelek amelyek olvastam . Magától érhetödve az enyémek után :rohog: , mert álnok vagyok .
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére