Kiderült, kik a világ legjobban kereső hírességei

Nyilvánosságra került a Forbes idei listája, amely a legtöbbet kereső hírességeket rangsorolta.

Az első helyen a 29 éves énekesnő, Taylor Switf végzett 185 millió dolláros bevétellel. Swift legutóbb 2016-ban vezette a legjobban kereső hírességek listáját, akkor az adózás előtti éves bevétele 170 millió dollárra (49 milliárd forintra) rúgott.

Swift 2018-2019-es bevételének zöme Reputation című stadionturnéjából folyt be. A Forbes szerint ez volt minden idők legnagyobb bevételű turnéja az Egyesült Államokban.

A második a mindössze 21 éves Kylie Jenner lett 170 millió dolláros bevétellel. Idén a Forbes egy másik rangsorában, amely a saját erejükből meggazdagodott nők vagyonát vizsgálta, egymilliárd dollárosra (289 milliárd forintosra) becsült nettó vagyonával első lett Jenner, és egyben ő a legfiatalabb, aki önerőből milliárdos lett. Az amerikai celeb bevételeinek jelentős része jól menő szépségüzletéből származik.

Az éves bevételi lista harmadik helyén Kanye West rappert találjuk 150 millió dollárral (43 milliárd forinttal). A 42 éves zenész 2018-2019-es jövedelme részben sportcipő-birodalmából származik. A Forbes megjegyezte, hogy West három éve a Twitteren még arról írt, hogy 53 millió dolláros (15 milliárd forintos) adósságban úszik.

A tíz legnagyobb éves bevételű sztár között szerepel három focista: Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Neymar, továbbá a The Eagles rockegyüttes és Phil McGraw, azaz Dr. Phil tévés személyiség.

A brit hírességek közül az ötödik helyen álló Ed Sheeran énekes mondhatja magáénak a legnagyobb bevételt elmúlt évi adózás előtti 110 millió dolláros (32 milliárd forintos) keresetével. A százas lista újoncai között tűnik fel a dél-koreai BTS együttes a 43. helyen, Ariana Grande a 62. helyen és Paul Rudd amerikai színész, a Hangya és Darázs, valamint a Bosszúállók: Végjáték sztárja a 83. helyen.

Több sportoló is szerepel a listán. A legelőkelőbb helyen Lionel Messi, a Barcelona argentin labdarúgója áll 127 milliós bevétellel, utána következi a portugál Cristiano Ronaldo és a brazil Neymar, de a boxoló Canelo Alvarez, a teniszező Roger Federer és a Seattle Seahawks irányítója Russel Wilson is az első 15-ben van. A lista az 51 éves énekesnővel, Celine Dionnal zárul, aki 37,5 millió dollárt keresett az elmúlt egy évben.

A teljes lista itt tekinthető meg.

MTI

upload_2019-7-15_7-57-25.jpeg
 
A Jenner lány meg a saját erő... :-D A család hatalma nélkül (amihez a másik lány házi pornója vezetett) csak egyszeri X-edik pálcika lenne a kifutón, ha egyáltalán bárki foglalkozna vele...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,838
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére