Az igazi feladatod az,
Kibeszélem magamból avagy a betegség megelőzése
- Téma inditó vandorcsillag
- Kezdés dátuma
A gyermekek normál gyászmunkája sokkal több ideig tart, mint a felnőtteké. Külföldi kutatások, és saját kutatásaim is azt igazolták, hogy a gyermekek gyász feldolgozása 2 évnél is tovább tart, és periodikusan történik. A gyermekben szakaszosan újra és újra támad, fokozatosan csökkenő erővel a veszteség fájdalma, szorongása.
http://www.sikeres-gyermek.hu/gyermek_gyasz.html
http://www.sikeres-gyermek.hu/gyermek_gyasz.html
Legfontosabb az autizmussal élő gyermek esetében, hogy elfogadjuk és megértsük, hogy a viselkedése mögött nem szándékosság rejlik. A gyermek az esetek többségében nem azért nem tesz meg valamit, mert nem akarja, hanem mert nem tudja megtenni. Ezt nem mindig könnyű elfogadni a szülőnek. Főleg egy olyan gyermek esetében, aki okos és sok helyzetben kiemelkedően teljesít. Fontos megérteni, hogy, azok ...a területek, amelyekben a gyermek jó teljesítményt mutat másfajta tudást igényelnek. Lehet egy gyermek bármilyen jó matekból, fejből tudhat nagy mennyiségű adatokat, könnyen megjegyezhet bármit, amit korábban látott. Ez nem jelenti azt, hogy érti, hogy mi zajlik az emberek fejében és ezáltal képes ahhoz igazítani viselkedését.
http://www.sikeres-gyermek.hu/autizmus.htmlTovábbiak
http://www.sikeres-gyermek.hu/autizmus.htmlTovábbiak
Önvallomások
„ Az egyik legnehezebb dolog számomra az emberek arcába, különösen a szemükbe nézni. Amikor egy másik emberre nézek, szinte minden esetben tudatos erőfeszítést kell tennem és ez is csak néhány pillanatra sikerül. Ha valakire hosszabb ideig tudok nézni, gyakran az a vád ér, hogy ahelyett, hogy valóban ránéznék, csak átnézek rajta, mintha ott sem lenne.”
„… másrészt nem szerem a puszi...lkodást, ölelést vagy a simogatást. Csak akkor adok puszit valakinek vagy ölelek meg valakit, ha kedvem van hozzá, és nem akkor, ha ő szeretné. A pszichiáterem az egyetlen ember, akit szívesen ölelek meg. A körzeti orvosom azt mondta, hogy a pszichiáterem szerencsés ember, de egyáltalán nem értem, hogy mi köze van a szerencsének az öleléshez.”
„Elengedhetetlenül szükséges volt számomra, hogy az Államokról kérdezősködjek, mkivel éreztem, hogy nem tudok úgy társalogni, mint a „normális” emberek, nem tudok bekapcsolódni a beszélgetéseikbe, mert nem értem őket. Másoknak olyan könnyedén ment a beszélgetés, én pedig úgy éreztem magam, mint aki semmire sem jó, mindenből ki van rekesztve és senkinek sem fontos.”
„Imádtam másolni és rendszerezni a dolgokat. Imádtam a lexikonjainkat. A könyvek gerincén lévő betűk és számok segítségével állandóan ellenőriztem, hogy megfelelő sorrendben vannak-e, és ha nem úgy álltak, akkor rendet tettem. Rendszert teremtettem a káoszban.”
„Szívesebben olvasok tényszerű, nem fiktív könyveket. Nem igazán érdekelnek a bonyolult emberi kapcsolatokat leíró regények. Ha mégis regényt olvasok, jobban szeretem az egyenes vonalú történeteket, amelyek érdekes helyeken játszódnak, és sok bennük a leírás.”
http://www.sikeres-gyermek.hu/asperger_szindroma.html
„ Az egyik legnehezebb dolog számomra az emberek arcába, különösen a szemükbe nézni. Amikor egy másik emberre nézek, szinte minden esetben tudatos erőfeszítést kell tennem és ez is csak néhány pillanatra sikerül. Ha valakire hosszabb ideig tudok nézni, gyakran az a vád ér, hogy ahelyett, hogy valóban ránéznék, csak átnézek rajta, mintha ott sem lenne.”
„… másrészt nem szerem a puszi...lkodást, ölelést vagy a simogatást. Csak akkor adok puszit valakinek vagy ölelek meg valakit, ha kedvem van hozzá, és nem akkor, ha ő szeretné. A pszichiáterem az egyetlen ember, akit szívesen ölelek meg. A körzeti orvosom azt mondta, hogy a pszichiáterem szerencsés ember, de egyáltalán nem értem, hogy mi köze van a szerencsének az öleléshez.”
„Elengedhetetlenül szükséges volt számomra, hogy az Államokról kérdezősködjek, mkivel éreztem, hogy nem tudok úgy társalogni, mint a „normális” emberek, nem tudok bekapcsolódni a beszélgetéseikbe, mert nem értem őket. Másoknak olyan könnyedén ment a beszélgetés, én pedig úgy éreztem magam, mint aki semmire sem jó, mindenből ki van rekesztve és senkinek sem fontos.”
„Imádtam másolni és rendszerezni a dolgokat. Imádtam a lexikonjainkat. A könyvek gerincén lévő betűk és számok segítségével állandóan ellenőriztem, hogy megfelelő sorrendben vannak-e, és ha nem úgy álltak, akkor rendet tettem. Rendszert teremtettem a káoszban.”
„Szívesebben olvasok tényszerű, nem fiktív könyveket. Nem igazán érdekelnek a bonyolult emberi kapcsolatokat leíró regények. Ha mégis regényt olvasok, jobban szeretem az egyenes vonalú történeteket, amelyek érdekes helyeken játszódnak, és sok bennük a leírás.”
http://www.sikeres-gyermek.hu/asperger_szindroma.html
Buddha és a köpés
Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: – És most? Akarsz még mondani valamit?
A férfi kissé összezavarodott, mert nem számított arra, hogy ha valakinek az arcába köpnek, az képes megkérdezni: “És most?” Ez még egyszer sem történt meg vele. Ha megsértett valakit, az feldühödött, és visszavágott. Vagy ha gyáva volt és puhány, akkor mosolygott, és megpróbált a kedvében járni. De Buddha egyikhez sem hasonlított; nem volt dühös, egyáltalán nem sértődött meg, és gyáva sem volt. Csak tárgyilagosan megkérdezte: “És most?” És más nem történt.
Buddha tanítványai viszont nagy haragra gerjedtek, nem gondolkodtak, hanem reagáltak. Legközelebbi tanítványa, Ánanda így szólt: – Ez túl sok, ezt nem tűrhetjük el. Te csak tartsd magad a tanításaidhoz, mi meg majd megmutatjuk ennek az embernek, hogy ilyet nem tehet! Meg kell büntetnünk érte! Máskülönben mindenki elkezd majd ehhez hasonló dolgokat cselekedni.
Buddha ezt felelte: – Hallgass! Ő nem okozott nekem fájdalmat, de te igen. Ő új ember, idegen. Bizonyára hallott felőlem valamit, hogy “ez a férfi vallástalan, veszélyes ember, aki letérít másokat a helyes útról, egy forradalmár, egy erkölcstelen gazember”, és ezek alapján alkotott rólam képet. Nem engem köpött le, hanem a saját elképzelését, azt a képet, amelyet rólam alkotott – hiszen nem ismer engem, akkor hát hogyan köphetett volna le engem?
- Ha mélyebben belegondolsz – mondta Buddha -, a saját elméjét köpte le. Én nem vagyok része, és látom, hogy ez a szegény férfi bizonyára valami mást is akar mondani, mert ez is a közlés egyik módja – a köpés is egy eszköz arra, hogy elmondjunk valamit. Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a nyelv alkalmatlan – a mély szerelem, az erős harag, a gyűlölet, az imádság idején. Vannak olyan intenzív pillanatok, amikor a beszéd kevés. Ilyenkor tennünk kell valamit. Amikor nagyon szerelmesek vagyunk, és megcsókoljuk vagy megöleljük a kedvesünket, mit teszünk? Elmondunk valamit. Amikor haragszunk, rettenetesen haragszunk, és megütjük vagy leköpjük a haragosunkat, azzal is mondunk valamit. Én megértem ezt az embert. Bizonyára valami mást is akar mondani, ezért kérdeztem meg tőle: “És most?” A férfi még inkább összezavarodott.
Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:
- Ti nagyobb fájdalmat okoztatok, mert ti ismertek engem, évek óta velem éltek, és még mindig visszatámadtok.
A férfi meglepetten, összezavarodva tért haza. Egész éjjel nem tudott aludni. Ha valaki találkozik egy buddhával, rendkívül nehéz, lehetetlen ugyanúgy álomba merülnie, mint előző éjszaka. Szüntelenül ott kavarog a fejében az élmény. Nem tudta megmagyarázni magának, mi történt. Egész testében remegett, és verítékezett. Még sohasem találkozott ilyen emberrel; Buddha darabjaira törte egész elméjét, minden megrögzött szokását, egész múltját. Másnap reggel újra odament. Buddha lábaihoz vetette magát, aki újra megkérdezte: – És most? Hiszen ez is egy módja annak, hogy elmondjunk valamit, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Amikor idejössz, és megérinted a lábamat, azzal olyasmit mondasz, amit szokványos eszközökkel nem lehet elmondani, amihez minden szó kevés; nem fér el bennük.
Aztán így folytatta: – Nézd, Ánanda, ez a férfi megint itt van, és mond valamit. Olyan ember, akiben mély érzelmek dúlnak.
A férfi felnézett Buddhára, és azt mondta: – Bocsáss meg azért, amit tegnap tettem!
Buddha így felelt: – Bocsássak meg? De már nem vagyok ugyanaz az ember, akivel tegnap azt tetted. A Gangesz szüntelenül áramlik; soha nem marad ugyanaz a Gangesz. Minden ember egy folyó. Az az ember, akit leköptél, már nincs itt; én csak hasonlítok rá, de nem vagyok ugyanaz, sok minden történt ebben a huszonnégy órában! A folyó nagyon sokat haladt előre. Ezért nem tudok neked megbocsátani, mert nincs bennem semmi neheztelés irántad. És te is más vagy. Látom rajtad, hogy már nem vagy ugyanaz az ember, aki tegnap idejött, mert az a férfi dühös volt – milyen dühös volt! Ő köpött, te pedig meghajolsz előttem, megérinted a lábamat; hogyan lehetnél ugyanaz az ember? Nem vagy ugyanaz, ezért felejtsük is el a dolgot. Az a két ember, aki köpött, és akit leköptek, már nincs többé. Gyere közelebb! Beszélgessünk valami másról!
Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: – És most? Akarsz még mondani valamit?
A férfi kissé összezavarodott, mert nem számított arra, hogy ha valakinek az arcába köpnek, az képes megkérdezni: “És most?” Ez még egyszer sem történt meg vele. Ha megsértett valakit, az feldühödött, és visszavágott. Vagy ha gyáva volt és puhány, akkor mosolygott, és megpróbált a kedvében járni. De Buddha egyikhez sem hasonlított; nem volt dühös, egyáltalán nem sértődött meg, és gyáva sem volt. Csak tárgyilagosan megkérdezte: “És most?” És más nem történt.
Buddha tanítványai viszont nagy haragra gerjedtek, nem gondolkodtak, hanem reagáltak. Legközelebbi tanítványa, Ánanda így szólt: – Ez túl sok, ezt nem tűrhetjük el. Te csak tartsd magad a tanításaidhoz, mi meg majd megmutatjuk ennek az embernek, hogy ilyet nem tehet! Meg kell büntetnünk érte! Máskülönben mindenki elkezd majd ehhez hasonló dolgokat cselekedni.
Buddha ezt felelte: – Hallgass! Ő nem okozott nekem fájdalmat, de te igen. Ő új ember, idegen. Bizonyára hallott felőlem valamit, hogy “ez a férfi vallástalan, veszélyes ember, aki letérít másokat a helyes útról, egy forradalmár, egy erkölcstelen gazember”, és ezek alapján alkotott rólam képet. Nem engem köpött le, hanem a saját elképzelését, azt a képet, amelyet rólam alkotott – hiszen nem ismer engem, akkor hát hogyan köphetett volna le engem?
- Ha mélyebben belegondolsz – mondta Buddha -, a saját elméjét köpte le. Én nem vagyok része, és látom, hogy ez a szegény férfi bizonyára valami mást is akar mondani, mert ez is a közlés egyik módja – a köpés is egy eszköz arra, hogy elmondjunk valamit. Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy a nyelv alkalmatlan – a mély szerelem, az erős harag, a gyűlölet, az imádság idején. Vannak olyan intenzív pillanatok, amikor a beszéd kevés. Ilyenkor tennünk kell valamit. Amikor nagyon szerelmesek vagyunk, és megcsókoljuk vagy megöleljük a kedvesünket, mit teszünk? Elmondunk valamit. Amikor haragszunk, rettenetesen haragszunk, és megütjük vagy leköpjük a haragosunkat, azzal is mondunk valamit. Én megértem ezt az embert. Bizonyára valami mást is akar mondani, ezért kérdeztem meg tőle: “És most?” A férfi még inkább összezavarodott.
Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:
- Ti nagyobb fájdalmat okoztatok, mert ti ismertek engem, évek óta velem éltek, és még mindig visszatámadtok.
A férfi meglepetten, összezavarodva tért haza. Egész éjjel nem tudott aludni. Ha valaki találkozik egy buddhával, rendkívül nehéz, lehetetlen ugyanúgy álomba merülnie, mint előző éjszaka. Szüntelenül ott kavarog a fejében az élmény. Nem tudta megmagyarázni magának, mi történt. Egész testében remegett, és verítékezett. Még sohasem találkozott ilyen emberrel; Buddha darabjaira törte egész elméjét, minden megrögzött szokását, egész múltját. Másnap reggel újra odament. Buddha lábaihoz vetette magát, aki újra megkérdezte: – És most? Hiszen ez is egy módja annak, hogy elmondjunk valamit, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Amikor idejössz, és megérinted a lábamat, azzal olyasmit mondasz, amit szokványos eszközökkel nem lehet elmondani, amihez minden szó kevés; nem fér el bennük.
Aztán így folytatta: – Nézd, Ánanda, ez a férfi megint itt van, és mond valamit. Olyan ember, akiben mély érzelmek dúlnak.
A férfi felnézett Buddhára, és azt mondta: – Bocsáss meg azért, amit tegnap tettem!
Buddha így felelt: – Bocsássak meg? De már nem vagyok ugyanaz az ember, akivel tegnap azt tetted. A Gangesz szüntelenül áramlik; soha nem marad ugyanaz a Gangesz. Minden ember egy folyó. Az az ember, akit leköptél, már nincs itt; én csak hasonlítok rá, de nem vagyok ugyanaz, sok minden történt ebben a huszonnégy órában! A folyó nagyon sokat haladt előre. Ezért nem tudok neked megbocsátani, mert nincs bennem semmi neheztelés irántad. És te is más vagy. Látom rajtad, hogy már nem vagy ugyanaz az ember, aki tegnap idejött, mert az a férfi dühös volt – milyen dühös volt! Ő köpött, te pedig meghajolsz előttem, megérinted a lábamat; hogyan lehetnél ugyanaz az ember? Nem vagy ugyanaz, ezért felejtsük is el a dolgot. Az a két ember, aki köpött, és akit leköptek, már nincs többé. Gyere közelebb! Beszélgessünk valami másról!
Pistike bőg, mikor az anyja hazaér. Kérdezi, mi a baj?
- Az apu kétszer is megvert.
- Miért?
- Megmutattam az ellenőrzőt.
- És?...
- Tele volt egyessel, kettessel.
- Ezt megértem, de miért vert meg másodszor is?
- Mert kiderült, hogy az ő gyerekkori bizonyítványát mutattam meg.
- Az apu kétszer is megvert.
- Miért?
- Megmutattam az ellenőrzőt.
- És?...
- Tele volt egyessel, kettessel.
- Ezt megértem, de miért vert meg másodszor is?
- Mert kiderült, hogy az ő gyerekkori bizonyítványát mutattam meg.
"A mesében a személyiségfejlődés különböző állomásai jelennek meg: a próbatételek valójában életpróbákról, életfeladatokról szólnak. Szimbolikus formában fellelhetők benne a lelkünkben felmerülő konfliktusok is: az irigység, a féltékenység, az életkori krízisek, a szülőkről való leválás, a párválasztás próbatételei, a férfi-nő kapcsolat megpróbáltatásai. A mese nem racionális módon készít fel a fe...lnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus úton. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt. Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti a tudattalan félelmeit. Bár a gonosz pillanatnyilag felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszútávon csak a jóság éri meg."
(Kádár Annamária: Mesepszichológia)
(Kádár Annamária: Mesepszichológia)
"Apának lenni
Hogyan is kellene apának lenni, néhány kis "porontyot" felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra, becsületre és szép, igaz szóra.
Fiúnak mutatni a példaképet és erőt adni, mit elvár az élet....
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa, milyen legyen majd az Ő választása,hogy később a méltó párjára leljen s benne milyen értékekre figyeljen.
Hogyan is kellene apának lenni? Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot, megadva nekik az egész világot.
Biztatni azt, aki már belefáradt, együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni, s látni a gyermeket lassan felnőni. S bármi is történik mellette állni, s ha eljön a napja nagypapává válni.
Hogyan is kellene apának lenni? Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet: az, kiknek apja vagy, mind szeret téged."
(Aranyosi Ervin)
Hogyan is kellene apának lenni, néhány kis "porontyot" felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra, becsületre és szép, igaz szóra.
Fiúnak mutatni a példaképet és erőt adni, mit elvár az élet....
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa, milyen legyen majd az Ő választása,hogy később a méltó párjára leljen s benne milyen értékekre figyeljen.
Hogyan is kellene apának lenni? Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot, megadva nekik az egész világot.
Biztatni azt, aki már belefáradt, együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni, s látni a gyermeket lassan felnőni. S bármi is történik mellette állni, s ha eljön a napja nagypapává válni.
Hogyan is kellene apának lenni? Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet: az, kiknek apja vagy, mind szeret téged."
(Aranyosi Ervin)
Hogyan zajlik a karácsony a gyerekek szerint:
“Hát apukám mérges és kiabál, mert nem megy bele a fa abba a lábas tartóba, anyukám vásárol, én meg Minimaxot nézek.”
“Ülök a bevásárló kocsiban és megyünk a nagy áruházban körbe körbe, de nem nekem veszünk ajándékot, hanem a Jutka mamáéknak. Meg a papa vesz izzókat a fenyőfára. Nekem meg mindig pisilnem kell.”...
“Anya süt ilyen mákos alagutat, a papa tévét néz, anya kiabál a papával, hogy emelje fel a hájas seggét, pedig a papa nem is hájas. Én meg bántom Esztit és sír, aztán eszünk és Eszti magára rántja a fát.”
“Én egész nap a lakásban keresem az ajándékokat, mert tudom, hogy eldugták a szüleim, de nem találom, ezért sírok egészen estig. Aztán valahogy odakerül a fa alá és akkor már nem sírok. Meg enni is kell sokat de csak diós “beglit” szoktam enni.”
“Képzeld el, hogy nálunk minden évben van karácsony! Van ahol nincs olyan sokszor, de nálunk ilyen ritkán van.”
“Karácsonykor átjön a nagyi és vigyáz rám, hogy hagyjam anyát főzni meg a papát csúnyán beszélni.”
“Én nagyon várom a karácsonyt, de alig akar jönni. Sok a dolga a Télapónak ezért alig jön hozzánk. És mindig csak télen. Nem értem miért, hiszen akkor hideg van. Jöhetne nyáron is, csak akkor nincs csillagszóró.”
“Tavaly kigyulladt a karácsonyfa, ami ráesett a nagy tévére és az is kigyulladt. A papa kidobta őket az ablakon és ráestek a kocsinkra. Én azóta nem szeretem a karácsonyt.”
“Karácsonykor az van, hogy megkapom a kedvenc játékomat és bepisilek és sírok.”
“A húsvétot jobban szeretem mert akkor több a csoki.”
“Tavaly kórházban voltam, mert megettem a szaloncukrot…nem sokat, csak kettőt…De be voltak csomagolva.”
“Nem szeretem a karácsonyt mert átjönnek Tibi nagypapáék és neki nagyon büdös a szája.”
“A nővérem mindig azt meséli, hogy mennyi lájkot kapott, úgyhogy karácsonyra én is lájkot kértem.”
“Azt írtam a Jézuskának, hogy hozzon nekem tablettát. Tudod azt a simogatósat amin vannak játékok!”
“Én is írtam levelet a Jézuskának, de nem válaszolt. Pedig bélyeget is tettem a levelembe és megadtam neki apa ímél címét.”
“Én kértem egy másik kistestvért a fa alá, mert a Pannit már unom egy kicsit.”
“Szeretem a karácsonyt, mert sokáig fent maradhatok és nézhetek tévét meg ehetek édességet.”
“Mi anyuval vagyunk ketten karácsonykor, mert az apa a macájával van. Nem tudom ki az a néni de vicces neve van!”
“Anya minden karácsonykor süt bejglit és mindig kifelejti belőle a cukrot és odaégeti és füstöl a konyha. Egyszer átjött a szomszéd bácsi és lefújta anyát meg a bejglit ilyen piros palackos habbal. Nagyon vicces volt de ők nem nevettek.”
“Karácsonykor énekelünk meg van ilyen cédé játszónk, ott hallgatunk zenét, aztán játszom az új játékaimmal és beviszek az ágyamba nagyon sok szaloncukrot és mesélek nekik.”
“Mindig akkor van karácsony, mikor esik a hó. Ha nem esik, akkor nincs.”
“Karácsonyra rajzolok a papának meg a mamának, ők meg adnak nekem legót.”
“Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy megszületett a kis Rémusz.”
“Hát nálunk ilyenkor nagyon sokan vannak és nagy a zaj. Én bebújok az asztal alá és szaloncukrot teszek a Laci papáék papucsába és belelépnek és az irtó vicces!”
“Karácsonyra mindig ruhát kapok és azzal nem tudok játszani és sírok. De kaptam már építős játékot is, annak örültem csak a papa rálépett és összetört.”
“Karácsonykor én olyan korán kelek, hogy egészen estig nem is alszom el!”
“A Mikulás csinálja a karácsonyt a rémszarvasokkal, akiktől nagyon félek, azért kell a fa, hogy ha világít, elfutnak a rémszarvasok.”
“Nálunk tavaly karácsonykor beszakadt a tető. Anya szerint ráesett a Télapó miatt, de apa szerint a Jóska bácsi szarul csinálta meg a gerendázást. “
“Én tudom, hogy a papa csinálja a karácsonyt, mert beöltözött egyszer télapónak de lecsúszott a nadrágja és kakásat mondott, és akkor felismertem, hogy ő a papa!”
“Azt kértem a Jézuskától, hogy ne sírjon annyit a kis öcsém, mert nagyon mérges vagyok mikor sír és még nem olyan nagy hogy megverhessem.”
“Akkor van karácsony, mikor anyu sütit süt. Nálunk nagyon sokszor van karácsony csak nem kapok mindig ajándékot.”
“Ha a karácsony a szeretet ünnepe, akkor miért kell fa? Mert szeretjük a fákat?”
“Onnan tudom hogy karácsony van, hogy izgulok és dobog a szívem, de képzeld el, hogy egész nap dobog!”
És a legőszintébb válasz:
“Nálunk úgy történik a karácsony, hogy kibontjuk az ajándékokat és szomorúak vagyunk, mert egy csomó olyat kapunk ami nem kell.De a felnőttek úgy csinálnak, mintha örülnének, aztán mikor hazamennek a vendégek, csúnyákat mondanak róluk és továbbajándékozzák az ajándékokat.”
“Hát apukám mérges és kiabál, mert nem megy bele a fa abba a lábas tartóba, anyukám vásárol, én meg Minimaxot nézek.”
“Ülök a bevásárló kocsiban és megyünk a nagy áruházban körbe körbe, de nem nekem veszünk ajándékot, hanem a Jutka mamáéknak. Meg a papa vesz izzókat a fenyőfára. Nekem meg mindig pisilnem kell.”...
“Anya süt ilyen mákos alagutat, a papa tévét néz, anya kiabál a papával, hogy emelje fel a hájas seggét, pedig a papa nem is hájas. Én meg bántom Esztit és sír, aztán eszünk és Eszti magára rántja a fát.”
“Én egész nap a lakásban keresem az ajándékokat, mert tudom, hogy eldugták a szüleim, de nem találom, ezért sírok egészen estig. Aztán valahogy odakerül a fa alá és akkor már nem sírok. Meg enni is kell sokat de csak diós “beglit” szoktam enni.”
“Képzeld el, hogy nálunk minden évben van karácsony! Van ahol nincs olyan sokszor, de nálunk ilyen ritkán van.”
“Karácsonykor átjön a nagyi és vigyáz rám, hogy hagyjam anyát főzni meg a papát csúnyán beszélni.”
“Én nagyon várom a karácsonyt, de alig akar jönni. Sok a dolga a Télapónak ezért alig jön hozzánk. És mindig csak télen. Nem értem miért, hiszen akkor hideg van. Jöhetne nyáron is, csak akkor nincs csillagszóró.”
“Tavaly kigyulladt a karácsonyfa, ami ráesett a nagy tévére és az is kigyulladt. A papa kidobta őket az ablakon és ráestek a kocsinkra. Én azóta nem szeretem a karácsonyt.”
“Karácsonykor az van, hogy megkapom a kedvenc játékomat és bepisilek és sírok.”
“A húsvétot jobban szeretem mert akkor több a csoki.”
“Tavaly kórházban voltam, mert megettem a szaloncukrot…nem sokat, csak kettőt…De be voltak csomagolva.”
“Nem szeretem a karácsonyt mert átjönnek Tibi nagypapáék és neki nagyon büdös a szája.”
“A nővérem mindig azt meséli, hogy mennyi lájkot kapott, úgyhogy karácsonyra én is lájkot kértem.”
“Azt írtam a Jézuskának, hogy hozzon nekem tablettát. Tudod azt a simogatósat amin vannak játékok!”
“Én is írtam levelet a Jézuskának, de nem válaszolt. Pedig bélyeget is tettem a levelembe és megadtam neki apa ímél címét.”
“Én kértem egy másik kistestvért a fa alá, mert a Pannit már unom egy kicsit.”
“Szeretem a karácsonyt, mert sokáig fent maradhatok és nézhetek tévét meg ehetek édességet.”
“Mi anyuval vagyunk ketten karácsonykor, mert az apa a macájával van. Nem tudom ki az a néni de vicces neve van!”
“Anya minden karácsonykor süt bejglit és mindig kifelejti belőle a cukrot és odaégeti és füstöl a konyha. Egyszer átjött a szomszéd bácsi és lefújta anyát meg a bejglit ilyen piros palackos habbal. Nagyon vicces volt de ők nem nevettek.”
“Karácsonykor énekelünk meg van ilyen cédé játszónk, ott hallgatunk zenét, aztán játszom az új játékaimmal és beviszek az ágyamba nagyon sok szaloncukrot és mesélek nekik.”
“Mindig akkor van karácsony, mikor esik a hó. Ha nem esik, akkor nincs.”
“Karácsonyra rajzolok a papának meg a mamának, ők meg adnak nekem legót.”
“Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy megszületett a kis Rémusz.”
“Hát nálunk ilyenkor nagyon sokan vannak és nagy a zaj. Én bebújok az asztal alá és szaloncukrot teszek a Laci papáék papucsába és belelépnek és az irtó vicces!”
“Karácsonyra mindig ruhát kapok és azzal nem tudok játszani és sírok. De kaptam már építős játékot is, annak örültem csak a papa rálépett és összetört.”
“Karácsonykor én olyan korán kelek, hogy egészen estig nem is alszom el!”
“A Mikulás csinálja a karácsonyt a rémszarvasokkal, akiktől nagyon félek, azért kell a fa, hogy ha világít, elfutnak a rémszarvasok.”
“Nálunk tavaly karácsonykor beszakadt a tető. Anya szerint ráesett a Télapó miatt, de apa szerint a Jóska bácsi szarul csinálta meg a gerendázást. “
“Én tudom, hogy a papa csinálja a karácsonyt, mert beöltözött egyszer télapónak de lecsúszott a nadrágja és kakásat mondott, és akkor felismertem, hogy ő a papa!”
“Azt kértem a Jézuskától, hogy ne sírjon annyit a kis öcsém, mert nagyon mérges vagyok mikor sír és még nem olyan nagy hogy megverhessem.”
“Akkor van karácsony, mikor anyu sütit süt. Nálunk nagyon sokszor van karácsony csak nem kapok mindig ajándékot.”
“Ha a karácsony a szeretet ünnepe, akkor miért kell fa? Mert szeretjük a fákat?”
“Onnan tudom hogy karácsony van, hogy izgulok és dobog a szívem, de képzeld el, hogy egész nap dobog!”
És a legőszintébb válasz:
“Nálunk úgy történik a karácsony, hogy kibontjuk az ajándékokat és szomorúak vagyunk, mert egy csomó olyat kapunk ami nem kell.De a felnőttek úgy csinálnak, mintha örülnének, aztán mikor hazamennek a vendégek, csúnyákat mondanak róluk és továbbajándékozzák az ajándékokat.”
"Reménységből élők
sokkal messzebbre látnak,
Szeretetből élők
Sokkal mélyebbre látnak,
Hitből élők
Mindent más szemmel látnak."
(Lothar Zenetti)
sokkal messzebbre látnak,
Szeretetből élők
Sokkal mélyebbre látnak,
Hitből élők
Mindent más szemmel látnak."
(Lothar Zenetti)
"Nagyon nehéz hinni abban, hogy a dolgok megváltozhatnak. Mindenkinek könnyebb a kitaposott ösvényt járni, mint elismerni, hogy esetleg már régóta rossz úton halad." (Jodi Lynn Picoult) — vele: Magdolna Lőrincz
"Tudod, én olyannak látom az embert, mint valami zárt bimbót. A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik, nincs rá hatással, de vannak aztán olyan élmények is, amelyeknek különös a jelentésük, énje szempontjából. Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón; így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, míg végre kinyílik az egész virág."
(William Somerset Maugham)
(William Somerset Maugham)
"Aki harmóniában él önmagával, az harmóniában él a világmindenséggel is." (Marcus Aurelius)
"Amikor megtanulunk elcsendesedni, és a saját belső énünkön elgondolkodni, akkor (...) sokkal kíméletesebbek leszünk az eredményeinket illetően, és elkezdünk másokat is elfogadni olyannak, akik. Minél inkább képesek vagyunk az elfogadásra, annál gyorsabban találunk harmóniát a kapcsolatainkban. A csend életművészetet tanít." (Anthony Strano)
"Van a világon olyan bánat is, amit nem lehet megsiratni. Az a fajta, amit senkinek se lehet elmondani, s ha mégis, akkor sem értik meg. Ez a szomorúság megváltozhatatlan, csendben megüli a szívet, felhalmozódik, mint a hó a szélcsendes éjszakákon." (Murakami Haruki)
"Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van." (Wass Albert)
"Ha üres volnék, üresnek látnám környezetemet is. Önmagunkból kinézve látunk, s a látvány is mi magunk vagyunk. Kérdezz végig száz embert, százféle Világot fognak leírni neked." (Vavyan Fable)
"Fura az élet. Amikor az ember gyerek, az idő csigalassúsággal halad, aztán egyik napról a másikra eltelik ötven év." (Filmrészlet)
"Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa. Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában? Mindegyiküknek azt kellene mondanunk: "Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozz...ád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, a mozgásod. Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?" Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük." (Pablo Casals)
Az első számú ok, amiért az emberek olyan gyorsan feladják az, hogy hajlamosak azt nézni, milyen messzire kell eljutniuk, ahelyett, hogy észrevennék, hogy már eddig is milyen messzire jutottak el. Az út sosem zökkenőmentes, és az úton tapasztaltak alapján tudunk tovább közlekedni.
